SÁRGA 70 (2012.04.30-2012.05.01) Táv: 70.6 km; Szint: 2285 m; Szintidõ: 17,5 óra.
Szombaton a GERECSE 50-nel kíméltem magam, vasárnap pedig megtartóztattam magam a túrázástól, hogy hétfõn este pihenten állhassak a rajtvonalra Esztergomban. Idén is Spot jóvoltából menekültem meg a vonatozástól. A Dunántúlról érkezett sporttársak már ott üldögéltek a vasútállomás egyik padján, és vidáman cseverésztek, amikor mi beálltunk a parkolóba.
"Ott volt a postás, a rendõr, a villanyszerelõ, / a szomszéd, a gázos és a díjbeszedõ, / a handlé, a szódás és a képkereskedõ, / a házmester, a fia és a kéményseprõ."
A rendezõség kezdi összeállítani a rajt mûanyagasztalait. A klíma ideális, nem kell majd az elsõ emelkedõ elõtt vetkõzni, rögtön pólóval lehet nyitni. Egy vasutas nõ jelenik meg a forgalmi iroda ajtajában: - Ha nem tudok bezárni, ki fogja nekem megfizetni az idõmet? - kiabál a küszöbrõl a rendezõk felé. Válasz nélkül hagyják, de néhány méterrel arrébb viszik a rajtoltató asztalokat. Éppen elõbukkan a kanyarban a Budapest felõl érkezõ vonat reflektor-szempárja, amikor kiadják az elsõ nevezési lapot. Rohanvást jönnek a túrázni vágyók. "Gazda szeme hizlalja a jószágot." Szöcske fõrendezõ elégedetten méregeti a tömeget. Tomnak - aki a vonattal érkezett - mentettem egy nevlapot, így az egész társaság el tud indulni 23.00-kor. Szinte azonnal széthúzódik a mezõny. Kiss Pisti és Spot rögtön elporoznak. Amikor véget ér a szilárd burkolat, akkor már mindenki porzik. Kemény aszály van. A fejlámpa fénykévéjében felém száguldanak a porszemcsék miriádjai. Felérünk egy hatalmas mezõre.
1. ellenõrzõpont, Vörös-kereszt.
A hagyománynak megfelelõen néhányad magammal lazán tovább indulok lefelé. Utánunk kiabálnak, de akkor már érzem, hogy valami nem stimmel. Követõimmel visszamászunk a megfelelõ ösvényre. Normál esetben a cipõk már vizesek a fûrõl rájuk tapadt harmattól, most azonban a port rúgjuk tovább. Elõttem Priger Pisti VÁM-ZOLLKONTROLLE-CUSTOMS feliratú jól láthatósági mellényérõl vakítóan verõdik vissza a fejlámpám fénye. (És ez így lesz egész éjszaka.) Nadrágja vádlirészén is vannak fényvisszaverõ csíkok. Ezek azt az érzést keltik, mintha O lábú lenne a nadrág viselõje. Ezt Árpival egy kicsit kipoentírozzuk. Érdemes hátrapillantani, megéri a látvány: A bányász szakszervezet népes delegációja kígyózó sorban vonul a Május elsejei nagygyûlés helyszíne felé... A mezõn kanyargó utunk egy szántóföld szélén ér véget, amikor is bémegyünk az erdõbe. Hosszú, dumálós szakasz következik. Túránk egyetlen mászókájához érkezünk. Ezen sem akarok átmászni, de hiába próbálkozok a kapunál, zárva van. Hamarosan kiérünk egy erdészeti mûútra, amin jobbra fordulunk, és elhaladunk egy fatelep, vagy valami hasonló mellett. Nem maradunk a szilárd burkolaton, hanem balra felvágunk egy füves úton. Rövid emelkedõ után megint bent vagyunk az erdõben. Most mintha nem lenne annyi fatörmelék az úton, de az biztos, hogy a megkötött talajon könnyebb haladni, mint a tavalyi lekvárban. Nagyobb fényfolt bontakozik ki a sötétbõl, többen cihelõdnek körülötte.
2. ellenõrzõpont, Cserepes-árok, [S-] / [S+] elág.
