Túrabeszámolók


Lábatlan

OttorinoTúra éve: 20122012.08.30 08:40:10

LÁBATLAN 35 - 2012.08.26 Táv: ~33 km; szint: ~1000 m.


Ötfõs csapattal rajtolunk el Lábatlanból a [P-] jelzésen. Emelkedõvel kezdünk, hiszen a Duna szintjérõl kell felküzdenünk magunkat a Gerecsébe. A bevezetõ szakasz telkek-, késõbb mezõk mellet vezet. Visszanézve a nagy folyóra ellenõrizhetjük, hogy milyen magasra jutottunk az uborkafán. Egy keresztezõdésben jobbról jönnek visszafelé az elõresietett túrázók. - Megnéztétek a méhészetet? - kérdezem tõlünk kajánul. - Igen, minden dolgozó megvan hiánytalanul - válaszolja az egyik hölgytúrázó. Amikor elõször voltam ezen a túrán, akkor én is megfizettem a tanulópénzt a hiányos jelzés miatt. Tehát itt egy balra indított cikk-cakkot kell leírni, hogy aztán bekerüljünk az erdõ oltalmába. A tegnapi ötven fokkal ellentétben most kifejezetten kirándulóidõ van, és a levegõ is megmozdult. A Közép-dunántúli Piros dumálós emelkedõvel visz egyre feljebb. Ezt ki is használjuk; cserélõdnek a csevegõ partnerek a hosszúra nyúló úton . Egy keresztezõdéshez Zolival és Irénkével érkezek. Átvágunk egy csalánoson. A kezelés után könnyebben visz a lábunk, mert enyhe lejtõn sietünk. Eltûntek elõlünk a túratársak, és mögöttünk se jön senki. Már az is felmerül, hogy eltévedtünk, de hat méter hátrálás- és a jelzés ellenõrzése után ezt kizárjuk. Akkor õk tévedtek el, vagy a medvének tetszettek meg. Leérünk a kerítéskapuhoz, ahol balról becsatlakozik a [K-]. A kapu nyitva, besétálunk, és az új jelzéssel elballagunk a következõ nyitott kapuhoz, majd Pusztamarót rétjéhez. Az esõházhoz közeledve látjuk, hogy az emlékmû felöl érkezõ, elbitangolt túratársaink, már mennek is a bélyegzésért. Indul az ilyenkor szokásos cukk.


1. ellenõrzõpont, Pusztamarót, esõház.


Amíg Zsolt és Zoli sör után kajtatnak, belekezdek egy szendvicsbe. Irénkével már azon vagyunk, hogy elõre megyünk, de a fiúk - dolguk végezetlenül - már jönnek is visszafelé a táborból, és Gali is elõjött a takarásból. Murvás úton megyünk hosszan a [P-] és [K-] szétválásáig. Egy család már továbbment Héreg felé, de még idõben észrevették, hogy váltani kell a [K-] jelzésre. Örülök, hogy nappal, és lentrõl jövünk erre, mert így jobban szemügyre lehet venni a sziklaalakzatokat a pofára esés különösebb veszélye nélkül. A családnak (anya, nagyfiú, nagykislány) nagyon tetszik, amit látnak, õk most vannak itt elõször. A sziklás, oldalra lejtõs ösvény végeztével egy meredek emelkedõn kapaszkodunk fölfelé. Amikor enyhül az emelkedõ, Zolival elõresietünk, hogy balra rátérjünk a kiágazó [K3] jelzésre. A bokrok mögül figyeljük, hogy a többiek továbbmennek e a [K-] mentén. Irénke megy az élen, úgyhogy megmenekülnek. Felkanyargunk egy málladozó, "szilárdburkolatú" útra, ami a tetõ felé vezet. A feltámadó szél ellenére is nyomottnak érzem a levegõt, cefetül meg is fájdul a fejem. Elhúzok a többiektõl; mélylevegõkkel, és fejkörzéssel próbálok szabadulni a fejfájástól, de a front erõsebbnek bizonyul. Egyedül érek fel a pontra. Az elõnyt technikai szünetre használom fel.


