Túrabeszámolók


Szent László

VagdalthúsTúra éve: 20112011.02.07 12:01:46

Az örök cserháti hóhatár (ÖCSH) felett - Szent László 33


Enyhülést ígérnek hétvégére, de azért 4:40-kor még kapirgálni kell kicsit az ablakok felületét a szállítójármûvön. 4:45 körül rajt. Vác-Romhány, Bánk után ezúttal elmaradnak az õzek, pedig itt rendre elõfordulnak setétben. 5:30, Romhány, itt is csak foltokban maradt hó, de maradt (ÖCSH, hiába), érkezik Bíbor, majd irány a Transzcserháti Mûút (TCSM), annak minden szépségével, ami a burkolat minõségét illeti. A szentei szerpetinen felfelé megemlítem, hogy ide zavartam fel a népet augusztusban a Transzcserháti mûút 120K keretében. Bíbor szerint szadista vagyok, mire muszáj megjegyeznem az alapigazságot: teljesítménytúra az, amit szadisták rendeznek mazochistáknak.


Pásztón jártam ugyan egynehányszor, és azt hittem, kottából vágom a Kopaszig, bocsánat Tar, vezetõ utat, de valahogy sikerül örökké Pásztón lenni meg a 21-esen, azért csak odaérünk a vasútállomásra. Még épp ott érem a Nagybárkányba induló rendezõket, kapnak egy adag túranaptárat, a Pásztóra menõ csapat dettó. RitaB, Vándorköszörûs a rajtban, kérdik: hol leszek? Lefagyok (mondjuk hideg van), mondom sehol, az útvonalon. Én is nehezen hiszem el: a Kinizsi óta ez a második ttúra, ahol semmi közöm a szervezéshez (egy árva Hangya 15 volt még õsszel...), és nem seprûként vagy szalagozva teljesítek valamit. Végre nekem pecsételnek, hurrá! Egyszerû mezei kirándulóként.


Tehát kiránduljunk! Elsõ izgalom a Sztúpa, ahol képes vagyok elmenni egy geoláda mellett a megkeresés nélkül - ez már nem a kezdeti románc, hiába. A Sztúpa tetszik, 1-2 fotográf, aztán irány a hó. Nyugodtak vagyunk, hisz ismét jelzetlen úton mehetünk (amúgy nagyon jó szalagozás kísér  végig), a múlt heti Csóvi-túra szelleme kísért. Lesz még ennek böjtje. Szentkút elõtt egy cserkelõ vadászba botlunk, majd a zarándokházban teába. Kitérõt teszünk a forrásokhoz, mondjuk, az ep. elõtt. Öngól, hiszen többszáz méternyi zöld sáv-bejárás után jövünk rá a szembõl jövõk -történetesen Ritáék és Vándorköszörûsék- jóvoltából, hogy ha itinert olvasnánk épp, akkor tudnánk, hogy amúgy is erre kanyarodik a túra. Azonnal mentegetõzöm: ez nem az, aminek látszik, nem kis, hanem épp nagypistázni akartunk, de mindegy, kell a km. Remete-barlangokhoz fel, ismerõs pontõr, elõ is kerül -mondjuk nem elõször-  a Kemencei Karcos, kell is a kapaszkodóhoz. Fentrõl brutál kilátás, még fák között is.


Elektromos méterek jönnek a villanypászta alatt, s közben szerencsére végig az ÖCSH keretében, a hó szépen puculja le a sarat a cipõrõl. Ezért nem  kell túrára mosógép. Végig a cserháti tél fogságában galoppozunk, majd eljõ a kék, s a fenyegetés: innentõl el sem ereszt 15 km-en át. Ez van, tudomásul vesszük, ez nem szabadon választott kûr, mint a Vystup na Csóványos, hanem kötelezõ program.


Sámsonházán váratlan puszedli és tea fogad, jó idõben jó helyen. A kõfejtõnél nem lehet nem fényképezni, miként Nagybárkány elõtt a dombról sem utolsó a panoráma, minden irányba. Gép marad immár nyakban, folyamatosan fényképezni célszerû a havas mindenséget. A templomnál ismét Ritáékba botlunk, végre egy kis közös pálinkázás Rudival. Aztán majd az iskolában is, Bíborral lenullázzuk a szirupot, de elõtte 1-2 szelet kenyérke, tesztkitöltés, tablónézés, miazmás. Fél órás ejtõzés, le nem vett felsõruházattal, majd a kapuból kilépve támad a fázás. Tehát föl, aztán lassan jön a Keleti-gerinc, a Magas-Cserhát csúcsaival, de azért teszünk egy kitérõt a Csepegõ-kúthoz. Felvilágosodás-korabeli kék forrás jelzések (melyek engem valahogy ivarsejtre emlékeztetnek, na mindegy) navigálnak a helyszínre, egész kis helyes ojjektum. Igazolókép, aztán vissza a kékre, majd mindenféle bércekre fel és le, és a "fel" jellegû szakasznál már le-le maradok, azért van közöttünk némi erõnlét- és sebességkülönbség, nem a javamra. A Macska-hegyrõl gyakorlatilag lefúj a szél, de azért is fényképezek, kis túlzással a gépet is kirántja a kezembõl az orkán.


