Túrabeszámolók


Tanúhegyek nyomában

OttorinoTúra éve: 20102010.12.10 10:36:14

TANÚHEGYEK NYOMÁBAN 40, avagy: Friss hó, jégpáncél, olvadás. 2010.11.27. Táv: 42,3 km; Szintem: 1609 m.

Csütörtökön eldöntöttük, hogy megkockáztatjuk a túrát. Idegesítõ volt, hogy a televízió idõjósai mindig a Balaton felé bökdöstek a térképen, amikor a péntek éjszaka esedékes, nagy mennyiségû hóról, és egyéb nyálról meséltek.

Szombat hajnali négy van. Azzal a köszönéssel szállok be Zsolt kocsijába, hogy nem vagyunk normálisak. Itt, Pesten havazik, miközben az ereszcsatornák már csörgedeznek. Reméljük, hogy jó az elõrejelzés, és nyugaton már leesett az a hómennyiség, aminek éjjel le kellett esnie, s így legalább felülrõl nem fogunk ázni. Rossz ómen, hogy Szabadbattyán térségében leterelnek a pályáról; az utakon megkezdõdött a kamionkeringõ. Jó viszont, hogy idõben kényelmes lejutást terveztünk, ezért még a tetemes kitérõ ellenére is háromnegyed hétkor be tudunk nyitni a badacsonytomaji Tatay Sándor általános iskolába. Akik ott aludtak, azok már babaarccal mászkálnak a folyosókon. Mi is menetkész állapotba hozzuk magunkat, harapunk néhányat, és megyünk intézni a formaságokat. A nevezésnél megkérdezem, hogy van e változtatás a tavalyi útvonalhoz képest, mert ha nincs, akkor fölösleges kiolvasni az itinert. Szigorúak a természetvédelmi elõírások, ezért marad minden a régiben. Az ajtó melletti rajtoltatásnál Pap Kata az úszóklub-társnõm köszön rám. Megörülök neki, rég láttam. Tavaly a 20/A-t csinálta, most a 20/B-re készül. Hû! Búcsúznunk kell, mert a beíráshoz képest (7:16) már két perc késésben vagyunk! Itt véresen komolyan veszik a szintidõt, és fogalmam sincs, hogy a hó miatt mennyire extrém a terep, úgyhogy minden perc számíthat. Odakint éppen most parkol le Pisti. A bevált séma szerint most sem várunk rá, mert úgyis szemtelenül hamar utol fog érni. Tehát: Hóesés nincs, kevés latyak az utcákon, az van. Megindulunk a kiváló támpontot nyújtó bazalttemplom irányába. Keresgélés nélkül rátalálunk a felfelé vezetõ [S-] útra. Elég szilárd talajú az ösvény, de már következtetni lehet rá, hogy a sarat nem fogjuk megúszni szárazon. Arra is számítok, hogy nagyobb erõt kell majd kifejteni a szokásosnál, mert a havon-sáron visszacsúszik a lépések egy része. Ahogy feljebb érünk, úgy vastagszik a hóréteg. Egy idõ után már az elõttünk járó sporttársak által kitaposott csapáson kaptatunk. A didergõ induláshoz képest most pokoli melegem van. Kapóra jön egy pihenõ, ahol lerakhatom a hátizsákomat, hogy belegyömöszöljem a pufi jellegû dzsekimet. A rajtban kapott mûanyag pohár már sehogy nem fér mellé; Zsolt zsákjában fogja megtenni a túra hátralevõ részét. Törjünk tovább a magaslatokba. Felfelé nézek az emelkedõn: A hegyoldalban a fák friss hóval bevont koronája egybefüggõ rózsaszín csipkét alkot az alacsonyan izzó Nap fényében. Akinél van fényképezõgép, az már kapkodja is elõ. Ismerve a terepet én nem mertem gépet hozni. Most úgy érzem, hogy így, pihenten is hosszú ez az emelkedõ, és még hol van a Kuruc körút. Tetemes szuszogás árán érünk fel a [P-] jelezte körútra, ami a Badacsony köré köt övet. Nemsokára elérjük az országos [K-] jelzést, és egy balkanyarból felnézve már látni a kilátót, ahova tartunk. Jó magasan van, de hát ilyen a teljesítménytúrázó élete.  