2. ellenõrzõpont, Gerecse-tetõ, geodéziai torony.


Van, aki a tiltó felirat ellenére is felmegy a csõbe, én felirat nélkül se tenném. Ahogy ideérnek a többiek, már indulunk is tovább. Egy viszonylag nagy plató ez a G.-tetõ, semmi változatosság nincs. Fák aljnövényzet nélkül, kövek és törmelék. Egy kerítés mentén kezdõdik a lejtõ, ami késõbb megcsúszósan meredekbe vált. Zsolt és Gali lemaradnak, hiába mondja nekik Irénke, hogy engedjék már ki a kéziféket. Lassan leérünk a Bányahegy felé vezetõ, balos [K-] útra. Jobbra, a fák között látszik a szekérút, ami Tardost köti össze Bányaheggyel. A Kinizsin csak az autók fénykévéit látom rajta. Éjjel úgy tûnik, mintha a mélyben húzódna, most látni, hogy alig van lejjebb valamivel a mi utunk szintjénél. Aki tudja, hogy mit kell keresni a tekintetével, az balra, az erdõben meglátja a hajdan volt vasút töltését. Egyik régebbi Lábatlan túra alkalmával felmentem rá, és majdnem Bányahegyig eljutottam rajta. Egy hiányzó híd miatt kellett elhagyni.


3. ellenõrzõpont, Bányahegy.


Azt reméltem, hogy az ellátmányként kapott három kocka nápolyitól, és az üdítõtõl enyhül a fejfájásom, de csalódnom kell. Megvárjuk, míg mindenki megeszi a cókmókját, és tovább "Kinizsizünk". Ez az út nappal se sokkal érdekfeszítõbb, mint éjszaka. Egy nagyméretû vaddisznó-jakuzzi az egyetlen érdekesség, amire Irénke hívja fel a figyelmemet. A jól siethetõ úton is hosszúnak tûnik, amíg elérjük a 4 volt mászóka övezetét. Így, nappal, a mészköves, facsonkos szakaszt sikerül egy darab kõberúgással megúszni. Jó hír, hogy a lebontott kerítés romjait - ami a Turulon komoly gondot okozott - nagyjából elhordták. Amikor elhagyjuk az utolsó volt mászókát is, egy szélesebb füves útra térünk. Késõbb a jel balra bevinne a kerítés mellé, de én úgy teszek, mintha nem venném észre. Irénke figyelmeztet, hogy be kéne menni. - Ezt most kihagyom - reagálom le az észrevételt. - De hát te nem szoktál kispistázni - mondja õ. - Most se fogok rászokni, de baromian fáj a fejem, annyira, hogy legszívesebben levágatnám. A második beugrónál már szó nélkül megyünk tovább a szélesebb füvesen, egészen a mûútig, ahol balra fordulunk. Pár méter után jobbra felkanyarodunk Vértestolna felé. A [K-] balra elmegy a Kinizsi útvonalával együtt, mi pedig megyünk tovább a mûúton a falu felé a [K+] jelzésen. Semmi forgalom; a szaggatott vonallal elválasztott, úton, mégis dudál egy nagyfejû, mert kettõnk mellett már nem fér el százas tempóval. A faluban Zolival nevetünk egy KRESZ-táblán. Egyéb veszély, alatta - a kiegészítõ táblán - két autó ütközik, köztük egy felhõcske, ami a puffanást jelképezi. Ezt a táblát valószínûleg azért tették ki, mert a település kilenc autója felváltva, ebben a keresztezõdésben szokott összeütközni. A faluhoz vezetõ út is hosszú volt, de a falu sem rövid, a kocsmával sem ér véget.


4. ellenõrzõpont, Vértestolna, presszó.