A pontõrök tenyérnyi tábortûz mellett üldögélve osztják a bélyegzést. Nincs miért idõznünk, lámpáinkkal rést ütve a sötétségen továbbmegyünk. Lássuk csak! Mi is következik? Az erdei séta után meg kell pillantanunk a völgyben Pilisszentlélek éjszakai világítását. A fényeket távoli, folyamatos kutyaugatás vezeti be. Ugathatnak hajnalig, mert nem az volt az utolsó vonat, aminek az érkezését én is láttam Esztergomban. Jobbra lekanyarodunk a falu völgyébe. Odalent, a füves úton beveszünk egy éles balkanyart, aztán rátérünk egy szilárdburkolatú útra, amin besétálunk a faluba. Ezeket a magas hangfekvésû kutyákat betiltanám, mert ha közel ugatnak fel, hirtelen, akkor megrepedhet az ember dobhártyája. Árpinak nem ismerõs a falu, de amikor a sörözõhöz érünk rájön, hogy mégis járt már itt a 2010-es Turul megunása után. Feljebb a Klastrom vendéglõ már emelkedõ mellett áll. Nekem ez jelzi a Pilis-nyeregbe vezetõ út kezdetét. Árpi sóhajtva bök a feketeség közepébe: - Oda kell fölmenni? - kérdezi nem igazán lelkesen. Biz' oda ám - válaszolom. Nem hajtjuk magunkat eszelõs tempóban, hogy ne kelljen kényszerpihenõket tartani. Még ilyen üzemmódban sem telik sok idõbe, hogy felérjünk egy keresztezõ erdészeti mûúthoz. A túloldalán folytatjuk a felmenetelt. A következõ mûúton pár métert teszünk meg balra, és a majdnem 180 fokban kanyarodó könyökkel mi is jobbra fordulunk. Na, ez az a hely, ahol nagyon kell figyelni balra, fel, hogy hol van a jelzés folytatása. Tudva tudom ezt, és mégis mindig távolabbra képzelem ezt az ominózus felvágást. Most Árpi kiabál utánam, mert õ vette észre a belógó, megerõsítõ szalagot. Magyarázatként azt hozom fel, hogy egy lányt követtem, aki határozott léptekkel ment az úton. A többiek után én is felkapaszkodok az erdõbe, hogy nemsokára megint keresztezhessünk egy mûutat. Az emelkedõ nagyját már letudtuk, most már csak fel kell baktatni a Pilis-nyeregbe. Rávilágítok az emlékoszlopra, és megkérdem Árpitól, hogy ismerõs e. Nem csodálom, hogy nem vágja rá a választ. Nappal, a KINIZSIN egész más arcát mutatja a túrázóktól hemzsegõ nyereg. Most kihalt, még az asztaloknál sem pihenget senki. Mi sem állunk meg, hanem a jobbra behívó szalagot követve rátérünk a lefelé vezetõ ösvényre. Egyre kellemetlenebb szögbe áll a lejtõ. Nagyon sokat kell lefelé fékezni. Eszembe jut, hogy itt felmászni se volt semmi a PÁLOS 70-en. Az út peremérõl valahogyan a nagyon törmelékes mélyútba keveredünk, de a következõ felpillantásnál már megint látni a [S-] jelzést. Azért már leérhetnénk a pincébe, mert nagyon fáraszt a helyzeti energia felemésztése. Le is lassulok, megelõzendõ a fájdalmak megjelenését. A zakózás kockázata is kisebb így. A baráti kör tagjai meg is elõznek. Egyedül érek le egy karéjra, amin balra fordulok. Nagy megkönnyebbülés, hogy vége a lejtõnek, de én nem érem be ennyivel, tovább könnyebbülök egy beugróban, majd továbbsétálok a belógó szalagig, ami jobbra térít. Leballagok egy szûk növénysikátoron.
3. ellenõrzõpont, Klastrompuszta.
A többiek már frissülnek. Ki a kútnál, ki a szörpös tankoknál. Én is közibük állok. Csokival bevont desszertet kínál a pontõr, de amikor egy nagyobb társaság érkezik, akkor elteszi, mert pecsételni kell. Béla bácsi vállalná a kínálás feladatát, de a pontõr nem szavaz neki bizalmat. Én még egyet szörpögök, mert Pilisvörösvárig nuku frissítés, és az igencsak odébb van még. Továbbindulunk az emelkedõvel nyitó, jobbra ívelt mûúton. A mûútnak hamar vége, és az emelkedõ is enyhül bár még sokáig kitart. Ez is megnyúlt tavaly óta. Féltem kicsit ettõl a szakasztól, mert a múlt évben mocskosul fel volt dúlva. Most sem egy hengerelt golfpálya, de nagyságrendekkel jobb, mint tavaly. Hosszas menetelés után jobbra kanyarodunk, és nemsokára kiérünk egy távvezeték irtására. Nem követjük sokáig a vezetéket, mert egy jobbos szalagozás bevisz az erdõbe. Egy kis hullámvasutazás után útkeresztezõdés következik. Bejön a [P-], ez a Csévi-nyereg. Az ezt követõ Táloki-erdõ útja is jobban járható, mint a múltkor. Sokáig monoton szurkálom a botokkal az út felszínét. Munkám eredményeként eljön a lejtõs, jobbra kanyarodó mélyút, ami az erdei séta végét jelenti. Balra rátérek a gázpásztára. Csillagos az ég, de hideg nincs, ideális kirándulóidõ van. Lassan eljön a letérés a gázpásztáról, jobbra fordulok. Egy sorompóig pár métert lefelé kell menni. Itt minden átmenet nélkül több fokkal hidegebb levegõbe fejelek. Ez fölöttébb érdekes jelenség. Csak azért nem öltözök fel, mert tudom, hogy hosszan emelkedõ szekérút következik, ami majd biztosítja a fûtést. Az unalmas, nyúlós emelkedõt gondolataim szabadjára engedésével rövidítem. A Klotild-barlanghoz vezetõ letérés magasságában vízszintes lesz az út, és a kövek is elmaradnak róla. Felnézek az égboltra: tök sötét. Idõben vagyok, mert itt már megengedhetõ egy árnyalatnyi pirkadás. Balra tarts! Majd Iluska-forrás mellett el. Lélekben lehet készülni a Fehér-hegyre, ami most még totál fekete. Igen, itt balra-, majd pár méter múlva jobbra fel, a rétet lezáró kerítés mellé. A felsõ sarkától még néhány lépés balra, aztán be a fák közt a hegyre vezetõ ösvényre. Csak semmi kapkodás! Egyhuzamban fel kell csûrni a csúcskõhöz, aztán egy darabig békén hagynak a brutál emelkedõk. Huh, már meg is van. A mûfajra jellemzõen most lejtõ következik. Elõször poros, majd murvás és kanyargós. Lényeg, hogy elvezet egy esõházikóhoz.
