Túrabeszámolók


Lepke (Vasas nagy 8-as)

kekdroidTúra éve: 20112011.03.23 14:30:07

Lepke 40


Süvít a szél a Bakony felõl, néha megsoroz egy erõsebb vízpermet-hullámmal, néha csak csendesebb, áztatóbb esõt kapunk, ahogy Kerek repkénnyel sétálunk az egykori Jutaspusztai pályaudvarra, amelyet eufemisztikusan Veszprém külsõre, majd egyszerûen Veszprémre rövidítettek a vasút története során. Két mozdonnyal érkezik a személyvonat Székesfehérvárról, a hátsó gép leeresztett áramszedõvel, hidegen utazik Szombathelyre, ezzel némi hasznos terhet is képviselve a szerelvényen. Bobán a veszprémihez hasonló, vágtázó északi szél fogad, megkávézunk a legutóbbi itteni kocsmázás óta kikupálódott restiben (értsd: azóta dupla áron mérik a kávét). Az állomás mögötti buszforduló tartozékául szolgáló nyomóskútból töltjük fel a Veszprém óta kiürült palackot, plüsskutya árválkodik a kék objektum mellett a sárban. Repkény megmenti a láthatóan párszor megtaposott jószágot, aki az internacionalista globalizmus jegyében angol nevet kap, õ lesz mostantól Lucky. Visszatérünk a peronra, befut a Szombathely-Kaposvár sebesvonat, ez röpít tûpontos indulást-érkezést tartva Vonyarcvashegyig. Leszállunk, meglehetõs nagy tömeget találunk a váróteremben és elõtte, amelyben nagyszámú ismerõssel sikerül találkozni: Vándor Csillag és Bubu igyekeznek már kifelé, valamivel hátrébb a sorban az ELTE SE képviseletében Lépéshiba, Szötske, cr_lupin, magasodnak ki a tömegbõl, késõbb Petamival is összefutok. Repkény vállalja, hogy egyedül küzd meg a rajtoltatókkal, kitolatok, a bejáratnál Tinca, Vinatti, R.Gellért és Lestat várják az elõttük lévõ sor elfogytát. Repkény diadalmasan érkezik a papírokkal, meglódulunk. Közben jut pár pillanat az itinerként szolgáló A/4-es lap tanulmányozására: õszinte bánatomra és meglepetésemre a Szent Mihály-domb kimarad, helyette a Lajos-völgyön húzódó jelzetlen utat kell követni a Vas-hegy tövébe. Ezáltal a táv valami három kilométerrel rövidebbé válik, de kíváncsi lennék egy pontos mérés eredményére is.


Kitrappolunk a fõútra, balkanyar, jobbkanyar, kevés autós járkál ilyenkor a 71-esen. Csekély marad a forgalom, ahogy végigballagunk az üresnek, lakatlannak tûnõ luxusnyaraló-soron. A házsor végénél iskoláscsoportot elõzünk, félhangos megjegyzések kísérnek a sietésre való utalásokkal, nem utoljára a mai nap során. Majd kinövik. A fenyõerdõ fortissimóban bömböl a szélben, mellettünk most és az egész túra során igényesen kialakított út- és helyzetjelzõ táblák informálnak névvel, földrajzi koordinátával hollétünkrõl és tszf. magasságunkról. Külön tetszik, hogy minden táblán más életformáról láthatunk kisalakú, festett képet. Megérkezünk a Berzsenyi-kilátóhoz, gyorsan túlesünk a pontõrök kérdésein (rajtszám, papír), az erõs szélre és a kilátást óhajtó nagyszámú érdeklõdõre való tekintettel kihagyjuk a panoráma megtekintését. Elsietünk, jórészt zúgó fenyõerdõben, néha még kopár fák között kanyargunk és emelkedünk a továbbiakban. Az egynyomos ösvényen iskolások vidámkodnak, pont abban a korban járnak, amikor ez már nem aranyos, de még nem jópofa. Türelemre intem magam, elvégre a többségük vissza is köszön, a lányok közül a többség csókolomot köszön, a vagányabbak csákányt kiáltanak, mire a társaik jókat vihognak. A fiúk nem vagánykodnak. Elhagyjuk a zsezsegõ csapatot, felérünk a Pad-kõ oldalában futó, széles gerincútra, jobbra adódik némi kilátnivaló: völgyek, dombok kopár tölgyerdõit színezik sötétzöldre elnyúló sávokban a fenyvesek. Elõttünk a Vándor Csillagból, Lévay Bélából és Bubúrból álló trió halad nagy sebességgel, távbeszélgetést tartunk pár mondat erejéig. Beérjük SzLA-t és a vele haladó Edinát, Repkény egykori iskolatársát és városbelijét, innentõl idõnként kibõvülõ négyessé válik a két kétfõs társaság, nem kell félni a beszédtéma hiányától. :)