Gethe úrtól begyûjtöm a bélyegzést, és magánakcióba kezdek. Elválok a többiektõl, és a magam számára, önhatalmúlag teljesen átrajzolom a túra hátralevõ útvonalát. Akik az útvonalleírás miatt olvassák a beszámolót, azok most hunyják be a szemüket. Magyarázom a bizonyítványom: Az ÁRPÁD VEZÉREN rossz irányba mentem a kettéágazó [P-] jelzésen, a Turul ellenõrzõpont felé igyekezve, és most nappali fénynél akarom megnézni az inkriminált környéket. Az biztos, hogy külön ezért nem utaznék ide; éppen kapóra jött a Lábatlan túra. Ezer bocs, és egy anyamedve! Ennek megfelelõen visszafordulok a kocsmából, és új irányomhoz képest jobbra fogok fordulni azon az utcán, ahol a [KO] jelzés vezet a Bundschu-kút felé. Elõtte azonban még összefutok Zsolttal és Galival, akik kicsit le voltak maradva tõlünk. Egy pillanatra hasba akasztom õket azzal, hogy menjenek vissza, mert most a Lenti kocsmában van az EP. Gali már kezd magába rogyni, ezért nem kínozom sokáig õket, hamar elárulom, hogy itt nincs is Lenti kocsma. Azzal válunk el, hogy a célban bevárjuk egymást. Az utcát egy törmelékkel felszórt, poros út váltja fel. Árnyék semmi, úgyhogy napvédõ felszerelések fel! Erõs nyugati szél fúj; felkapja az út porát. Traktor is jön, az is porzik. Kegyetlenül hosszú ez a csempe- és téglatörmelékes, pocsék út. Hátranézek, a falu, mintha nem is távolodott volna semmit. Kezdem megbánni, hogy erre jöttem, de, most már véghezviszem a "projektet". Kutyakaja szagára emlékeztetõ bûzt hoz felém a szél. A fejfájásomhoz éppen illik a hányinger. Egy kis patakot keresztezek, majd egy kukoricaföld mellett, az úttal balra kanyarodok; kukoricát NEM LOPOK. Baloldalt, egy árnyas beugróban ülõ emberre kétszer nézek rá, de másodszor is Fehérvári Máté néz vissza rám. Hirtelen azt hiszem, hogy maszek túrán van, de rámutat egy molinóra. Õ a pontõr a rövid táv elsõ ellenõrzõpontján. Arra aztán nem gondoltam, hogy itt a Lábatlan babatáv ellenõrzõpontjába fogok ütközni. Elmondom Máténak, hogy mi járatban vagyok erre, õ pedig elmondja, hogy jó esélyem van arra, hogy a Bubuékkal is találkozok, akik a Lábatlan túrák valamilyen variációját teljesítik. Frissítést javasol a Bundschu-kút kétcsövû forrásából. Iszok is egy fél liter hûvös forrásvizet, majd búcsúzok. Innen már jön velem a [SO] is. Elmegyek egy kis tó mellett, átmászok egy oldalirányba kilengõ átmászón, és végre beérek a fák árnyékába. Nem sokkal azután, hogy élesen jobbra kanyarodok a forrás jelzéseken, szembe jön EduShow, Bubu és Lestat. Én számítottam rájuk, õk valószínûleg meglepõdtek. Elregélem nekik is, hogy miért vagyok itt, és hogy már Mátéval is találkoztam. - Akkor gyakorlatilag lebuktál a TTT fél vezérkara elõtt. Ne is írd be a túrát a TTMR listádba - mondja ki a határozatot Bubu. Lestatnak fülig ér a szája. - De hát én hosszabb útvonalat járok be, mint az eredeti, és, és, ... ez inkább nagypista, mint kispista - ásom egyre mélyebbre magam. - Pista az Pista, - mondja elmenõben, a válla fölött Edu. Hát, ez van. Én azok közé az emberek közé tartozom, akik, ha egy irinyó-pirinyót is letérnek a szabályos útról, rögtön lebuknak. Most mégse állhatok itt megsemmisülten; továbbmegyek a két forrásjelen. Erre még úgyse jártam, legalább új helyeket ismerek meg. Hamar vége az ismerkedésnek, mert elém kerül a Koldusszállás felõl feljövõ [S-] könyöke, aminek folytatása a Kisréti (nincs) vadászház felé emelkedik. Gyorstempóban felnyomakodok, és a rét után balra elágazok a [P+] jelzéssel. Erdei út; keskeny mûút keresztezése; lejtõs erdõrészlet; mûút ismételt keresztezése; még egy kis erdõ, és már itt is vagyok a helyszínen, ahol a rosszirányba menõ [P-] jelzésre tévedtem a Turulon. Nem is jobbra van a tévút - mint ahogy az írva vagyon, - hanem egyenesen. Akkor balra kellett volna menni, és az egyenesre tévedtem. Most meg kifejezetten az egyenes a jó. Nézzük csak, hogy néz ki ez nappal? Gesztenyefa allé egy bekerített rét mellett. A réten karácsonyfákat nevelnek. Szimpla [P-] a jelzés, SEMMI [P+] ÖSSZEFONÓDÁS, mint, ahogy azt a Turul itinere írta, és a Gerecse térkép jelöli. Jön egy motoros, félreállok, MEGKÖSZÖNI! A rét után balra fordulok egy jelzetlen úton, megnézem, hogy beljebb van e jelzés, mert ilyet a tévelygésem alatt sem találtam ebben az ágban. Forrásjelet várok, de nincs semmi. Nem baj! Végig lemegyek a kerítés oldalában kanyarodó úton. Egy domb alá hozott. Gyanítom, hogy a dombon van a kilátó, és jobbra indulva keresek egy vadcsapásnál szélesebb utat. Rábukkanok a régi [P3] jelzésre. Nosza, felkapaszkodok rajta. Ez nem az Aknatorony kilátóhoz visz, hanem egy kicsit messzebb tõle köt fel a murvás útra, amin jobbra felsétálok a kilátó tövébe.


