Zongor 45 / másodszor
Fotóalbum a túráról megtekinthetõ itt:
http://indafoto.hu/zete/zongor_45_2012_06_16
A 2010-ben indult Turul túrák negyedik felvonása következett június 16-án. Eddig mindegyik alkalmon részt tudtam venni. 2011-ben a nyári, Pilisben rendezett túra igencsak keményre sikeredett, hasonlóra volt kilátás most is. Pont nyolc órakor rajtoltam el a Déli pályaudvarról, miközben nevezés közben még fél füllel meghallgattam a rendezõket arról, hogy egy kerékpárverseny is lesz a túra útvonalán, de ennek ott még nem tulajdonítottam komoly jelentõséget. Gyors tempót terveztem, hátizsák nélkül, egy szem övtáskányi felszereléssel indultam el. 7 óra körüli teljesítési idõt terveztem be. A bevezetõ lépcsõjárást igyekeztem minél hamarább letudni, de a túlzott sietés miatt elkezdett görcsölni a lábam. Így aztán az elsõ pont után kicsit visszalassultam. Normafánál csodálatos volt a kilátás, ez nagyot lendített a hangulatomon. Makkosmáriáig futni szerettem volna, de a Z kereszt/S kereszt elágazásnál lekaparták a jelzéseket és pont a rossz ágát választottam a turistaútnak. Nem volt kedvem visszamenni, inkább átvágtam toronyiránt a bozóton. Pókháló, tüskés bokrok, stb bõven kijutott, de sikerült. Visszajutva a Z keresztre immár akadály nélkül futottam le a ponthoz. Pont a kis rét közepén, tûzõ napon foglaltak helyet, nem nagyon volt kedvem ott álldogálni, inkább siettem tovább. Azért ittam két pohár ásványvizet és megtudtam, hogy a kicsiny poharakba lehetett volna kérni pálinkát. Ezt most kihagytam.
A P sáv/S sáv jelzéseken vitt tovább a túra, rengetegen jöttek szembe a másik budai teljesítménytúra résztvevõi közül. Mintha azon sokkal többen lettek volna. Ezen a szakaszon nagyon jól tudtam haladni, úgy látszik sikerült kellõen bemelegedni. A lovastanyánál sem álltam meg pihenni, pecsételés után azonnal indultam tovább. Nagykovácsi felé tartva már azt hittem, a bringásokkal nem is fogok találkozni, amikor egy irtásos, lejtõs szakaszon egyszer csak megérkeztek mögém. Csapatosan, nagy tempóban, csak úgy zúdultak lefelé egymás után. Elõször még próbáltam köztük/mellettük elevickélni, de hamar feladtam. Inkább félreálltam és mindnekit elengedtem. Nem mondom, néhol félõ volt, nem tudok eléggé félreállni, de megúsztam a karambolt, ami persze inkább rám lett volna károsabb, mint rájuk. Mikor mindegyikük elment, folytattam tovább az ereszkedést. Már a falu széle elõtt jártam, amikor ismét kereszteztem az útjukat, de innentõl õk már más pályán jutottak le a faluba mint a túrázók. Lejutottam Nagykovácsi fõutcájára, pont a kanyarnál van egy bolt, oda bementem egy sörért. Kiválasztottam a leghidegebbet, de mire az öt percre lévõ plébániára értem, már jócskán felmelegedett. Ekkor már nagyon meleg volt és a túra hátralévõ részén alig volt menedék a nap elõl. A plébániánál ettem egy rétest és pihentem 10 percet. Akartam volna többet is enni, de egyszerûen nem kívántam semmit.
A S sávon elindulva éreztem, hogy a meleg kezd az elviselhetetlen kategória felé csúszni, meg is lassított, a vártnál is jobban. Fél liter vizet vittem magammal a következõ 10 km-es szakaszra, amit szerencsére ki tudtam pótolni egy kerékpáros frissítõállomásnál. Nagyon kedvesek voltak a rendezõk, nem is kellett kérni, õk maguk ajánlották fel, hogy igyak amennyi jólesik. A Fehér út lejtõs szakaszát elérve már sokkal jobban ment a kocogás. Nagyon kevés túrázót láttam magam körül. Utolértem egy narancssárga ruhás srácot, aki sapka nélkül nyomta. Korábban egyszer már lehagyott, most én elõztem vissza. Kicsit furcsán, törve beszélt magyarul, külföldi lehetett. A Malom-földek szélét elérve már egy szál árnyékos hely sem volt, csak a tûzõ nap. Nagyon kemény volt, nehezen ment a lélegzés is, nemhogy a kocogás. Alig vártam már, hogy beérjek Perbálra és hozzájussak egy újabb sörhöz. A Négy-fánál sem idõztem, csak ittam egy pohár vizet és ahogy tudtam, siettem tovább. A falu szélén találtam egy nyomós kutat, aminél lemosakodtam, így emberibb állapotban léptem be a "Kerék"-be.
10 perc pihenõt tartottam, majd irány az utolsó szakasz! Ez jóval nehezebb volt, mint vártam. Elõször is a Gomba-üzemnél valami olyan förtelmes szag terjengett, amit alig lehetett kibírni, majd utána gerincre vezetõ sivár út szívta ki a maradék energiát is belõlem. A szõlõültetvény mellett vezetõ szakasz nagyon lassan telt el. Ez volt a legrosszabb. Anyácsapusztáig a lejtõn is futni szerettem volna, de egy kis részét is alig bírtam végigkocogni. Meg kellett álljak 5 percre ennél a pontnál is. Itt összegyûlt egy nagyobb csapat, akik hosszabb pihenõt tartottak. Én inkább indultam tovább, és meglepetésemre egész jó tempóban tudtam tolni a Kakukk-hegy lábáig. Onnan meg már csak pár küzdelmes lépés és fent is voltam a tetõn. Itt volt hét óra az idáig megtett idõm. Még tíz perc kellett, hogy lecsorogjak a célba. Most nem a Poharazó büfébe kellett menni, hanem a vele szemközti kultúrházba. Itt nagyon kedvesen kínáltak meleg levessel, de rá se tudtam gondolni. Inkább átmentem a Poharazóba sörért. Az épület elõtti hûs padon üldögélve fél órám volt a busz indulásáig. Kaptam egy újabb szép kerecsenysólymos kitûzõt meg egy újfajta oklevelet, nagyon tetszik mindkettõ.
Majdnem minden úgy sikerült, ahogy elterveztem, nagyon elégedett voltam! Végül csaknem meglett a tervezett 7 órás menetidõ is. Ami érdekesség, hogy útközben az egy darab rétesen kívül semmit nem ettem, még szõlõcukrot vagy édességet se, és mégis jól bírtam végig. Ezt máskor is ki fogom próbálni.
Ezúton is köszönöm a rendezõk munkáját, már várom a jövõ évi folytatást, remélem, ismét dupla rendezés lesz! |
