Túrabeszámolók


Gödöllő Éjszakai

piedcatTúra éve: 20062006.06.12 10:02:49
Gödöllõ éjszakai 30
(a sárdagasztás folytatódik…)

Túra, vagy focivébé? Ez volt a kérdés szombaton. Én marha, a túra mellett döntöttem. Persze nem magával a túrával volt bajom, hiszen ez az egyetlen alkalom az évben, amikor megtisztelem a Gödöllõi-dombságot. Az idõjárás vett palira. Egész héten figyeltem az idõjárás-jelentést, nem ígértek sok jót. Viszont szombat délutánra már napsütés volt kilátásban, és valóban, egész kellemes idõ volt. Tartott ez este nyolcig, amikor leszálltam Gödöllõn a HÉV-rõl. Felnéztem az égre, és egy bazinagy felhõt láttam, ami szépen lassan beborította az egész égboltot. Na ekkor kellett volna visszafordulnom. Helyette neveztem, és indultam.

Még kis sem értünk a városból, amikor lassan, de biztosan esni kezdett. Meglepetésre, az Antal-hegyre vezetõ út még nem volt túlságosan sáros, aztán hosszan beton következett. Az elsõ problémát az az uszoda jelentette, ami Babatpuszta elõtt borította be az utat. Bokáig gázoltam benne. Az volt a szerencsém, hogy otthon, az utolsó pillanatban a gore-texes cipõ mellett döntöttem. Bíztam benne, hogy nem lesz akkora sár és víz, hogy 27 km-en beázzon a csuka. Hát tévedtem. Az elsõ kilométereken a visszafordulást fontolgattam, és gondolatban az idõjós macát szidtam, aki bepalizott a jó idõvel. :) Nem vagyok egy puhány alak, hogy meghátráljak egy kis esõtõl, de azért járok túrázni, hogy jól érezzem magam, és nem azért, hogy sárdagasztás közben zuhanyozzak. Domonyvölgybe vezetõ úton másfél méteres vízmosások fogadtak, amibõl egy túratárs segítõ keze húzott ki. A fejlámpát a sárga elérésekor vettem elõ, persze nem a fejemre tettem, mert percek alatt beázott volna. Kézben tartva ráhúztam a dzsekim ujját. Az elsõ tíz kilcsi nagyon befordulósra sikerült, aztán jött a megváltás egy beszédes, idõsebb túratárs személyében. Csatlakozott hozzám, és az út nagy részét végigbeszéltük. Így õ húzott ki a mélypontból. A sárdagasztás csak akkor következett. Csúszkáltunk össze-vissza, nehezen tudtunk talpon maradni. Margita felé visszafütyültem egy kis csoportot, aki elég rossz helyen keresték a jelzéseket. Felfele, a sok esõtõl dzsungelszerû susnyás nõtt az útra. Pompás. A vizes bozótharctól a nadrágom szétázott, a vizes anyag szépen rátapadt a combomra, meglehetõsen kellemetlen érzést okozott. Miért nem Argentínának szurkolok otthon? :) Felértünk a toronyhoz, innen már laza menet lesz. Naivitásom miatt mindig csalódom. Lefele a piroson jót dagonyáztunk. Már nem is néztem hova lépek, mindegy volt. Néha lábszárközépig süllyedtem a trutymóban. A cipõm már nem bírta tovább, beázott. Közben az esõ váltakozó ritmusban esett. Mögöttünk egy srác hevesen panaszkodott, hogy mennyivel jobb lett volna otthon, a fotelban, chips és sör mellett meccset nézni. Megnyugtató volt, hogy nem csak én vagyok ilyen balek. :) Azért becsületesen küzdöttünk. Igazoltunk az utolsó pontnál, a pontõröknek is részvétet kívántunk, még néhány órát kint lesznek. Cuppogtunk vissza a zöldön Antal-hegyre, sáros trutyi, emelkedõ és túrázók hada lassított minket. Az autópálya utáni lejtõ már csak hab volt a tortán. Sikerült megúszni seggelés nélkül. E nélkül is csodásan néztünk ki. Még kettõ elõtt beértünk, és átvettük a jutalmunkat. Némi vigaszt nyújtott a szépen megrajzolt kitûzõ. Aztán várhattam másfél órát az elsõ HÉV-re.

Újra bebizonyosodott, hogy az idõjárás képes a könnyû túrákat is extrém kalandtúrákká változtatni. Igaz, hogy a június az egyik legesõsebb hónap, de ez egy kicsit már túlzás. Arról nem is beszélve, hogy a 10-12 fokos hõmérséklet sem megszokott ilyentájt. Mikor beértem az iskolába, ösztönösen megfogtam a radiátort, hogy fûtenek-e, mert fáztam a vizes ruhában. Egy kellemes, nyári éjszakán nem érdekelt volna. Mindenesetre ezen a nyáron (is) sok, dagonyás túrára számíthatunk.

piedcat