4. ellenõrzõpont, Vörös-hegy nyerge, pihenõ.
Kíváncsi vagyok milyen lesz a gázpászta talaja, ezért leereszkedek a szintjére. Sejtettem. Süppedõs homok. A gázvezeték fektetésénél letúrták a turistautat, azóta nem tudott visszamászni a helyére. Lábaimat óvatosan emelgetve lépkedek, nem hiányzik egy adag homok a cipõmbe. Egy kilométer van ezen a kellemetlen terepen. Lejjebb már kicsit kötöttebb a homok. Korán kelõ madarak ébresztik a hajnali erdõt. Az éjszakát átmulatott fülemülék még mindig nem lankadnak. Róluk veszek példát. No, nem a dalolást-, hanem csak a kitartást tekintve. Lassan leérek a fenyõfacsoporthoz, ahol jobbra elhagyom a homokos útpótlékot. Nemsokára itt van Pilisvörösvár hétvégi házas övezete. Jólesik homlokomat megszabadítani a fejlámpától. A vasúti átkelõhöz érve fehéren villog a jelzõlámpa. Inkább körülhallgatózok, mint nézek, mert beláthatatlan kanyarban (Hol másutt lenne az átkelõ?) ez többet ér. A sínpár után már igazi utca van. A nyilazott [S-] balra, a Kálvária emelkedõs utcájába mutat. Aki elõször van itt, annak elég könnyû ezt benézni. Minden alkalommal akadnak is néhányan, akik kihagyják a felmenetelt. Szív, aki továbbmegy egyenesen, mert a tavalyival ellentétben most van pontõrség odafönt.
I. feltételes ellenõrzõhely, Pilisvörösvári kálvária.
A feléréshez viszonyítva jobbra fordulok, és egy murvás utcán, lazán lejtõzve egyre beljebb megyek a városba. Egy kis hídról a kanyarodó vasúti sínpárra nézek le. Az utca végén jobbra fordulok. Befigyelek a Mónika utcájába. Semmi mozgás. Gyanús ez nekem. Ebben a pillanatban szól egy sporttárs, hogy a Mónikát bezárták, arrébb lesz a pont. Jó, hát akkor menjünk egy utcával tovább, és ott forduljunk jobbra. Utcán végig, sikátoron balra, ki a 10-eshez, ott jobbra, arccal a vasút felé, ismét sínek keresztezése, zöldségesnél balra, lépcsõn fel, játszótér mellett el. Szent Szilvamag! Hányszor tettem meg már ezt az utat?! Nem tudom, mert más túrákban is benne van ez a szakasz. A játszótér utáni keresztezõdésben, egy akácfán, félig takarásban egy A4-es papírt látok. Kíváncsiságból oda megyek és elolvasom. A következõ pont neve van rajta, és a lap alján, sormintaként sok kis nyíl körvonala mutat jobbra. Akkor menjünk hát arra! Néhány tíz méter után olvashatjuk a számunkra új cégért.
5. ellenõrzõpont, Pilisvörösvár, Schramli sörözõ.
