Túrabeszámolók


Sárpentele

kekdroidTúra éve: 20122012.04.27 15:22:47

Sárpentele 15


Az ébresztõ viszonylag késõn sír fel, gyorsan fõzök egy kávét, felébresztem vele Kerek repkényt, majd két percnyi készülõdés után máris úton vagyunk a székesfehérvári személyvonat felé. Utóbbira az egyik oldalán ködös réttel, másik oldalán randa teremgarázzsal határolt Budatétény megállóhelyen szállunk fel, a vonaton az utóbbi idõk legudvariasabb jegyvizsgálója szolgáltat számunkra jegyet. A szigorú semlegesség jegyében a fokozott udvariasságot hosszas martonvásári és ódinnyési ácsorgás kompenzálja, nehogy egy pozitív benyomás kiegyensúlyozatlan maradjon. Utólag megnézem, az ácsorgás szinte jogos, a vágányzári menetrendhez képest alig pár percet késünk a célállomáson. A vonaton ráköszönök a leszállni igyekvõ Lestat túratársra. Elsétálunk, immár hármasban a Piac téren található rajthoz, közben akaratlanul is eszembe jut a számos alkalom, amikor Veszprém megközelítését vonat+busz kombinációval oldottam meg. Érkezésünk bõven minõsíthetõ korainak, tehát átsétálunk a buszállomáson található talponálló kávézóhelyre és megkávézunk. Aztán visszasétálunk, leülünk, várunk. Nyolc órakor megjelennek Tincáék: -Dilen-, Léna, Tinca, Bödõ Imre és Balázs. Bemegyek nevezni, amíg efemm kitölti az itiner vonatkozó rovatait, addig padlernél leszurkolom az igazán jelképesnek nevezhetõ, kétszáz forintos nevezési díjat. Két példány itinerrel térek vissza az utcára. Lássuk, mit olvashatunk menet közben: köszöntõt, részletes útleírást, látnivalók ismertetését, részletes térképet, helyi busz- és vasúti menetrendet (muhaha, Sárpentelén napi 2 (kettõ, zwei, two, dva) pár vonat áll meg...), gróf Széchenyi Zsigmond rövid életrajzát, részletes távadatokat, és persze az igazoláshoz szükséges kérdéseket. Szép csomag információ. Mehetünk.


Átkelünk a buszállomással párhuzamos, négysávos úton. Lehetetlen sárga- és rózsaszínûre festett utólagos szigetelés virít a környezõ lakótelep sokemeletesein. Elhagyjuk a nagyforgalmú övezetet, csendesebb utcákon sétálunk tovább. Az elsõ ellenõrzõpont, az Aquamobil rögtön a rajt után ötszáz méterre található. Önkiszolgáló a helyszín, önmagam szórakoztatására teljes mondatban válaszolok az itinerben szereplõ igazolókérdésekre: „Mikor született Beszédes József vizimérnök?” „Beszédes József vizimérnök 1787-ben született.” Az Aquamobil mellesleg, kerítés és zárt ajtó mögött tanyázik, talán néha kinyitják.


Üresforma, fás utcában sétálunk tovább, vonatzaj hallatszik, teherkocsik kattognak be a pályaudvarra valamelyik nyugat felõl érkezõ irányból. Valami nyilván húzza is õket, de a zajvédelmi kerítés (miért védik a zajt?) nem engedi látni. Nem túl magasra szabott gyalogos aluljárón keresztezzük a vasutat. Túloldalt váltóállító torony és lõállással védett betonhenger ácsorog, talán üresen. Csatornát keresztezünk, majd egy temetõ mellett sétálunk el. A bejáratnál csúszásveszélyre figyelmeztet egy tábla. Tinca hazaugrik egy kerékpárért, innentõl a célig eltolja, majd késõbb. Egyelõre még együtt marad a társaság. Földúton, ösvényen sétálunk most, mellettünk nádas, azon túl stadion, méretes térvilágítókkal, elõttünk kiszáradt medrû patak. Pár méterre ki kell térni a 63-as fõútra, errõl szépen szalagozott kitérõ visz immár a Sóstó felé. Egy táblánál azonosíthatjuk a Sóstónak és környezetének a látnivalóit, légifelvételen emelték ki a fontosnak ítélt helyeket. Odébb deszkapalló vezet a tavon álló kilátóhoz, odasétálunk, fényképezgetünk. Folytatjuk a tanösvényen vezetõ sétát, táblától tábláig, némelyiknél megállok, gyorsan átfutom a tartalmát, hogy aztán hamar elfelejtsem. Némelyiket le is fotózom, elfelejtés ellen. (Beszámolót többek között ezért is írok, elfelejtés ellen. :)) A környezetet figyelem, és ez meglepõen tetszetõs: ligetes, nem is erdõ, nem is rét. Szép. Leérünk a tanösvény tizenhatodik táblájához, ez egykori homokbányának állít emléket. Tinca megemlíti, hogy az elõttünk elterülõ, száraznak tûnõ nádas régebben „rendes” tó volt, ahol pecázni lehetett. Az igazolásként felírandó információról késõbb Lestat közli, hogy az itinerbõl is ki lehetett volna olvasni. Közben megfigyelem, hogy Léna lassan leküzdi kezdeti bizalmatlanságát a társaság számára nem ismerõs tagjai iránt. Repkényrõl amúgy is elhiszem, hogy kellemesebb társaság, a végén már csak a csúnya, borostás, magas bácsit nézi morcos szemekkel. (Egen, ez én vagyok. :))


