Bakonyszentlászló 20
GPS-el mért távolság: 22,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 320 m.
A meteorológiai elõrejelzések elbizonytalanítottak kissé, viszont végül is túl csábító volt, hogy ismét biciklivel mehetek egy túra rajthelyére. Amúgy a 22 km-es gyalogos távot keveselltem. Ha éppen hogy csak formán is, de jól döntöttem. Fél órával az esõ elõtt értem haza. Nyolc után pár perccel érkeztem Bakonyszentlászlóra. Átöltözés, nevezés. Alig vannak. Mire beneveztem, megérkeztek Zsuzsáék is és el is dõlt együtt megyünk. Igazolólapot be a hátizsákba, nehogy most is a rajtban felejtsem, mint Bakonybélben. Gyorsan neki is vágtunk a távnak. Az elsõ kilométeren most sem esett jól a lábaimnak a tempós gyaloglás, utána viszont minden rendben. Érdekes, most valahogy könnyebben tartom a lépést a többiekkel, mint az Odvas-Kõ-ris túrán. Vagy õk mennek lassabban, vagy az én állóképességem jobb.
Az itiner, a távolságadatokon kívül utcaneveket is tartalmaz, amit tudok értékelni a lakott területi szakaszokon. Ezen kívül, az egész túrára jellemzõ kiváló szalagozás segítette a tájékozódást. A faluból kiérve, jó darabon a néhai bauxitbánya mellett gyalogoltunk. Kellemes, vegyes erdõ, alig van egy kis szint. Szép 100 évesnél öregebb fenyõk között ballagunk. Elérjük a fenyõfõi utat, egy kicsit megyünk rajta, majd letérünk jobbra, az üdülõk irányába. Itt egy hegyesszögû háromszög két befogóján megyünk, hogy megkaphassuk az elsõ ellenõrzõ pecsétet. Egy elágazásban, megszokásból irányba veszem a Zabolai-utat, de idõben rájövök, tovább kell menni az EP-re. Az ellenõrzõ ponton, már megkezdték a babgulyás fõzést, de mikorra lesz ebbõl valami! Talán a rajtidõ végén indulók érkeztéig elkészül. A fenyõfõi úttól Bakonyszentlászlóig meglehetõsen jól ismerem az utat, tehát a térkép és itiner békésen szundikál a GPS tokjában.
Békésen ballagunk. A Hódos-ér völgye szép, viszont elkezd szemerkélni az esõ. Nem örülünk neki. Ahogy közeledünk az Üveghuta helyéhez, úgy erõsödik az esõ. A túra legkeményebb, Kopasz-hegyre vezetõ kaptatóját igyekszünk a lehetõ leghamarabb letudni, hogy fák alá jussunk. Az emelkedõ tetején esõállósítom a hátizsákot, fölvesszük az esõkabátokat, s megyünk tovább. Jó kis erdei út következik Porva-Csesznekig. Az állomás büféjében megkapjuk a következõ pecsétet. Frissítünk, beszélgetünk Anitáékkal, majd megkezdjük a Cuha-völgyben vezetõ szakaszt. A Cuha-szurdokról többször is írtam már. Most is szép. A patakban kevés a víz, így a szakadt bakancsomban is száraz lábbal jutok át a gázlókon. Rengeteg hétvégi túrázóval találkoztunk. A gyerekek nem kicsit élvezték a gázlókon történõ átkeléseket. A vasúti híd alatt több kört is megtesznek.
A Vinye.hu büfében újabb pecsét és frissítés. Egy laza könnyû séta következett a célig. Ahol csak lehetett, földútra (szerintem lovas ösvényre) vitték a jelzést. A bauxitszállító úttól, ugyanazon az úton érjük el a célt, amin reggel rajtoltunk. A célban átvettük az emléklapot és kitûzõt, ettünk egy kis zsíros deszkát, átöltözés, s ki-ki hazafelé vette az irányt.
A Romándi elágazásig kínlódok a szembeszélben, utána viszont szerencsém volt. Az út délnyugatnak vezet, a szél viszont nem az ígért észak-nyugati, hanem észak-észak-nyugati. Ez pedig oldal, illetve inkább fél-hátszelet jelentett.
A túra, a Cuha alacsony vízállásánál könnyû, kellemes, igazából sehol sem unalmas. A Fenyõfõ-Vinye úttól északra kicsit monoton, viszont szépek az évszázados fenyõk.
A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 500 Ft-ért szürkeárnyalatos térképvázlatos igazolólap (saját térkép nélkül kevés), itiner, emléklap, kitûzõ, Vinyén szõlõcukor, a célban pedig zsíros kenyér (hagymával, vagy metélõhagymával) és ásványvíz járt. Az útvonal jelzése, a szalagozás kiváló, az itiner jól használható.
|
