Túrabeszámolók


Mátra 115 (+résztávok)

NeverTúra éve: 20112011.06.06 23:24:04

 Újabb Mátra 115,újabb túraünnep.A tavalyi gyötrelmes siker után két lehetõséget láttam idén:vagy javítok az akkori idõn akár 4-5 órát is,vagy ha elkap az esõ túra közben,és beázik az ezer sebbõl vérzõ cipõm,akkor valahogy beküzdöm magam.A pénteki napból kiindulva inkább az utóbbi volt lehetséges,még Gyöngyösön elkapott egy vihar.Akkor azt mondtam,inkább most ázok,mint a hétvégén.:)


Estefelé már sok-sok ismerõs ott volt Kisnánán,velük múlattam az idõt,megnéztük a várat,méláztunk régebbi túrákról,kitárgyaltuk a szárított bálnatakony elõnyeit és hátrányait.Még sokáig csináltuk volna ezt szívesen,de gondolva a hétvége nehézségeire,próbáltunk korán lefeküdni.Én még este összepakolásztam a cuccaimat,hogy reggel ne keljen azzal tölteni az idõt.Persze,arra nem gondoltam,hogy nem mindenki csinálta így,tehát voltak,akik már reggel 5kor mocorgtak,és pakolásztak,onnantól kezdve persze már nem volt alvás.


Fél 7 körül elindultunk a várhoz,hogy megússzuk a nevezés elõtti sorbanállást,ami nagyon jó ötletlnek bizonyult,mikor láttuk,hogy pl. Tinca mekkora sor végén ácsorog.:)


Ha jól rémlik,5 perces késéssel el is indulhattunk a 124 km-es túrán.Volt dobpergés,fényképezõ,videózó emberek,minden ami kell.Nagyjából az elején összeállt az 5 fõs csapatunk,akikkel együtt mentünk elég sokáig.Pár km után megjegyeztem,h tavaly ilyenkor már nyakig sáros voltam.Átol Csabi szerint én akkor is sáros vagyok,ha teljesen száraz talajon megy a túra.:) Az út és az erdõ nagyon kellemes volt,a meleg se kínzott még talán annyira.Oroszlánvárra 1 óra 20 perc alatt felértünk,igyekeztünk nem szétcsapni magunkat már az elején.Kékestetõ 3 órán belül,ami egész jó,ha figyelembevesszük,hogy már lejártuk egy Gerecse 50 szintjén,csak éppen 17 km alatt.:) Kerekes Csabit itt láttuk elõször,õ szinte "végigkísértett" az egész túrán,mint szurkoló.Megreggeliztünk,próbáltam figyelni arra,h ne egyek össze mindenfélét,de nem tudtam magam visszafogni.


Kékes után jött a szokásos Mátrabérces lejtmenet,amit én képtelen vagyok normális tempóban abszolválni.Psasvárig kényelmes szakasz,kényelmes tempóval.Itt újabb reggeli,Rudi meggyes piskótája nagyon finom volt.:) Én már tudtam,h most jön az egyik legkeményebb emelkedõ Galyatetõig. Ezen az emelkedõn legalább 4-5 olyan kocogót is megelõztünk,akik elõtte simán elmentek mellettünk.Persze,nem a Pap Gabi féle futókról van szó.:) Talán itt elõszõr ömlött rólam a víz,ami nem csoda,a nyílt szakasznak köszönhetõen.


Galyán nem sokat idõztünk,inkább gyorsan leszaladtunk Mátraalmásra,de elõtte még elköszöntünk Annától,aki az 55os távon ment.Ez megint csak egy kényelmes szakasz volt.Átol Csabi itt már szidott minket,hogy minek futunk bele a lejtõbe.:) Almáson fõleg gyümölcsöket ettünk,hogy legyen energia Galyavárra felmászni. Szerencsére ezen a szakaszon is jártam nem olyan régen,és tudtam,mire számíthatok. Á. Csabi vhol itt maradt le tõlünk,de aztán beért minket,amíg ettük a levest második Galyás pihenõnkön.De azt már nem vártuk meg,hogy õ is megegye,így hárman maradtunk.Ismét egy kényelmes szakasz,kicsit fura is volt.Itiner szerint Mátraházáig volt 360 m szint,de vhogy nem akart jönni.Gondoltuk,egybe megkapjuk vhol a végén,és tényleg így lett.:) Nem idõztünk sokat,hiszen Lajosháza közel van,és addig emelkedõ sincsen.


