Göcseji Galopp 55
Idén az elsõ komolyabb túrám (magamhoz mérten). Aggódva figyeltem már 1 hete az idõjárást, mert ezen a túrán akkor is komoly sárra lehet számítani, ha hetekig nem esik elõtte semmi. Ez most sem volt másképp, de kezdjük az elején.
Gábor barátommal megbeszéltük, hogy a tavalyi évvel ellentétben az 55-ös távot választjuk. Kora reggel, már 6 óra elõtt érkeztem meg Kávásra, Gábor még sehol nem volt, de nem sokat kellett várni rá. Közben gõzerõvel folyt a készülõdés a szervezõk részérõl és lassan kisebb tömeg állt sorba a nevezésnél. Mire túratársam megérkezett, addigra már egy kisebb csapat neki is vágott a távoknak. A mi itinerünk is hamar elkészült, tekintve, hogy elõneveztük. Ezt bátran ajánlom bárkinek, mivel egyrészt olcsóbb a nevezés, másrészt garantált, az évre jellemzõ kitûzõt kapunk, harmadrészt a már olcsóbb nevezésben benne van egy meleg étel is a végén. Ez már tavaly is így volt és idén sem volt másképp.
6:20-kor sikerült nekivágnunk és nemsokára Kávás csendes hajnali utcáit koptattuk a tavalyról ismert útvonalon. Nem sokáig kellett aszfalton batkatnunk, hiszen egy kanyar után máris megtámadtuk az elsõ utunkba kerülõ hegyet és megkezdtük az emelkedést. Utunk két csodálatosan felújított tájház mellett vitt el, mely pompás fotótéma a reggeli napfényben. Elhagyva a házakat tovább emelkedtünk, és nemsokára már mûvelt szõlõspincék között kanyarogtunk, melyeket aztán szántóföldek váltottak fel. Sokáig mentünk így, míg el nem értük a Kurtamajor elõtti kis erdõsávot, ahol rengeteg hóvirág virágzott nem kis örömet okozva a túrázó embernek. Gyors fotó után már vágtattunk is keresztül a majoron, ami után mily meglepõ újabb szántóföldek következtek, egészen a Cigány-hegyig. Itt aszfaltos út váltotta fel az eddigi föld utat, de nem sokáig gyalogoltunk rajta, mert egyrészt elértük az elsõ ellenõrzõ pontunkat, másrészt letértünk az aszfaltról, hogy újabb földúton haladjunk tovább. Az ellenõrzõ ponton megkaptuk elsõ aláírásunkat az itinerre, valamint szörp, ropi és csoki volt az ellátás.
Az ellenõrzõ pontot elhagyva a már említett földút következett. Kisebb akadályon is át kellett kelni, mivel tavaly óta valaki úgy gondolta, hogy érdekesebb, ha az út kellõs közepére mély árkot ás, minek a másik oldalára akácfa csemetéket ültet, úgyhogy kisebb akadály gyaloglás lett a dologból. Kisebb hullámvasutazásba kezdtünk ez után, hiszen egyrészt kisebb dombok és völgyek követték egymást, valamint az út is erõteljesen kanyargott, míg el nem értük a régi kék jelzés völgyét. Itt felkapaszkodtunk egy újabb, de már izmosabb dombra, mely erõteljesen vadregényes volt a sok kidõlt fától. A domb tetején Gábor ismerõseibe futottunk, aztán tovább galoppoztunk, hogy immár megkezdjük az ereszkedést az útkeresztezõdésig, ahol a 33 és az 55-ös útvonal elhagyja egymást. Innen nekem új volt az útvonal, tekintve, hogy elõzõ évben a 33-mas szakaszt teljesítettem. Igazából nem sokat változott a táj, plusz volt, hogy egy patak kísérte utunkat. Átvergõdtünk egy kisebb dombot, komoly avarban taposva, majd a már említett patakot átszelve egy újabb tündérkertbe értünk, ahol rengeteg hóvirág és tõzike virágzott. (zárójelben megjegyezném, hogy nem volt túl szerencsés az útvonal vezetése ezen a területen, mivel már elõttünk is sok virágot letapostak a túrázók és még vajon mennyit az utánunk következõk...) A virágmezõt elhagyva, elõször az elsõ futók haladtak el mellettünk, majd mi tévedtünk ismét egy vadregényes útvonalra, balról sûrû fenyõerdõ, jobbról ligetesebb lombhullató erdõ övezte utunkat, míg magán a kijelölt útvonalon rengeteg kidõlt fával gyûlt meg a bajunk. Kissé olyan volt az útvonal, mintha teljesen el lenne hanyagolva. Kiérve a fenyõk közül feltûnt a második ellenõrzõ pont, ahol az újabb aláírás került az elsõ mellé, valamint ismét szörp és pogácsa volt az ellátás frissítõként.
