Túrabeszámolók

Kincsesbánya teljesítménytúra, 20-as táv.

GPS-el mért távolság: 19,6 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 425 m.

Reggel felvettem a három gyereket Fészkesfehérváron és már húztunk is Kincsesbánya felé. Dominika nincs odáig a túrázásért, így marad segíteni a nevezésnél. A kocsiban rögtön megkezdõdött az alkudozás: melyik távra nevezzünk. Én a hosszút terveztem, a két kicsi a rövid távot részesítette elõnyben, végül kiegyeztünk a középtávban. Panaszkodtak a vírusos hasmenéses, hányásos betegségre, de azért az elsõ pizzaszeletet azonnalra kérték. Kiszállás után megkapták, s mire beálltam a sorba, már biztonságba is helyezték. A nevezés kicsit vontatottra sikerült (15-20 perc). Óriási a tömeg, s pici a hely. Üdvözöltem az ismerõsöket. Közben befutott az egyesületi csapatunk is. 23-an vettek részt a túrán. A két „kicsi” miatt külön indultunk, de még kisírtak egy villámlátogatást a nagyinál. 15 percben egyeztünk meg, 25 lett belõle. Persze, most sem hoztak sapkát és kesztyût, sõt még túrabotot sem. Számomra ez egy újabb túrabot nélküli túrát jelentett.

Végre elindulhattunk. A Szeg-hegy lejtõjén Patrikék úgy döntöttek, kihasználják a mûszaki megállómat, s alaposan elhúztak. Az idõ igen hideg, de szélcsendes, s süt a nap. Jólesik a gyaloglás. Végre kimelegedhettem egy kicsit. Igazán jól haladtunk. Az elsõ ellenõrzõ pontot áthelyezték a Kincsesbánya és Guttamási közti aszfaltút keresztezéséhez, ahol a bélyeghez mandarint kaptunk. Lévén ismerõsök a pontõrök, Patrikék megpróbáltak még egy adag mandarint szerezni, de lebuktak. Tartottunk egy kis teaszünetet, majd gyerünk tovább.

Miután levált a rövid táv útvonala, erdõirtásba futottunk bele. 2-300 méter hosszan feküdtek keresztbe a fák az úton, akadálypályává változtatva azt. Az elsõ tíz-húsz fa után, mivel fák koronáján kellett volna átvergõdnünk, inkább lementünk a kerítéshez, hogy könnyebben haladjunk. A lejtõn már könnyebben jutottunk elõre. Megbeszéltük, hogy a következõ teaszünetet a víztározónál tartjuk, amit hamar el is értünk. A két kölyök azonnal irány a jégre, csúszkálni. Patrik egy méretes eséssel kezdett. Kis csúszkálást és teázást követõen mentünk tovább. Patrik nyûgössé vált, minden baja volt. Úgy néz ki, sajnos egyetlen túrát sem úszunk meg nyûgösködés nélkül. A dolog megoldódott, elõrementek Mercivel. Ettõl kezdve semmi gond nem volt a sebességgel. Igen jó tempóban talpaltak. Az aszfalton, a kényelmesnél kicsit nagyobb tempót kellett mennem, hogy ne tûnjenek el szem elõl.

A Gaja-szurdok bejárati ellenõrzõ pontot is áthelyezték, mivel a víz elvitte a Gaja-hidat, s így megváltozott az útvonal. Zsoltiéktól kaptunk egy aláírást és egy csokit, amit helyben megettünk. Mentünk tovább a kék jelzésen, az aszfalton, majd a meredek és nagyon csúszós falú árkon átevickélve megkezdtük az Öreg-hegyre vezetõ kaptatót. A KP elágazásban sorban állás, mivel kegyetlenül csúszik a meredek lejtõ. Hát! Voltak perecek. Meglepõ módon én egy emelkedõ kezdetén estem. A kerítésig vezetõ teljes szakasz síkosnak bizonyult. Elõzni sem lehetett, ráadásul szembe forgalom is volt az egynyomsávos ösvényen. A kerítésnél újabb sorban állás, hogy átjussunk a jeges létrán.

Egy könnyebb szakasz jött (emelkedett, de nem csúszott) a Vasutas-pihenõig, amit ebéd megállónak szántam. Merci viszont mást gondolt, s míg én a kaptató kezdetén megszabadultam egy pulóvertõl, jól elhúzott. Nem állt meg, csak a következõ ellenõrzõ pontnál, s reklamált, hogy 20 percet kellett ránk várnia, ami azért túlzás. Nem lehetett az több 5-10 percnél. Így Patrik bánatára az ebéd is késett. Gyönyörû a kilátás a pihenõtõl. Lefelé indulás elõtt eszembe jutott, hiszen nekem van szöges rátét is a bakancsomra! Esõ után paraplé. Mielõtt estem, elõtte kellett volna eszembe jutnia. Fölvettem, s egész könnyen leértem a jeges lépcsõkön. A két gyereket elõzõleg megkíséreltem rávenni, menjünk el megnézni az Ádám-Éva fát. Meghagyta-e a víz? Kapásból leszavaztak.