1. ellenõrzõpont, a Badacsony teteje, Kisfaludy-kilátó.

Moiwa és Ebola ragasztgatják a Badacsony színes, öntapi miniatúráit az itinerek megfelelõ rubrikáiba. Néhány ismerõs verõdött itt össze, váltunk velük néhány szót. Mielõtt belemelegednénk a dumába, valaki megszólal, hogy most továbbömlengünk, vagy továbbmegyünk. A [P3]-ön megyünk lefelé. Tavaly, az elsõ ilyen túrámon bedõltem annak az érzésnek, hogy innen már le lehet menni errõl a kúpról. Visszakötünk a [K-]-ra. Tetemes lejtmenet után lépcsõhöz érünk, és azon is lemegyünk. Óvatosan kell lépkedni, de ez még tûrhetõen járható. A lépcsõ aljában piros-fehér lampion lóg, emberek csoportosulnak körötte.

I. feltételes pont, Hertelendy emlék.

Hertelendiben azt hiszem, hogy emberes pont, de csak a túratársak gyûjtik a bélyeget egy mûanyag tasakból. Amíg a többiek "ömlengnek", én megkezdem a lelombozó visszalépcsõzést. Megállapítom, hogy szépen lejöttünk; eltart egy darabig, amíg megint feljutunk a hegytetõre. Az Egry József kilátónál egy töredékpercre meg kell állni, mert a Balaton ragyogó panorámája marasztal. Tavaly, innen egy nagy, büdös homályon kívül semmit sem lehetett látni. Most már végképp lefelé tartunk. Egy óriási kõkereszt tisztására érkezünk.

II. feltételes pont, Ranolder kereszt.

Ezt valószínûleg, egy bizonyos szögbõl, lentrõl is lehet látni. Mint a legtöbb kilátópontról, innen is lenyûgözõ kilátás nyílik, de hát egy körbepillantás után mennünk kell. Szalagozással megtámogatott utunkon elérkezünk a Bujdosók lépcsõjéhez. Ez az elsõ "akadály", ami jelentõsen lelassít. A magas fokokkal kialakított, bazalt lépcsõkbe már beletaposták a havat, ezért hihetetlenül csúszóssá vált. A botot (akinek van) elõreszúrva, egyesével oldalazva lehet csak lefelé óvakodni rajta. Rettentõ hosszú, az itiner szerint 464 fokból áll. Kétszer ér le pihenõhöz a lépcsõsor. Csak ezeknél tudnak a stoplis cipõjû sporik elõzni. Baromi fárasztó így araszolgatni. A legnagyobb óvatosság ellenére megcsúszok, de egy reflexszerû hirtelen mozdulat árán sikerül állva maradnom. Végül épségben lejutnunk a már érintett Kuruc körútra, amin balra sasszézunk kettõt, majd tovább süllyedünk a Rodostó turistaház mellett. (Ha ez az.) Itt se lélegezhetünk fel teljesen, mert még errefelé is rettentõen csúszik. - Mi van öreg? - hallom Pisti kedves üdvözlését hátulról. - Nem neked szóltam - magyarázkodik egy másik túrázónak. - Tudom! - mondja sértõdötten az illetõ. Máris dicsekedni kezd a mienkéhez képest félórával késõbbi rajtjával. Kiérünk egy szilárd burkolatú utcára, melyen jobbra fordulunk [K-]. Itt már folyik lefelé a lé. Laza kocogásra ragadtatjuk magunkat az iménti belassulást kompenzálandó. Félre kell állni egy beugróba, mert felfelé törekszik egy furgon a keskeny utcán. Itt valami Dongó-kutat kellene érinteni, de azt már tavaly se vettem észre. A Badacsonytördemicbõl gyártott gyenge szóvicceken röhögcsélve kanyargunk az említett helység utcáin. Rendre keresztezzük a vasutat, meg a 71-es utat, hogy Szigliget felé haladjunk. Sok az aszfalt, de a badacsonyi jéghegyre emlékezve, most nem morgolódok. Egy ház kertjében testes nõ hatalmas tuskót cipel a karjaiban. - Az asszony beviszi a házba az embert - kommentálja Pisti a látottakat. Nagy sokára, balra szalagokat látok egy faragott kapu elõtt. Az Avasi templomromnál járunk. Rutinosan odamegyek a kis tetõvel ellátott infotáblához, de sehol szütyõ a bélyegekkel. Jól körülnézek, de piros-fehér bója sem lóg sehol. Azért a tötyörgés, mert tavaly itt ragasztani kellett. Tovább megyünk a vár irányába [K-]. A várpénztárig is tisztességesen emelkedik velünk az utca. Már látjuk, hogy merrõl jönnek a fent végzett emberek. Nekilátunk az emelkedõnek. Fent örömmel látom, hogy nem kell a várlabirintus legfelsõ bugyráig felmenni, hanem itt, egy büfé tetõvel védett, de nyitott helyiségénél van a pont.

