Lõvérek 40
GPS-el mért távolság: 39,7 km; barometrikus
magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1200 m. Két GPS-bõl jött
össze az adat, mivel aznap valamiért gond volt a GPS vétellel Sopronban,
illetve a közvetlen közelében. Az egyik csak a rajt után 3 kilométerrel találta
meg a mûholdakat, a másik meg a Károly-magaslat utáni lejtõn veszítette el.
Érdekes viszont, hogy a köztes idõszakban egyiknek sem volt kihagyása, így
nyugodtan írhatom le, hogy maximum 100 m lehet az eltérés a tényleges távtól.
Reggel a számítottnál késõbb értem
Sopronba, mivel Pápától Csornáig ködben vezettem. Rossz elõjel volt, hogy
Sopron elõtt, pár kilométeren keresztül az IGo letolta a nadrágját, mivel nem
látta a mûholdakat. Úgy látszik, a 40-es távon indulók igyekeztek korán
nevezni, mert 07.20-kor már a 43. voltam. Aztán megint csak késtem az
indulással, mivel befutottak Veráék, akik csak a 25-ös távot vállalták be.
Nagykanizsa nem a szomszédban található. Megegyeztünk, a távok szétválásáig
együtt megyünk. Legalább volt idõm jobban megnézni az igazoló lap térképét, azt
összehasonlítani, az idei kiadású turistatérképpel. Merültek föl bennem
kételyek, amelyek a túra során sajnos beigazolódtak.
Jó hidegben vágtunk neki a távnak, a
soproni partizán kék jelzésen. Kényelmesen melegíthettem be. Sajnos a jelzés
kikerüli a Karmelita templomot, pedig mindig megcsodálom, ha erre járok.
Eredetileg arra vitt a túra útvonala. A városból hosszú kaptatón (Hosszú-hegy)
értünk ki. Ez alkalommal, az emelkedõ derekáig két réteg ruha melegedett le
rólam. A Valéta kényelmesen sétaterep. Köd már nincs ugyan, de a levegõ elég
párás ahhoz, hogy elvegye a kedvem a fotózástól. Fenyves erdõben vezetõ meredek
lejtõn ereszkedtünk le Ágfalvára, ahol a kocsma elõtt megkaptuk az elsõ
ellenõrzõ pecsétet, s már mentünk is tovább. Az Alsó Tödl felé kaptattunk ki a
faluból. Beszélgetés közben jól fogyott a táv. A turistajelek enyhén szólva is
hiányosak, a szalagozás viszont jó. Egy elágazásban, akárcsak tavaly, most is
volt rossz irányba vivõ megtévesztõ jelzés. Néhány túrázót zavarba is hozott.
Késõbb engem is zavarba hozott egy út, annyira megváltozott az elmúlt években.
Széles gléderezett útból, ösvénnyé silányult.
A Fehér-tó elõtt elköszöntem Veráéktól,
s irány a Felsõ Tödl emelkedõje. Jól megszuszogtatja az embert, viszont
hangulatos. Baktatok, rugdalom az avart és nézelõdöm. Mivel korog a gyomrom,
egy lankásabb részen megettem egy szendvicset. A murvás szakaszon már a
fényképezõgépet is érdemesnek bizonyult elõvenni. Rátértem a határ menti
zöldre. Utána meglepetés! A szalagozás levezetett a zöldrõl, bár a kapott
térkép szerint azon kellett volna haladnunk. Kíváncsiságból követem a
szalagozást. Érdekes. Lehet valami kispistázó útvonal mellett döntöttek a
szervezõk? Kikerüljük az Urak-asztalát? Végül egy régi piros jelzésen 400 m kerülõvel eljutunk az
Urak-asztalához. Ide nagyon kellene egy automata pont. Aki ismeri a terepet,
Ágfalva és a Magas-bérc között 6-7 km-t rövidíthet.
Néhány fotó elkészítése után igyekeztem
tovább. A következõ ellenõrzõ pontig alig néhány pocsolyát kellett kikerülnöm.
Egyébként ez szokott a legsárosabb rész lenni. A Magas-bérci kilátó körül épp
az erdõt irtják, bár még sok évtizedre van attól, hogy érdemes legyen, viszont
már magasabb, mint a kilátó. Elég gyakran találkozom ezzel a problémával. Jó
drágán építenek egy kilátót, ami alig magasabb, mint a körülötte lévõ 20-30
éves erdõ, s csodálkoznak, hogy 4-5 év elteltével megszûnik a kilátás. Az ilyen
korú erdõben a fák magassága évente közel egy méterrel nõ. Számomra egy új,
megfelelõ magasságú kilátó építése szimpatikusabb megoldás lenne, mint az erdõ
kiirtása.
A ponton megkapom az újabb pecsétet, egy
csoki kíséretében, amit egy magyar vizslával osztok meg. Túl párás a levegõ
ahhoz, hogy megérné fölmászni a kilátóba, így kihagyom, s megyek tovább.
Kellemes gyaloglást követõen beérek Brennbergbányára, s mivel jól állok idõvel,
bemegyek egy kólára a Bányász kocsmába, ahol Robiékkal futottam össze. A
faluból kiérve, a szalagozás nem arra vezet, amerre a kapott térkép szerint
kellene menni. Követem a szalagozást, azonban a második szalag után, már sehol
semmi, pedig három úton is mehetnék. Utolért egy csoport. Ketten úgy döntünk,
jobbra fölmegyünk a térképen szereplõ P+ jelzésre. Még a jelzésen is megtettünk
2-300 m-t, mire szalaggal találkoztunk. Jól választottunk. Ettõl kezdve már
sima ügy a következõ pontot elérni. A Fehér Dániel-forrásnál frissítés közben
elmondtuk a pontõröknek, milyen gond van a szalagozással. Már tudtak róla, csak
azt nem tudták, merre kellene a valóságban az útvonalnak mennie, így nem tettek
semmit.
