Isaszegi csata emléktúra 30
Ünnepi ruháját próbálta éppen magára Isaszeg városa, mindenütt szorgos kezek csinosították, hogy méltóképpen köszönthesse a világraszóló isaszegi csata soron következõ évfordulóját a Történelmi Napokon.
Ehhez az eseményhez igazodott a teljesítménytúra programja is. A mindenrõl gondoskodó rendezõk jóvoltából elõbb városismeretbõl vizsgáztattak: alaposan szemügyre vehettem a Szatmáry Zoltán alapította falumúzeum értékes szabadtéri gyûjteményét, aztán felkaptattam a Szobor-hegyre a Honvéd-emlékmûhöz. Fájdalom, a remekbe szabott honvédalak jobb kezében csak a kardja markolatát szorongatta, a kard pengéje hiányzott, pedig Isaszeg címerében minden a helyén van. Sajnos, csak egy futó pillantásra álltam meg a hegy lankáján szerényen meghúzódó, nagyon szépen gondozott zsidótemetõ kapujánál, benéztem a települést egykor benépesítõ szlovákok tájházának - Oblastny dom - udvarára, aztán felszaladtam az Árpád-kori Öregtemplomhoz és a dombtetõn újjáépített Kálváriához. Útunk most már a természetben folytatódott, jelzett ösvényen, a honvédsírokig.
A megcsodálni való Öreg-hegy üdülõtelkein szorgalmas kerti munkák folytak, lelkes kutyák üdvözöltek harsányan, de nagyon kiváncsian vártam a Bajtemetésen az elhagyott szovjet katonai bázissal való találkozást. A föld alá helyezett, elõre gyártott elemekbõl összeilleszett építmények lehettek fedezékek vagy javító-technikai bázisok, a nagyobb méretû bunker harcálláspontul szolgálhatott, a csupasz betonkockákon lokátorok települhettek, a téglából épített egy-kétszintes házak a kiszolgáló személyzet számára készülhettek. Lepusztult állapotukban egyszerre voltak félelmetesek, egyben szánalmat ébresztõek. Ebben az egész romegyüttesben csak a karcsú geodéziai torony jelentett üdítõ kivételt.
A túra vitathatatlanul leglátványosabb része - természeti szépségei okán - a fényképezésre csábító Koporsó-völgyi szakasz volt. Álmélkodásomból egészen addig futotta, hogy a P+-on Tolnát-Baranyát bejártam, míg végre tájékozottabb túratársaim térítettek vissza a helyes S--ra. Egy szó, mint száz, ide a csalóka elágazáshoz tilalomfa kellett volna: Erre gyere, ne menj arra!
A Látó-hegyi-patak völgye arról lett nevezetes, hogy elszánt terepmotorosok rajával futottam össze vagy õk botlottak belém. A keréknyomokból az volt kivehetõ, hogy remek gyakorlóterepet találtak itt maguknak különféle kunsztok bemutatására.
A rendezés dicséretes - a mintaszerû pontõri munkára és a lukulluszi ellátásra panaszom nem lehet, mi több a számítógépes részleg is hozta az eredményeket, ha nem is azonnal - az idõjárás elõzékeny, a túraélmény pedig felejthetetlen volt!
Külön köszönet a segítõkész, jóindulatú és barátságos túratársaknak!
|