A nagy beszélgetés közepette nézelõdök erre-arra. Felleljük például a soron következõ táblát, megtudjuk, hogy a h=357 m magas Gúla-tetõn járunk, a pozíciónk északi szélesség 46°48,430', keleti hosszúság 17°19,403', továbbá Büdöskút már csak 579 méterre található és a táv leküzdéséhez 8' áll rendelkezésünkre a sárga és a zöld sáv jelzéseken. Ijesztõ pontosság, és ez még csak a legfelsõ tábla a háromból. Mellettünk egy rét húzódik, a túlsó végében a tetõn az adótorony szinte karistolja a fel s alá száguldozó felhõk alját. Megérkezünk az eddigiekhez hasonló precizitással definiált Büdöskútra, a rendezõk épp rakodják az ellátmánynak valót, szemfüles résztvevõk már most hozzájutnak néhány szelet zsírospapihoz. Némi sorállás után elszabadulunk a kicsit belassult pontõröktõl, hosszan lejtõ szakasz áll elõttünk. Sikerül nem elvéteni a sárga sáv letérését, jutalmul sáros szekérutat kapunk, mellette minden oldalon zsenge medvehagyma-mezõkkel. Leszakítok pár levelet, elrágcsálom, elöl Repkény is hasonlóan cselekszik. A Szoba-kõ-barlangnál ifjú pontõrök ücsörögnek, megtekintésre ajánlják a pont névadóját, de a lefelé vezetõ csapásra valószínûsített sár- és susnyahelyzet miatt idén ez is kimarad. Ballagunk tovább, elõttünk két domb között kinézve a Balaton haragosszürke víztükre terül el. A lányok elõrehúznak, SzLA-val alig gyõzzük tartani a lépést mögöttük. Végigballagunk a völgyön, játszótérnél derékszögben balra indul egy ösvény, felkaptatunk rajta a Szerelemdombra. Kollektívan megtekintjük Pele apó tanösvényének azon állomását, amelyen Pele apó alvását a leírva bizarr látványt nyújtó „Hópityipû!” (sic!) szóval illusztrálták. SzLA visszakiabál (8€+Mwst.) egy túratársat, aki az amúgy logikusan adódó, ám jelzetlen úton folytatná a túrát. Dolomitbánya kínálja a visszatérõ fotótémát, onnan pár lépés és lent is vagyunk a büfésoron. Ezúttal is elnézést kérek a kinti asztalnál kávézgató túrázóktól, akiket elõször ellenõrzõpontnak vélek, pedig a pecsétet és az ajándék extra méretû Balaton szeletet a kocsmában osztogatják. A színen megjelenik egy bögre kávéval Pataporc, majd SzLA is megszervezi a maga koffein-utánpótlását. Utolér Tinca, a következõ néhány kilométeren erõs fékezéssel becsatlakozik hozzánk.


