20 éves a TTT
- rendezõi, meg bejárás -
Nosztalgia
Rövid szöveges üzenet, Bubu kér rajzszöget, vagy mit, de az S5009 sebesvonaton ülve, amely épp Kál-Kápolna állomáson tartózkodik, tehetetlen vagyok az ügyben. Inkább alszom tovább. Csillaghegyen eszmélek fel, nevezési lapot osztogatok, rengeteg ismerõs és ismeretlen bukkan fel, rajtkor rövid beszédek, tömeg elporoszkál. Az elsõ százas nyomában. Mi pedig át a Zápor utcai fûtõmû... ööö... Óbudai Mûvelõdési Központhoz. Megint szép számú résztvevõ, megint rajtolnak. Néha elnyekegem a tudnivalókat. Darázsveszély. Vízvétel kevés. Kék háromszög még kevesebb. Rajtidõ vége, utazás tovább. Tabán, klubpince. Molinók, tablók a falra, étel-ital az asztalra. Idõ: pénz. Öltözõ: átjáróház. Érkeznek sokan. Kovalik úr érkezteti õket. Lassan apad a roham, beszállingóznak a pontõrök, sorban. Repkénnyel a célidõ vége elõtt elosonunk, efemmék tesznek félre nekünk is a tortából. Pár éve még azt sem tudtam, eszik-e vagy isszák: nem a tortát. A teles... teljet... teljesítmény... miféle dolog ez... teljesítménytúrázást.
Három hónappal késõbb
Fékez a svéd gépezet, leszállunk a Selmeci utcánál. Utolsó pillanat, mielõtt ránkcsukja a sofõr az ajtót. Párhuzamos, forgalom nélküli utcát keresünk, majd találunk. Balra ódon, kastélyszerû épület: gyermekotthon. Mint a rémfilmekben. Odébb fûtõmû, talán már üzemen kívül – a földgázt a Kunigunda utcában égetik tovább. Végre, megérkezünk: mûvház, vasárnap reggel program nélkül. Sebaj, mi majd megcsináljuk a saját programunkat. Felírom a rajtidõt, rápillantok a kézzel írt útvonaltervre. Elindulunk, tömbházak tövében kullogunk lassan. Többes idõutazást szenvedünk el, az elmúlt, a nem várt és a várt idõ épületeit látjuk magunk körül. Tömbházak, panelépületek közé ékelõdõ templom és kert és kockaköves kis tér. Keresztezzük az Árpád-hídra vezetõ sok sávot, buszállomásnál érkezünk Óbuda fõterére. Városháza, szobor, kis pavilon, polgármesteri emlékmû. Fél utcányival odébb ismét panelsor, mellette park, sárguló levelû füzekkel, hársakkal. A fák alatt emberek turkálnak a földön, cigarettacsikk a szerencsés megtaláló jutalma. Kanyargunk, aluljárunk, piros mozaikcsempe díszíti a közterületet a föld alatt. Hivatalos cím, ellenõrzõpont hûlt helye, idõt írunk fel. Odébb boltot találunk, megkerüljük érte az egész körforgalmat és bevásárolunk, ezzel jelentõsen rontva az átlagsebességet.
Odébb érdekes épület, falán Budapest címere domborul, két oroszlán tartja kényelmesen. Játszótér mellett sétálunk el, paneltömböt keresztezünk, túloldalán villamos jár. Kezdõdik a hegy, egyelõre a túlcivilizált oldalon, megtudjuk, hogy 21%-os az emelkedõ, amelyet tapodunk. A kilátás a város felé korlátozott, párás-ködös-szmogos. Mellettünk golfpálya. Lassan felérünk egy keresztúthoz, majd odébb kék háromszögek invitálnak az erdõbe. Megközelítjük a Kõtarajt, alig hiányos jelzéseken: innen már teljesebb a kilátás, kár, hogy a láthatár még mindig a város határain belül marad. Azért érdekes a látvány. Körülöttünk a sárgás-pirosas-barnás színû erdõ. Folytatjuk a túrát, a kék háromszögek kezdenek elmaradozni, majd eltûnnek. Irány szerint jók vagyunk: elérünk egy aszfaltozott utat, majd a túloldalán a Kéktúra vonalát. A hegy felé kanyarodunk rajta, de idõ elõtt letérünk, zöld sáv és kék körséta jelek kísérnek tovább. Balra adótorony roppant tömege sejlik át a fák között. Körülöttünk a fák egyensárga leveleket hullatnak csendben. Házak mellé érkezünk, egyenletes lejtéssel. Párszor elolvasom a térképen, hogy ezt a helyet Nagyanyának hívják. A lejtés folytatódik, a Szépvölgyi útra érkezünk végül. Autók döcögnek el mellettünk lassan, mindegyikük kiválasztja magának a szimpatikus parkolóhelyet. Az utolsó ilyet egy jól jelzett határkõnél, meredek ösvényen elhagyjuk. Lebotladozunk a Határ-nyeregbe, körülnézek, néhány kiránduló baktat erre a repülõtér felõl. Fölfelé sétálunk tovább, gondozott katonasír mellett haladunk el némán. Odébb jelzetlen utat választunk az elágazásban, a Homok-hegyre vezet. Betömedékelt bunkerek bejáratai ásítanak a csapás mellett feketén. Fent félkörpanoráma, mellettünk az Újlaki-hegy, mögötte a Vihar-hegy, odébb a Virágos-nyereg, elõttünk a repülõtér, azon túl Pesthidegkút házai már túl távolinak tûnnek, a Pilist pedig tényleg csak sejteni lehet. Érdemes volt kitérni.
