Bartina 15
Régóta szemeztem a túrával és 2010-ben végre le is tudtam utazni, vonattal. Az állomásról különbusz vitt a nevezési helyre, majd onnan a szálkai rajtig.
A busz miatt persze várni kellett a rajtnál (a tömeg miatt), de hamarosan útra keltünk szötske-vel. Mivel 2012-ben írom a beszámolót ( ), így túlságosan sok mindenre nem emlékszem. Az eleján nem voltak olyan rosszak a talajviszonyok, ám késõbb azért volt némi sár is.
Az elsõ ellenõrzõpont Grábócon volt, ahol megtekintettem az ország egyetlen fennmaradt szerb ortodox templomát - nagyon szép volt. Itt egyébként elég hosszú sor állt a pecsétért.
A faluból a K jelzésen haladtunk és egy nagy legelõ után beértünk a Gyurkó-völgybe. Erõteljes emelkedõ, majd csatlakozik hozzánk a S jelzés is.
A második ellenõrzõpont jelenti számomra a túra csúcspontját, itt gulyáságyúban készül a forralt bor és a tea, mindkettõbõl vételezek. Nagyon jó a hangulat, sok túrázó összeverõdik itt.
Túratársamtól elváltam (õ a 30-as távon megy tovább), és folytattam az utam a S jelzésen. A harmadik ellenõrzõpont a Bükkös-erdõben volt. Innen erdõs részen, majd tanyák között haladtam. A város szélén volt még egy kis hullámvasutazás, majd meredek lejtéssel és rövid sétával értem be a célba, a Baka István Általános Iskolába.
Megpróbáltam lejutni az állomásra (még stoppoltam is a buszmegállóban - nem sok sikerrel), végül somogyi túrázók vittek le a vonathoz, köszönöm Nekik!
Képek a túráról:
http://bartina15.andrew79.fotoalbum.hu/
|