40km
Jucival indultam el Pestrõl, ½ 8-kor már rajtoltunk is. Rögtön a kapunál találkoztunk Solkimával, akivel a találkozás öröme jó 5 percet nyomott a teljesítési idõnkön. Szóval 10 métert sikerült 5 perc alatt abszolválni, nem is számolok átlagot.:-) Kiérve az útra éppen elkezdtünk kocogni, amikor Vinatti sporttárs hirtelen elhatározásból a tõle megszokott sajátos módon igyekezett minket felébreszteni, kísérlete eredményes is volt, aztán csak sikerült nekikezdeni a táv teljesítésének.
Jucussal most sem terveztünk rohanást, az idõ nem számított, így a felfeléken többnyire tempósan gyalogoltunk. A rajt után Rushboy-ék húztak el mellettünk gyorsvonat módjára, Solkima már a Muzsla-tetõn utolért minket, ahol a gyors pecsételést követõen haladtunk Sástó felé, ahol hirtelen jégre léptem, pontosabban egy összefüggõ jégpáncél közepén találtam magam, ami lejtett, én meg úgy éreztem, én is lejtek mindjárt. A föld fagyos volt, de nem volt hideg, szerencsére a szél sem fújt, az ég viszont szomorúan borúsan borult ránk. Köves-bérci ponton tankoltunk a kínált csokiból, majd Galyatetõ felé már tetemes hóban araszoltunk, s felfelé haladva már látni lehetett, hogy fent a tetõn valószínû napsütés fogad minket, s így is lett. A ponton, ahol banánnal kínáltak, Solkima is ott volt, hármasban felsétáltunk az egyik vendéglátó egységbe vizet vételezni. Aztán jött az, ami nagyon nem megy nekem, leereszkedni azon az iszonyatos dõlésszögû lejtõn. Juci is óvatosra vette a figurát, öröm volt magunk mögött tudni azt a hegyoldalt. Motivált minket a parádsasvári pont és a frissítési lehetõség. A pont elõtt Medvegyu és Zoncsi jött velünk szemben. Az épületbe érve rávetettük magunkat az isteni kenyerekre, már nagyon aktuális volt az egy energia szelet és banán után a bõséges utánpótlás. A tank tele, haladtunk tovább, tudtam, hogy most hamarosan jön egy kellemetes felfelé, de elõtte még megcsodáltuk a kastélyszálló épületét. Szívesen bementünk volna körülnézni, megízlelni az impozáns falak mögött megbúvó hangulatot. A Sós-cseri tetõig sétáltunk, Juci gyomra a lakoma után pihenést követelt. Parádóhután emlékeztem tavalyról a füstös kocsmára, most sem töltöttem bent több idõt a szükségesnél. Éreztük Jucival, hogy nem vagyunk igazán jó kondiban, de hát azért is mentünk, hogy javítsunk rajta, s a táv fele már mögöttünk volt, ez mindig új erõt tölt belém. Valahol ezen a szakaszon mutatott be Juci egy esést, de csak 4 pontosra sikerült a mutatványa. Haladtunk Pisztrángos-tóig, ahonnan nekikezdtünk a Kékes jól ismert útvonalán a hegymászásnak. Útközben összeakadtunk Farkas Ferival, akivel Juci pont ezen a túrán ismerkedett meg, így nosztalgiázva értünk Kékesre. Mivel alulterveztem a folyadékigényem, a tasakom szépen feltöltöttem teával, életmentõ volt, az alma bekerült a tatyóba és már gurultunk is zöldön a hõn áhított cél felé. Idõvel a sár domináns tényezõ lett. Feri már nagyon éhes volt, én kínlódtam a kövekkel tûzdelt talajon, de a beszélgetés miatt gyorsabban telt az idõ és már adtuk is le az itinert a célban. Az idõnk nem lett valami fényes, de nem is tettünk sokat azért, hogy büszkék legyünk rá. A technika megtréfálta a szervezõket és nagy sor alakult ki az asztaloknál, de sikerült elég gyorsan megkapni az oklevelet és a kitûzõt. A virsli nagyon jól esett csakúgy, mint a beszélgetés az ismerõsökkel. A napra a koronát egy sárba ragadt kisbusz kitolása tette fel, ami kifelé araszolva teleköpött sárral, de jót nevetett rajta az egész csapat. Szép nap volt, ragyogó társasággal, szép tájjal, kemény szinttel, jó szervezéssel, köszönet a szervezõknek. |