Mátraszentimrére még hárman érkezünk,de ezután leszakadt rólunk B. Balázs,fájós láb miatt. Innentõl kezdve ketten mentük Rudival,egészen a végéig.Jött Szorospatak,és Ágasvári th.Ágasvárra felfelé Juciék ereszkedtek le,amíg mi fel.Ez volt az elsõ emelkedõ,ami megkínzott,valahogy nem akart mûködni a lábam.De azért meglepõen egyben voltam,ahhoz képest,h hatos átlaggal mentünk. Teljesen elégedett voltam mindennel,tavaly már Ágasvárra felfelé is lámpázni kellett,most pedig arra is volt esély,h esetleg eljutunk Hidegkútig is világosban.Ami végülis majdnem össze is jött,Mátrakeresztes után,a sötét erdõben kellett csak elõvenni a lámpát.


Hidegkúton ismét levesezés.Volt terápiás-kutyus,amit lehetett símogatni.:) Mire megvacsiztunk Rudival,beesett Juci is.Mondtuk,h siessen ha nem akar egyedül menni a sötétben,mert mi mennénk.Reméltem,h utolér minket. 


Nagyparlagig semmi különös,én már készültem fejben a Muzslai rettenetre. Nagyparlag után elkövettük az elsõ hibát,nem olvastuk el rendesen az itinert,és továbbmentünk a Zám-patak völgyében a zöldön,nem fordultunk le a vadetetõnél,pedig a pontõr is rendesen elmagyarázta a dolgot.Nem mentünk sokat szerencsére.Térképnézegetés,itiner-olvasás,és vissza. Hamarosan megkezdõdött a zöld háromszög,amit már tavaly is a pokolba kívántam.Most sokkal jobb volt a helyzet,mint akkor.Halálfélelmem sem volt a patakátkeléseknél.:) Ennek ellenére ez az "út" egyszerûen borzalom,lelkileg összetöri az embert,ha nincs rá felkészülve.Itt felfelé újból utolértük Jucit,akkor hagyott le minket,mikor mi elkavartunk.Neki is elege volt ebbõl a szakaszból.Azt hittem,délibábot látok,mikor megláttam a pontõrök tüzét,már azt hittem,sosem érünk fel.Nem irigyeltem az itteni pontõröket,sztem kevés õszinte mosolyt láttak a túrázóktól:) Én is "útálom a Muzslát" felkiáltással rogytam le vmi kõre. Persze nem útálom,de ez a szakasz nem kegyelmez.Nem sokat idõztünk,mert kezdtem fázni a széltõl,és az álldogálástól. Jött a sokszor bejárt lejtmenet a Diós-patakig,valahogy sosem szeretem ezt sem.Fejemben még mindig az "útálom a Muzslát" motoszkált.:) Nagy nehezen leértünk a pontra,K. Csabi ismét bíztatott.Látta,hogy most már nem állok a helyzet magaslatán. Talán negyed órát is ücsörögtünk itt,muszáj volt helyretennem magamat. Állítólag,a Havas is elég kemény lesz,de Csabi nem engedte,hogy megnézzem,milyen emelkedõ lesz. Kénes-kútig volt egy kicsi,ami csak négykézláb ment,de ez még nem volt semmi különös. Ezután jött a sárga kereszt,amit egyszercsak elvesztettünk. Láttunk egy felfelé mutató nyilat egy fán,de mivel nem láttuk a következõ jelet sehol,ezért azt hittük,ez a nyíl nem nekünk szól.Elolvastuk az itinert,amibõl arra következtetünk,h már le kellett volna fordulnunk balra,csak nem vettük észre.Tehát visszaindultunk azon az úton,amin azt hittük,h eddig jöttünk.Fura volt mindkettõnknek,h visszafele egyetlen jelet sem látunk,pedig odafele volt.Na,itt kellett volna megállni,és újból elgondolkodni,hogy hol is vagyunk mi igazából.:) Mentünk még jó darabig,a mai napig nem tudom,h melyik jelzetlen úton.Aztán Rudi bekapcsolta a GPS-t,és rájöttünk,h a Havasnak a másik oldalán vagyunk,mint ahol kellene.A terv az vol,h a Gps,és a térkép is mutat egy jelzetlen utat,ami felvisz arra az útra,ami a csúcsra visz.Meg is találtuk azt az utat,rátértünk,és egy darabig egész jól járható volt.Aztán egyszercsak eltûnt.Innentõl nagyjából úgy nézett ki a dolog,h árkon-bokron,köveken,kidõlt fákon át.Itt már fogalmam sem volt,h hol vagyok,csak remélni tudtam,h Rudi tudja,merre vagyunk. Biztos nem volt kellemes a jelzett úton felmenni a Havasra,hiszen 2,5 km-re írt az itiner 600 m emelkedést.De itt egyszerûen borzalom volt. Nekem ez a rész rosszabb volt a Muzslánál,hiszen ott tudtam,mi a helyzet,és számítottam rá.Már az összeomlás szélén voltam,mikor rátértünk a helyes útra.Pont fordított irányból értük el a Havas csúcsát,de igazából nem érdekelt. Pontõrök meg is lepõdtek,aztán elmagyaráztuk nekik a dolgot.Próbáltak minket bíztatni,szépen lassan lelkileg helyre is álltam,úh nagy nehezen,de újra elindultunk.Utólag visszagondolva,csak 2-3 km-t tettünk meg feleslegesen,és csak kb. 40 percet vesztettünk el,de sokkal többnek tûnt.