Egy tetõvel ellátott, de oldalról nyitott helyen van az ellenõrzõ- és etetõpont. Egy kempingszékben foglalok helyet, egy kenyérrel a kezemben. Lassan összeverõdik a csapat. Amíg a többiek átmennek az ivóba, addig én tovább frissítek. Megcsodáljuk Emese felkarra erõsített okos telefonját. A felerõsítés módjáról a vérnyomásmérõ jut eszembe. Meg is kérdezem, hogy tartalmaz e a készülék ilyen mûszert. A hölgy másik oldalán ülõ Gábor visszakérdez: - Miért, tán szükséged lenne rá? - Há', vérnyomásmérõvel nem sokra mennék, de ki tudja, talán egy defibrillátor a telefonomba még jól is jöhetne, csak vigyázni kéne a gombokkal, amikor felveszem... Cihelõdni kezdek. Suzy öccse, F. Zsolt megkérdezi, hogy végig megyek e? Igenlõ válaszomra azt mondja, hogy kemény lesz. Sejtem, mert most ugyan még nagyon komfortos az idõ, de napközben 30 körül lesznek a Celsius fokok az idõjósok szerint. Gratulálok F. Zsoltnak, és lemegyek megnézni, hogy áll a többiek sörszintje. Úgy ülnek a bárpultnál, mint a szépek és gazdagok az álomhajón. Vissza kell zökkenteni õket a rideg valóságba: Indulááás!!! Visszamegyünk az A4-eshez, és jobbra fordulunk abba az utcába, ami elvezet a Szentivánra lemenõ lépcsõ tetejéhez. Spot jön szembe dúlva fúlva. Nem vette észre az amúgy benézhetõ tájékoztatót, és lement Pilisszentivánra. Mázlink van, mert én se olvastam az itinert, és senki nem említette, hogy változás(ok) van(nak)... A lépcsõ tetejéhez érünk. A lépcsõn egy fiúcska ül "Szembe babám, ha szeretsz!" pózban egy lányocskával az ölében. Árpi gonoszkodik egy kicsit: tapsol egyet a pár feje fölött. Rá se bagóznak. Túra után megkérdeztem olyanokat, akik jóval elõttünk jártak, meg olyanokat is, akik sokkal utánunk értek ide, hogy látták e ezt a kedves jelenséget a lépcsõn. A megkérdezettek mindegyike látta. A rossznyelvek szerint összeragadtak. A Sramliban a csapos a "Sex on the beach" mintájára kreál egy új italt "Sex on the stairs" fantázianévvel... Május elsejei felvonulás helyett levonulunk Ivánra. A templomnál balra fordulunk. Megkeresem a bukszus által takart nyomós kutat. Csak a flakonomat tankolom meg, a törölközõt benedvesíteni a Rózsika-forrásnál tervezem. A villanyoszlopok - akárcsak tavaly - most is fel vannak lobogózva. Vajon ki szól a helybélieknek minden évben, hogy jövünk? Átmegyünk a fõút túloldalára, és az elsõ térnél jobbra fordulunk. Nehezítésként látszik a támadandó magaslat. A zsákutca táblával mit sem törõdve, továbbmegyünk egyenesen. A reggeli erdõ komfortos klímával fogad, de már látszanak a jelei, hogy késõbb gondok lesznek a meleggel. A keskeny, homokos, lókapálta ösvény most kordonnal van elkerítve; balra, egy vele párhuzamos mélyútban mehetünk tovább. Ismét szilárd burkolatú útra bukkanunk, de ezen csak röviden megyünk, mert a jel bevisz a bokrok közé, egy forgóajtóhoz. Az ajtó másik oldalán rövid idõre csatlakozik a [P-] jelzés. Kérdezem Árpitól, hogy ismerõs e a környék, mert a PIROS 85-ön jövünk erre egy darabon. Persze, a sötétben egész más a baba fekvése. Itt van már az info tábla, ami elõtt jobbra elmegy a [P-] a Hosszú-árok felé, mi pedig egyenesen az Antónia-árokba kezdünk bele. Finoman nyit az emelkedõ, aztán mind meredekebbé válik. Kell a türelem, mert ez a közepesen emelkedõs rész tart a legtovább. A távvezeték egyik tartó vasszerkezeténél hátra nézek; a többiek nem látszanak az út enyhe kanyarodása miatt. Nem várok, tovább megyek az árok felsõ vége felé. A finisben a legmeredekebb az út. A jelzés nem az árokban vezet végig, hanem a vége elõtt pár méterrel, jobbra kijön a mélyútból. Itt a legtechnikásabb. Ha rosszul választod meg a lendületet és a dõlésszöget, akkor könnyen visszahullhatsz, kuglibábként letarolva az esetleges követõidet. Innen már látni a mûutat, amin balra kell kanyarodni annak, aki a Zsíros-hegy felé igyekszik. Már ezerrel sziporkázik a Nap, de még nem veszek föl napszemüveget, mert úgyis mindjárt beérünk az erdõbe. A többiek is kimásznak az árokból, együtt megyünk a turistaház meghagyott kõmandzsettájához, ahonnan megint a fák takarásába mehetünk következõ pontunkra, egészen véletlenül egy kocsmába.
6. ellenõrzõpont, Zsíros-hegy, Muflon Itató.
Priger Pistit Béla bácsi kérte föl idegenvezetõnek; éppen távoznak. Egy öreg kutya totyog elõ üdvözölni. Lesi hátha leesik neki egy-két finom falat. A kávézni vágyók arcra zuhannak, mert még nem nyitott ki az egység. Menjünk is tovább, elég volt a kocsmázásból. Mielõtt ereszkedni kezdenénk Solymár felé, bejárjuk a [S-] bosszantó kitérõjét.
