11 km a XI. kerületben
Pár szó a rendezésrõl:
2011.11.11. este 6:35
Bubu, mint fõrendezõ, szomorkodik, mert otthon maradtak az ellenõrzõpontot jelzõ hivatalos papírok. Provizórium készül a helyszínen, Repkény jóvoltából. Az elsõ ilyet az Ugató-sziklánál helyezzük ki.
2011.11.11. este 7:07
Kihelyezem a Lidérc utca keleti végére a másodlagos jelentõségû ellenõrzõpont-utójelzõt. Utána szánalmas kocogáskísérlettel próbálom elérni a Rupp-hegynél szalagozó Bubuékat.
2011.11.11. este 7:20
Kerek repkénnyel felplántáljuk a Rupp-hegy vasoszlopára az utolsó csináld-magad-ellenõrzõ papírfecnit. Utána az idõközben kihelyezett szalagokat követve futunk a fõrendezõ után.
2011.11.11. este 7:43-tól 8:29-ig
Sok túrázó, néhány ismerõs, rengeteg ismeretlen bukkan fel, elõre megfontolt túrázási szándékkal. Emberáradat hömpölyög a Gazdagréti úton. Még fél kilenc elõtt pár perccel is érkezik egy lelkes társaság, még õk is elindulnak. A seprûk pedig utánuk.
2011.11.11. este 11:11
Éppen kitûzõt gyártunk, BTHE-licenszre, Vándor Csillag jóvoltából, így a mai nap során másodszor is lemaradok a csupa egyesrõl. Sebaj. Lassan beérkezik mindenki, elfogy a díjazásra várók sora, végül a rendezõség is hazatér. Köszönöm minden résztvevõnek, hogy megtisztelte a rendezvényt, köszönöm a fõrendezõknek a lehetõséget, hogy besegíthettem. A túrát végül lükepék foglalja össze találóan: flashmob. Tényleg.
Végül pár szó az elõzetes bejárásról:
2011.11.06. 18:00-21:00
Sosem voltam nagy Szomszédok-fan és még csak közeli, meglátogatandó rokon, ismerõs sem lakik a festõi Gazdagréten, így még sosem volt okom arra, hogy elzarándokoljak Budapest ezen szegletébe. Ezúttal sem gyalog közelítettem meg a helyszínt – nem úgy, mint Lestat, aki felsétált a rajthelyhez –, hanem helyijárati autóbuszokkal, vasárnap este, öt nappal az ominózus rendezvény elõtt. Az elsõ buszon olvasni szeretnék, de csak pislákol a beltéri világítás, nem rontom a szemem, inkább nézek ki a sötétbe. A körtéren átszállok, itt csatlakozik a buszos megközelítõk egy része. A bejáró társaság tagjai: Hevér Éva, Vándor Csillag, Lestat, Budai-H.G. és Kékdroid. Kerek repkény nem, mert beállt a sztahanovista mozgalomba lelkiismeretesen dolgozott otthon. A háromajtós, ráncfelvarrott Ikarus nagy szusszanással áll meg a „Leszállóhely”, vagy hasonló fantázianevû táblánál, majd átdöcög a tárolóhelyre. Az utasok leszállnak és szétszélednek, mi öten azonban nézelõdünk egy darabig, mászkálunk fel s alá, parkoló autók, sokemeletes házgyári monstrumok néznek vissza ránk. Eljõ a hat óra, elrajtoltatjuk magunkat.
Átvágunk a várakozó Ikarusok és Volvók pihenõhelyén, felsétálunk az Irhás-árok elejéig, kõoszlopnál fordulunk balra, keskeny utcára, jelentõs dráganémetszemélyautó-forgalommal. Egy elágazást követõen elfogynak a személyautók és csodálkozó sofõrjeik. Betérünk a Rupphegyi közbe, majd szembesülünk a ténnyel, hogy az utcát masszív kerítés vágja ketté, amely legalábbis érdekes tulajdonjogi problémákat vethet fel, de vélelmezzük, hogy itt minden a hatóságok áldásos beleegyezésével történt, természetesen. Ösvény nyílik balra, jól járható, el is járunk rajta sokáig: már majdnem teljesen megkerültük a Rupp-hegyet, amikor rádöbbentenek, hogy ez az út nem az az út. Visszatérünk, a kerítés mentén haladva megkeressük a helyes csapást, ez tényleg felmászik a Rupp-hegyre. Még jelzés is akad, piros körséta, néha észrevehetõ. Fent vasasztal, zászlóval kiterjesztve, a túra ellenõrzõpontjaként használjuk. Dél felé kilátás, Budapest-Budaörs határsáv, az utcák négyzetrácsát a közvilágítás pettyei rajzolják ki. Leóvatoskodunk, tévesen azonosítok egy T-elágazást, majd helyesen egy másikat. Mindenféle Budai-hegységbéli paloták között sétálunk az Irhás-árok alja felé, majd betérünk a kedves nevû Lidérc utcába. Annyiban tényleg lidérces, hogy a közvilágítás gyér, amúgy semmi érdekes nincs benne. Hacsak nem számít érdekesnek a második ellenõrzõpont.
