Túrabeszámolók


Magyarországi Forrástúrák

OttorinoTúra éve: 20102011.01.07 09:39:44

Magyarországi Forrástúrák a Pilis-Visegrádi-hegységben Téli 30 - Szint: 1000 m.

A várttal ellentétben tökéletesen járhatóak a közutak ma hajnalban, ezért az elsõk között érkezünk Zsolttal Pomáz HÉV megállójának parkolójába. Szívesen fogadjuk az Egonék által kínált lélekmelegítõt. A lassan hûlõ autóban elfogyasztjuk reggelinket, aztán átsétálunk a közeli Bull Pub-ba. A teraszon Gyõri Péter osztja a nevlapokat. Lerakjuk a holminkat és benyitunk a kocsmába. A pultnál a jeles fórum illusztris alakjai már javában fogyasztják szokásos, reggeli kávécigarettájukat. Megpróbálom a minimumra redukálni a légzésemet. Amikor megkötöm a cipõfûzõmet, akkor teljesen vissza is fojtom, mert különben nem tudnék lehajolni. Kitöltjük a papírt, és nevezünk. Közben megjelenik több olyan hérosz, aki a tegnapi VULKÁN túrán is részt vett. Tavaly én is ilyen cipõben jártam, de akkor csak a Nagy HH és a Csóvi tetején volt vékonyka hósipka. Ni csak! Kriszta is eljött. A PIROS óta nem láttam. 07:00. Menjünk ki egyet levegõzni! Hamar elfogyasztjuk a faluban a [Z-] jelzést, és balra felvágunk a [Z3]-ön. Ez már odafigyelõsebb, mert a feltúrt, majd megfagyott sár, rajta hólepellel kiköveteli magának az összpontosítást. Érdemes az elõttünk haladók lábnyomaiba - vagy legalább a környékére - lépni, mert különben könnyen úgy lehet járni, mint én, aki most szakadtam be egy pocsolyába. Elhanyagolható a beázás. Egy emelkedõ tetején házat látunk pár fõvel elõtte. - Ne menjetek tovább! Én vagyok a pontõr, csak fent voltam a háznál - mondja a szembe jövõ sporttárs.

1. ellenõrzõpont, Hajós Ferenc-forrás.

Észre se vettük jobbra a forrást. Ha már itt vagyunk, lemegyünk a mélyedésébe. A Janda Vilmos kulcsos házhoz viszont még fel kell mászni, mert arra visz az út. [Zo; Z3] a további, kellõ sûrûséggel felfestett jelzés. Elhatározzuk, hogy csak a [Zo]-t figyeljük, mert a [Z3] jobbra fel fog menni, és a [Z+] jön be helyette. - Mit csinál Bubu ott a lejtõ aljában?

2. ellenõrzõpont, Gyopáros-forrás.

Amikor leérünk rájövünk, hogy valszeg a gyopárszirmokat számolta az addigra elillant sporttárs. A forrást díszítõ, kopott kõgyopár ép szirmait kell ugyanis megszámolni, és az eredményt az itiner megfelelõ rubrikájába beírni. Dilemma alakul ki, hogy 8, avagy 9 e a helyes megoldás. Az egyik szirom "épsége" vitatható. Végül 9-et írunk be. Egy mélyedésben vagyunk, jobbra fel kell kapaszkodni. [Z4] még nem volt a zöldek közül, ezért ezt követjük. Egy karéjra jutunk, ahonnan a kopár fák közül körpanoráma nyílik. Nem emlékszem, hogy jártam volna erre valaha is. A nemrég kezdõdött hószállingózás, mintha már el is állt volna. Egy épület oldala mellett kanyarodik jobbra az út. Biztos ez a Csikóváraljai turistaház. Sajnos nem olvastuk el az itinert, ezért az "illegális" [Z4]-en fölöslegesen lemegyünk a th. parkolójába. Fent meglátunk egy túrázó csoportot, megindulunk irányukba. Felmerül bennem, hogy leküldöm õket a parkolóban álló, egyetlen autóhoz pecsételtetni, de végül mégsem teszem, mert utána majd nem tudunk elég gyorsan futni. Tehát visszakapaszkodunk a helyes útra, meglátjuk az Élet Gyöngye zarándoklat jelzését, és megpróbálunk lépést tartani az elénk kerültekkel. A [Zc] jelzésen jobbra fordulunk, a Holdvilág-árok felé. Lemegyünk egy újabb forrásoz.

3. ellenõrzõpont, Domini-forrás.