II. feltételes ellenõrzõhely, Kerek-hegy, éles úttörés.
Megmutatom Árpinak azt a kiálló gyökeret, ami azért nevezetes, mert az egyik évben ebben botlottam meg, és omlottam kishíján a pontõr hölgy lába elé. Most máshogy vannak elhelyezkedve az õrök, pozíciójuk szerencsére nem kedvez a gyökérbebotlásnak. Az ezután következõ szakaszt szeretem. Az enyhe lejtõ azt az illúziót táplálja az emberben, mintha kajakból tudna ilyen jó tempóban nyomulni. EduShow ér utol minket. Elmondása szerint non stop túrázik a hosszú hétvégén. A S70-re a Medves 50-rõl jött, de nem nedves a homloka. Sõt, EduShow annyira frisss, hogy fáradtság jelei egyáltalán nem mutatkoznak rajta. Egészen más látszik rajta. Olyas valami, amitõl az ember fia és lánya öt centire a föld fölött jár... A beszélgetés hevében egy ösvénnyel elõbb kanyarodunk le. Attila kiabál utánunk. Csak az útvonalkövetés miatt megyünk vissza, mert ez az út is a keresztezendõ mûútra fut ki. Attila már követeli is a vélt jussát, egy sört. Ha én minden útbaigazításomért egy sört kértem volna, akkor már anonim alkoholista lennék. Edu tovalibben, körülötte tarka lepkék röpködnek, vállán apró madárkák csivitelnek. Függöny! Lassan behozom az elkalandozásom miatti lemaradást, és a vadon burjánzó orgonabokrok mellett már együtt megyek el a többiekkel. Semmi perc alatt érünk le a téglagyári buszmegállóba, hogy aztán átkeljünk a széles fõúton, majd lemenjünk az Alsó-Jegenye-völgybe, a Paprikás-patak hídjait koptatni.
7. ellenõrzõpont, Rózsika-forrást megelõzõ pihenõ.
Azt hiszem a túra során most vagyunk utoljára a komfort zóna közelében. Ha errõl a viszonylag hûvös helyrõl kiemelkedünk, akkor egyre közelebb lesz a forrásponthoz a hûtõvizünk. Ezért amikor a forrás elé érünk, átmegyek a hídján, hogy bevizesítsem a törölközõmet. Gondban vagyok, mert Rózsika nagyon renyhén csöpög. Üsse kavics; a már kifolyt vízbe mártom a türcsit. Az ebihalakat és a szúnyoglárvákat lesöpröm róla, és enyhe csavarintás után a nyakamba lógatom. A többiek közben jól elhúztak, csak a rét után érem utol õket. A réten már majdnem minden készen áll a szokásos május elsejei bulihoz, a solymári rendezõgárda az utolsó simításokat végzi. Egy pillanatig irigylem a majdani részvevõket, de a következõ másodpercben rájövök, hogy mi sokkal szórakoztatóbb dolgot mûvelünk. Ugye? Tehát ennek szellemében nekivágok a hosszan tartó emelkedõnek. Utolérem a többieket. Úgy látszik Zolival egy kicsit gyorsabb tempóban próbálunk túllenni az emelkedõn, mert a társaság többi tagjai el-eltünedeznek a kanyarokban. Már fönt nyomjuk a hegyoldal keskeny ösvényén, amikor Kiss Pisti csörömpöli a telefonomat. Nem akarom elhinni, amikor közli, hogy õ már a Hûvösvölgyben van. Olsennel fûtik egymás agyát, hogy mikorra, kell a következõ pontra érniük. Hirtelen olyan érzés fog el, mintha le lennék maradva. Nem akarok túlzottan sietni, de ösztönösen rádobok egy lapáttal. Zoli inkább lelassul, hogy bevárja a csapatot. Állandóan a Hûvösvölgy jár az eszemben, de az még fényévekre van innen, és így még a következõ pont is lassabban jön el. Nagy sokára kezd hullámzani az ösvény. Jól van, már látom a jellegzetes sziklákat.
III. feltételes ellenõrzõhely, Kötõk padja.
Valaki beszél a pontõrhöz, vagy két pontõr beszélget egymással, nem tudom. Türelmesen kivárom míg befejezik, majd átnyújtom az itinert. Hajrázok tovább, hogy legalább ezen a keskeny, oldalra lejtõs ösvényen legyek túl. Azzal vígasztalom magam, hogy a KITÖRÉSEN a behavazott, éjszakai változata sokkal cudarabb volt. A Nap már egyre többször süt be a levelek közé. Egy távvezeték nyiladékánál pedig fényözönben részesít. Nemsokára számíthatok arra, hogy az ösvény szélesebb útba csatlakozik, (bejön a [K-]) és hamarosan megérkezek a Virágos-nyeregbe. Így is lesz. Itt azonban sokáig kitett helyen fogok kutyagolni, ezért türcsi a fejre, egy slukk ital a flakonból, és irány az Újlaki-hegy. Útközben odafelé találkozok egy másik rendezvény ellenõrzõpontjával. Ipari mennyiségû palackozott ásványvíz van felhalmozva a ponton. Lesz is rá szükségük itt a mezõn, ebben a melegben. Az út agyagos sara alaktalanra gyúrt állapotban kötött meg. Szemem szüntelen pásztázza a járófelületet, a legkevésbé bokafordító helyeket keresve rajta. A megfelelõ ponton balra fordulok, hegynek fölfelé, egy durva köves útra. Késõbb, jobbra bemegy a jelzés az erdõbe. Leveszem a törülközõt, és jó néhányszor meglengetem, hogy hûljön egy kicsit. Nemsokára kibukkanok az erdõbõl, és akkor megint kendõ lesz belõle. Mindjárt látszik a hegy teteje, errõl az oldaláról valamivel könnyebb felmenni rá.