2. ellenõrzõpont, Szigligeti vár.

Bõven fogyasztunk a kétféle, omlós nápolyiból. A félig megivott energiaitalom flakonjába töltök a kirakott ásványvízbõl, majd leindulunk. Sok szembejövõ ismerõst üdvözölhetünk. Az út szélén megyek, a szûz hó kevésbé csúszik. Lent jobbra fordulunk egy jól siethetõ lejtõs útra [K-]. Lemegyünk a 71-es bicikliútjára, és jobbra fordulva, azon nyomjuk jó egy kilométeren át. Nem hittem volna, hogy hiányolni fogom a napszemüvegem, de a hóról visszaverõdõ napfény vakítja résnyire nyitott szemeimet. Idáig bírta Pisti a tempónkat, most rádob egy lapáttal és két perc múlva már nem is látjuk. A távolban, az elõttünk járó túrázók, már balra keresztezik a mûutat. Nemsokára mi is ezt tesszük, és egy szilárd burkolatú bekötõúton megindulunk a Szent György-hegy tiszteletet parancsoló kúpja, a mi fiók Fujink felé. Aki itt körbenéz, az láthatja a már megmászott, és a még megmászandó kupacokat. Zsolt darálja a hegyek nevét, de mindig az utolsókkal kezdi. - Haj, de messze vannak még azok. Elõbb ezzel barátkozz meg, itt elõttünk, la! Mondjuk, kezdd úgy, hogy letegezed!... Csak egy darabon kísér el [K-] és a nem oly régen bejött [P-], mert jobbra, a szõlõk melletti úton szalagok lengedeznek, amelyek elvezetnek a következõ állomásunkhoz.

III. feltételes pont, Horváth pince.

- Hol voltatok ilyen sokáig? - kiabál le Pisti a kerthelyiségbõl. Az asztalon kétszer kettõ fehér, meg egy üres pohár. - Pisti! Ha én megiszok két deci bort, akkor a vállatokon vihettek fel a hegyre - tiltakozok. - Egy túrót! Félúton fölfelé már kiég belõled az egész . Nagy nehezen, de sikerül egy decit szétosztanom kettejük között, a másikat elkóstolgatom. - Áááh! "Ez télleg finom ety lõre, arajos szimbikéim. Ajjatok e puszit!"... Továbbmegyünk fölfelé, egyelõre egy jól járható úton. Feljebb, a szõlõk mellett mélyen sáros szakaszhoz érünk. Útnak ez nem nevezhetõ, inkább elmegy mélyszántásnak. Nem lepõdök meg, mert ez tavaly is ilyen volt, csak azt nem fogom soha megérteni, hogy miért nem lehet egy negyven centis sávot gépektõl felba..atlanul hagyni. Nehezen, de sikerül a cipõmet a lábamon tartani. Váratlanul, jól járható, betaposott murvásra térünk. Nemsokára visszatérhetünk a [K-; P-] jelezte aszfaltútra, amin felmegyünk a Lengyel-kápolna elé, ahol balra fordulunk. Szintben haladunk, ódon épületek mellett. Az Oroszlánfejû kútból akartam egy kis vizet inni, de éppen egy autó csomagtartóját töltik meg a testes, jóízû vízzel, ezért inkább nem állok meg zavarogni, pedig az ebbõl a kútból történõ ivás most vált volna tradícióvá a tavalyi korty után. Már majdnem kipihentük magunkat, amikor az út jobbra, felfelé kanyarodik. Pisti megy elöl, határozottan befordul. Szokatlan tõle, hogy észreveszi a kanyarodó jelzést. Ahogy továbbemelkedünk, ezen a hegyen is egyre téliesebb a táj, a vakító hótól szinte fáj a szemem. Ide vártam egy matricás acskót, és már látom is a bóját.