Megkapjuk a következõ emelkedõt, vízpermet-hûtéssel ballagunk fel rajta a Batsányi-kilátó tövében õrködõ ellenõrzõ állomásra. Mintha kevesebb lenne a fa az út mentén, de lehet, hogy csupán rosszul emlékszem. Bélyegzõ, kimaradó kilátózás, mert a társaság nagy lendületben közlekedne már tovább. Elhúzódó emelkedõ vezet a Márványkõfejtõ-hegy tetejére, a légmozgás jelentõs hûtõteljesítménye miatt azonban sikerül nem megizzadni rajta. Néha érdemes visszanézni: az eddig járt dombvonulat gerince mögött a Balaton higanyszínû víztükre nyúlik el, mögötte a somogyi lankák húzódnak a ködös távolban. Végre készülhet néhány, nem ellenfényes kép. A tetõn kikönyörgök pár kortynyi vízellátást Repkénytõl, pedig nálam van a bobai kútvíz, a táska mélyén – jól jön majd a visszaúton. Feltrappolunk a Vékony-Cserhez, a putriromot lassan nagyítóval kell keresni. Újabb ellenõrzõpont következik, buzgón diktáljuk a rajtszámokat. Visszacsatlakozik mellénk a 25-ös táv, ennek ellenére az elmúlt évekhez képest csekély mértékû létszámtöbblettel találkozunk a túra hátralevõ részében. Elkanyargunk a magaslesek földjén, dohányzó túrázókat elõzünk hirtelen kigyorsítással. Tinca megkínál eredeti, -Dilen-féle süteménnyel, megbeszélem magammal, hogy az egyik finomabb, mint a másik, ezúton is köszönöm. :) Elõrehúzunk kissé, a Szent Miklós-forrásig, ahol megcsodálom a forrásra telepített leendõ vízerõmû egyszerûsített makettjét. A pontõrök borral kínálnak, elkortyolunk Repkénnyel ketten másfél decilitert, hadd ártson. Csatlakozom a forrás völgyfõjébõl nagy lendülettel ellóduló Tincához, majd amikor utolér a második körét rovó Rudi István és útitársa, már nem tudom felvenni a hetes átlagú sétatempót, bevárom a Repkény-Edina-SzLA triót. Tartunk egy medvehagyma-szüretelõ szünetet, másnap leves és saláta készül a levélkékbõl, kapacitásnehézmény miatt az egész adagból ennyire futja.


Érdekes sziklákat kerülgetve felsétálunk a Kutyasírokhoz. Nehéz eldönteni a helyszínen, hogy kitakarították-e, avagy tényleg új hantokkal kellett bõvíteni a szolgálatteljesítés közben elhunyt ebek nyughelyét. (Kitakarították, rendbehozták.) Elkanyargunk az adótorony mellett, irtások mellett kapunk ízelítõt abból, milyen a kilátás a Keszthelyi-hegységben a Keszthelyi-hegységre, ha éppen felhõs az idõ. Visszatérünk Büdöskútra, sportszakmai találkozásra kerülünk -rafter-rel és útitársával, sõt, Pataporcék is utolérnek. Felfalunk kettõ-kilenc szelet zsíroskenyeret, a forró teából a repetát a Pad-kõig hurcolom a fémbögrében. A hegytetõn jut eszünkbe megérdeklõdni a pontõröktõl, hogy mi motiválta a rendezõséget a túra lerövidítésére: a válasz a Z+ eddig is nehezen járható lejtõjének járhatatlanná lényegülésében rejlik. Vagyis nem lehet lemenni a fenyvesben, ezért történt a levágás és a Szent Mihály-domb kihagyása. Kár érte, lehet, hogy jelzetlen úton, szalagozással végig lehetett volna vinni a gerincen a túrát, a fenyvesbe veszõ út helyett az eddigi rendezések során többek által igénybevett kispista-úton – feltéve, hogy az nem vált magánterületté. Az viszont már a rendezõk javára írandó, hogy így a 25 km-es táv is felmegy a Vas-hegyre. Pad-kõn egy idõre elválunk a kilátóba vezetõ sort kiváró -rafter-éktõl, szinte egyedül vagyunk a hosszú, jórészt fenyvesben vezetõ úton (hülyeség, négyen nincs az ember egyedül...), kivéve, amikor oda-vissza elõzgetjük egymást Lévay Bélával. Megérkezünk a következõ ellenõrzõpontra, itt válunk el a Z+ jelezte gerincúttól. Az újjáélesztett Tanúhegyek nyomában elsõ kitiltott résztvevõje, önmagát már kellõen illuminált állapotba hozva, az igazi pontõrök borával kínál, viszont nekünk nem adja elõ a fokosforgatós mókát, amirõl késõbb Bubu beszél. Szerencsére. (Lehet, hogy veszélyességi pótlék járna a Lepke pontõreinek, mert a srácok dünnyögésébõl azt veszem ki, hogy a fokosos ember önszorgalomból van ott...)