Itt Egon osztja a pecsétet, az ég meg az áldást. Most az esõ kezdett rá. Remélem ez se tart tovább, mint az iménti havazás. Az információ értelmében - amit a ponton csippentettünk fel - a havazás miatt veszélyes az árokban haladni, ezért a szalagozás mentén indulunk el. Egy hosszú lépcsõn, felfelé menet sandíthatunk le a rejtelmes Holdvilág-árokba. A szalagok segítségével kiérünk egy ismerõs dózer úthoz. A PILIS 50 óta tudom, hogy ez levisz a Lajos-forrás parkolójához. Most az ezzel nagyjából párhuzamos [P+] jelezte turistaúton ereszkedünk. Már messzirõl meglátjuk a kajasátor céljára felállított kék-fehér csíkos, oldal nélküli pavilont. Aki csak teheti, alatta áll, mert idõközben tempósan esni kezdett a hó.

4. ellenõrzõ- és etetõpont, Lajos-forrás.

Egy mikulásfej, és egy szmájli a pecsétkombináció. Az itiner biztonságba helyezése után jöhet a kaja. A májkrémet ajánlják, ezért egy vajas kenyérre karikázok belõle, és csalamádét teszek rája. Télleg, naon finom. Az aprósüteményt se bírom érintetlenül hagyni, azzal fojtom le a májkrémes kenyeret, és a magammal hozott kólával szétcsapatom az egészet. Nehezen hagyjuk itt ezt a kellemes pontot, de azt az ígéretet kapjuk, hogy visszafelé is csemegézhetünk, ha lesz még mit. A turistaház mellett elhaladva megyünk tovább a [S-] jelzésen. Most nem úgy néz ki, mintha el akarna állni a havazás. Ólomszürke fellegekbõl hullik, és ellenszél vágja szemünkbe a pelyheket. Szalagozás veszi át a vezetést, és levisz a Sikárosi-rét szélére.

5. ellenõrzõpont, Szilágyi Bernát-forrás (pontõrös).

A réten rátérünk az OKT jelzésre, és lemegyünk a Bükkös-patak partjára, ahol trükkös átkeléseket mutatunk be. Az elsõnél egy kerítés betongerendája van keresztbe', a mederben. Megpróbálok átegyensúlyozni rajta, de az utolsó lépéseknél megbillen, és a jobb cipõm vizes lesz. Nem annyira ázik be, mint a múlthéten a Cuha-pataknál, (BAKONYI MIKULÁS 50) de arra éppen elég, hogy bosszantson. Visszatekintve látom, hogy egy spori már veszi is elõ a két reklámszatyrát, hogy azokkal védje meg cipõit a beázástól. A következõ átkelés sokaknak nagy fejtörést okoz, mert a kiálló kövek - akár hol is nézzük - túlságosan távol vannak egymástól. Kiszúrok magamnak egy követ, ami tulajdonképpen egy út menti betonkorlát tartóeleme. Ez akkora darab, hogy emberi számítás szerint nem fog billegni. Ha mégis, akkor fürdés. Hó, hó, hórukk! Ahogy eléri a lábam, már indítom is a következõ ugrást, ami a túlpartra röpít. Kriszta és Zsolt sóvárogva nézik, hogy én már ideát vagyok, de nem mernek átugrani a betondarabra, feljebb próbálkoznak. Addig én tovább sétálok a közelben levõ, újabb pont felé.

6. ellenõrzõpont, Kárpát-forrás.