8. ellenõrzõpont, Újlaki-hegy.
Nini! EduShow csattogtatja a gépét. Megfogta õt a reptér panorámája, és tán egy kicsit a hegymászás is. (Mint utólag kiderült, nem tudtam inkognitóban maradni, mert miközben a pecsételtetéssel voltam elfoglalva, orvul készült egy egészalakos fénykép, ami a törülközõbe rejtett fejû önmagamat ábrázolja amint igazolásra várok. A mûalkotást a fészbukon kommentezve láttam viszont. Dec dö véj áhá, áhá, Áj lájk it.) Alant a hangároknál - akárcsak tavaly - a Samsungosok nyomatják a decibelt. Nem érdekel mit mondanak. Le innen! Két mészkõvel távolabb kezdek lebotorkálni, mint ahogy azt a jelzett, poros ösvény diktálná. Oldalról Priger Pista kiabál kispistát. Neki is elmondom a szabályt: Amíg vizuális kapcsolatban vagyok a jelzett úttal, addig nem kispista. Majdnem olyan lassan jutok le a Szépvölgyi úti parkolóhoz, mintha onnan másztam volna fel. Néhány méter üdítõ szintbeli lépés után a dõlõ félben levõ határkõnél jobbra fordulok, és még meredekebben süllyedek a Határ-nyeregig. Eszembe jut a tavalyi túra, amikor e helyrõl imígyen tájékoztatta családját telefonon egy srác: " ... csak még ezen a szemét Vadaskerti-hegyen kell átmásznom..." A nyeregbõl én is a "szemét" Vadaskerti-hegy alá megyek, és elkezdek átmászni rajta. Jó meredek. És amikor felérsz az a jutalmad, hogy fékezhetsz, amíg le nem érsz a Hûvösvölgybe. Ez viszont nem megy olyan gyorsan, mint ahogy azt az ember szeretné. Megpróbálok belekocogni egy kicsit, de aztán belátom, hogy jobb a békesség. Végül gyalog is leérek az Ördög-árok kis kõhídjához. A lángosos elõtti közkútnál vígan frissül néhány túratárs. Én majd a kisvasút végállomása elõtt levõ csapnál fogom átnedvesíteni a törölközõmet. Elõzékeny autósok átengednek a zebrán, folytatom a bûzös aluljáróban, felmegyek a villamos szintjére, onnan pár lépcsõn és rövid murváson a gyermekvasutasok alakuló teréhez. Nincs ott senki. Jó ötlet, hogy az etetõpontot idén egy fa árnyékába telepítették.
IV. feltételes ellenõrzõhely, Hûvösvölgy.
Nagyon nincs kedvem enni. Inni annál inkább. Iszok is két pohár színeset. Bubu feltéttel szerel egy kenyeret. - A 70-en vagy? - kérdem tõle. - Nem - válaszolja, és valamilyen hármas variációt vázol a szervezésben perfekt, kitûzõ halmozó guru. Priger Pistit Béla bá valahol az Újlaki-hegy környékén útjára bocsátotta. Õ most indul tovább. Én is mindjárt megyek, csak még benedvesítem a... Hol a bánatban van a csap? A morva életbe! Idén még fel se szerelték a csapot. Hát, én bizony le nem megyek a lángosos elé. Majd a Szépjuhászné közkútjánál fogok mosdani. Neki vágok a [S-] folytatásának. Lemegyek a villamos árka fölötti útra, ami kivisz a bevásárlóközpont mellé. Rövid várakozás után átszaladok a mûúton és már hozzá is foghatok a Hárshegy állomáshoz vezetõ emelkedõnek. Nagy a jövés, menés: Különféle irányokból szalajtott emberek mászkálnak papírral a kezükben. Nem, nem a hasmenés jött rájuk, hanem a teljesítménytúrázhatnék. "Civilek" is vannak köztük szépszámmal, dacára a hõségnek. Felérek az állomás alatti szintbeli útra, ahol menet közben megszabadulok az oxigénadóságtól. Vas forgókorlát megpörgetve, lépcsõn fel, további emelkedõ. Kétszer nézek a padon ülõkre. Borika ül ott egy fiatalemberrel. - Milyen túrán vagytok? - kérdezem Borikától, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy csakis teljesítménytúrázhatnak. - Csak egy kis maszek kiránduláson vagyunk a - bemutatom - fiammal. Két mondatban beszélek nekik a túráról, és közlöm, ha maradnak még pár percet, akkor nem ússzák meg, az ismerõsök özönével való találkozást. Búcsúzok, megyek tovább a kitett, kiálló sziklás mezõ felé. Törölközõ megint a fejre. Mezõ vége, kanyargós kaptató. Csöng a telefon. Barbi kérdezi, hogy merre járok. - Mindjárt felérek a Bátori-barlang elõtti kis fahídhoz. Alig hagyom el a hidat, a mini szerpentinen jön már Barbi lefelé a párjával és a húgával. Talán nem lesz meglepõ, ha elárulom, hogy õk is valamilyen túra, valamelyik távját morzsolják. Ha megbeszéltük volna ezt a találkozást, akkor nem tudtuk volna így idõzíteni. Kölcsönösen jó túrázást kívánunk egymásnak, és ki-ki járja tovább a saját útját.
