Nagykarácsony 33
„Sétálunk, sétálunk, erdõt-mezõt bejárunk, dimbet-dombot megmászunk,
mikor aztán elfáradunk, a tûz mellett lecsücsülünk, csüccs!”
Az útleírás elolvasása, majd a Tonnakilométerrel történõ e-mailváltás után biztosan éreztem, hogy ez a túra más lesz, mint az általában megszokottak. Aztán túlélem az ünnepi õrületet (nagytakarítás, ipari mennyiségû töltött káposzta, sajtos pogácsa és lekváros/mákos/diós hókifli legyártása, csomagolás, fadíszítés, vendégfogadás, ajándékozás…) és már itt is karácsony másnapja, velem meg száguld a reggeli sebesvonat Albertirsa felé.
Könnyû kis bemelegítõ séta a fürdõvel szemközti tisztásig, ahol sikeresen kipipálódik a nevem a listán, megkapom az útleírást, a mai gyümölcsnapot megalapozandó megiszom egy pohárka almapálinkát, ismerõsöknek köszönök és elindulok a sárga napocskás szekérúton a mára tervezett kényelmes sétatempóban.
Aztán a földút aszfaltozottra vált, nézelõdök, elhaladok egy szélkerék mellett, a gyorsabbak meg elhaladnak mellettem, közben cikáznak a fejemben a gondolatok és hirtelen azt veszem észre, hogy minden elõttem haladó túratárs eltûnt. A rejtély gyorsan megoldódik, mikor észreveszem a szalagokat egy visszafordító földút kezdeténél. Rövidesen újabb szalagok terelnek be egy kis erdei csapásra. Tetszik a bújócska, figyelni kell a szalagokat, mert nélkülük biztosan nem találnám meg a helyes utat, de mire igazán élvezni kezdem, már vége is: szélesebb földútra érek ki és már látom is az 1. EP-t. Sorban állás, pecsét begyûjtése, majd jobbra el.
A következõ szakaszon aztán szájtátva bámulom a magaslesek legkülönfélébb változatait. Mintha csak egy szabadtéri kiállításon lennék: van itt hagyományos, fából ácsolt, élõfa tetejére rögzített, zöldre festett és málladozó, de a legfeltûnõbb egy fémbõl készült, teniszbírók emelvényére emlékeztetõ darab. Közben megérkezem a 2. EP-hez, aminél ügyetlenkedem egy keveset, így a papír mellett a kezemre is jócskán kerül a zöld tintából. Az útelágazásnál (mivel éppen valóban nincs semmi sürgõs elintéznivalóm Káván) szófogadóan követem a szalagozást. Vadetetõ mellett haladok el, majd a Hársas-völgyben lépkedek, és hûen követem továbbra is a szalagokat.
Újabb bélyegzés, ezúttal a 3. EP-n, és megint egy szép kis erdõben találom magam. Az út a lábam alatt néhol havas, néhol csak enyhén nedves avarral fedett. Az egyre keskenyedõ ösvény végén „kis kalandok árán” jutok ki a szántóra, bár nem tudom Tonnakilométer a leírás megszerkesztésekor honnan tudhatta, hogy bogáncsba nyúlok, amitõl a kötött kesztyûbe bújtatott kezeimmel nem egyszerû a megválás.
Annyira lefoglal a bogáncstalanítás bonyolult mûvelete (idõbe telik, míg rájövök, hogy talán kesztyû nélkül könnyebb lenne), hogy közben már ki is érek a Bicskei-útra. Egyszerre csak jobbról csörtetõ hangokat hallok, aztán meglátom az okozóit is, két szépséges õz személyében. Hosszan figyelem õket, majd megint egy szép erdei úton találom magam, aminek végén ott vár a 4. EP. Az útleírás idáig hiba nélkül elhozott, így továbbra is hiszek neki és a felfestetlen K jelzés mentén kanyargok vissza újra a Bicskei-útig.
Egy-két-három-négy… és már az 5. EP-nél igazítok útba néhány futót, majd követve õket én is újabb szépséges erdei szakaszon találom magam. Erdõ-mezõ lakóinak lábnyomait látom magam körül, egyre jobban tetszik ez a túra!
A 6. EP-t egy magaslesnél találom, aztán nem sokkal késõbb újabb erdõrészben gyalogolok, zöld tölgyfalevéllel jelzett fák mentén, aztán egy kökénybokrok között futó kis csapáson haladok át. Némelyiken ott kéklik még az idei termés, jól megtermett, dércsípte bogyók képében. Eszegetek is belõle rendesen, legalább kétmaréknyit eltûntetek, miközben kiérek egy szélesebb útra, ami már a Golyófogó-völgyet jelzi.
A 7. EP-t meg az orrom, mert ahogyan közeledem a pihenõhöz, úgy lesz egyre erõsebben érezhetõ a sütögetéssel együtt járó finom illat. Ismerõs arcok a tûz körül, ki ezt sütöget, ki azt. A hangulat jó, láthatólag senkit sem zavar a várakozás a díjazásra, merthogy azt is itt kapjuk meg. Bár ma ugye csak gyümölcsöt fogyasztok (igaz azt mindenféle formában – nyersen, sütve, pálinkának kifõzve), én sem sietek innen tovább. Beszélgetek, melegszem a tûznél és nagyon jól érzem magam.
De ugye a vonat nem vár, így mégiscsak elindulok. Legyûröm az emelkedõt, megtekintem a gyurgyalag-telepet, majd a reggelrõl már jól ismert úton visszasétálok az állomásra, ahol még levezetésképpen túraszakmai beszélgetést folytatok, míg meg nem érkezik a vonatom.
Nagyon jó volt ez a nap, köszönet az élményekért Tonnakilométernek! Részemrõl bevésõdött a dátum és a helyszín a 2012-es túranaptárba is! |
