KHT2 25
Idén már harmadszor jutottam el a Kõszegi-hegységbe, ennek örülök. Egyrészt végre gyarapíthatom túráim számát, másrészt nagyon szép ez a vidék, harmadrészt a KHT túrák nagyon jók, ezt már többízben tapasztaltam. Most sem volt másképp, de errõl majd késõbb, kezdjük az elején.
Gáborral szokás szerint Körmenden találkoztunk. Most nem én értem oda korábban, mint elõzõ alkalommal, a változatosság kedvéért õ késett, bár ebbe nem fogok belehalni. Már volt vele egy névrokon kollégája, így hárman indultunk Kõszeg felé. Szombathelyen megálltunk újabb Gáborokat felvenni, és hogy a mi sofõr Gáborunk elmehessen kisdologra, mert úgy néz ki reggel nem jött össze neki. Na meg ha már ott volt, egy kávét is bedobott. Gábor már csak ilyen. Szóval az autó megtelt Gáborokkal így összehúztam magam és nekilendültünk a Kõszeg felé tartó útnak. Hamar odaértünk és a szokott helyen parkoltunk, majd berobogtunk a várba. Különösebben nem volt tumultus, fõleg, hogy a rajt után 15 perccel értünk oda, így a formaságokat pillanatokon belül elintéztük, persze köszönhetõ ez a rendezõk rutinjának és felkészültségének i. Én már repülõrajtot is vettem volna, de a Gábor hadsereg valamely tagja döntetlenbe kényszerült, így vártunk egy kicsit.
Aztán elindultunk. A városból a már ismert utakon indultunk el kifelé. Gyakorlatilag az Írottkõ útvonalával ellentétes irányba mentünk, amíg el nem értük a Pogányok bejáratát. Útközben frissítettünk a Szénsavas kúton, mely túránk elsõ forrása, lesz még egypár. A Pogányok bejáratánál jobbra fordulunk és elkezdjük a felfelé kapaszkodást. Csodás kilátás van innen a környezõ vidékre, miközben szebbnél szebb pincék között haladunk felfelé a hegyre. A pincéket elhagyva betértünk az erdõbe, majd egy kisebb kapatót legyûrve a mûúton találtuk magunkat, ami egészen az Enikõ-forrásig kísért minket, ahol elsõ ellenõrzõ pontunk volt. A csinos pontõrlányoktól megkaptuk a bálnás pecsétet, valamint egy sport szeletet és már robogtunk(tam) is tovább.
A Gábor hadsereg kicsit lemaradva jött utánam. Közben elhaladtam egy csapat kissé tanácstalan túratárs mellett, akik látva elszántságomat úgy döntöttek, hogy utánam jönnek. Reméltem, hogy nem vezetem õket félre, bár az elõzõ KHT túra ugyanerre jött, csak szembe a mostani iránnyal. Hamar letértünk az aszfaltról és egy tarvágást átszelve máris a dzsungel kellõs közepén találtam magam. A piros sáv ezen szakasza vagy ritkán járt, vagy csak szimplán nem nagyon van tisztítva, mert gyakorlatilag derékig érõ fûben (jobb helyen) kellett gázolni. Azért maga a túristaút jól követhetõ, csak amolyan vadregényes a maga 1 embert elviselõ szélességével. Ebben a sûrû erdõben baktatva értem el az Elektromos-forrás nevû helyet, ahol olyan sötét volt, mintha éjszaka lenne. Gyors fotó és már robogtam is tovább. Jó sokáig baktattam a piros sávot követve, amíg el nem értem a már elõzõ KHT túrán is látott 150 éves atlasz cédrusig. Most is készült róla fotó, ez a fa mindig megér pár pillanatot, de vissza a pirosra. Domb-völgy-domb-völgy, tiszta hullámvasút, gyorsabban tudnék haladni, még a gyomrom is liftezne, bár ez nem biztos, hogy szerencsés, hiszen még a felénél sem jártam ekkor. Útközben elhaladtam a jelenleg kiszáradt Cseke-forrás mellett és újabb kapaszkodó következett. Zilálva értem fel a mûútra és kezdett egyre melegebb is lenni, így kellemes volt kicsit lefelé menni és betérni a Borha-forrás felé tartó hûvös erdõbe, ahol a túra második ellenõrzõ pontja és egyben etetõ helyszíne is volt. Az itinerre rákerült a sok halas pecsét, a gyomorba pedig választani lehetett több fajta szörp és sima ásványvíz között, valamint zsíros-, lekvároskenyér között. Én a zsíros kenyér bodza szörp kombinációt választottam.