9. ellenõrzõpont, Nagy-Hárs-hegy, Kaán Károly-kilátó.
Miért idõznék itt, a pecsételés után? Megyek a meredek, köves lejtõ irányába, ahol majd óvatosan leereszkedek a Szépjuhásznéhoz. Már út közben a hideg vizet ontó, kékre mázolt, öntöttvas kút lebeg a szemem elõtt. A törölközõ megszáradt már a nyakamban, mostanra inkább melegít. A kút felé menet ismét kedves ismerõsökkel találkozok: Egon és Éva. Ezúttal nem az etetésünkkel és restaurálásunkkal vannak elfoglalva, hanem õk is túráznak. A vizezés után együtt megyünk, amíg a [P-] együtt halad a [S-]-val. Egyedül folytatom tovább, de mosolygok magamban, mert kellemesen feldobott ez a néhány találkozás, és a rövid beszélgetések. Kinézek a lombok között. A Vadaspark megálló peronjára látok. Nemsokára elérem a Kis-kõfejt, amit egy kis emelkedõ követ. A táblacsokor után, jobbra lemegyek a sínekhez, hogy keresztezve azokat, egy darabon a tüdõszanatórium szürke kerítése mellett lejtõzzek, majd fahídon keljek át, hullámozzak az ösvénnyel, és egy völgybõl felmásszak a murvás útra, amit a [P-] is jelez. Na, akkor most gyorstempóban siessünk le a Virág-völgybe, és innen toljuk fel magunkat a Csacsi-rétre. Ez utóbbi kívánság már sokkal lassabban teljesül.
10. ellenõrzõpont, Csacsi-rét.
Itt azért kortyolni kell egy párat. Ahogy rakom vissza a flakont, szemem sarkából már figyelem a lombokkal takart beugrót, amerre az utamat kell folytatni. Pihennék egy kicsit a padon, de inkább indulok, mert egyre fokozódik a hõség, ami majd odalenn, a flaszteren kulminál. Keskeny, vályús ösvény, aztán murvás a KFKI alatt. Rengetegszer koptatott utak. A [S+] fel, én meg le a [S-]-on. Lent, a kanyarban családi frissítõpont babával. A meleg elõl nem tudják elrejteni a dolgokat. A langyos vízbõl nem kérek, az nekem is van. Inkább a megolvadt bevonatú csokis akármibõl veszek be kettõt, majd elköszönök. Nemsokára jobbra bekanyarodok a Sorrentót megelõzõ völgybe, ahonnan laza emelkedõvel felkapaszkodok a mindkét irányból sokszor végigjárt, oldalra lejtõs alig ösvényre. Némely szakaszán száraz idõben is vigyázni kell, mert könnyen megint a völgyben találhatja magát az ember. Elérkezek a túra utolsó említésre méltó emelkedõjéhez. (Jótékony tudatlanság.) Alig gyûröm le, csöng a telefon. Kiss Pisti szórakoztat azzal, hogy õ már beért, és, hogy milyen cefet volt a végén a Törökugrató. Láttam én a pecséthelyek végén ezt a nevet, de nem gondoltam, hogy oda fel is kell menni. Azt hittem, hogy az új célhelyszín miatt iktatták be. Majd meglátjuk... Sziklák kerülnek az utamba, aztán egy pont.
V. feltételes ellenõrzõhely, Sorrento.
Az út menti kõtömb tetején ütött tanyát az ikerpár-gyanús fiú és lány. Eléjük járulok igazolásért. Már majdnem beteltek a pecséthelyek. "Leszaladok" a poros, fenyõtûs ösvényen, keresztezek egy murvás utat, és rátérek egy köves, de jól siethetõ útra. Egy kiágazó ösvényen letérek szervizelni. Amikor hátra nézek látom, hogy valaki nagyon nézi az itinert. - Tovább, egyenesen! Csak felforrt a hûtõvizem - szólok hátra, mielõtt beállna mögém a sorba. Visszatérek az útra, és én is megyek tovább, egyenesen. A sorompónál kezdetét veszi a hosszadalmas hegyoldali gyaloglás. A bevezetõ szakaszt már évek óta az ösvényre dõlt fák nehezítik. Egy idõ után elfogynak a kidõlt fák, és amikor már elhárulnak az akadályok, akkor az út levisz egy szekérútra, amin jobbra kell folytatni. Nem szabad elbambulni, mert akkor eltéveszted a kis, keskeny, jobbos letérést, és idõnek elõtte lenn találod magad Budaörsön. Kezdõdik az a rész, hogy sokáig erdõ, aztán kibukkanás egy tisztásra, aztán megint erdõ. Utoljára ezt néhány hete, a VÁROS PEREMÉN címû sétán jártam végig harmadmagammal. Na, azóta dupla annyi erdõ és tisztás nõtt ide, az fix. Nem igaz, hogy ez még mindig nem a balos letérés a pontra. Ezek olyan egyformák, hogy nem tudok megjegyezni egy jellegzetes objektumot, ami alapján tudnám, hogy ez már az utolsó. A türelmem végsõ határán aztán mégis eljön a várva várt balos. Mi az? Eltévedtem? Hol a pont? Távolabb helyezték, hogy onnan lehessen gyönyörködni a Törökugrató panorámájában.
