Túrabeszámolók

BEAC MAXI 110

Hol is kezdjem? Talán 20 évvel ez elõttrõl amikor utoljára jártam ezen a vidéken. Ugyanis pont ennyi idõ telt el az elõzõ és eddig egyetlen Beac  teljesítésem óta.

Fiammal ez év május 28-án kezdtük meg a közös t.túrázást a Kinizsi 40 km-es távjával. Akkor még ott Dorogon megbeszéltük a gyerekkel az idei év nem telhet el legalább egy 100-as túra behúzása nélkül. Ezután tudatosan készültünk erre a napra ami most eljött és Magyarkúton a nevezõ asztalnál. büszkén nyúlunk a 110 km-es regisztrációs lap után, bár én magamban koránt sem vagyok biztos, úgy érzem már a 80 km is nagyon szép eredmény lenne részemrõl.

8.12 elindulunk az itinert eltesszük a jelzés nem túl változatos úgy Dobogókõig, talán ez megy fejbõl is. Aztán jön a meglepetés miközben a bringások kerülgetnek minket a túrázók folyama két irányba hömpölyög elõttünk. Mint késõbb kiderült a rutinosabbak a régi kéken próbáltak szerencsét. Mi azonban mentünk a fõfolyással a festett jelzéseken.

A korai kelés ellenére meglehetõsen vidáman és magunkhoz képest jó tempóban haladtunk. Olyannyira hogyha nem kiabálnak utánunk Nógrádnál simán „elfutunk” a falu mellett. De aztán hála a jó szándékú túra társaknak megleltük az elsõ ep-t.

Innen megkezdtük gyötrelmes és hosszú emelkedést a Csóványos irányába. Már egy jó ideje bandukoltunk és belemerültünk valami rendkívül tudományos beszélgetésbe talán a Michael Jackson ha élne mekkora távot tudna legyalogolni kezdetûbe amikor hihetetlen zzzümmmmögésre és vigyázzzz darázs kiabálásra lettem figyelmes. Ekkor balra néztem és szerintem több száz sárga izé döngicsélt mellettünk egy fa törzsénél. Fiamnak se kellett több uccu neki már futott is egész a kiszáradt patak mederig ahol hogy a bajt fokozzuk dobott egy hasast. Én megfontolt / amennyire egy ilyen szituációban lehet az ember/ gyors lépésekkel követtem. Így talán 15 másodpercet töltöttünk a veszélyzónában. Én megúsztam a dolgot, viszont a fiamat Istvánt 3 helyen is megcsípték ráadásul a tenyerét és a térdét is felsértette. A szemközti dombon már feküdtek ismerõsök akiket szintén megkergetett a sárga veszedelem. Miközben megkezdtük a kollektív kalcium partit hallottuk a mögöttünk jövõk csatakiáltásait. Személy szerint sajnáltam Õket de mint ahogy minket sem tudtak idejében figyelmeztetni mi is csak úgy tehettük volna ha vissza megyünk a fészek közelébe. Sõt ahogy az utánunk érkezõk befutottak mellénk jöttek a darazsak is így újabb menekülés következett részünkrõl. Volt akinek a pólója alá repültek még most is kiráz a hideg ha felidézem a képet. De aztán volt vidámabb jelenet is / legalábbis másnap a virágos-nyeregnél már nevettünk rajta/ az egyik srác a túra botjával próbálta leütni a barátja? válláról az ott korzózó dögöt. Hát mit mondjak a darázs még ma is vidáman riogatja a turistákat viszont a barát vállát lehet hogy gipszelni kellett a túra után.

Innen szótlanul ballagtunk Istvánnal tovább a kijelölt úton. Többször panaszkodott, hogy fájnak a csípések helyei. Gondoltam magamban az nem baj csak allergiás reakció ne legyen. A Foltán keresztnél dobtunk egy szendvicset utána neki is ugrottunk az utolsó kaptatónak a túra legmagasabb pontjáig. Aztán felértünk vizem fogytán volt így örültem az ásványvizes flakonoknak az ep.-on. De legörbült a szám amikor közölték kb. egy liter van a mezõny további részének így max. 2 dl-t ihatok. Végül is elég lett a NH-hegyig ahol már odaérkezésünkkor állt a buli. Evés-ivás, zokni csere.