Nem sokat pihentünk ezen a ponton, tovább haladtunk immár egy erdei, kikövezett úton, majd aszfaltozott út váltotta fel az elõzõt. Hosszan gyalogoltunk, mire elértük a közös szakaszt a 33-masokkal, ahonnan együtt folytattuk utunkat a harmadik ellenõrzõ pont felé. Sok kacskaringó után értük el a göcseji galopp egyik legsárosabb szakaszát, mely most is hû volt önmagához. Bár tavalyhoz képest viszonylag száraz volt, így sem kerülhette el senki sem az alapos dagonyázást. Két ilyen dombot is megmásztunk, amikor elénk tárult Kustánszeg téglatornya, mely az egykori téglagyár mára egyetlen megmaradt része. A toronytól nem messze találtuk meg harmadik ellenõrzõ pontunkat. Az ellátás itt sem hagyott maga után kívánni valót, a terítéken szörp, nápolyi (minden mennyiségben, de a szó legszorosabb értelmében, mert vödörszám volt a kocsi hátuljában) és banán. Ezen a ponton ismét elvált a 33-mas és az 55-ös táv, mi Parasza felé vettük az irányt.
Az apró zsákfalut gyorsan letudtuk magunk mögött és bevetettük magunkat az erdõbe. Újabb hullámvasutazás következett, majd egy kisebb kanyar után egy vaddisznókert brutálisan sáros ösvényén folytattuk utunkat. Egészen a Becsvölgyi útig mentünk így, majd átkelve azon elõször egy szántás mellett, majd egy erdei úton folytattuk utunkat. Az út ezen része nem különösebben érdekes, erdõ, kisebb tisztás és gyakorlatilag nehezen követhetõ túristaút jellemezte, nameg a falu határában található, iszonyatos bûzt árasztó trágyadomb. Falusi gyerek révén ez nem okozott soha problémát, de hogy ez miér volt olyan oltári büdös, fene tudja. Talán emiatt is haladtam el a negyedik ellenõrzõ pont mellett anélkül, hogy bementem volna, nomeg talán azért, mert az itineren Fészek Sörözõ szerepelt, míg a valóságban Gondûzõ, vagy mi a fene volt a neve. Minden esetre egészen a haranglábig jutottam, ahol szerencsémre megálltam fényképezni és ekkor értek utol azok a futók, akik már egyszer elhagytak és tájékoztattak, hogy a pont kb 400 méterre vissza van. (elsõ elkeverés, ami nem biztos, hogy kellett volna, ha jó a név az itineren és/vagy legalább valami bója lett volna kint a kocsma elõtt) Minden esetre visszabandukoltam, megkaptam az aláírást, valamint tea, szörp, banán, ropi, étcsoki és szõlõcukor volt az ellátás, melybõl korlátlanul lehetett fogyasztani.
Kis pihenõ után indultunk tovább a már egyszer lejárt útvonalon. Kiérve a faluból, egy darabig aszfalton talpaltunk, majd egy lovászatot megkerülve tovább indultunk a kék jelzésen és elõbb egy gyakorlatilag halott falun mentünk keresztül (Kereseszeg), majd hamarosan megérkeztünk Kislengyelbe, ahol a DDK bélyegzõ helyét (Malom) zárva találtuk, így indultunk tovább Kustánszeg felé. Kisebb erdõ, patak átkelés, mezõ, különösebb látnivaló megint nem akad Kustánszegig, ahol ismét találkoztunk a 33-mas útvonallal és innen már együtt haladtunk tovább. Az ötödik ellenõrzõ pont Kustánszegen éppen a DDK bélyegzõ helyén, a Vénusz Presszóban volt, így két legyet ütöttünk egy csapásra. Ellátásként itt szintén tea és zsíros kenyér hagymával, valamint banán volt.
A pont után a kustánszegi tó felé vettük az irányt, a tavat megkerülve kisebb erdõs-mezõs földúton vezetett a jelzés egészen Németfaluig. Nem sokáig idõztünk a faluban, egybõl ereszkedni is kezdtünk és hosszasan követtünk egy patakot, majd azon átkelve újabb dagonya következett a Böde melletti mezõn, mely egészen a faluig kitartott. A jelzéseket követve értünk be a faluba, ahol szépen ki is kerültem a pontot (második elkeverés, megjegyezném, hogy vagy az itiner nem volt itt pontos, vagy a jelzések, mert a jelzések balra vittek, ahol egyenesen kellett volna menni, az itiner viszont ott jelezte a pontot, ahol tavaly volt, így ismét mentem pluszban 500m-t, mire észbe kaptam és visszafordultam), mely a faluháznál volt megtalálható. Én elsõre felmásztam a temetõig, aztán visszafordultam és találtam meg a pontot, ahol begyûjtöttem az utolsó aláírást. Az ellátás szörp és keksz volt.
Immár végsõ erõvel vágtunk neki az utolsó (nekem már második) dombnak, melyen már csak a piros, majd a piros négyzet jelzést kellett követni egészen Kávásig. A faluba beérve a régi út kerítéssel volt elzárva, ezért egy komolyabb kerülõt kellett még tenni a végén. Végül csak célba értünk, ahol átvettük a kitûzõt és az emléklapot, valamint a már említett meleg ételt, ami idén lángos volt (sima, sajtos-tejfölös, virslis).
Összegzésül az ellátásra panasz sehol nem lehetett, az idõ remek volt, a túra vonalvezetése viszont kicsit unalmas, kevés a látnivaló. Személy szerint nekem elég a 33-mas is, mert érdekességekben semmivel sem kevesebb, mint az 55-ös. A túrára jellemzõ sár most is megvolt, de kezelhetõ. A jelzések leszámítva az 1-2 részt tényleg jók voltak, az itinert nem nagyon kellett elõvenni.
Köszönöm a túrát a túratársam nevében is.
Túra trackje |
