Túrabeszámolók


Magyarországi Forrástúrák

andrew79Túra éve: 20092011.03.13 11:06:42

 


Magyarországi Forrástúrák – Visegrádi-hegység – 2009. december 13.


 


Sajnos az elsõ forrástúrát kihagytam, így kapva-kaptam a lehetõségen, hogy decemberben még egyszer megrendezték a túrát (egy távon). A túra rajtját autóval (Leányfaluig) és busszal közelítettem meg, a túrán velem tartott atros is (így kissé vissza kellett vennie a tempójából).


 


A túra elején gudlukinggal és Bubuval mentünk együtt, nekem nagyon tetszett a hajnali Visegrád, a Salamon-toronnyal és a sípályával, gyengén szállingózott a hó. A túra elején három forrást sikerült becserkészni, persze közben figyeltem Bubu mozgalmára is. A Nagy-Villám aljában értük el az OKT-t, majd késõbb a K+ jelzésen haladtunk tovább. Sikerült abszolválni az itiner által is említett elkavarást („Ha a K, Z elágazáshoz értél, 200 méterrel túlcsúsztál …”) J.


 


A Külenberg-forrásnál meglepetés etetõ-pont volt, Egonék finom lekvárja nagyon ízletes volt. Az elkavarásnak köszönhetõen Bubuék beértek bennünket, de hát jött az etetõpont, így már csak a célban találkoztunk.


 


A József-forrás érintése után egy szerpentinen ereszkedtünk le (S sáv) a Hétvályús-forráshoz. Itt erõt kellett gyûjteni, mert szó szerint fatörzsekbe, gyökerekbe kapaszkodva kellett felkapaszkodni a nyeregbe. Szembe Béla bácsiék jöttek, vajon elkavartak?


 


A Vörös-kõtõl leereszkedve (volt egy kis hó) még érintettük a Csaba-kutat és kellemes tempóban értünk Leányfalura, ahol egy lemerült akkumulátor várt a kocsiban. L


 


Bikázó kábel senkinél sem volt, így jött a sárga angyal és életet lehelt a kocsiba, hazáig meg sem álltam, gyakorlatilag a családot is mozgó autóval vettem fel. J


 


Néhány kép: http://forrastura.andrew79.fotoalbum.hu/