Itt fiam tovább panaszkodott a fájdalmaira és kijelentette neki ez a túra Nagymarosig fog tartani. Nagyon csalódott lettem de tudtam hogy nagyon kemény a srác és bíztam benne még is csak átkelünk a túlpartra.

Innen 5-en folytattuk egy harmadik István barátjával ill. egy srác akiknek a nevét sajnos nem tudom. Szóval III.István több mint 10 csípést szenvedett el és kezdett túl lenni a kezdeti sokkon. Miután a fiam látta, van aki nála is rosszabbul járt és még is jön tovább Õ is erõt vett magán és percrõl percre jobb kedve lett. Gondoltam majd a dinnye végkép visszahozza a túrába. ( Ide beszúrnék egy személyes megjegyzést ha engem csipkednek össze biztosan nem tudtam volna végig menni így innen is duplán gratulálok akiknek ez sikerült) No de ne szaladjunk ennyire elõre ill. itt egy kis kocogás következett mert a 6-os kompot néztük ki magunknak és szorított az idõ.

A kisinóci turista háznál gyors pecsét majd baktatás tovább. Emlékeimben a Hegyes-tetõre vezetõ út képe derenget. Éreztem nem fog jól esni. Hát nem is esett jól. Viszont a dinnye annál inkább. Úgy az 5. szelet után megálljt parancsoltam magamnak majd rögtön indulást a 3 fõre csappant csapatunknak. 35 percünk volt a kompig. Nem részletezem a levezetõ utat de fent voltunk a 6-os kompon ami nagyon jó érzéssel töltött el. Mivel fiamnak is szinte megszûntek a fájdalmai, elõször éreztem úgy, hogy meg lehet a 110 km.

Visegrádon csináltunk egy privát depót hozott anyagból. Egy kockás terítõs vendéglátó ipari egység teraszán kávé, kóla, szendvics, izomlazító, nápolyi, zokni csere volt a menü. Már a kálvárián kapaszkodtunk fel amikor láttuk a 7 órási kompot befutni. Így csappant 10 percre az 1 órás elõnyünk.

Egy villámgyors pecsét a Nagy-Villámnál majd irány a Kis Rigó. Innen már lámpával hihetetlenül jó tempóban haladtunk. Igaz itt már elõkerült a direkt erre a túrára vásárolt gps amire Pilis 50 kollega tavalyi útvonalát töltöttem. Minden kérdéses helyen azonnali segítség volt, így 10 után pár perccel már a fincsi gulyást kanalaztuk.

Számomra a vendéglõ személyzete nagyon kellemes csalódás volt. Hisz az éjszaka közepén betér néhány koszos büdös alak egy ingyen levesre õk meg uramnak szólítanak és szinte úgy körbe udvarolnak mintha egy luxus verdával jöttünk volna. Furcsa volt de jól esett, így fizetésnél /mert azért magunkhoz vettünk némi kólát kávéval/ nem sajnáltam 500 Ft borravalót adni amit a pincér udvariasan megköszönt. Kezdtünk szedelõzködni amikor egy másik pincér jelent meg kezében egy red-bullal és mint a ház ajándékát a kezembe nyomta. Hirtelen nem tudtam milyen országba vagyok. Nagyon köszönöm és ígérem ha erre járok „civilben” is a vendégük leszek.