Végre Tepke, de oly izmos a szél, hogy eszünkben sincs kilátóba menni. A pontõrnek mondom: e cúgban kínálnám a pálinkámmal, de elfogyott, mire õ ránt elõ egy kis paprikás házi vegyest. Na, ebben volt kraft! Meg is indulunk lefelé rendesen, a Barát-háttól már az új rõt jelzésen (szép festés, míves munka!), és innen sem csúf a kilátás, újabb fotópontok, majd lassan elhagyjuk az Örök Cserháti Hóhatár szépségét, és megindul a bizonytalanság talajszakmailag: az addig fényesre csiszolt cipõk egyre jobban foglyok a dagonyában, tavasz van, na. Az ingovány olyan, mintha én rendeztem volna a túrát, most mindent visszakapok a Cserhátért és a Wass Albertért. Elérjük Pásztót, édes anyabeton, már hiányzott. A kollégium elõtt tábla: tiszta intézmény (vegy épület, most nem tom...). DonRazzinot túráztatom egy lábon, magasra tartja a másikat, hogy együtt fényképezzem e felirattal és az ennek ellentmondó cipõjével. Nem mintha a miénk nem ilyen lenne, óvatos is vagyok a célba lépve: egyáltalán bejöhetünk? Be, jól van. Kapunk is ezért hideget-meleget: a pompás, KOLBÁSZOS paprikás krumpli meleg, az ubi és a díjazás már hûvösebb (nem mintha nem lenne kedvemre való mindkettõ). Gyenge két órát ülünk a célban, kvaterkázással, sok pajtás jön és megy. Várjuk a nagybárkányiakat, s nézem, mennyi naptár maradt a hozott anyagból. Ez azért kérdéses, mert a terv az volt: ha mind elfogy, akkor uccu neki, megyünk forrásokat és kódokat keresni még a délutánba-estébe. Így is, de elõtte inkább vonattal visszamegyünk a jármûhöz, a kalauz erõsen néz minket térdtõl lefelé, és nem azért, mert annyira dögös a lábunk, persze az, de annál inkább mocskos. Biztatom: ez csak a kezdet, jönnek még. A Harangos-kút is célszemély volt eredetileg, de arra a habosra vert piros sávra és környékére menjen vissza az, akinek két anyja van, ez a közös álláspont.


Taron ott az autó, na ez jó hír, maradék naptárat be, magunkat dettó, aztán benzinkút Pásztón (innen nem lehet szabadulni, ezt már tudom), csak úgy elsuhanunk a Bableves Csárda mellett, mindenkitõl elnézést kérek, magamtól is, majd Alsótold, de Felsõ-kút. Kód megvan, a forrás és a pihenõ is rendben. S hogy végre menjünk már kalandtúra-jelleggel is, természetesen jelzetlen úton, a Dobos-kúthoz a kutasói hajtûkanyartól megyünk fel, ismét az Örök Cserháti Hóhatár felett, végre tisztulnak a lábak. Új táblácskák jelzik az irányt, majd a forrásjelzés, s aztán az újabb meglepetés: a korábbi, sajnos lepusztult pihenõ helyett egy csaknem panziószintû létesítmény: téglával fedett, nagy méretû esõbeálló, konyhai eszközök fõzéshez, gyújtós, és a már elmaradhatatlan vendégkönyv, sokan jönnek ide. Tudatosul bennem a logok alapján, hogy a környékbeliek a Dobogó-tetõt Hideg-bércnek hívják. Csak maradjon is meg a hely ebben az állapotában, ritka szépen kiépített helyszín, csodálatos, nyugodt környezet Palócföldön. Igaz, ez a bekezdés már alapvetõen offtopic, hiszen túramozgalmi téma, de remek befejezése volt egy újabb Palóc Expedíciónak.


Köszönöm a remek társaságot Bíbornak és a nagyon magas színvonalú rendezést a pásztóiaknak!