11. ellenõrzõpont, Huszonnégyökrös-hegy nyerge.
Az egyik pontõr készséggel mutat nekem a túloldalon egy Gellért-hegyet, és elmagyarázza, hogy miként jutok fel oda. Kösz. Elõbb azonban meredeken le kell tipegni, nagyobb részt utcák vídia keménységû burkolatán. A néhai Csíki csárdánál átmegyek a mûút másik oldalára, és a [S3] jelzésen felfelé indulok. Nem megyek gyorsan, de egy ÖTYE tagokból álló csoportot így is utolérek. Frissnek látszanak, persze nem a korukból-, hanem a Hûvösvölgybõl kiindulva. Az emelkedõs utcáról a terepre érek. Kulturáltan meg van csinálva; ahol kell, ott új korlát, ahol kell, ott lépcsõ, ha kell, ha nem kell, ismeretterjesztõ táblák. Egy fölöttem levõ kiszögellésben valaki azt mondja, hogy jönnek az arabok, célozva ezzel a törülközõs fejemre és a sötét napszemüvegemre. - Humor Herold a babatávról nagyon szellemes vagy - gondolom magamban. Egy mászósabb résznél, csoffadt kinézetemet látva egy lány a szikla tetejérõl azzal vígasztal, hogy mindjárt vége. - Hát, nekem biztosan! - kacagtatom meg a hölgyet. Igaza van, mert már látom azt a pontot, ahonnan már csak lefelé van.
12. ellenõrzõpont, Törökugrató teteje.
A pontõr bácsi lelkesen magyaráz valamit egy kisebb társaságnak, már majdnem összerogyok, mire be tudom gyûjteni a pecsétet, és meg tudom kérdezni, hogy merre van a lefele. Valami fémlépcsõt emleget szalaggal. Ha ez lehetséges, lefelé még sz@rabb, mint fölfelé. Elõttem, lejjebb egy hölgy tétovázik, õ is a lépcsõt keresi. Na, most már elfogy a cérnám, nem akarok ebben a pokoli útveszõben bolyongva elpusztulni. Felhívom Kiss Pistit. Legalább egyetlenegyszer õ mondja el nekem, hogy merre kell menni. - Balra tartva? Bányaudvar? OK! Ennyi infoval rögtön rátalálok a lépcsõre, ami olyan cipõtalpszétvágós rácsból van. Ez tényleg levezet a bányaudvarba, ahol vár a túra fénypontja. Fürdõzés egy bõvizû csapnál. A fejemen kicserélem a vizesborogatást, és kortyolom a hideg vizet. Jaaaaaj de jóóóóó! A havajozás után tovább kell menni, mert még koránt sincs vége az operának; a kövér nõ még forte sikít. De én is sikítok ám, mert utcák, lejtõs utcák, forró utcák, talpszétszedõs utcák. Oááááá! Nem igaz! Balra csak nem egy sportpályának látszó tárgy az legott? Deee! Ott lóg egy szalag. Odáig még elkúszok. Odabent egy keskeny folyósón székel a fogadóbizottság. Hátizsákkal a hátamon be se férek. Ahhoz a taghoz lépek, aki elõtt a 70-es számot látom az asztalon. Õ átküld a másikhoz, a másik visszaküld az elõzõhöz, emez felfogja, hogy hozzá tartozik az ügyem, molyol valamit és visszaküldi a papírt a laptoposnak. Kapok egy négytojásos "TOJÁSSÁRGÁJA " kitûzõt, egy oklevelet, és egy ígéretet, hogy az ötödik 70-es teljesítésért járó jelvényt majd elküldik. Kiszédülök a tetõvel fedett "kerthelyiségbe", és egy lekváros kenyérrel lerogyok Diához és Sistergõhöz. Fantasztikus! Sistergõ most sem tudja letagadni gondoskodó természetét, nem a kajapontot üzemelteti, hanem túrázott, mégis kólával kínál. Itt egy másik gondoskodó típus: Olsen. Ide hívta a fiát egy szekérrel, és most közli, hogy van számomra egy üdülõhely rajta. Megment a távoli buszmegállóhoz való zarándoklattól, a betonrengetegen keresztül. Ezekért a pillanatokért érdemes volt Esztergomból Budaörsre gyalogolni...
Ottorino |
