Túrabeszámolók

GPS-el mért távolság: 44,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1145 m.

A 45-ös táv indítási ideje elõtt érkeztem Zircre. A 70-es táv sok lenne, az 55-ös táv plusz 10 km-e részben a nagyon nem szeretem Barátok útján visz, a 45-ös is fölmegy a Kõris-hegyre, így ezt választottam. Az sem mellékes, hogy tavasz óta nem gyalogoltam 25 km-nél többet, s azt is kevésszer (a nyár a biciklizésé), valamint a nehéz bakancsom javításon esett át, ami miatt tartottam is mindenféle kidörzsöléstõl, illetve vízhólyagtól (a kidörzsölés sajnos bejött). Gondolkoztam az Írottkõ 35-ben is, de ez közelebb, van, változatosabb, s Észak-Dunántúl Kupa túra, bár azzal koppra már megvagyok.

A megszokottnál kevesebben voltunk, hiszen a hosszabb távok rajtideje egy órával korábban kezdõdött. A rajtban ismerõsökkel futottam össze. Volt, aki hangosan méltatlankodott az Írottkõ túrák elõrehozása miatt. Maximálisan egyetértek vele. Ha már nem lehetett az eredeti idõpontban megtartani, miért nem tették 29-ére, amikor a térségben nincs jelentõs konkurense. Sokan jártunk úgy, hogy választani kellett a két színvonalas rendezésû, kiváló ár/szolgáltatású túra közül. Szerintem ez nagyon is barátságtalan lépés a Bakonyi barangolás szervezõivel szemben. Ha igaz az ok, miszerint a Velemen történõ áthaladáshoz minden túrázónak belépõjegyet kellett volna váltania a gesztenye ünnepre, mert a falu vezetõi nem hajlandók a túrázókat átengedni a falun, akkor Velemet törölni kellene az ország túrázó célpontjai közül, s a gyõr-moson-soproniak és a vasiak dolga, a turistajelzésekkel kikerültetni a falut.

Ennyi morgolódás után vissza a túrához. Gyors nevezés, megnézem a térképvázlatot. Nem nagy ügy. Harmadszor indulok, s mindig másik távon, de az útvonal nagy része egyébként is ismerõs. Ágiék csapata érkezik. A 40-es távra neveztek. Megvárom õket, s Bakonybélig együtt talpalunk. Meglehetõsen csípõs idõben indultunk. Szerencsére az érkezésemhez képest enyhült annyit az idõ, ne legyen szükségem kesztyûre, amit el sem hoztam. Szépen tempósan ballagtunk. A zöld letérése, a jelzésen kívül szalagokkal is megerõsített, nehéz lenne eltéveszteni. Ez jellemezte az egész túrát. Extra minõségû útvonal kijelölés. Ahol kellett tábla, ahol kellett szalag, azokon a részeken, ahová feltételezhetõen sötétben érnek a túrázók, méretes, láthatósági mellénybõl készült fényvisszaverõs szalagok vezették a túrázókat. Ezen kívül, ahol hiányos volt a P+ jelzés, azt is felújították. Ezért külön köszönet.

Végre erdõben gyalogolhattunk, kellemes ösvényen. Egy mezõ sarkán vettem elõ elõször a fényképezõgépet, mivel gyönyörû a kilátás. A hideg front utáni tiszta idõben élesek a fények. Megyünk tovább. Bakonybélig összeállt egy tízen fõs csoport, mivel Ágiék, Viktorék, s egy 70-es csoport is nagyon egyforma tempóban haladt. Az igazán csodálatos látvány a Zoltay-forrást követõen várta csoportunkat. Fantasztikus a kilátás Pénzesgyõr, a Hajagok és Bakonybél felé. A völgyekben párafoltok, a hegyek elõtt kis fehér felhõpamacsok úsznak, s mindezt tetézi a ragyogó napfény, a nagyon éles kontúrokkal. Nem túl gyakori az ilyen látvány. Fotóztunk is gyakorta. Ágiékkal a P+ jelzésen mentünk a Nagy-Som-hegy oldalában, a többiek az aszfalton. Kicsit ránk ijesztett az esõ is egy kis szemerkéléssel, de csak a fû vizessé tételére bizonyult elegendõnek. Kellemes a zöld háromszögjelzés, amin leereszkedtünk a Kerteskõi-szurdokba. Megkaptuk a második pecsétet, egy csoki kíséretében, amely alig élte túl a szurdokot.

Gyönyörûek a szikla alakzatok, a csobogó patakkal. Egyesületi túrákon jobban be szoktuk járni, mint most, de azért jócskán lelassultunk. Ilyen helyeken, teljesítménytúrán sem vagyok hajlandó sietni. A fotók sajnos nem sikerültek. A Szömörke-völgy további részén gyérítették a fákat, aminek zömmel fenyõk estek áldozatul. A völgybõl történõ kikapaszkodásnál is jól haladtunk. Csodálatos látványt jelentett Bakonybél a Csúcs-hegyrõl. Szinte világítottak a fehér házfalak a napsütésben. A faluban elõ kellett vennem az itinert, hol is lesz az ellenõrzõ pont. A vendéglõ számomra egy kis oda-vissza kitérõt jelentett. A kapott italjegyet egy kis tonikra váltottam, majd ittam még egy kis meleg teát.