IV. feltételes pont, turistaút-csomópont a Szent György-hegy nyugati oldalában.

Ahogy beragasztom a matricát, lassan már indulok is. Az itinert már útközben rakom zsebre. Alig megyek egy pár lépést, úgy három méterre elõttem, átugrik az úton egy kerek tomporú õzsuta. - Õzike! - kiáltok egy nagyot. No, nem az állatnak, hanem a többieknek, hogy õk is lássák. - Miért nem vetetted rá magad öreg? - kérdi Pisti. - Mert nem vagyok õzbak. Különben se tudtuk volna elcipelni a kajapontig. Inkább becserkészünk egy zsíros kenyér csordát. A jelzés csokorból csak a [K-]-t megtartva fordulunk jobbra. Itt már jó tizenöt centis a hó, egy kitaposott sávban egyensúlyozunk libasorban. Megerõltetõ úgy menni fölfelé, hogy ne csússz meg, de azért haladj. Egy nagy esõház mellett megyünk el. Furcsa, látni, hogy odabent szürkén száraz a talaj. Balra rákanyarodunk a [K3] jelzésre. Ez még meredekebb, mint idáig volt. A bokrok közül kiérve már látni, hogy hova kell felmászni.

3. ellenõrzõpont, Szent György-hegy csúcsa.

A Balaton és az egész környék innen is káprázatos látványt nyújt. A nap pont szembe süt a pontõr sátrának bejáratával. Kicsi lány jön ki alsó ruhában, csak a sátor elõtt bújik cipõbe. - Mi az? Ilyen hamar megkezdõdött a strandidény? - kérdem tõle. Csak egy mosoly a válasz. Na, mászhatunk lefelé. Már most látszik, hogy ez nehezebb lesz, mint a feljövetel. Amíg vannak oldalt fák, addig lassan ugyan, de lehet haladni. A baj akkor van, amikor ezek hirtelen elfogynak. Hogyan is kéne továbbmenni? Valaki megszólít hátulról, hogy nagyon óvatos vagyok. - Ó, hát szívesen félreállok, nyugodtan lehet elõzni. Az imént szóló átengedi a terepet Zsoltnak, Zsolt pedig Pistinek. Pisti nagy garral neki vág, aztán hanyatt esik. - Hát igen, ezt akartam én elkerülni. Menjetek csak, én majd nyugiban leóvakodok. Elõreszúrogatva a bottal, hóeke pózban csúszok lefelé, nem is hóban, hanem latyakos sárban. Kiabálok, hogy menjenek már tovább, mert jövök, és ki tudja, hol állok meg. Fuj, de utálom a téli sportokat! Egy kissé enyhébb lejtõ következik, de aztán jön a mûsor klúja, a Bazaltorgonák. (Hogy törnének le!) Elöl megreked a sor. Amikor közelebb érek a meredek lépcsõsorhoz, látom, hogy egyre másra ereszkednek fenékre a túrázók, és rákmászásban óvakodnak lefelé a jégpáncélon. Áldom az eszemet, hogy a szita ülepû túranadrágom helyett gyakorlót húztam és még jégergatya is van rajtam. Sorba ülök én is. Egy lépcsõfok, két lépcsõfok, dom-dom-dom-dom, hat lépcsõfok. - Fú! Mosmá asztán! A kanyarban alig bírok feltápászkodni. Korlát van a bal oldalon. Hát, elõbb is ez kellett volna! A korlátba úgy kapaszkodok, mintha kötélen ereszkednék lefele. Baú! Most meg elfogy a korlát. Innen már megkockáztatom az állva maradást; látszik a kajapont. A lépcsõ lejtése is szelídül. Letipegek. A legvégén megcsúszok, de sikerül visszanyernem az egyensúlyomat. Jámbor mosolyog szembe velem. Azt mondja, hogy számolja, mindenkinek megvan e az összes végtagja.

