Túrabeszámolók


Förster Kálmán emléktúra / Túra a határon át

Nyemcsok MisiTúra éve: 20062006.09.11 09:11:58
Most szépen süt a Nap, a reggel madárhangokat és friss levegõt ad a lustán ébredõ számára. A tegnap is ilyen volt, amikor a Magyar-Szlovák határon át túrára készülõdtünk. Az elején nem volt egyértelmû, hogy hol a start, de a rendezõk próbálták a sporttelepre érkezõket idejében informálni, hogy a határátkelõnél kell a nevezést megejteni.
A 30-as távot választottuk mi négyen: Dóri, Laci, Medárd fiam és én. A már megszokott rituális túrórudi evés és reggeli szendvics után indultunk a kis szlovák falu Bukovinka irányába a fõúton. Jó kedvvel és jólesõ érzésekkel néztük az ébredõ falu minden mozdulatát. A faluból kiérve rátértünk a Somoskõvárhoz vezetõ tanösvényre. Itt találkoztunk a gyöngyösi Kékes Turista Egyesület tagjaival, közülük a túrák meghatározó és elmaradhatatlan egyéniségével, a hosszúszakállas sráccal, aki sok érdekességgel szolgált, eddigi túrák tapasztalataival, élményeivet. Bánatunkra a Krúdy-forrásnál lévõ kis elárusítóhely zárva volt, pedig szerintem mindenkit jó érzéssel töltött volna el, ha szlovák csokit, üdítõt, képeslapot lehetett volna vásárolni itt az erdõben, vagy csak egyszerûen nem zárt ajtókkal, ablakokkal találkozik a túrázó. A vár tövében található kõtengerrõl, bazaltömlésrõl már sokan írtak - most nem akarom szaporítani ezek sorát - , de annyit meg kell jegyeznem, hogy olyan mint egy idõtlen nagyméretû ékszer. Sok fényképet készítettünk itt, próbáltuk megragadni a pillanat szépségét és a hely szellemét. A vár lenyûgözõ méltósággal uralkodik a környéken. A magyar várromokat alapul véve elég jó állagú építmény. Tornyának „süvege” meghatározó, így még könnyebben tudja felidézni a szemlélõ a hajdan volt teljes várat. Tornyából körbetekintve páratlan szépségek sorakoznak minden irányban: a messzi szlovák hegyek, a Mátra északi oldala, a megmászandó Karancs és a déli irányban hívogató Salgóvár. A vár aljában útlevélkezelés és matrica ragasztás a Petõfi-kunyhó elõtt. Egy harangláb is ékeskedik a kis téren két haranggal.
Utunk a Medves fennsíkon vezetett tovább, ahol jó érzés volt látni, hogy a közelben és távolban túristák róják az utat, ki-ki a maga tempójában. A fennsíkot többnyire sárgás színû fû fedi, ami igazi rejtekhelye a harisnak. Ez a madár többnyire csak a hangjáról ismerhetõ fel, mert nem mutatja meg magát. Salgóbányán zsíros kenyérrel vártak a szervezõk az ABC elõtt. A teljesítménytúra arra is jó, hogy az ember értékelje és megbecsülje az ilyen hétköznapi étkeket is. Mi még egy sörös frissítést is beiktattunk, amit a magasan járó Nap indokolt.
A Salgóvárból visszaköszöntünk a somoskõi testvérének, megcsodáltuk a magunk mögött hagyott Medves fennsíkot és tekintetünk mindig a Karancs csúcsán állapodott meg, amit majd 25 km környékén kell megmásznunk.
Salgótarjánhoz közeledve holdbéli táj fogadott, építkezés, dózernyomok jobbra-balra. A tóstrandnál lévõ ellenõrzõ pontnál az egyik bácsi még pálinkával is megkínált, ami késõbb szinte feltolt a Karancs tetejére. A fõutat átszelve megkezdtük a túra legnehezebb részét. Köves, kavicsos emelkedõn kaptattunk, folyamatosan sandítva a csúcson levõ antennák és a kilátó felé. A Elemér-forrást elérve kezdõdött igazán a tánc, itt erdei úton haladtunk tovább az eddiginél meredekebb emelkedõvel. Jót kortyoltunk a forrás vizébõl, és nekirugaszkodtunk az utolsó igazán kemény szakasznak. Itt Medárd megjegyezte: „annyira fárasztó a gyaloglás, hogy inkább fussunk!” Úgy gondoltam, ha itt felfutunk, akkor megérdemlünk egy képzeletbeli piros pontot is a jelvény mellé. Mentünk, csúsztunk, lihegtünk, ziháltunk, az orrunk szinte a földet súrolta, de haladtunk felfelé. Több pihenõ emberrel találkoztunk, akik a fáknak támaszkodva gyûjtöttek erõt a továbbinduláshoz. Itt láttam újra azt a gyöngyösi bácsit, aki még Salgóbánya elõtt csatlakozott hozzánk, és megkínált a finom házi borával. Õ mesélte, hogy a Kékes Túrista Egyesület szinte minden hétvégén kínál programot tagjainak. Legközelebb a Zempléni-hegységben túráznak majd. A csúcs közelében találkoztunk két munkatársunkkal Zsoltival és Rolanddal, akik már visszafelé jöttek a toronytól. Kicsit meghökkentek mikor látták, hogy futva közelítünk felfelé.
A kilátónál matrica ragasztás, pihenõ-lihegõ emberek kis csoportja. A toronyból lélekemelõ panoráma tárul elénk, amit nem lehet ellátással jó szervezéssel pótolni. Itt találkoztam egy autószerelõ sráccal, aki elmondta, hogy nem telik el úgy hét, hogy ne jönne ki. Mesélt az elõttünk fekvõ Kápolna-hegyen található remetebarlangról, és a felújított kápolnáról. Közben Laciék is felérkeztek, és még egy kicsit élveztük, hogy itt lehetünk Nógrád megye tetején. Már csak az ereszkedõ volt hátra Somoskõújfaluba a sárga jelzésen, és egy rövid részen az országhatár mentén is haladhattunk. A lejtõs részt inkább elcseréltem volna két emelkedõre. Gondolom nem mindenki osztja a nézetem az izzadságcseppes hegymenet után. A falu vasútállomása már a cél közeledtét jelezte. A szebb idõket látott helyen a sínek fele már berozsdált. Szembejövõ túratársakkal is találkoztunk, akik már a határ túloldaláról, a célból jöttek visszafelé. A falu sportpályáján focimeccs volt magyarnóta aláfestéssel. Ilyet még nem láttam, pedig közel 20 évig fociztam. A célban megkaptuk a jelvényt és az oklevelet, majd kicsit kinyújtóztattuk végtagjainkat a határállomás parkolójában.
Dóri elsõ túráján derekasan helytállt, mi pedig gondosan elraktároztuk az aznapi temérdek élményt, hogy egy év múlva újra itt lehessünk...

Nyemcsok Misi