Túrabeszámolók

3x7 mérföldes tavaszi tekergés

GPS-el mért távolság: 32,9 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 690 m. Ennyit mentünk, de nem mindig a kiírás szerinti útvonalon.

A túrára menet, Bakonycsernyén fölvettem Pintér Józsiékat, lehetõvé téve számukra egy kis csipkelõdést, mivel sikerült megelõzniük két kollégát, akik nem tértek be velük egy kis hidratálásra a sarki kocsmába. Eléggé korán megérkeztünk a rajt helyére, ahol jó néhány ismerõssel találkoztam. A fõszervezõ kõkeménynek bizonyult, s csak pontban 08.00-kor engedélyezte a nevezést. Így hát bõ negyedórát várhattunk, s méretes sor keletkezett. Elbeszélgettük az idõt. István, bemelegítésnek a 2x7-es távra nevezett, mondván, utána teljesít még egy 3x7-est is. Végre kezemben az igazoló lap és az itiner.

A piros jelzésen hamar letértem az aszfaltról, s kezdõdött a bemelegítõ kaptató. Eleinte jól járható az út, aztán gyérítés maradványaiba futunk bele. Keresztül-kasul fekszenek a kivágott, még tûzifának is alig alkalmas fácskák. A favágók számára ismeretlen fogalom a mûhelyrend. Széthagytak maguk után mindent, mind eb a kutyagumiját. Nálunk, Szegeden a Dériben simán megbuktak volna ezért. Leküzdöttem. Sok a tavaszi virág és a virágzó medvehagyma. Az elõzõ hétvégi Gerecséhez képest, már lombosak a bükkfák is így nem is kísérleteztem fényképezéssel, olyan sötét van az erdõben. Rövidesen rátérhettem az aszfaltra, ahol utolértem Zsuzsáékat, s a táv további részét együtt tettük meg. Némi lábfeltörés miatt lassúbbak a szokásosnál, másként nem tudnám velük tartani a lépést. Az idõjárás kellemes. Ballagunk lefelé, s az Erdei-szentélynél megkapjuk az elsõ igazoló pecsétet, egy félliteres ásványvíz kíséretében.

Irány a Hosszú-kígyós, ami a túra legnagyobb emelkedõjét jelenti. Az elsõ kis lejtõig 85 m szintet szedtünk össze, majd úgy 100 m lejtõt követõen folytattuk a kaptatást. Nem gondoltuk volna, hogy ezt az emelkedõt még egyszer meg fogjuk mászni. Károly-lak elõtt egy fa alatti átbújásnál lefejeltem egy ágat. Nem esett jól. A következõ ellenõrzõ pont közelében elkezdett szemerkélni az esõ. Szívesen eltekintettünk volna tõle. Szaporán mentünk tovább. Egyre jobban esett az esõ. A Hamuházig vezetõ útvonal hangulatos, csak néhány alattomos faág próbált meg bennünket elgáncsolni. Az ellenõrzõ pont kint volt a murvás úton, mivel a pontõröknek nem volt kedvük pacallá ázni. Mivel csúszóssá váltak az utak, nem mentünk le a Csikling-várhoz, hanem visszafordultunk. A Hamuháznál megálltunk, esõkabátot fölvenni, illetve esõállósítani a hátizsákokat. A murvás út kanyarját nem vágtuk le a kék jelzésen. Rövidesen elértük a kék jelzés újbóli letérését a murváról, s mivel alaposan ki volt szalagozva, gondolkodás nélkül követtük a jelzést. Ha csak egy kicsit is gondolkodunk, nem keverünk el. Így viszont sikerült. A Tûzköves árok mentén szép az ösvény. Az aszfaltút elõtt nem sokkal egy házaspár jött szembe, hogy gond van. Az erdei-szentélyi pontõrök visszafordították õket, mondván nem arra kell menni. Kis tanakodás után, úgy döntöttem, rövidebb lesz újra megmászni a Hosszú-kígyóst, mint visszamenni a murváig. A GPS adatai alapján 1,6 km-t tettünk hozzá a túra távjához, valamint 140 m plussz szintet. Az Erdei-szentélynél elslisszoltunk az ellenõrzõ pont mellett, s újra megkezdtük a Hosszú-kígyós kaptatóját. Most nehezebb volt kissé. Helyenként már csúszott a sártól.

A második EP-nél már lebuktunk. Mondtuk, nekünk annyira tetszett ez a kaptató, hogy megcsináltuk még egyszer. A kék háromszögjelzésen mentünk tovább, majd a murvás út keresztezésekor rátértünk a piros és kék háromszögjelzésre, ami a kék háromszögjelzés egyenes folytatása, s azon értük el a Bükkös-árkot. Tanácstalan csapattal találkoztunk az elágazásban. Jeleztük, merre kell menni, s mi is immár a kiírás szerinti útvonalon folytattuk.