Kaán Károly Kulcsos ház, a 20/A táv célja és mindenkinek kajapont.

Hû! Teljesen kiszáradtam ebben a nagy izgalomban, megyek a teához. Nem, nem kérek bele bort. Bor nélkül is össze tudok rogyni. A második pohár teával megyek a zsíros kenyerezõ asztalhoz. Jó, hogy a ház elõtt lehet megoldani az etetést. Tavaly ebbe a ..csányi, kis házba kellett bemenni a kajáért, mert esett az esõ. Két embernek ki kellett jönnie, hogy egy beférjen. Emlékszem, minden elõzetes tájékozódás nélkül indultunk tovább a [S-] jelzésen lefelé. Még szerencse, hogy szólt valaki, hogy rögtön a ház mellett menjünk le [K-; P-]. Most a Vörös Ciklon Szilvikének kiabál Jámbor, hogy ne fusson tovább a rossz irányba. Tudva a frankót, nekivágunk a maradék távnak, de leginkább szintnek. Elég meredek, de inkább csúszós, amíg le nem érünk a szõlõk mellé. Az úton ráérõsen csordogál lefelé a hólé; cipõnk sarka minden lépésnél vízcseppeket ránt fel az aszfaltról. A [P-] elhagy, és a [K-]-on kanyarodunk jobbra, hogy lemenjünk az Ürgelyuk buszmegállóhoz. Itt keresztezünk egy mûutat, és a szalagokra bízzuk a vezetést. Tavaly, amikor ideértünk, még feszt esett az esõ, de a füves talaj még fel tudta inni. Most az egyik dagonyából a másikba gázolunk. Derékszögben jobbra fordulunk, majd pár száz méter után balra. Átkelünk egy sínpáron. Már elõre attól félek, hogy milyen tákolmány segítségével fogunk átvergõdni a patakon, de Pisti - aki elõresietett - kiabál, hogy híd van. Két gerenda keresztlécekkel már tényleg komoly híd a tavalyi átázott, vetemedett pozdorjatákolmányhoz képest.

V. feltételes pont, Egervíz gázlója.

Innen még keservesebbé válik a haladás, mert traktorral gondoskodtak róla, hogy egy talpalatnyi föld se maradjon sár nélkül. Most már úgyis totál beázott a cipõm, nem óvatoskodok annyira. Átbújunk a Gyulakeszi focipályáját körülölelõ korlát alatt, mert a pályán hó van sár helyett, és éppen itt fekszik az út mellett. Javul a helyzet: szilárd burkolatra térünk a faluban. A templomnál keresztezzük a fõutat, és megyünk tovább, egyenesen a [Z-]-on. El se lehet téveszteni, mert fellátunk a pontra, de ez ne tévesszen meg senkit, mert a várrom még olyan pici, hogy beleférne egy gyufás skatulyába. Véget ér a szilád burkolat, és egyben erõsödik az emelkedõ. Nem kapkodjuk el, ez már a negyedik kúp amit meg fogunk hódítani. Balra kanyarodunk, egy kevésbé meredek útra, ami elvisz a Rossztemplomhoz. Ha továbbmennénk a [Z-]-n, levinne a másik oldalon, ezért rátérünk a [ZL]-re. Jobbra kanyarodunk a szerpentin egy felsõbb szintjére. Nem várt színes bugyi lóg elénk a fáról.