Folytattam az utat. Hamarosan letértünk
a soproni partizán kék jelzésrõl, s egy ma már nem létezõ piros jelzésen
mentünk. A Kovács-patakot idén is a híd romja mellett keresztezem, míg az
utánam érkezõk átegyensúlyoznak azon. Hosszú emelkedõ következett a
Poloskás-bérc irányába, ahol 2-300
m erejéig rátértünk a kék háromszögjelzésre, majd egy
már nem létezõ P+-on leereszkedtünk a Köves-árokba. Nem tudom mi értelme volt
az itteni jelzés megszüntetésének, hiszen az út jó, a völgy pedig szép.
Kezdetét vette a túra legnagyobb (180-200 m, alig másfél kilométeren) szintemelkedésû
kaptatója az Ultrára. Ezt követõen, az aszfaltról szalagozás vitt le a
Tolvaj-árokba, ami még így száraz idõben is nehezen járható, mondhatni
veszélyes. El is döntöttem, ha sáros, vagy havas idõben járok erre, akkor
keresek valami más lehetõséget. Valószínûleg elindulok délre a sífutó
útvonalon, s egy forrásnál, ahol most az útvonal egyébként is kikapaszkodott a
völgybõl, fogom keresztezni az árkot, mert ott már eléggé ellaposodik. Nyár
elején viszont biztosan felkeresem a Tolvaj-árkot, mivel nem kevés ciklámen
tövet láttam. Az árok mellett vezetõ útvonal viszont kellemes. Ezen értem el az
utolsó ellenõrzõ pontot. A kilátót itt is kihagyom.
Megyek tovább. A soproni partizán kék
jelzés, s így a túra sem visz le a Tacsi-árokba. Az új nyomvonal egy
kilométerrel hosszabb (1,47
km helyett 2,5 km. Az eltérések hosszának megállapításához
a 2008-as túra GPS trackjét használtam föl.), viszont nagyon kellemes és sokkal
könnyebben járható. Jól haladtam. Egy kis aszfalt a Károly-magaslatig, majd a
zöld háromszögjelzésre vitt a szalagozás, amit nem kicsit utálok. Sárban,
illetve hóban ezt a szakaszt is ki fogom kerülni. A város elõtt kicsivel,
rátértem a kék háromszögjelzésre. Már csak egy kis aszfaltozás, s be is értem a
célba, ahol megkaptam az oklevelet és a kitûzõt. A virslire és a kenyérre várni
kellett. Már azon voltam, meg sem várom, amikor befutott az utánpótlás.
Megettem, s hazafelé vettem az irányt.
Az eddigi legjobb útviszonyú Lõvérek túrán
vagyok túl. A túra kellemes, a szalagozás alapvetõen jó. Három ponton volt vele
probléma, ahogy fentebb írtam. Ebbõl kettõ nem a szervezõk hibája (az
urak-asztalai igen), valószínûleg szórakozott valaki, s áthelyezte a
szalagokat. Ez legyen élete legkellemesebb szórakozása. Mivel a
brennbergbányairól hamar tudomást szereztek a szervezõk cselekedniük kellett
volna.
Ami nem tetszett, az, az új térkép. Összehasonlítottam
a tavalyival. Csak a jelzések nevét változtatták meg, magát az útvonalat nem.
Viszont a jelzések nevével is gond van. Amelyik jelzés a friss turistatérképen
nem szerepel, ott jelezni kellene, hogy az a volt piros, vagy akármilyen jelzés, vagy azt szalagozott
szakaszként kellene jelezni. Nem jelzi, hogy egy rövid szakaszon a kék
háromszögjelzésre tér, s arról a volt P+-on megy le a Köves árokba. A
Várhely-kilátó után, a soproni partizán kék jelzés nem megy le a Tacsi-árokba,
hanem kikerüli azt. Itt nem a jelzés színe nem stimmel, hanem a nyomvonala. Már
tavaly is ezen az új, kerülõ nyomvonalon haladt a jelzés és a túra is, illetve
a tavalyi kiadású turista térképen is az új nyomvonal szerepel (de elõtte is
megvolt a turistatérképen, csak sárga és ciklámen jelzésként, nem pedig kék és
ciklámen jelzésként). A Károly-magaslatról pedig nem a sárga háromszögjelzésen
jöttünk le, hanem a már nem létezõ zöld háromszögön. A Hotel Lõvérnél pedig nem
megy együtt a sárga háromszögjelzés és a kék háromszögjelzés. A fenti hibáktól
eltekintve, az útvonal könnyen követhetõnek bizonyult.
Mindazon által a túra ár/szolgáltatás
aránya igen jó. 900 Ft-ért színes térképes igazoló lapot, kitûzõt és oklevelet
kaptunk. A Magas-bércen és a Várhely-kilátónál csoki, a Fehér Dániel-forrásnál
zsíros- margarinos- lekváros-és mogyorókrémes kenyér, hagyma, Piros Arany és
kétféle szörp; a célban pedig jó minõségû virsli és tea volt az ellátmány.
Pozitívum, hogy a kutyákra is gondoltak, így a rajtban volt itató tál és víz a
számukra.
|