Kapóra jött,h Fajzatig kényelmes lejtõ jött.Szerencsére kezdett világosodni,ugyanis mindkettõnk lámpájában kezdett merülni az elem.Itt újra volt egy kedves kutyus,akivel lehetett játtszani.:) A gyomrom itt már össze volt szûkülve,nem nagyon tudtam enni szilárdat,pedig kellett volna.Tót-hegyesre ez meg is bosszúlta magát,kiéheztem,hányingerem volt.Fent a csúcson legyûrtem vhogy egy palacsintát,ami rettentõ finom volt,de majdnem egybõl vissza is jött.Valahogy lent tartottam,és ez egyben tartott a Világos hegyig. Meglepõen könnyen feljutottam oda is,tavaly négykézláb kapartam fel magam. Talán itt volt a túra legszebb panorámája,nem értem,miért nem hoz fel ide több túra is. 


Nem akartunk lemerevedni,úh gyorsan továbbindultunk. Jött egy számomra gyötrelmes lejtõ,de szerencsére hamar átváltott normálisra. Szépen kényelmesen bandukolok,mikor egyszercsak Börcsök Andris,és egy számomra ismeretlen túrás kocog mögöttem. Hát mondom,ezt azért csak nem hagyom,h itt a végén még lehagyjanak ketten is! Én is elkezdtem futni,hamarosan lemaradtak. Rudi megvárt vhol,és javasolta,hogy fussuk le a maradék távot. Magamban én is javasoltam Rudinak vmit,amit inkább nem mondtam ki,de vhol én is tudtam,h ez az utolsó szakasz könnyebb kocogva,mint sétálva.Itt már érzi az ember a végét,azt,hogy mindjárt célbaér. És persze,nem akartuk,hogy Andrisék lehagyjanak.:) Szóval elkezdtünk kocogni.Rudi egész jó tempóban ment,nekem vmi robot-szerû kocogós mozgásom lehetett. Akárhányszor visszanéztem,nem láttam Andrisékat,de nem mertem leállni sétálni. Mire leértem a faluba,egészen belejöttem,Rudit is utolértem nagy nehezen,úh futva érkeztünk a célba,24 óra 11 perces küzdelem után. Jött az elismerõ taps,ami minden díjazásnál jobban esik.Persze,azért az oklevelet,és a díjat is elfogadtuk.:) Még hátra volt a nagy feladat,kiválasztani a sok szép festett kõ közül egyet.Én most egy jelzéseset választottam.


Negyed 8kor értünk célba,de csak a 12-53as busszal terveztem hazamenni.Addig is nagy nehezen lezuhanyoztam,ettem mindenfélét,és beszélgettem a többiekkel. Közben érkeztek újabb teljesítõk,volt,aki szintén futva,volt,aki cammogva.:)


Talán ebbõl a leírásból nem tûnik ki,h mennyire nehéz ez a 124 km-es túra,hiszen sokszor említek kényelmes szakaszokat. De azért összejön az a 6300 méteres szintemelkedés,ami egész brutális.


Nem tudnám felsorolni,hogy a túra alatt,és a végén mi mindent ettem,az ellátás fantasztikus volt.A szókincsem sajnos túl gyér ahhoz,h eléggé meg tudjam köszönni a szervezõk,és a pontõrök munkáját,de azért megpróbálom:köszönöm! Sokszor már zavarbaejtõ volt a kedvességük,ott segítettek,ahol tudtak. Nagyon remélem,hogy még sokáig lesz erejük ezt a monumentális túrát megrendezni,mert szerintem nem vagyok azzal egyedül,amikor azt mondom,h minden évben ez a túrázós pályafutásom fénypontja.


Végül gratulálok minden célbaérõnek,és a feladóknak is,nem könnyû felismerni,hogy mikor nem szabad folytatni.