5. ellenõrzõpont, Ranzinger Vince kilátó.


A pontõr hölgy rögtön megjegyzi, hogy alternatív útvonalon érkeztem. Ha tudná, hogy mennyire alternatív volt ez az útvonal... Csak annyit árulok el neki, hogy a régi [P3]-ön jöttem fel, ami igaz is. Betekintést nyerek az ikszelõ lapba; az utánam következõ négy sorszám még nincs kiikszelve, tehát a túratársaim még úton vannak. Egy kicsit még várok rájuk, a pontõrséggel cseverészve, de aztán inkább leballagok a célba.


Cél: Tatabánya, Turul.


Kitûzõnek megint a napszemüveges, izzadó csigát kapom, de kicserélik egy másik csúszómászóra. Éhes vagyok. Megeszem a maradék szendvicsemet, miközben Rudi és Anna a Palóc túráról mesélnek. Amikor elmennek, még mindig nincs itt senki a bandából. A célasztalnál feliratkozok a Dunazug listára, mert kiderül, hogy nekem megvan minden ott felsorolt túra. Végre megjön Zoli és Irénke. Nem tudják, hogy hol vesztették el Zsoltékat. Zoli elõvesz egy vagon Lábatlanos kitûzõt. Nem akarja, hogy megint egyformát kapjon. Egyet kicserélnek neki, és megkapja a tizenegynéhányadik lábatlan állatot ábrázoló kitûzõjét. Nem is tudtam, hogy ilyen sok rendezés volt már ebbõl. Tíz perccel a szintidõnk lejárta elõtt befut Zsolt és Gali. Amikor a [P-] szekérútra tértek, tovább maradtak rajta a kelleténél, ezzel okozva maguknak egy kis pluszmunkát: Zsolt itiner olvasásra kényszerült. Megyünk fotózkodni a csókához. Oldalról; elölrõl; nagycsoport; kettesével; menjünk már! Feltámadt a szél, és csúnya, szürke fellegek gyülekeznek. Ciki lenne túrán kívül megázni. Lebattyogunk a nagy fokokkal ellátott lépcsõn a citybe. Minden jó, ha a vége jó. Se mi, se az esõ nem esett le (szerencsére). Máris tervezgethetjük a következõ túránkat...


Ottorino.