Továbbsétálunk a tanösvényen, néhol felbukkan egy-egy kék, illetve piros T jelzés, irányt mutató keretben. Mindenféle látnivalóról tudósít a tábla, ezeket magamtól ha észre is venném, vélhetõen nem kezelném kellõ odafigyeléssel. Ilyen látnivaló a lõdomb, a sztyepprét, a holtfa az erdõben. Valahol a tó környékén ér utol Maci, tegnap a Barki-sziklánál találkoztunk utoljára. Egy, kivételesen nem elnevezett réten rövid kitérõt kell tenni az Erdei tanterem névre hallgató ellenõrzõpontig. Itt Pintér Józsiék látnak el pontõri feladatokat, szemrevételezem a Fejér megye Teljesítménytúrázója mozgalom díjazását. Szép az az érem, nagyon szép... Matricát kapunk igazolásképpen, Tinca nagyobb sebességre kapcsol és elhúz, hogy még beleférjen a napjába a kerékpáros távon történõ duplázás. Mi battyogunk szépen tovább, nem mintha a babakocsi bármennyire is feltartaná a menetet. Lakottabb vidéken sétálunk, de legalábbis annak a szélén. A mezõ közepén kecskék legelnek, a pár hónaposnak tûnõ gida pont akkor tûnik el egy bokorban, amikor odaérünk. Rendezetlen udvarok között érkezünk be a repülõtér környékére. Itt is van bordó, vagy milyen színû épület, brutális. Székesfehérvár-Repülõtér megállóhelynél keresztezzük a kanizsai vasútvonalat, nem jön semmi, és a menetrend szerint nem is fog, még legalább húsz percig. Annyit nem érdemes várni egy közhelyszerû fotóra, megyünk tovább.


Lakótelepen sétálunk keresztül, majd kiérünk a Balatoni útra, rájövök, hogy már gyalogoltam erre, a következõ párszáz méter tehát nem teljesen idegen. Enyhén emelkedve sétálunk ki a városból, mellettünk áthelyezett távvezeték oszlopai sorakoznak. Az új nyomvonal a fejünk felett húzódik. Négyzetes betonlapokból kirakott járdát tapodunk egy hosszabb szakaszon, meleg van, és áll a levegõ. Felüljárón keresztezzük a fehérvári majdnem-körgyûrût, a túlsó oldalon erdõ van és kellemesebb klíma. Betérünk a sárpentelei parkerdõbe, szépen kifestett piros sávot hagyunk el a tornapálya kedvéért. Léna itt saját erõbõl közlekedik, mi elõtte-mögötte sétálunk. A tornapálya tizenegyes állomásánál túrázók tanácstalankodnak, hogy vajon az összes eddigi tornaeszközt meg kellett volna számolni, vagy elég az itteni néhányat. Szerintem elég az itteni, legfeljebb visszajövök még egy körre. A társaság kiskorú tagja élénk tiltakozást fejt ki a szállítójármû igénybevétele ellen, így aztán -Dilen- viszi tovább, nyakban. Keresztezzük az úrhidai utat, átlépünk a parkerdõ északi részére. Szembõl érkezik a Bakancs és fakanál-blogos (na, itt az önlebuktatás, hogy mégiscsak olvasok pár blogot is...) Jakab, és Maci és egy túratársuk. Néha feltûnik pár tájfutó, az egyik csapat érdekes, vízvezetékszerelõ-fazonú mezben nyomul. Végül megérkezünk a célba, itt nyüzsgés van és gyerekek és felnõttek és rengeteg ember. Efemm és padler érkeztetnek, Repkény leül Lénával az avarba, közben én szépen megvárom a díjazás átadását. Az oklevél+kitûzõ duó mellé kapunk egy-egy kiadványt, szép zöld a borítója, a címe pedig: „A szervezett természetjárás története Fejér megyében”. Azóta a napi közlekedések során elolvastam, meglepõen olvasmányos. Látok mást is, két ismertetõt lehet venni háromszáz forintért, az egyik különösebben nem izgat, de a Székesfehérvár és környéke látnivalóit feltáró, afféle tanösvény-bemutató füzet megnyeri a tetszésemet. Veszek olyat is. Leülünk, van kenyér lekvárral, kenyér zsírral, valamint lilahagyma a zsíroskenyéren. A délután folyamán még sokminden történik, például találkozunk a Gethe úr felvezetésével érkezõ lükepékkel, Grétával, sz zsuval, Biankával és b_ferivel. Vendégeskedünk Tincáéknál, majd délután szegény Léna félreérti a „megyünk vonattal” szókapcsolatot, mivel õ nincs benne a többes számban. Aztán utazunk, eközben már semmi érdemleges nem történik, véget ért a hétvége – amely ezúttal sem telt el eseménytelenül. Köszönöm mindenkinek a társaságot, Tincáéknak külön köszönöm a vendéglátást! Szép nap volt, szép túra volt – ráadásul az elsõ mezõföldi teljesítménytúránk Repkénnyel. Már csak azt az egyet sajnálom, hogy a menetrend miatt nem sikerült vonatra szállni Sárpentele vasúti megállóhelyen – egyszer ezt is pótolni kell.


-Kékdroid-


Képek itt.