Elbúcsúztam Ágiéktól, s irány a Gerence-pihenõ. Mivel úgy éreztem, igencsak dörzsöli a sarkam a bakancs, ezért egy buszmegállóban bakancs le, s tettem rá tapaszt. A továbbiakban semmi problémát nem volt, azt leszámítva, hogy egy istennek sem sikerült megfelelõ szorosságúra kötni az egyiket. Vagy hatszor álltam meg emiatt az Odvas-kõig, mire, úgy ahogy jó lett. Irány a kék keresztjelzésen a Gerence-pihenõ. A falu szélén, jól feltúrták az utat. Utána két nehezebben járható, mondhatni kissé veszélyes részt leszámítva kellemes az ösvény. A Hotel Odvaskõnél, kis híján kihagytam az ellenõrzõ pontot. Idõben megnéztem az itinert, s kiderült, a pihenõnél van az EP, nem az Odvas-kõnél. Az EP-n két 70-es távon induló túrázó érkezett meg a plusz 25 km-rõl. Nem semmi. Pecsételést követõen irány az Odvas-kõ. A barlang fölöttig, a kb. 90 m-es szint nem semmi. Szuszogtam rendesen mire fölértem. Ettõl kezdve is hol jobban, hol kevésbé, de egészen a Kõris-hegyig emelkedett az út. Ha a Rézbükki-úton megy az ember biciklivel, akkor egy kicsit több a szint, a táv viszont jócskán hosszabb. Ott 6,8% az átlag meredekség. Itt szerintem meghaladja a 8%-t. Egy kicsit lankásabb részen megettem az egyik szendvicset, a másik megmaradt a másnapi gyõrújbaráti túrára. Az út szép bükkerdõben vezet, amihez kõrisek is keverednek a csúcs közelében. A pont elõtt újabb 70-esek érnek utol. Most nincs kedvük futni, pedig inkább azt szoktak.

Végre fölértem. Pecsételés, s gyerünk tovább, lefelé a kéken. Jó meredek. Nem is esik jól a térdeimnek. Kisszépalmapuszta fölött az erdõirtásnak köszönhetõen remek a kilátás. Látható Porva is és a Hotel Szépalma is. Végre leérek az aszfaltúthoz, amirõl pár métert követõen le is térek. Nem kell sokat menni, s meglátom az ellenõrzõ pontot. Egy kivágott fa töve és a Bödön-kút mellett átvágva megérkezek. Pecsételés, kalóriapótlás beszélgetés. Kiderült, hogy az egyik ifjú és csinos pontõr hölgy a Nemzetvédelmi Egyetem egy teljesen piacképtelen civil szakát végezte el, most pedig a BME-n igyekszik, valami használható végzettséget szerezni. Volt tehát mirõl beszélni. Mire elindultam, megérkeztek Viktorék is. Közeledtét már messzirõl lehetett hallani.

Kellemes, de eseménytelen gyaloglás következett a Hotel Szépalmáig. Újabb pecsét, tovább indulás. Legutóbbi erre jártam óta megváltozott a sárga jelzés. Elõnyére. A jó kis erdei séta után elértem a murvás utat. Csodálatos három ciprus látható az elágazásban. Az aszfaltút mellett pedig a Bakonyban ritkán látható méretû fenyõk állnak õrt. Néhányszor megálltam fotózni. Ennek is, meg a sok kihagyásnak köszönhetõ belassulás eredményeként utolértek Viktorék. Jó darabig együtt mentünk. Mesélt egy két érdekes dolgot, például az egykori fiatal szépalmai gróf halála emlékére ültetett mamutfenyõket, illetve megmutatta a pálihálási vadászati térképet, amelyen évtizedekkel ezelõtt felszámolt vasútállomások és a hozzájuk tartozó vasút is szerepel.

Sajnos alig hagytuk el a helységet, elkezdett szemerkélni az esõ. A felhõk látványa sem biztatott sok jóval. Szaporáztuk hát lépteinket az aszfalton, az utolsó EP eléréséig. Itt fölvettem a szélmellényemet, ami elég jól állja az esõt is. Ha nagyobb az esõ, azért a hátán lévõ hálós részen befolyik a víz, de úgy véltem elég lesz. Tündérmajor után 2-300 m-ig elégnek is bizonyult. Ott azonban már elkezdett a mellényrõl, illetve a hátizsákról lefolyni a víz, ezért elõ kellett bányásznom az esõdzsekit. Mire fölértem, Viktorék behozhatatlan elõnyre tettek szert. Talpaltam tovább. Zirc szélén elõztek meg a 70-esek akikkel a Gerence-pihenõnél találkoztam. Ez idõ alatt plusz 10 km-t tettek meg. Rövidesen a házak között mentem. Az esõ is csendesedett. Tulajdonképpen csak arra várt, hogy fölvegyem az esõdzsekit. Mire beértem a célba, már épp csak szemerkélt, mire hazaindultam, meg el is állt. Mikor a kocsinál levetettem a bakancsom és a zoknit, kiderült, arról a sarkamról, ahol nem éreztem semmi problémát, ledörzsölte a felhámot, tehát a félelmeim sajnos nem bizonyultak alaptalanoknak.

A célban megkaptam a tényleg szép emléklapot és a kitûzõt. Szokásomtól eltérõen egy kis lekváros kenyeret ettem, beszélgettünk még egy kicsit, s hazafelé vettem az irányt.

A túra kellemes, ahol erdõben visz, ott szép erdõket láthatunk, s több helyrõl is gyönyörû a kilátás. Az ígértekkel, illetve az elõzõ nappal szemben, az idõjárás is elég jó volt.