Azt kell beírni, hogy mibõl van a foglalás ajtaja. Jó lesz ez vaslemeznek. Amíg jönnek a többiek, addig én technikai szünetet tartok. Közben fentrõl, a másik oldalról közelítenek néhányan. - Lehet, hogy nem is kellett volna itt összevissza átugrálni? - Á, azok kispistázók - mondja Bubu. Végre megjönnek Krisztáék is. Õk is bosszankodnak a látottakon. A forrással szemben viszonylag könnyû az átkelés, tovább megyünk a [K-] jelzésen, majd a [K+] vezet fel az erdészeti mûútra. Bubu már elõre mosolyog azokon, akik problémázkodtak az eddigi átkelésekkel, mert ahogy a mûútról visszamegyünk a patakvölgybe, nemsokára következik a legnehezebb átkelõ. És tényleg. Itt még morajlik is rendesen a patak, még félelmetesebbé téve a produkciót, mint amilyen. Amint felpillantok az alkalmas átkelõ keresésébõl, látom, hogy Bubu már odaát van. Õ az átrohanásos módszert választotta. Na, neeem! Ebbe nem megyek bele; vagy legalábbis önként nem. A túlparthoz közel van egy, a többi közül jelentõsen kiemelkedõ kõ. Ez olyan ismerõs, hogy köszönõ viszonyban vagyok vele: "Légy üdvözölve, ó hatalmas kõ!" A MÁRCIUSI EMLÉKTÚRA 48-on mindig erre ugrok rá, de a magas vízállás miatt ez most túl messze van. A nagy kõ és köztem fekszik a patakban egy kisebb kõ. Talán ez is elég nagy ahhoz, hogy ne billegjen. Talán. A kõ fölött kb. 3 centi víz folyik, ha ráugrok, nem lehet totojázni rajta, rögtön tovább kell ugrani a nagy kõre. Egy lapra teszek fel mindent. Koncentrálok. Ugrás! Kis kõ, (nem billeg) nagy kõ, túlpart. Ez megvan szinte száraz lábbal. Kriszta és Zsolt látják, hogy hova kell ugrani, de nem vállalják be, megint csak feljebb keresnek átkelõt. Addig én - elégé el nem ítélhetõ módon - élvezkedek a különféle átkelési kísérletek mozizásával. Valaki megpróbál az egymáshoz közelebbi, de jóval a vízszint alatti köveken átügyeskedni. Az elsõ két lépés után lecsúszik a lába, és kénytelen belegangolni a patakba. Aki pedig rögtön átgázol, az esélyt se' ad magának a beázás elkerülésére. Állnak néhányan ezen a parton és öntik a vizet kifele a cipõjükbõl. Visszajött felfedezõútjáról Kriszta. Jobb híján õ is az itteni átkelés valamelyik verzióját választja. Az utolsó lépése neki is a patakba érkezik; 1:1 nála a száraz és a vizes lábak állása. Tovább is megy rögtön, nehogy eljegesedjen a futómûve. Zsolt is jön nemsokára, de õ már feljebb átugrott. Elindulunk az átkelõhely folytatásában, az emelkedõs [K+] úton, ismét a Lajos-forrás felé. Krisztába botlunk. Úgy döntött, hogy mégis ki kell önteni a vizet a cipõjébõl. Száraz zoknit is húzott. Erõsödik az emelkedõ. Ez jó hosszan így lesz, hisz a patakvölgybõl kell visszajutnunk a Lajos-forráshoz, ami (mint tudjuk) igen magasan van. Egy jobbos fordulónál pihenésképpen vetek egy pillantást lefelé, hogy jönnek e már a többiek, aztán emelkedek tovább a keskeny ösvényen. Egy plató beugrójánál megtalálom Zsolt névrokonát, ahol bevárom a többieket.

7. ellenõrzõpont, Kármán-forrás.

A kérdés: Az ajtó kulcslyukainak száma. Mivel ez nem páncélszekrény, megelégszik egy kulcslyukkal. Azért van még az emelkedõbõl, de az erdei ösvényrõl, a fák között már felsejlik a turistaház. Már csak balra kell fordulni a [S-]-on, és megint itt vagyunk.

8. ellenõrzõpont, másodszor Lajos-forrás.

Biztos van még kaja, mert Bubu hátát látom amint az asztal felé fordul a sátorban. És igen, van még a fííínom májasból is. Hát akkor megint elidõzünk itt egy kicsit. De a jóból is megárt a sok, köszönünk mindent, és lefelé indulunk az egyetlen mûúton. Úgy látszik, a fentrõl jövõ autó elöl nem elég gyorsan húzódunk félre, mert töffen egyet. Feljöttek kocsival, nyújtóztak egyet, és másnap elmesélhetik, hogy a Lajos-forrásnál kirándultak. Szalag mutatja, hogy jobbra el kell hagyni a mûutat [S-]. Abban a felszabadult hangulatban megyünk következõ pontunk felé, hogy a "megpróbáltatás" javán már túlvagyunk. Élesen balra kanyarodunk a többi túrázó után. Egy meredek aljában találjuk meg a keresett objektumot.

9. ellenõrzõpont, Csepel-forrás.

A tábla szövegét kell bevésni, ami a forrás neve alatt: PILISI PARKERDÕ. Ahogy mászok vissza a [S-]-ra, veszem csak észre, hogy az ösvényt szegélyezõ, vastag avarrétegen már szinte nincs is hó. A fagyot - egy napon belül - követi az olvadás. Fent, a karéjon sarakat kell kerülgetni. Ez akkor tûnik fel igazán, amikor szembe jön egy nagyobb létszámú, idõsebbekbõl álló társaság, és helyet kell biztosítani mindkét irány számára. Egy kicsit megijedek, amikor egy kopott [Z-] jelzést látok egy fán, és már régen volt megerõsítõ [S-]. Tovább megyek, mert nem emlékszem semmilyen letérési lehetõségre. Nemsokára megnyugodhatok, mert viszonylag friss [S-] kerül elém. A többiek - akik mögöttem cseverésznek vidáman - se mondhatják, hogy tévútra vezettem õket. Egy kitett részhez érkezünk. Itt sokkal nagyobb a cidri; a vastag hóban két hóhányó birkózik. Bemegyünk egy házba.

