Hegyek-völgyek 31 km-en át
Az ezen a túrán való részvétel adott volt számomra: közel is volt és a Mátra egy nagyon szép szakaszán vezetett. Az idei évben már jártam erre többször is, azonban az erdõ ereje teljében mostanra állt össze.
A Szorospatakra való kijutást megkönnyítette az iránytaxi szolgáltatást, ami szerintem egy olyan kezdeményezés, amit minden nehezen megközelíthetõ tt-n be kéne vezetni. Maga Szorospatak egy kis eldugott település, ahol korábban a bányászatnak köszönhetõen üdülõk és kirándulótelepülések épültek de az enyészet a bányák bezárása óta bizony megkezdte. Egy-két épület még így romjaiban is vonzó.
Elég hamar sikerült kiérni így egy kicsit még várnom is kellett, mert a pontõrök még nem voltak kint. Nem sokkal késõbb szépen lassan el kezdtem araszolni és bevetettem magam az erdõbe. Az elsõ szakasz erõsen bemelegítõjellegû volt és egyben egy kicsit megtévesztõ is bár azért ugye a Mátrában vagyunk, ahol vannak szintek.
A pecsételés után jött az emelkedés, amelyre már korábban lélekben felkészültem. Bizony errõl a szintrõl kellett a Vöröskõ-étteremig felmenni szinte egyhuzamban. Aki csak most ismerkedik ezzel a sporttal (mert sport ez, akárhogy nézzük) annak ne ez legyen az elsõ túrája ha csak nem lélekben nagyon erõs, vagy esetleg gyakorlottabb túrázóval megy. Azt kell hogy mondjam, hogy ez a kettõs frissítés (Vöröskõ és Mátraszentimre) el lett találva: a két pont közötti pihentetõ szaksz alatt a szervezet befogadóbbá válik és jobban is tud pihenni így az élelmiszer megint csak jól esik. Dícséret a nagyon finom piroska szörpért.
Különösen nem mennék bele a felfelé és lefelé menetek tárgyalásába, de azért a szebb helyeket kiemelném: Három falu temploma, Csörgõ-patak völgye (igazi kis vadregényes völgy) Vándor-forrás, Vidróczki-barlang, Ágasvár és környéke. Ez utóbbi ismét kegyetlen emelkedõ, fõleg errõl az oldalról. Na és itt is kellett lejönni. Bizony a térdem megérezte.
Nagyon nagy piros pont: az útvonalon kiemelkedõen jó volt a vízellátottság. Sok forrás és kút mellett vitt az utunk, ami egy hosszabb túrán a biztonságérzetet növeli és így a kedélyt javítja.
A célba beérve elmajszoltam pár szelet kenyeret és jól esõen elnyújtóztam az egyik széken. Elsõre a szintidõ kényelmesnek tûnik, de utólag nézve egy állandó sétatempó mellett bizony kell. Aki gyakorolni akarja a szintemelkedéseket, annak ide majdhogynem kötelezõ eljönni. Én jövõre eljövök ismét, ha tudok.
Köszönet a szervezésért és Tamásnak, hogy utitársa lehettem. :) |