A túra megkezdése elõtt nagy hasznát vettük annak a segédanyagnak amit a szervezõk feltöltöttek, konkrétan az ingyenes parkolási lehetõségek tekintetében. Sokat nem is vaciláltunk a megérkezés után, az autóbusz pályaudvaron hagytuk az autót. Onnan sétáltunk be a Sörözõig, mely út egy kicsivel hosszabb lett mint terveztük, ugyanis a megkérdezettek bizonytalanok voltak azt illetõen, hogy jó irányba haladunk e a Jókai utca felé.
A rajtban kedvesen fogattak minket, kaptunk egy kis színes füzetecskét is az itiner mellé, mely az egyesületet mutatta be pár mondatban.
A 20-as táv három területet volt hivatva megmutatni, a Bükkös-patak, a Kõhegyi és a püspökmajori tanösvény bejárásával. A szervezõk törekedtek arra, hogy utunk érintse az információs táblákat, hogy minél alaposabban megismerjük ezeket a helyeket.
Mivel három részt kellett összekapcsolni, voltak szalagozással jelölt útvonalak, hogy egyik tanösvényrõl át tudjunk térni a másikra, sõt a szervezõk - a teljességre törekedve - elkalauzoltak minket olyan kitérõkre is, ahonnan - érintve a tanösvény egy-egy adott tábláját - ugyanazon az úton visszafordulva kellett pár száz métert megtenni és folytatni az eredeti útvonalat.
A leírásban akadt egy-két félre érthetõ rész a 3. és 4. ep. között, de valahogy csak rákeveredtünk egy idõ után a jó útra, ráleltünk a megfelelõ irányra.
A pecsételõ helyeken készségesek voltak a pontõrök, szép, egyedi nyomdával láttamozták a pontokon való áthaladásunk. Nagyon jól esett a Czibulka menedékházban felkínált hideg tea és az 5. ellenõrzõ ponton a kedvezményes fagyivásárlás lehetõsége.
A célban barackkal kínálták a teljesítõket. Az oklevélhez egy nyakba akasztható kerámia medált vehettünk át, melyen a felirat mellett két õszi kikerics domborodott.
A tanösvények közül legjobban a hangulatos Bükkös-patak mentén haladó tetszett, a Kõhegyinél örömmel vettem, hogy megmutatta a számomra eddig ismeretlen Csepel-forrást, és érintette egyik kedvenc helyem, a lenyûgözõ Vasas szakadékot. A püspökmajori vegyes érzésekkel töltött el. Volt olyan része amelynél úgy éreztem, mintha a kertek végében lévõ gazosba vágott keskeny ösvényen haladnék. A lakótelepen való tanösvény követés is furcsa volt számomra, de Surányiék finom fagylaltja, jó szájízt adott az utolsó két kilométerhez.
Az idõjárás ismét kitett magáért, még jó, hogy a kánikula elleni felszerelést nem hagytuk otthon.
Köszönöm a szervezést, a lehetõséget, jó volt vele élni!