Az Alba-Regia-forrásnál újabb bélyeg, s egy kidõlt vadcseresznyefa törzsén elhelyezkedve ebéd. Közben a veszprémi csapatból Ágiék érkeztek a 30-as távon. Beszélgettünk pár percet, s már mentek is tovább. Az ebéd vége felé megérkezett az egyesületi csoportunk is. Még egy kis beszélgetés, de ezt már a két gyerek nem nézhette, tovább. Nehogy már megelõzzenek bennünket! Gyerünk tovább. Megegyeztünk, a kerítésnél megvárnak. Rendesen otthagytak. Szaporáztam utánuk a lépteimet, de még itt-ott belefutva sem értem utol õket a létráig. (A tájékozódást nagyban segítették a szalagok, mert a piros jelzés eléggé hiányos.) Még át sem kecmeregtem a létrán, máris mondták, fönt az emelkedõ tetején megvárnak, s már el is tûntek. Most fölvettem a szöges rátéteket, s nem is volt gondom a jéggel. A murva elõtti utolsó meredeken lazán fölfutottam. A gyerekeket, csak jóval késõbb értem utol. Ballagtunk tovább, keresve, hol csúszik kevésbé az út. Mentünk egyik oldalról a másikra. Ezen a szakaszon Merci perecelt egy rendeset. Aggódott, nem lett e sáros a hátizsákja. Az elég jól megúszta, ami kicsi volt rajta azt egy papír zsepivel letöröltem. Hamarosan a tározó gátjához értünk. Idõtakarékosság céljából elkérték, a Becsali büféhez szánt csokit és a teát, hogy mire odaérek, igazolok, addigra õk túl lesznek a frissítésen. Az aszfaltút kezdeténél végül is megvártak, mivel a túrabotok tappancsai a zsebemben maradtak. Ekkor vettem észre, hogy a hátizsák nem, de Merci kabátjának az ujja annál sárosabb lett az esésnél. Majd lefagyott a kezem, mire hóval ledörzsöltem.

Az ellenõrzõ pontnál Attiláék ragasztották a bélyegeket. Beszélgetni nem igazán tudtunk, mert folyamatosan érkeztek a túrázók, de Attila szólt, lehet, hogy valószínûleg változni fog a Vértesi Kerekezés idõpontja. Frissítés közben a gyerekek alkudoztak, merre menjünk, mondván, ismernek egy rövidebb utat a célig. Rábeszéltem õket a kiírás szerinti útvonalra, s irány tovább.

A tározó oldalában vezetõ ösvény a vártnál könnyebben járható. A víztározó nagy része befagyott. Ugyanott volt szabad vízfelület, mint egy éve, tehát ez törvényszerû, hogy ott fagy be utoljára. Kiérve az aszfaltra, a két kölyök megint elhúzott, csak már fáradtak, s nem tettek szert túl nagy elõnyre. Meg is lepõdtek, amikor rájuk szóltam. Mit keresek én ilyen közel? Az utolsó földutas szakaszon aztán, a cél elõtt 300 m-el újabb pihenõt kellett tartanunk, mert Patrik besokallt. Amikor ráismertek, milyen közel vagyunk, gyorsan ott is hagytak, s a célban vártak meg. Merci kíváncsi volt a teljesítményünkre. 5 óra 18 percre adódott. Patrik hiszti lassításai nélkül, simán belül lettünk volna a szintidõn, hiszen ötös fölötti tempót gyalogoltak, s amikor normálisan mentek, szinte folyamatosan elõztünk. Mi lett volna, ha nincs a vírusos hasmenéses, hányásos betegség?

A célban fáradtság elfelejtve. Átvettük az emléklapot és a kitûzõt, s a két kölyök, már el is vágtatott a nagyihoz. Ettem egy kis margarinos kenyeret, amit finom, forró teával öblítettem le, megvettem a TTT-s túranaptárt, beszélgettünk egy kicsit Pintér Józsival, miszerint változást tervez a Fehér-Vár-Palota útvonalán. Befutott az egyesületi csapatunk is. A parkolóban beszélgettünk egy kicsit Bazsiékkal, s hazafelé vettem az irányt.

A túra útvonala kellemes, de nem túl látványos, bár szebb, mint az eredeti. A 30-as táv sokkal szebb. Szerintem az utak most voltak a legkönnyebben járhatók, az eddigi Kincsesbánya túrák közül.

A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 700/600 Ft-ért színes térképes igazolólapot, külön lapon az útvonalváltozást, emléklapot, kitûzõt kaptunk. Az elsõ ellenõrzõ ponton mandarin, a másodikon csoki, a célban pedig margarinos-, lekváros kenyér és tea volt az ellátmány. A margarinos kenyérhez hagymát, fûszerpaprikát és darált erõs paprikát kaptunk.