Szinte szárnyaltunk Dobogókõ felé. A telihold gyönyörûvé varázsolta az éjszakát. Nem is sejtettük hamarosan mekkorát fog változni a világképünk. Az eddig kiválóan mûködõ útvonalajánlás kicsit elvitt bennünket. Hihetetlen mennyit változik az erdõ egy év alatt. A lényeg rákevertünk a tavalyi kékre. Igaz ez csak akkor tudatosodott bennünk amikor egy keresztezõdéstõl kb 1 km-re egy bazi nagy villanypásztorba ütköztünk. Szinte szürreális volt a látvány. Gyorsan elhatároztuk nem hátrálunk sem erõnk sem kedvünk meg aztán a gps is erre mutatja az irányt sõt még egy-két kopott jelzés is van. Nosza egy vastag fa darab pásztor fel túrázó hasra. Ez így rendben is volt csak a túl oldalon hamarosan megszûnt az út létezni. Szinte méterrõl méterre a navigáció nyomvonalát kellett nézni mert az „út” követhetetlen volt. Ja és szinte végig vadul emelkedett. Kb 1 órás küzdelem után értünk az elektromos nyáj vigyázó másik oldalára fadarab keresés emelgetés közben óvatlan érintés, ba…ki ez nem is ráz. De legalább nem látta senki. Ezután már alig 30 perc és turista háznál zsíros kenyerezünk. Ez a kis kavarás sokat ki vett belõlünk fõleg lelkileg. Elgondolkodtunk a feladáson de mivel az idõvel még mindig jól álltunk megindultunk a sárgán a sok kék után. Itt már egyre jobban lassultam kicsit hátráltatva a többieket. Kezdtem megbánni a döntésemet, éreztem ekkora távra még nem vagyok kész. De elhatároztam addig megyek ameddig a lábaim mozognak. Így visszagondolva a Lajosforrás viszonylag gyorsan meglett bár akkor nem így éreztem. Jól esett a tea és a süti. Bár a tea felét sikerült az ölembe önteni de nem bántam gondoltam ebbe a sötétben úgy sem látja senki nem kell magyarázkodni. A fiam az ülõ testtartásnak és a barátságosan ropogó tûznek köszönhetõen elaludt, de ahogy III.Istvánt elnéztem Õ is elszenderedett. Én voltam a legfrissebb viszont én meg gyalogolni nem tudtam. Aztán kb. fél óra punnyadás után felszívtuk magunkat és megindultunk. 20 évvel ezelõtti teljesítésébõl emlékeztem ez a túra leginkább elkavarós része, így most jó szolgálatot tett a gps. Csont nélkül megtaláltuk a Csikóváraljai ep.-t

Irány Csobánka. Mû út. Kezd világosodni. Én is elálmosodok. A legkönnyebb szakaszon akarok összeesni. A faluba nyitva találunk egy abc-t. Benyomunk egy kávét ugyanis azt is árultak a mi szerencsénkre. A fiam kólával küzdött az álmosság ellen több sikerrel. Itt miután az úton megláttam egy taxit szabad jelzéssel poroszkálni, szóvá tettem én megállnék de István udvariasan meggyõzött menjek velük. Ekkorra már a hátizsák megnyúzta a hátamat a talpam elsõ része / mint utólag kiderült/ gyakorlatilag szétrepedt a combom belsõ felét pedig véresre dörzsölte az alsógatya. Így vágtunk neki a Kevély-nyeregnek. Aztán menet közben csökkent az álmosság és szûntek a fájdalmak.

Az ep-on találkoztunk R. Eszterékkel akikkel gyakorlatilag Nagymaros óta kerülgetjük egymást. Innen 7 fõre duzzad a csapatunk. Szomorúan állapítom meg most is én vagyok a leglassúbb. Az vigasztal ha tudok 2.8-al menni akkor még meg lesz. Nagyon sokára érünk a téglagyárhoz. Aztán a Virágos-nyereg kegyetlenül meredek majd nyomasztóan monoton, soha nincs vége az utolsó kanyarnak. Itt már a fiam vitte a hátizsákomat mert már nem tudtam magamon elviselni. Neki ezúttal is köszönöm. Aztán felértünk, beszélgetés a pontõrökkel akik mint mindenhol a túra során itt is nagyon udvariasak voltak, majd irány az utolsó 4.6 km. Itt már sikerült kifejlesztenem egy speciális járást ami a szét repedt talpam és kidörzsölõdött combomat kíméli. Ez leginkább a lovát otthon felejtõ huszár és a lopakodó apacs harcos mozgáskultúráinak keveréke. De legalább jó kedve lett annak a pár turistának aki mellett elrobogtam a Hüvösvölgyben. Aztán 26.45-ös idõvel beértem. A célban egy idõsebb úr gyanítom a fõrendezõ, amint meglátott rögtön egy széket tolt alám jól esett leülni. Ezután a célban utolsó pillanatban beérkezõk kicsit rázogattuk egymás kezét és nagyon büszkék voltunk magunkra. Majd megettük a levest és egy szelet bónusz dinnyét.

Köszönöm a szervezõknek ezt a remek klasszikust és remélem még meggondolják amit a célban mondtak, köszönöm továbbá mindenkinek aki a túra során biztatott és bízott bennem és köszönöm fiamnak aki nélkül nem sikerült volna.

A túra óta rémálmaim vannak azt álmodom hogy a Beacon gyalogolok és nagyon fáj :-).

Popeye

Néhány kép a nappali részekrõl.