VI. feltételes pont, Csobánc várához felkanyargó út.

Egy valószínûtlenül nagy hátizsákot cipelõ emberrel találkozunk. Én azt gyanítom, hogy Himalája expedícióra edz, de kiderül, hogy siklóernyõs. Mérges, mert szelet jeleztek elõre, de még a gyönge fuvallat is ritkaság. Rövid, sziklás terepen megyünk fel a ponthoz.

4. ellenõrzõpont, Csobánc várának romjai.

Füge a jutalomfalat. Tavaly, a délelõtti esõzés után éppen akkor sütött ki a nap, amikor ideértünk, most pedig éppen felhõsödik. Remélem nem jön az égbõl semmi, amíg terepen vagyunk. Szénsavas üdítõt kortyolok. A fejlõdõ széndioxiddal a Kaán Károly Kulcsosháznál elfogyasztott zsíros- sülthagymás kenyér büfög föl. Zsoltnál is ez a helyzet, azt mondja, hogy valszeg kandisznó-zsíros kenyeret ettünk. A hegyen nincs jel, de most nem kell kérdezgetni a pontõröket, hogy merre kell menni, mert a hóba taposott ösvény elvezet a lejárathoz [KL]. Iszonyú meredek, csúszós, sáros ösvény vezet le innen, nagyon megszenvedem, mire vízszinteshez közeli talajra kerülök. A kerekes kútnál már egész jó a helyzet, itt jobbra térek, a [K-] jelzésre. Zsoltnak jól szuperál az új "Hegyki" cipõje, a Bazaltorgonák lépcsõjén se kellett gatyafékre ereszkednie. Most egy ficakban várja türelmesen, hogy én is leérjek. A szõlõk mellõl már látszik a mûút, amit el kell érnünk. A messze elõttünk haladók jobbra kanyarodnak rajta. Hosszan battyogunk, amíg mi is megtehetjük ugyanezt. Átmegyünk az út bal oldalára, ahol a füves padkán lehet gyalogolni a következõ bekötõútig.

VII. feltételes pont, a Káptalantótiba vezetõ mûút torkolata.

Ez igazi meglepetés pont, mert tavaly itt nem volt semmi. Ragasztás után elõveszek egy fahéjas tekercset. Kell az energia a maradék kettõ-, de legszopatósabb puklihoz. A mûúton hosszan begyalogolunk a faluba. Amikor átmegyünk egy rövid hídon, rögtön balra fordulunk. Egy futóknak felállított frissítõponttal találkozunk. Szalagok veszik át a turistajelek szerepét. Száz méter után jobbra fordulunk. Az orrunk elõtt van a Tóti-hegy, de nem az irányába megyünk, hanem nagy ívbe jobbról kerüljük, még mindig szalagozás nyomán. Földúton tapicskolunk a sárban. állandóan látjuk a hegyet, de a kerülgetés miatt úgy tûnik, mintha nem közelednénk hozzá. Egy mangalica telepet mellõzünk. A falubeliek örülhetnek amikor a széljárás feléjük viszi a penetráns szagot. (Fõleg nyáron). Balkéz felõl pincesort érünk el. Ha legyûrtük a pincék melletti utat, akkor jobbra fordulhatunk egy barna TVT tábla mellett. Amikor ez megtörténik, félreállok egy keskeny útra. Éppen a nevemet sárgítom a hóba, amikor szembõl érkezik egy sporttárs, akinek nagyobb dolga akadt a bozótosban. Érthetõ, hogy egyikünk sem akarja fölös terhét felcipelni a következõ hegyre. Amikor tovább haladunk, az iménti sporttárs utánam jön a csapáson, és megjegyzi, hogy tényleg tükörradiál lehet a cipõm talpa, mert alig hagy nyomot a hóban. Elérjük a [Z-] jelzést, már a hegy alatt vagyunk. Nagy hanggal tódulnak le a fent igazolást szerzett sporttársak. Pisti hangja kihallatszik a többieké közül. Rátérünk a csúcsra vezetõ [Z3] csúszdára. Amikor találkozunk, Pisti azzal kecsegtet, hogy lefelé jövet le fogjuk csinálni a bokánkat. Elõbb érjünk fel, aztán majd meglátjuk, hogy mit fogunk csinálni lefelé. Ahol lehet, ott fától fáig, ágtól ágig húzzuk fel magunkat. Most irigylem a pókmajmot, aki a farkával is tud kapaszkodni. Zöldek! Hunyjátok be a szemeteket, mert oldalt kapaszkodósávok alakultak ki, mivel a középsõ sikamlós ösvény több, mint egy karnyújtásnyira van a szegélyezõ fáktól. Amikor a csúcs közelébe érünk, eltûnnek a fák, és a sáros ösvényt betaposott havas sziklák váltják fel.