Az igazolás után lépcsõsoron battyogunk le, majd a Törökbálinti úton követjük a törölt zöld háromszöget és a sárga zarándoknyilat. Enyhén emelkedik az út, a nyolcas busz elhaladtakor megállapítom, hogy ezzel bizony le lehet csalni vagy négyszáz métert, ha valaki megvárja. A Márton Áron téren üres a villamos hurokfordítója, pályafelújítás miatt. A beépítendõ, íves síndarabok a meglévõek mellett várják a szolgálatuk kezdetét. Elhagyjuk a teret, hangulatos mélyúton baktatunk tovább, majd derékszögû balkanyar vezet az Évkerék játszótér mellé. Itt megállunk egy kicsit, elvégre a „XI. kerület kerülete” címû túramozgalom ellenõrzõpontjánál tartunk, amelyet meg kell vizsgálni. Elhagyjuk a teret, egyenletes lejtõ vezet délkelet felé, elõttünk Kelenföld, Csepel és a Dél-pesti elõvárosok fényei látszanak a távolban. Hirtelen balkanyart kell tenni, fellátogatunk az Ugató-sziklához, a szikla alatti barlangot Éva veszi szemügyre, Bubuval és Lestattal felkapaszkodunk a szikla tetejére. Adódik némi kilátás, amely az utcabéli látvány nagyobb látószögû kiteljesedése. Szép. Visszamászunk, lebotladozok az avaron. Kis utcán sétálunk át a Dayka Gábor utcára, amelyet rövid idõ után elhagyunk, betérünk a Sas-hegy alatti bozótos, ligetes területre. Oldalt hétvégi telkek kapui nyílnak, ki tudja, mikor volt némelyik utoljára látogatva. Az utca egynyomos, köves ösvénnyé szûkül, mellettünk a hegy sötétlik, beépítetlen, szigorúan védett oldalával. A Hold elegendõ fényt ad akár az útleírás olvasásához is, nincs szükség lámpára. Mellettünk bozótos burjánzik, néha kitisztul, ilyenkor szép a kilátás és örülök. Odébb ismét megjelenik egy elhagyatottnak tûnõ telek, majd betérünk a Bod Péter utcába, új építésû luxusházak váltanak régi, az idõvel dacoló épületeket.
Zólyomi út, Zólyomi köz, bölcsõde, gyalogátkelõhely az M1-M7 bevezetõjén. Autóáradat fékez állóra, amikor végre mi kapunk szabad jelzést. Nem sokkal arrébb kétvágányú vasútvonalat keresztezünk, az itinerben is külön megnevezett 27a jelû önmûködõ térközjelzõnél. Vonat most nem várható, a távolabbi fõjelzõk mind tilosat mutatnak. Átballagunk az átjárón, majd a Bocskai úton gyaloglunk tovább. Mögöttünk vonat zaja hallatszik, megfordulok, vadonatúj Traxx húz észak felé, páratlan gyorsvonat élén. Odébb csendes mellékutcára térünk, ahol a gyalogosforgalom is csekély, autó meg még annyi sem jár. A Diószegi út egyenesen a Budai Parkszínpadhoz vezet, emberek alszanak az árkádok alatt. Kisétálunk a Feneketlen-tó partjára, a padokon párok üldögélnek a hidegben, füstgázzal és belsõ hõérzetjavítóval védik ki a hideg kellemetlen hatásait. Partmenti sétányon kerüljük meg a tavat, északi végén túl kéttornyú templom fürdik a reflektorok fényében, pompás, méltóságteljes látvány. A Villányi úton haladunk egy kicsit, majd hamar elhagyjuk, immár a Gellért-hegy felé. Villák, kisebb-nagyobb paloták között kanyargunk, lépcsõsorokon baktatunk felfelé. A Kelenhegyi út burkolata hiányzik, átvágunk az alépítményen, innen már parkerdõben haladunk, kaviccsal felszórt sétaúton. Még kitérünk a Szirtes útra, majd betonösvényt követünk a Citadellához. Eszembe jut a csoki a hátizsákomban, elõkotrom, elnyammogok rajta egy darabig. Közben gondolkodom, megengedek magamnak egy kis nosztalgiát: a Gellért-hegy kitüntetett helyet foglal el emlékeimben, eszembe jut néhány mozzanat.
A Gellért-hegyrõl nyíló kilátás megér pár percnyi megállást, alattunk dél felé Újbuda fényei látszanak egészen a Tétényi-fennsíkig, odébb a csepeli, idébb a kelenföldi hõerõmûvek létesítményeinek a piros figyelmeztetõ fényei világítanak. A pesti oldalon a házak végtelen tengere, egy-egy jellegzetes épülettel, közöttünk pedig a sötét Duna, fényes hidakkal és egy-egy lassan elúszó teherhajóval. Észak felé is kinézek, az épített látnivalók helyett a hegyek körvonalát követem végig. Felírjuk a hegytetõre rendszeresített jelszót, majd jelzett turistaúton baktatunk lefelé. Jobbra, balra pihenõhelyek, kilátópontok nyílnak, elõresietek, elérem a zöld sávot, továbbsietek, elérem lassan a Gellért szállót. Bevárom a többieket, Bubu panaszkodik, hogy a jelzések egy részét a kandeláberekre festették, így azok nehezen észrevehetõek. Jogos. Elballagunk a Sziklakápolnához, ahol az esti áhítatról épp özönlik ki a tömeg – ez nem túlzás, tényleg tömeg – köztük szötskével, aki megáll hozzánk, társalogni. Leballagunk a díszkúthoz, bejárás teljesítve. Villamos, majd busz visz haza. A levegõ hideg, a buszon ezúttal mûködik a világítás, olvashatnék, de nincs kedvem. Várom az út végét.
-Kékdroid-
Képek |
