Szent László 33
A túra elõtti napokban csúf kórság mert kerülgetni, én pedig annyi mézet megettem, hogy attól vagy méhhé változok, vagy helyrejövök. Péntek este még lázasan készültem, de reggelre jobb lett. Vagy el is felejtettem, hiszen szombat van, menni kell:-)
Vácon -7 fok és zéró hó. Felvesszük a többieket, és irány a Cserhát! Szeretnénk minden cserháti túrát megcsinálni, ha már kitaláltuk a kupát.Vidáman telik az út Tarig. Pár perccel a rajtidõ elõtt érünk oda, elintézzük a kupafüzetek és szórólapok sorsát, majd magunk is elindulunk.
A sztúpáig kitart a hideg, utána átmelegszem annyira, hogy kesztyû sem kell. A kék szalagok most is hibátlanul kalauzolnak, hiba csak bennem és a jég kapcsolatában van. Szállingózni kezd a hó, lecsúszkálunk Mátraverebély-Szentkútra, ahol a zarándokházban tea és édes keksz vár, elõtte pedig egy szelíd fekete-fehér cicus, és muszáj alaposan megsimogatni: ) A zarándokházban Szent László király pajzsára formált-díszített mézeskalácsot kapunk.A Remete-barlangnál pecsételünk, majd Vagdalthús lemarad pálinkázás jogcímen. Látszik, hogy valami nincs rendben, mert gondolni sem tudok a házira.
A dózer „csuromjég”, elcsúszkálok a nagyon szépen kialakított Mária forrásig (Köszvény-kút), ott megvárom Vagdalthúst, és a nagymamáinknak szentelt vizet töltünk két fél literes üvegbe. Hívõ katolikusként nagy becsben tartják Szentkutat, én nagyim mindig jön a zarándoklatra is. Sikerült nekik örömet szerezni a vízzel:)
Havas-jeges tájon hullámzunk, és elérjük a szeretett kék sávot Sámsonháza elõtt. A buszmegállóban pecsét és szaloncukor. A falut elhagyva aszfaltozunk kicsit. Közben, mint látványelem egy vitéz falusi teker szembe libakergetõ biciklivel. Letérésnél egy megfagyott kutya árválkodik az út szélére dobva, úgy tûnik valakinek ennyit ért szegény jószág..
A dombtetõrõl rálátni Nagybárkányra, ahol az iskolában teával és lekváros/vajas/zsíros/hagymás kenyérrel, teszttel vártak. Bõ 20 percet eltöltünk itt, bár csak egy fél zsíros kenyeret merek enni. Továbbhaladva a távoli Tepke felé elfogynak az emberek körülöttünk. Kettesben sétálgatunk, a romantikát csak a tapasztalat rontja, miszerint a hó alatt csúszik, néhol a hó felett is, ezért a hirtelen jött szavak nem egy Rómeós erkélyjelenetet idéznek:) Garábi-nyeregnél meglepetés tea és télifagyi. A hullámzó gerincen hamar odaérünk a kilátóhoz. A Tepkén a tavalyi pontõrök vannak, akkor erõs paprikával ágyazott pálinkával kínáltak, most pedig narancsos-mézes-fûszeres van náluk. Nekünk is van mivel visszakínálni.
Lefelé Vagdalthús számolgatja, van esély elérni a vonatot Tarra. Elõre is szalad, így esik meg a furcsaság, hogy elõbb ér be, mint én. Az erdõbõl kiérve cudar az idõ: vízszintesen fújja a havat a szél. Jól jön, hogy reggel eszkimósan beöltöztem: nagykabát, sál, kapucni. Egyszer a szántóföldeknek vége lesz és leérek a 21-es úthoz Pásztóra. Jó ez a hely; idén talán összejön a Pásztó túrázója mozgalom is. Néhány utca és beérek a célba, a Tittel Pál Kollégiumba.
Oklevél és kitûzõ mellé még egy könyvet is kapok a tesztért, egy báronyterenyei vadász visszaemlékezéseit.Tetszik ez a gyakorlat, hogy húsos és húsmentes paprikáskrumplit is fõznek, kevés helyen gondolnak rá.Teát és ráadás mézeskalácsot is kap mindenki.
A vonatig bõven van idõnk, Vagdalthús annyira sietett elérni, hogy egy órával indulás elõtt beért. De N. Attila átviszi kocsival a kocsihoz, úgyhogy nem is kell várni. Nemsokára megérkezik a maradék váci erõsítés is, egyiküknek ez az elsõ t.túrája. Elõ is kapja a végigcipelt házi disznósajtot a paprikáskrumpli mellé!Mi pedig a célban áruló termelõnél a méz-szekcióban nézelõdünk, ánizsos-kakukkfüves és mézharmat méz is gazdát cserél.
Megköszönjük a túrát és irány a 21-es majd a transzcserháti a havazásban. Elõbbin semmi gond nem volt, jól kijárták. Utóbbit még nem, pár centis hó és alatta jég borította. Jóval a Bableves Csárda elõtt egy balos kanyarban megcsúszik a kocsi, egyik árok széle, másik széle, zutty az árokba. Piszok nagy szerencsénk volt: se nekünk, se a kocsinak nem lett baja; csak a rendszám esett le. Fától kb. egy méterre álltunk meg, csak azon a pár méteren volt kiirtva az út széle. Szerencsénk volt abban is, hogy rögtön utánunk egy terepjárós megállt és volt nála balta, macséta amivel a terepet meg tudtuk tisztítani, és további 4-5 autós állt meg segíteni tolni és húzatni. Többek között a szervezõ Parádi Laci is, aki a Garábi-nyeregbõl hozta vissza a pontõröket. Kedves volt, mikor kérdezte: De ugye azért jövõre is jöttök? –Megyünk!
(U.i.: a hétvégi SzerenCserhát® folytatódott: másnap OKT, szikrázó napsütésben és érintetlen porhóban. Hazafelé buszozva Galgagután addig beszéltük hol kell le és átszállni, mire Bercelen találtuk magunkat. Gutai csatlakozást buktuk, következõ járat 3 óra múlva.. Vagdalthús stoppolni kezdett, a második autós megállt és kiderült Vácra megy. Mi is, úgyhogy másfél órával hamarabb hazaértünk, mintha buszoztunk volna:) Jól összejött ez a hétvége!:)) |