Hegedûs Róbert emléktúra
Nem mondhatnám, hogy örültem a borongós, kicsit rosszkedvû idõjárásnak, szerencsére a rendezõk nem voltak hatása alatt. Az adyligeti szalagozásnál kiderült, hogy miért igyekszik leszegett fejjel egy túratárs Remeteszõlõs irányába a Nagykovácsi út bal oldalán. Pedig a Rézsû utcai emelkedõ felejthetetlenül szép, még ha ködös, kilátást kínált a kies Máriaremetére. Vérbeli túrázó ilyet ki nem hagyna:)
Az Alsó-Jegyenye-völgyben a Paprikás-patak is mintha már a télre készülõdne: magára öltötte jégcsipkés szegélyû szoknyáját.
A Kálvária-hegy elõtti számomra kedves, sorompós kanyarban gépesített fanyûvõk szorgoskodtak, de a meredek hegy meghódítását érdemben nem tudták megakadályozni. Innentõl kezdve sétagalopp volt a túra a Virágos-nyeregig.
A Hármashatár-hegy leküzdése kicsikét húzós volt, de az Árpád-pihenõig lehetett lazítani, hogy aztán egészen az Ördögárok szintjéig ereszkedjek komótos tempóban.
Aztán megint emelkedõk sora, majd a Mária út örökkévalóságnak ható kaptatója és végre feltûnt a Szépjuhászné állomás épülete diadalmas lépcsõivel.
A túra végén a rendezõi szembenézõs, bátorító, kemény kézfogásnak és a szép, kitûzõkkel ékített oklevélnek örültem a legjobban. Hegedûs Robi, jövõre, találkozzunk újra!
Köszönet a csendes, jóravaló és udvarias túrázóknak.
| 