Téli Berek 60
A január nem teljesen úgy jött össze túrázás szempontjából, ahogy szerettem volna, de a február ígéretesnek látszik. Kezdve ezzel a 60-as balatonlellei túrával. A már szokásosnak mondható társaság két autóval jelent meg a rendezvényen. Az egyik autóban, Sásd képviselete: Réka, Dani és én, a másikban, Évi, Csabi, Andris, Sanyika és Rudi. Már péntek este lementünk, mert volt szállás biztosítva a túrázóknak és mi is jobbnak láttuk, ha ott alszunk, és nem kell szombaton hajnalban kelni. Mondjuk sokat így sem aludtunk, mert nem sikerült olyan korán lefeküdni.
Másnap reggel 7-tõl lehetett indulni. Mi is ezt terveztük, de egy 20 perces csúszást azért sikerült összehozni. Eredetileg nyolcfõs csapatunk hamar lecsökkent 7 fõre, mert Csabi egy gyorsabban haladó ismerõs társasággal megszökött tõlünk. Az idõ még elég hûvös volt, de a jelekbõl olvasva szép idõre számítottunk; az ég derült volt és a nap is lassan kisütött. Mire az elsõ pontra értünk Már nem kellett fázni. A pontot elhagyva egy kis emelkedõvel néztünk szembe. A gerincre felérve, egy picit benéztük az utat, de nem volt vészes. Hamar megtaláltuk a ballra lekanyarodó utat, ami Látrányba vitt. Az út kellemesen lejtett, de ami igazán jól esett az a napsütés volt. Le is került a kabát! A látrányi pont egy poharazóban volt. Itt csillapítottuk szomjunkat és egy kis pihenõ után mentünk is tovább. Látrányból kiérve egy szántóföldekkel körülvett úton haladtunk, amíg ki nem értünk a 67-es útra. Itt az út mellett haladtunk egy széles szekérúton, majd aszfalton Rádpusztáig, ahol a 3. e.p. volt. Itt volt megtekinthetõ a kitûzõnek ihletet adó templomrom. Itt lehetett energiát pótolni szénsavas üdítõ és csoki formájában. Én a vip ellátásban részesültem, mert az ismerõs pontõrök, Misi, Szilárd és Kálmán egy doboz sörrel kedveskedtek, amit Sanyikával befeleztünk. Búcsút véve Misiéktõl, eleinte szõlõtõkék társaságában, majd beérve az erdõbe megkezdtük második emelkedésünket. Felérve a dombtetõre, ismét szántó mellett haladtunk. A nap gyönyörûen süt, a talaj porzik. Kell ennél több egy kellemes túrához? Rékával kicsit lemaradva belemélyedtük az angol szavak labirintusábaJ. Leérve Telekibe Zsófi és Attila pecsételt nekünk.
Tovább indulva felkészülünk a 3. és egyben az utolsó nagyobb kaptatóra a Csillagó-hegyre. Aki a hegyekben „nõ” fel annak ez sem jelent problémát, de azért elég messzinek tûnt a teteje. Itt szétszakadt a 7 fõs csapatunk. Felérve egy kis kitérõvel értük el a pontnak helyet adó geodéziai mérõtornyot, ahol Torma T. Tamás várt minket. A rá jellemzõ precizitással kirakott dianás cukorral kínált. A betongyûrûbe is felmentünk, ami nem volt hiábavaló, mert szép kilátás tárult elénk. Nem sokat idõzve megettük a cukrot, és már csak négyen vágtunk neki a 6. szakasznak. Egy kis hullámvasút jellegû úton haladtunk kb négy kilométert. Egy kis lejtmenet után meg is érkeztünk a következõ pontra, ahol Józsi osztogatott kekszet. Az ezt követõ szakasz eleje, egy számomra nem kellemes betoncsíkokból kirakott úton vezetett. A nap lassan lebukott a horizont mögött és az idõ kezdett lehûlni. A még reggel levetett kabátokat Sanyika cipelte. Mivel õ elõrébb volt megegyeztünk vele, hogy a kabátjainkat a következõ ponton, Szóládon hagyja. Így is lett. Pont idõben, mert a levegõ hõmérséklete ekkorra már igen lecsökkent. Czigó osztotta nyalókával a szánkban folytattuk utunkat. Lassan elõkerültek a fejlámpák is. A következõ ponton ma már jártunk, visszaértünk Rádpusztára. Ez a szakasz elég hosszú volt, majdnem 9 kilométer. A ponton nem idõztünk sokat, mert ilyenkor hamar kihûl az ember. Kellett is jó másfél kilométert mennem, amíg visszamelegedtem. Egy patak töltésén haladtunk egészen Látrány határában lévõ hídig, ahol már reggel is átkeltünk. Itt a hídon átérve a patak másik oldalán mentünk a visszafelé. Ezután beértünk egy horgásztavakkal tarkított területre. Itt volt egy-két bizonytalan helyzet a sötét miatt, de egész jól abszolváltuk a dolgot. A legjobban az tetszett, amikor kiértünk egy T elágazásba, és az elõttünk haladó két csapat egyike jobbra a másik meg ballra ment. Mi helyesen döntöttünk és jobbra mentünk. Az utolsó pontot is elértük, ami Irmapusztára vezetõ úton volt. Már csak 4 kilométerünk maradt hátra. Csapatunkban már szállóigévé vált bölcsességgel motiváltuk egymást; „innét már csak gyaloglás kérdése az egész!”. Az M7 felett áthaladva rátértünk a reggeli útra, csak az ellenkezõ irányba haladtunk Lelle felé. A faluba beérve, már csak egy kis egyenes aszfaltot kellett legyûrni. És megjöttünk. Már az ajtó elõtt gratuláltam Rékának az elsõ 60-as túrájához. A díjazás átvétele után nekiláttunk a babgulyásnak. Isteni fonom volt. Kicsit rendbe szedtük magunkat és elindultunk haza.
Összegezve egy nagyon kellemes és jól szervezett túrán vehettünk részt. Az idõ gyönyörû volt, bár a Téli Berek kifejezés nem illett teljesen a túráhozJ A pálya kifogástalan, bakancsot nem kell pucolni! Köszönet a rendezõknek mindenért!
Dpeti |
