Túrabeszámolók


Szent Iván éji sóút

Rush2006Túra éve: 20062006.07.17 15:11:31
Várt az elsõ éjszakai túrám a Sóút. A vonat az egyik állomáson legalább 20 percet állt, és így kissé megkésve de kb. 3/4 10-kor sikerült neveznem. Egy elemlámpa volt nálam, azt is még az egyik Galgástól kaptam, és gõzöm nem volt hogy mikor merül le, szóval paráztam keményen:) Egyedül indultam, majd sikerült beérni egy kisebb csapatot. Az egyik srácot ismertem a tegnapi túráról, mert õ volt a 2. pontnál a pontõr, így hozzájuk vágódtam, a srác totál kiakasztott.. Semmi elemlámpa nem volt nála, és nyomta mint az õrült, nem gyõztem világítani mögötte, nehogy elbotoljon szegénykém:)) Le is hagytuk szépen a többieket, de a pontokon mindig bevártuk õket, és így összesen legalább 1, másfél óra ráment erre.... Számomra a legkeményebb szakasz a 8 km-es aszfalt volt, itt kicsit le is sántultam, mivel egy piszok nagy hólyag szépen kiújult a lábamon.. Voltak holtpontjaim is, az elalvás határán voltam többször is, elõttünk egy 11 fõs csoport nyomta keményen. Alig vártam már hogy beérjek a várva várt célba, Szelére. Itt virslit ettünk, megtankoltam magam teával, és szomorúan néztem a lábamra, amit xarrácsípkedtek a szunyogok.. A rétnél rengeteg volt.. De boldog voltam, hiszen sikerült teljesítenem az elsõ éjszakai túrámat, és ezzel az örömmel tértem vissza nyaralni Szoboszlóra :-)