Visszabaktatunk a keresztezõdésbe, a sárga sávon felbattyogunk a Vadaskerti-hegyre, amely szép dombot képez a Budai-hegységben. MÁV-szignál hangzik fel, kivehetetlen bemondás követi. A különbség a Keleti pályaudvaros élõ bemondáshoz képest, hogy ez közelebbrõl érthetõ. Lejtünk. A jelzések összefirkálva, a táblák nemkülönben, a patakmeder csupa szemét: megérkezünk Hûvösvölgybe. Átkocogunk a forgalmas úton, magunkat kirándulónak álcázva felsétálunk a Gyermekvasút állomásához. Féltávnál járunk, ideje egy ebédnek: leülünk egy labirintkorlátos átjárónál, zsömlét majszolunk, Repkény lefotózza a megérkezõ Mk45 2005 pályaszámú gép vontatta személyvonatkát. Indulunk tovább, a Budai-hegység járt útjain, konkrétan a sárga sávon. Út, hegyoldal, hegy, méghozzá a kisebbik Hárs-hegy. A kilátó foglalt, tinédzserparti zajlik odafent, nem zavarjuk meg. Gõzös füttye hasít a csendbe, elkezdünk rohanni, rosszfelé, és ismételten kilyukadunk a Kis-Hárs-hegy nyergében. Visszaballagunk a tetõre, megtaláljuk a helyes ösvényt, lekanyargunk a hosszú szerpentinen. Megállapítom, hogy ha a helyes irányba futottunk volna, akkor sem láttuk volna itt a vonatot. Cserébe érezhetjük a mozdony füstjét, amely most nem megcsap, hanem szolidan ül a fák között. Az átjáróban ismét étkezünk, elfogyasztva a teljes tartalékot. Közben áthalad még két vonat, kisgyerekek integetnek mosolyogva.
Gázvezeték mentén sétálunk tovább, kompresszorállomást rejt a lejtõ vége, azt azért kikerüljük. Felsétálunk a Budakeszi úthoz, átosonunk rajta, amikor épp szünetel az autóáradat. Innentõl nyílegyenes út vezet keresztül Virányoson, eleinte garázsok mellett, majd széles, kertvárosi utcán. Mellettünk a Befogadás Háza, kertjében emlékmû a határnyitásról. Hatalmas templom uralja a látképet, elõtte szolid, tekecsarnoknak tûnõ épület: ez a virányosi alállomás. Odébb a Virányosi Közösségi Háznál találnánk a következõ ellenõrzõpontot, fénykép készül az áthaladásról. Megérkezünk a Szent János kórház mellé, jobbra is kórház, balra is kórház. Csend van. Egészen a villamosig, épp egy hagyományos Tátra sivít be a hurokfordítóba. Elérjük a Fogaskerekû jármûtelepét, majd a Városmajort, ahol elhagyjuk a forgalmat egy idõre. Zöld sáv, lila Mária út, összefirkált padok és általános néptelenség kísér. Ha nem hallanám a város alapzaját, azt hinném, egy üres településen vagyunk. Kõtemplomnál hagyjuk el a Városmajort, a következõ utcában már látok egy embert mozogni. Mégis van élet. A Déli pályaudvarnál pedig már egész nagy a mozgás, szerencsére a forgalmat a Vérmezõ felé kikerüljük. Furcsa, de ez is jelzett turistaút, ahol most járunk. Sõt, a következõ utcában is elkísér, majd egy hangulatos ösvényre térünk rá, immár a Tabánban. Innen már látszik a jelenlegi klubhelyiséget rejtõ épület, odaballagunk, kétszer is átkelve a forgalmas utcán. Az ajtóban megállunk, készül egy célfotó, majd sarkon fordulunk, irány a villamos megállója.
Csend van, üres és sötét a klubhelyiség, melyben három hónappal ezelõtt jó háromszázan megfordultak. 2011-ben harminc éves Magyarországon a teljesítménytúrázás és húsz éves a Teljesítménytúrázók Társasága – remélem, sikerült a magunk szerény módján emléket állítani ennek a kettõs évfordulónak. A rendezõség nevében köszönöm mindenkinek a megtisztelõ részvételt, a pontõröknek, rendezõtársaknak pedig a segítséget.
-Kékdroid-
Képek |