5. ellenõrzõpont, Tóti-hegy csúcsa.

Az itt felállított sátorban Pinkert Laci húzódik meg. Amikor visszaadja az itinert, észreveszem, hogy kézfejérõl egy kis darabon lejött a glazúr. Neki sem volt problémamentes a mai napja, és ma este még sátort is kell bontania, és le is kell jutnia a hegyrõl, a sötétben. Most azonban még nincs sötét, úgyhogy induljuk lefelé, hogy minél késõbb érjen el bennünket. A fagyott sziklás rész lefelé sokkal borzasztóbban néz ki, és most felfelé is többen jönnek. Amikor sikerül lejjebb érni, a fás részhez, minden harmadik felfelé törekvõ túrázó hörögve kérdezi, hogy mennyi van még. Nehezen, de sikerül seggre ülés nélkül leérni a [Z-]-hoz, amin folytatom utam, mintha fel se másztam volna erre a nem túl magas, de annál meredekebb kúpra. Belekocogok a sáros úton. Az egyik hasadékban Zsolt vár. Szuper topogójának köszönhetõen elõbb ért le, mint én, és ezt az elõnyt szerelvényigazításra használta fel. Lesietünk a mûúthoz, és balra fordulunk [K-]. Nem kell sokat kutyagolni rajta, mert már látjuk, hogy az elõttünk haladó sporttársak jobbra betérnek az erdõbe [K-; Z-]. Elõször fel kell mászni a Gulács lábához, ami önmagában sem piskóta, fõleg öt kúppal a hátunk mögött. Az útcsomóponthoz érve megint Pisti érces tenorjától zeng a vidék. Valahol összetalálkozott a 20/B-t gyûrõ Pap Katával, és együtt jönnek lefelé a Gulácsról. (Nekik már jó!) Megint a szokásos, "Hol a fenébe tököltetek ilyen sokáig?" szöveg. - A Tóti-hegyen figyeltük a rézf...ú baglyok húzását, és most már te is továbbhúzhatsz. Így is történik, mi pedig elkezdjük az órajárással megegyezõ irányú fel- és becsavarodást [K3]. Elõször vulkáni kavicsok alkotta ösvényen kezdjük, késõbb letaposott földdé változik a talaj. Nagyon keskeny ez az ösvény, és balra rögtön ott a meredek. A fõ baj az, hogy két irányú a forgalom, és a többedik félreállás után ez már igencsak borzolja az idegeket. Ilyen alkalmakkor, ahol lehet, ott a szakadék fölé lógó fába kapaszkodok, mint Tarzan (majma). Ha többen jönnek, akkor kellemetlen sokáig ilyen pozitúrában megtartani magamat. Feljebb már elõfordulnak felfagyások is, erre a fentrõl jövõ túratársak is figyelmeztetnek. Innen is köszönöm a jóindulatukat. Közben erõsen szürkül, mondhatni sötétedik. Úgy tûnik, mintha már egy órája másznánk itt a hegy oldalában. A csúcs elõtt még egy plusz meredek, és persze csúszós emelkedõ, amit a szegélyezõ növényzet segítségével lehet csak leküzdeni.

6. ellenõrzõpont, a Gulács csúcsa.

