Karácsonyi Dolina - Nagykarácsony 33
Osztottunk, szoroztunk pár hete. Osztottuk a rokonságot: hány nap kell hány településen? Ha egy-egy elég ide-oda, akkor 1 nap még mindig marad, hogy meglátogassuk az albertirsai rokonokat. Ugyan nincsenek, de hátha találunk párat ott is... tehát így született a döntés, hogy bizony, látva a frissen megjelent túralehetõséget, mi oda bizony elõbenevezünk.
Az NKZ után voltunk 26-án (értsd: Nagy Karácsonyi Zabálás), 2,5 napos NKZ után. Egyfelõl ez nehezítette a mozgásunkat nyilván, meg minket is. Továbbá a 4:30-as kelés is test- és tájidegen volt Karácsonykor. De hát megbeszéltük a találkát váci sporttársunkkal, a Gerecsére õk vittek minket forrásokat kutatni, most mi visszük a Dolinába a földit.
Sötét. Hajnal. Hideg. Nehezen megy minden, még jó, hogy a jármûbõl, mivel gép, kimarad a humanoid tényezõ, és csak benzint kér, semmi mást, bár ez épp a karácsonyi költekezések idején szomorúságfaktor, no de az M2-M0-4-es fõút verzióban sikerül gyorsan, zökkenõmentesen eljutni az Irsai Olivér, ja nem (már megint a tudatalatti, jól van na, hát Karácsony van...), az irsai strand elé.
Tonnakilométer sporttárs, egyben fõrendezõ, a tõle megszokott lelkesedést nyújtja a rajtban. Komolyan mondom, az egyik tényezõ, amiért itt vagyunk, õ maga. De gyorsan tud mutatni további indokot is: a rajtpálinka a cidriben visszautasíthatatlan. Egy zsenge kupicára kapok magamtól engedélyt, bõven kimegy, mire újból kormányzom (ez most politikamentes!).
Egy darabig hallgatunk Józsira a navigációt illetõen, aki aktívan bújja a leírást és a térképet, de valójában erre nem is lenne szükség: a szalagozás bolondbiztos. Tényleg van munka és precizitás ebben a szervezésben. Állítólag volt, aki eltévedt, szerintem ez itt és most maga volt a lehetetlenség. A pecsétek de ismerõsek! Bizony nekem is van ilyen növényes nyomdás készletem, és jópár teljesítménytúrán alkalmaztuk már õket. Zöld tinta segíti elõ a nyomatot minden ellenõrzõponton, ami színesíti a közeget. A kopasz fák-bokrok barnásak-feketések, a talaj fehér, tényleg, ahogy Rehor Misi ígérte: hó borítja az útvonal java részét.
Briborral eltérõ véleményen vagyunk arról, ki mennyire szereti a havat és az abban való gyaloglást, ami biztos: ez a hómennyiség még bõven alkalmas arra, hogy ütemes menetet mutassunk be. Szántóföldi kultúrák, sûrû völgyek (az itinernek igaza volt a kalandokról), és a végtelen. A horizont, az ég és a talaj összemosódik. Már várjuk a szalonnapontot. Légvonalban tán egy kilométerre lehetünk, mikor füst csapja meg az orrot. Igen, te is érzed? Ez az, ez csak az lehet! Már nem ütemes menet ez, hanem kocogás, sõt futás. Ott vagyunk, itt vagyunk, jó idõben, jó helyen. Ki emlékszik már a fél ötös kelésre? Oklevél, kiitûzõ, idézet, rendezõi mosoly és továbbra is kitartó lelkesedés, majd presszió: a pihenõhelynél együnk, igyunk, amit látunk. A teljesítménytúra közösségépítõ valóban. Kollektív nyársalás, hús-, kolbász-, hagyma- és szalonnasütés, csepegtetés kenyérre, pálinkateszt, bár én ezt már csak távolról szemlélem és biztatom Bribort: helyettem is, ha már nekem be kell érnem a méregtelenítõ szalonna- és kolbászalapú reformkonyhával. Vagy egy órát töltünk itt, miként mindenki. Itt megállt az idõ. Olyan közeg alakult ki, amilyen ehhez a túrához és a koncepciójához illik.
Vár még némi gyaloglás a strandig (de jó, hogy most nem kell fürödni szabadtéri medencében..), a hómezõkön csapatokba verõdve menetelnek a látszólag elégedett népek.
Hazafelé elhozzuk vvittore túratársat Péterig (Péteri a község, na de hogy festene leírva, hogy Péteriig? Mintha hollandul vagy vikingül lenne...), az AC Milanos relikviák az autóban tudtommal nemigen zavarják, sõt :-)
Jó nap volt. Jól éreztük magunkat. Mit is lehet mondani a végére? Köszönjük! |