10. ellenõrzõpont, Czibulka János menedékház.

Az hûvös elõtérben, alacsony ketrecben egy madár sínylõdik. Fürjnek nagy, fajdnak kicsi; lehet, hogy egy harmadik fajhoz tartozik. Bele- belecsíp ketrece dróthálójába. Zsolt - akiben nagy az állatok iránti empátia - azt mondja, hogy rakhatták volna inkább az elõszoba végében levõ nagyobb ketrecbe, és, hogy xar lehet neki egyedül. Én megnyugtatom, hogy biztos azért nem rakták a nagyobb ketrecbe, mert abban van a boa, aminek csak késõbb akarják csillapítani az étvágyát a madárral, úgyhogy nem sokáig lesz magányos. C'est la vie. Beljebb megyünk. A zsibongóban megkapjuk Gyõri Péter egyedi, háromszög alakú bélyegzõlenyomatát, és néhány mondat után, ahogy jöttünk, ki is megyünk. Sétálva teszünk meg néhány métert a [Z-] jelzésen, hogy Kriszta könnyen utolérjen a ház háta mögé tett kitérõjébõl. A Petõfi pihenõbõl most csak egy nagy homályt látni, valószínûleg arra vonult el a minket örvendeztetõ hófelhõ. Lejtõsre változik az ösvény, terepes talpú cipõben is óvatoskodni kell. A lejtõ alján kisebb csoport verõdött össze.

11. ellenõrzõpont, János-forrás.

Meg voltam gyõzõdve róla, hogy mára már vége van az átugrálásoknak. Hát, nem! Ráadásul itt agyagos mind a két part, és a túlpart rögtön emelkedik. Kinézek egy biztosnak látszó pontot a másik oldalon, és ugrok. Sikerül nem visszaesni a túlpartról. Egy fiatal lánynak viszont nincs szerencséje; két nagy sárfolttal a farmerján áll föl a trutyiból. Nem pontozzuk le, így is eléggé meg van illetõdve. Egyébként, ennél a pontnál a forrás jellegét kellett beírni; vagyis, hogy "kifolyós", vagy "merítõs". Nyomtatott betûkkel beírom, hogy ÁTUGRÓS. Ez tetszik a többieknek is, õk is ezt írják. Ez erõsebb bizonyíték az ott jártunkra. Na, még egy kidõlt fa ágait kell meglovagolnunk, aztán vélhetõleg megúsztuk. A Pomázra vezetõ mélyúthoz érkezünk. Itt már totál elolvadt a hó, minden nyál az útban folyik lefelé. Szerencsére van járható pereme, de néhol ez úgy le van pusztulva, hogy jobbra csak a szakadék jellegû árok tátong; erõsen bele kell kapaszkodni a fákba. Egy átvágásnál le lehet ereszkedni az árokba, innen tényleg csak egy pár lépés a szilárd burkolat. Ahogy a hosszú utcán megyünk Pomáz központja felé, kisüt a nap, és egy kis területen az ég kékje is megmutatja magát. Kösz, de elõbb kellett volna! Az úton - ami reggel óta a háromszorosára nyúlt - nem történik semmi, csak a talpam fájdul meg piszkosul. Le kéne már cserélni. Lanyhul a figyelmem, és valahogy elõbb lukadunk ki a fõútra, mint kellene. Jóval a világháborús szobor elõtt kerül elénk Kriszta az egyik utcából. Telefonáció miatt lemaradt, és ezért nem minket, hanem a jelzést követte. Innen még egy napi járóföld a HÉV állomás. Lassan kivehetõ lesz az épületegyüttes, ami a célunkat, a Bull Pubit foglalja magába. Az elõtérben akarunk pecsételtetni, de közbe ez csomagmegõrzõ lett, tehát muszáj beljebb mennünk. Sorba állunk az oklevélért, és a szép zománcjelvényért, ami terebélyes fát ábrázol, rajta kék forrásjellel, az alján a túra címe, távja és dátuma olvasható. Úgy érzem, hogy már nem hiányzik a VULKÁN túra, itt is kellõen el tudtam fáradni...

Ottorino