Jelzetlen, abszolút egyértelmû, kavicsos út vezet végig a Lajos-völgyön, szép fenyõerdõt kapunk magunk köré. A völgy végében ellenõrzõpont fogad, pótlandó a kimaradt kápolnai pontot, itt térünk vissza az eredeti útvonalra, fel a Vonyarcnak utónevet adó Vas-hegyre. Felkanyargunk, Repkénnyel megvizsgáljuk a kilátót is, itt ér utol matus.petiék társasága. Elnézünk a felborzolt tûlevelû lombkorona felett, délen erõsen fodrozódik a Balaton vize, nyugaton Keszthely városának a jellegzetes épületeit sorolja egymásra licitálva Átol Csaba és matus.peti. A lejtõ tetején belépek három ifjú túratárs elé, egyikük lemondóan legyint a kilátó láttán, s így kommentálja a helyzetet: „Na, menjünk innen a büdös, retkes...”, szóval mindenki találja ki, hova. Ebbõl arra következtetek, hogy az illetõ immár kevéssé fogékony a kora tavaszi balatoni panorámára. -Rafter-ék is beelõzik a letargikus kis csapatot, letrappolunk a végére porossá, csúszóssá váló meredeken. Bevárjuk a túrabotot a poros lejtõvégen élesben tesztelõ Edinát, hátvéddé lényegülve trappolunk a cél felé. Az útról balra nyílik egy újonnan kialakított ösvény, padok és kivágott fák szegélyezik. Ezzel vissza is térünk a faluba. Megfigyeljük az épületeket: az egyik háznak nem eléggé aranyozott az ajtógombja, a másiknál ugyan kolbászból van a kerítés, de az nem elég csípõs, a harmadik pedig olcsó, pekingi kacsaláb-utánzaton forog. Egyszóval, csupa rozzant vityilló mellett haladunk el a fõútig. A vasútállomásra menet jobban van alkalmam megvizsgálni az utcát díszítõ elemeket, felfedezek egy EU-s csillagokat tartalmazó, csúcsára állított fémkockát. Ez mintha eddig nem lett volna, vagy nem figyeltem oda, utóbbi erõsen valószínû. Besétálunk az állomásra, odabent páratlan irányba közlekedõ Bz motorvonat motor+mellék összeállítású szerelvénye várja a szabad jelzést.


A célban ismét némi sorállás következik, aránylag hamar kézhez kapjuk a díjazást – idén újítottak, lila keretû a kitûzõ. A közösségi élmény fokozása érdekében nem utazunk el az elsõ személyvonattal Tapolcára, elbeszélgetünk -rafter-rel, Edinával, SzLA-val, a hosszú ideje már a célban várakozó Lépéshibával, befutnak mgruberék, velük utaznak haza útitársaink. Találkozunk a duplázó DJ_Rushboy-jal, késõbb Joeyline-nal, Petamiékkal. Visszaérkezik Vándor Csillag és Bubu is, utóbbi szemrehányón mondja, hogy akár velük haladva is elértük volna a vonatot. Közben megszakítom a forgalmista ebédjét, jegyvásárlás céljából, meg boltot is keresünk, de a jelek szerint õk sem tartanak ma munkanapot. Negyed hat körül megérkezik a 208-as Bzmotból és egy Bzx mellékkocsiból álló vonatunk, beszélgetünk, nézegetem a különbözõ vasúti felvételi épületeket. A fél órás, hiábavaló boltkereséssel eltöltött átszállási idõ leteltével Tapolcáról lendületesen húz ki a szinte üres kocsik élén a remot Csörgõ. Mellettünk a zord szürkületben a Tanúhegyek tornyosulnak a vaspálya fölé, nyugaton a Márványkõfejtõ-hegy hosszú fala zárja a láthatárt. Lassan besötétedik, majdnem elfelejtünk leszállni Balatonfüreden, aztán majdnem kockára fagyunk a szélben, amíg elsétálunk Balatonarácsig, hogy ott szálljunk fel a veszprémi buszra. Közben arról beszélgetünk, micsoda jó kis túra kerekedett a mai Lepkébõl is, köszönöm minden útitársunknak és a rendezõknek.


-Kékdroid-


Képek