Fent, a zsebkendõnyi helyen megpróbálunk a pontõr közelébe férkõzni, mert igazolás is kéne, ha már feljöttünk. Tök sötét van. Elõveszem a fejlámpámat, és megkérdem Zsoltot, hogy rendben van e az övé, mert oda tudom adni a pótlámpámat, de, most szóljon, mert a hátizsákom mélyén van, és a Halál szerpentinen lefelé nem tudom majd elõkotorni. - Világít még, jó lesz ez - mondja, amint bekapcsolja a gyertyafény erõsségû lámpáját. Megindulunk lefelé. Azt sejtettem, hogy sokkal rosszabb lesz, mint fölfelé, de ez félelmetes. Pár lépés után kialszik Zsolt lámpája. Elõre megyek, hogy valamit lásson is a fénykörömben. Ez addig mûködik, amíg egy félrehúzódás alkalmával õ is megelõz. Elég jól tud vakon tájékozódni. Ameddig kérdezgetik a felfelé igyekvõk, hogy sok van e még hátra, addig tudom, hogy nekünk még sok van. A legjobban a félreállásoktól vagyok kifáradva. Késõbb már nem kérdezik, hogy sok van e még, aztán már jön a köves szakasz, és utána már csak egy fokozottan csúszós lejtõ, és végeztünk a Guláccsal. A legvégén már üvöltök, hogy ne több szembejövõ túrázót. Ahogy leérünk, ugyanavval a lendülettel megindulunk jobbra a [K-]-on. Lejtõs és sáros az út. A gulácsi tekergést és szembetúrázást kocogással próbálom levezetni. Már nem érdekel a néhol bokáig érõ sár, megyek, mint az ûzött vad. Gyakran kell keresztbedõlt fákat átlépni, kerülgetni. Hátul Zsolt azt figyeli, hogy én mikor emelem a lábamat, vagy hajolok le, mert akkor néhány lépés után neki is ugyanazt kell csinálnia. Egy örökkévalóságig bolyongunk ebben az erdei útvesztõben, amíg ki nem érünk a házak közé, a szilárd burkolatra. Nagyra tudom értékelni, hogy megszûnt a csúszkálás, a dülöngélés. Egy darabon nézhetjük az alant húzódó mûút forgalmát, aztán balra kanyarodhatunk, hogy lemenve, testközelbõl megtapasztalhassuk azt. Lent megint balra kanyarodunk, de már át is megyünk az út jobb oldalán levõ lépcsõhöz, hogy elinduljunk az utolsó feltételes pont felé. Kutyaugatástól kísérve megérkezünk egy utcalámpa alá.

VIII. feltételes pont, Hármas-hegy alja.

Innen már nem túl hosszan kell sötétben a szalagokat követni, mert kitartó sárkerülgetés után elõvillannak Tomaj fényei. Viszont ez a Petõfi Sándor utca a hosszát tekintve becsületére válna egy nagyvárosnak is. De mint mindennek, ennek is vége lesz egyszer, és akkor jobbra kanyarodunk a Balatoni [K-]-re. Szégyen szemre nem vesszük észre a balos utca végén az iskolát, és lemegyünk az országútig. Drukkolok, hogy amikor visszamegyünk, ne lássanak meg. Elég égõ így a végén eltévedni. Idõnk, mint a tenger; kivesszük a kocsiból a száraz holmit, és úgy megyünk be a célba. Az öltözõben alig bírom kifûzni, és lehúzni a cipõmet. Rágyógyult a lábamra, a zokniról már nem is szólva. Sikerül a leukoplaszttal egy kis bõrt is lehúznom a talpamról, ez most kellemesen csíp. Miután tisztába tettük magunkat, átfáradunk az ebédlõbe egy meleg teára és zsíros kenyérre. Kifelé menet, az aulában köszönünk Tatay Sándor bácsi büsztjének, és megköszönjük a rendezõségnek az alapos rendezést, kiemelve a pontos szalagozást. Ezt most megúsztuk; ha nem is szárazon, de törés nélkül.

Ottorino