Alaposan feltankolva már indultam is tovább, ha nem hagytam volna ott a kulacsom, nosza vissza érte, mert a Hörmann-forráshoz vezetõ út nem éppen könnyed séta és a nap is nagyon nekiállt keménykedni. Újabb források következtek: Jávor-kút, Gyertyán-kút, majd a már említett izmosabb emelkedõ a Hörmann-forrás felé. A hegy tetejéig elfogyott az innivaló a kulacsomból, így pótolni kellett azt a zsákból, de nem volt nagyon kedvem megállni, olyannyira, hogy majdnem elmentem a Hörmann-forrásnál álló pontõr mellett. De azért itt is beszereztem a kardhalas pecsétet.
Immár lefelé haladva gyorsan elértem a Stájer-házakat, ahol kissé meglepõdtem az ott talált tömeg miatt. Õszintén szólva valahogy minduntalan a Ciklámen-forrást kerestem, így úgy elmentem a pontõr mellett, hogy öröm volt nézni. A forrást meg is találtam, de aztán csak visszavergõdtem valahogy, amikor jött velem szembe Brigi, hogy ugyan nem akarok már egy pecsétet az itinerre? Még szerencse, hogy rámkiabált, különben simán továbbmegyek, pedig kár lett volna kihagyni a polipos pecsétet, nameg azt az isteni buktát, az valami fantasztikus volt. Feltankoltam teljesen és nekivágtam az utolsó pont felé tartó szakasznak.
Sokáig kiépített erdei aszfalt utakon kanyarogtam, majd egy jól követhetõ erdei földúton hullámvasutaztam. Meg kell, hogy jegyezzem, az út ezen szakaszán volt pár nagyon szép hely, pl a páfrányokkal szegélyezett út, amit patak szel át, nagyon szép rész. Ismét a már megszokott domb-völgy kombináció következett, de jobbára lefelé tartottam, míg el nem értem a Szikla-forrást, ami tényleg egy "látni kell" hely. Viszont ahhoz már nem nagyon volt kedvem, ami ez után következett. A Zeiger-nyeregre vezetõ út, ami azért nem éppen lankás emelkedõ. Szerencsére nem tartott sokáig és átlendülve a holtponton meg a hegytetõn már végig csak ereszkedtem egészen a Hétforrásig, mely a túra utolsó ellenõrzõ pontja volt. Az itinerre rákerült az utolsó, cápás pecsét is és immár csak be kellett kocogni a célba.
Hittem én, mert ugye ekkor mégegy hasonló nagyságú emelkedõ következett, mint elõzõleg. Node ha már eddig eljöttem, akkor már végig is megyek. A zöld sávot követve végig a határvonalon baktattam, míg el nem értem az Andalgó néven ismert útvonalat. Itt még volt egy kis dzsungelen átvágás derékig érõ fûben, aztán végleg magam mögött hagytam az erdõt, hogy immár végig aszfalton berobogjak a várba és ezzel együtt a célba. Itt megkaptam a emléklapot és a kitûzõt, valamint kínáltak még enni és innivalóval, valamint ismét kaphattam abból az isteni buktából.
Már csak a Gábor hadseregre kellett várni, akik mint kiderült, eléggé lemaradtak közben. Pistiék robogtak be egy órával késõbb, hogy beértem, és szerencsémre, elvittek magukkal haza, így nem kellett tovább várnom, ami miatt nagyon hálás vagyok nekik, fõleg, hogy nagyon sietnem is kellett.
Remek túra, remek ellátással és nagyszerû szervezõkkel. Mindig nagyon jó ide visszatérni, mert az ember nem csalódik, se a tájban, se a szervezésben, csak ajánlani tudom és nagyon remélem, hogy idén 4. alkalommal is eljutok a KHT túrára.
Köszönöm a szervezést, Gábornak az odautat, Pistinek meg a visszautat.
Túra trackje |