Kíváncsi voltam, milyen állapotban van a Bükkös-árok. Évekkel ezelõtt jártam erre, pont azután, hogy kitakarították a kidõlt fákat. A természet gondoskodott, a még a takarítás elõttinél is nehezebb járhatóságról. Rengeteg kidõlt fa nehezítette a haladást. Kezdetét vették, a fatörzseken végzett szertorna gyakorlatok. Valószínûsítem, hogy Ónódi Henrietta kissé elegánsabban mutatta be a gerenda gyakorlatait, illetve Magyar Zoltán a magyar vándort, persze neki nem muraközi lóhát szélességû szeren kellett bemutatnia azokat. Alaposan belassultunk. A GPS track-et otthon megnézve, a megelõzõ szakaszokon elmentett 6-9 km/h-s sebességekhez képest, 2,5-3,7 km/h-s sebességet mutatott. Másztunk, bujkáltunk, méreteseket csúszkáltunk a sárban, de végül csak elértük a Burok-völgyet. Itt is volt kidõlt fa dögivel, s a völgyben történõ haladás sem egy leányálom, de jóval könnyebb, mint a Bükkös-árokban. Az útleírással ellentétben elmondható, miszerint inkább a Burok-völgy adna ízelítõt a Bükkös-árokban ránk váró nehézségekbõl. A házaspár, aki eddig velünk tartott elhúzott, mint a vadludak. A völgy egyébként csodálatos, bár most a lombok eltakarták a sziklák zömét. Egy héttel korábban szebb lehetett. A Magellan GPS-em nincs kibékülve ezzel a völggyel. Még soha sem volt képes végig mérni. Most is alig tettünk meg egy kilométert, máris letolta a nadrágot. Egy picit fölgyorsultunk. Ezen a szakaszon több csoportot is megelõztünk. A völgy utolsó harmadában, egy mellékvölgy torkolatában olybá tûnt, mintha murvás út csatlakozna be, de kiderült, csak a tavalyi nagy esõk hordtak le egy csomó murvát, s vagy 100 m-en beterítette az egész völgy alját. Egy kicsit legalább könnyebben lépkedtünk. Érdekes, de a völgyben végig éreztük a medvehagyma illatát, holott általában hamar telítõdik az ember orra és már nem érzi. Kezdtem érezni az éhséget, sõt az eléhezés elõjelét, így menet közben megettem a második ponton kapott nyuszi tojásokat. Kiérve a Burok-völgybõl, szép a kilátás. Némi erõltetett menettel elértük az ellenõrzõ pontot Bakonykútiban. Újra rázendített az esõ. Behúzódtunk a buszmegállóba, egy kis szerelvényigazításra, kalóriapótlásra, illetve töltõre kötöttem a telefonomat.

Tempóztunk tovább. Az út mellett, a fenyõk tövében Pintér Józsi társasága pihengetett némi sör mellett, de Józsi nélkül. A célban Józsi tõlünk kérdezte, hol hagytuk el õket, mert õ már rég beért. Ja és persze bennünket hol került el, hiszen késõbb indult! A Burok-parton megkaptuk az utolsó ellenõrzõ pecsétet, egy csoki kíséretében, míg Zsuzsa a locsoláson fölül kettõt kapott. Kellemes az erdei ösvény. Egyetlen fotós megállómat egy virág miatt tartottam. Vagy valamilyen kosborféle, vagy valamilyen bangóféle lehet. Egy a biztos: szép.

Zsuzsa alaposan begyorsult. Bosszantotta az elkeverésünk. Hiába mondtam, hogy ha nem volt kihagyása a telefonom GPS-ének, akkor 2 km-nél nem több a hosszabbításunk. Több, néha kevesebb sikerrel tartottuk vele a lépést. A Mellárt követõ erdõben megelõztünk egy hölgyet. Már majdnem sikerült Zsuzsát utolérni, amikor a jelzés jobbra kanyarodott, mi viszont mentünk Zsuzsa után egyenesen. Szerencsére 20 m-t követõen kiderült a hiba, s korrigáltunk. Zsuzsa természetesen szóvá tette miért nem szóltunk hamarabb. Megválaszoltam: Olyan tempót megy, hogy az agyi hipoxiától már nincs energiánk még tájékozódni is! Zsuzsa férje egyre inkább fájlalta a lábát. A vízhólyag miatti nem egészen természetes járástól hol itt, hol ott görcsöltek az izmai. Végül csak beértünk. Ettünk egy kis zsíros kenyeret medvehagyma levéllel, beszélgettünk egy kicsit, s ki-ki hazafelé vette az irányt. Az átlagsebességünket ötös fölöttire saccoltuk, végül azonban csak 4,8 lett, pedig majdnem végig lógott a nyelvünk. A GPS szerint azonban a Bükkös-árokban és a Burok-völgyben egy 8 km-es szakaszon, csak alig 3-as átlagot gyalogoltunk.

Az idõjárást leszámítva kellemes, hangulatos túrán vehettünk részt.

A fõszervezõ azzal fenyegetõzött, jövõre nem rendezik meg. Remélem nem igaz, mert hová a francba tudnék megszökni a locsolkodás elõl!

A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 900 Ft-ért szürkeárnyalatos mini térképes igazolólapot, itinert, kitûzõt, emléklapot, kaptunk. Az Erdei-szentélynél ásványvíz, a második ellenõrzõ ponton nyuszitojás, a Burok-parton csoki, a célban pedig medvehagymás zsíros kenyér és szörp volt az ellátmány.