Táv: 40,88 km, szint 1500 m
Azt mondanom sem kell, hogy ez az idõszak, amikor a legszebb arcát mutatja a természet. A fák már mind üde zöldek, a réteken émelyítõ virágillat, nem túl nagy a meleg, de nem is fázunk rövid ujjúban. A fák között bekukucskáló fények pedig mesebeliek. A talpalávalót pedig a madarak szolgáltatták, ahogy a csõrükön kifért. Még az elõre jelzett zivatart is megúsztuk szárazon, pedig Márianosztra után nem adtam volna egy lyukas garast sem ezért. Erõsen dörgött és gyülekeztek sötét fellegek a hátunk mögött.
A fiammal jártuk végig a távot és nagyon jól szórakoztunk, persze a végére jól el is fáradtunk. Jó néhány ismerõssel találkoztunk és új túratársakkal is megismerkedtünk. A magunk részérõl a lehetõ legkorrektebb rendezést tapasztaltunk, kiválóan éreztük magunkat. Köszönet a rendezõknek, a túratársaknak és nem utolsó sorban a Börzsönynek!
Már kétszámjegyû azon teljesítménytúrázók száma, akiket az elmúlt két évben közvetlenül vagy közvetve sikerült megfertõznöm a teljesítménytúrázás szeretetével. A mai napon is elsõ bálozót avattunk Laci bácsi ötéves kis unokája személyében. A „vasember” a tegnapi napon teljesítette a 10-es távot, hozzá járó 350 m szinttel. Laci bácsi szerint fizikailag nem fáradt el a kis lurkó. Még az utolsó km-en is ide-oda futkorászott, mint egy kiskutya. Inkább mentálisan unta meg a menetelést, folyton azt kérdezte, mikor érnek már be a célba. A célban nagyon nagy dicséretet kapott. Minden szervezõ külön-külön gratulált az elsõ teljesítéséhez. Az oklevélen, kitûzõn kívül kapott külön cél csokit is. Szóval nagyon el lett kényeztetve. Most újra nagyon motivált a kislegény és a következõ túrát tervezgetik.
Tavalyelõtt ez a túra volt életem elsõ teljesítménytúrája, 1-es rajtszámmal indultam. (igaz akkor még Letkésrõl gyalogoltunk keresztül a Börzsönyön Szokolyáig). Az óta sok víz lefolyt a Dunán (és a homlokomon), de ez a túra nálam akkor is fontos marad, még így 65 sikeres teljesítménytúra után is.
Jómagam, mint a teljesítménytúrázó társadalom legkövé…, akarom mondani legsúlyosabb egyéniségeként szintén nem dicsekedhetek papgábori átlagsebességekkel, de még sosem jártam úgy, mint szuszmok túratársunk, de még csak nem is hallottam ilyesmirõl.
Sajnálom õt, hogy ilyen helyzetbe került. Biztos bánja már az a rendezõ is, aki ezt mondta. Ez senkinek sem jó, fõleg nem a túrasportnak. Ha a tisztelt rendezõ olvasná a beszámolót vagy a fórumot, jól tenné, ha nyilvánosan megkövetné túratársunkat. Persze az is lehet, hogy valami félrehallást reagált túl szuszmok. Ebben nem foglalhatok állást, de nagyon szeretném, ha tisztázódna ez a helyzet.
Különösen fájó ez azért, mert Horváth József túratársunk, aki már tíz éve az égi turistautakat járja, sokkal többre érdemes, mintsem ez a kellemetlenség maradjon meg bárki emlékezetében a róla elnevezett emléktúráról. |