Tanúhegyek nyomában 40
2010.11.27.
Kilépek reggel a lépcsõházból,hideg van,a szél kíméletlenül és folyamatosan vagdossa az arcomba a jeges havat miközben letisztogatom valamennyire a kocsit az induláshoz.Na mondom ez nagyon király,szép napnak nézünk elébe:)Elgurulok Sanyihoz ahol beszáll még Gyula és Feri majd szép óvatosan megindulunk a Balaton partjára.A havazás aztán alábbhagy,majd meg is szûnik,az utak többé-kevésbé tiszták,de azért nem száguldunk,jó ilyenkor az a 70-es tempó is.Útközben meg-meg fékezgetem az autót,ránézésre néha nehéz eldönteni,hogy most csúszik,vagy nem.Devecser még mindig lezárva,így Ajkának kerülünk,majd a havazás által láthatatlanná váló közlekedési táblák miatt kisebb helyierõs segítséggel térünk vissza a tapolcai útra.8 körül érkezünk Tomajba,majd a nagyon precíz rendezõktõl 08:19-es rajtidõt kapunk az igazolólapunkra.A Repkény-Droid párostól közben megtudom,hogy 11 helyett 12 óra áll rendelkezésünkre a teljesítéshez.Hmm,ez általában úgy tudom jelent valamit,és van egy sanda gyanúm,hogy ránk nézve semmim jót:)
Átfutom az itinert,az útvonal változatlan,úgyhogy a tájékozódással itt nem lehet probléma.Szalagok mentén közelítjük meg a bazalttemplomot,miközben a helyi hülyegyerekek autós ámokfutásán szörnyülködünk.Van mutatványosból több is a meglehetõsen rövid belterületi szakaszon.Aztán megindulunk felfelé,már itt is csúszik,a botok gumisapkájának nem is veszem túl nagy hasznát,meg is szabadulok tõlük hamarosan.Betérünk az erdõbe,gyönyörû a táj,az idõjósok nem lõttek mellé,a Nap is elõbújik hamarosan,ezzel még varázslatosabb lesz a látvány.Akinél rendelkezésre áll a technikai háttér fényképez is szüntelen.A hátamról elkezd folyni a víz ezért még most lejjebb vetkõzöm egy réteggel,a zsákomban lassan több ruha lesz mint rajtam:)A haladás igen nehézkes,utat tapostak már nekünk,azzal nincs is semmi baj,de IRGALMATLANUL csúszik!A túrabot hatalmas segítség,átfut az agyamon hogyha nem lenne azonnal visszafordulnék.Küzdelem minden lépés,csigatempóban haladunk,de a leírhatalanul szép tájnak köszönhetõen perverz módon élvezzük a „suhanást”a csúcs irányába.Az elsõ feltételes pont most sem üzemel,így a Kisfaludy-kilátós színes matrica nyitja a sort az igazolólapon.A ponton vidám a hangulat,sokan vagyunk,megy az igazolás miközben fentrõl néhány vicces túratárs hógolyózáporral örvendezteti a kedves lent levõket.Elhangzik egy „Anyád jól van?”-kérdés is,de úgy láttam ez sem volt komoly,hiszen mind lentrõl,mind fentrõl nevetés követi.
Köd üli a csúcsot ebben haladunk tovább,a Hertelendy-emléknél,majd a fenséges Ranolder-keresztnél is ragasztunk egy-egy ragasztanivalót,majd kinézünk a tóra,de csak a nagy tejfehér masszát látjuk.Aztán pár méter után kilépünk a köd-vagy ha úgy tetszik a felhõtakaróból és elénk tárul a Balaton víztükre.Ekkor látjuk,hogy nem lepi a köd teljesen a tó medencéjét,épp csak egy sáv húzódik felette,ami úgy látszik beleütközött a Badacsonyba,amúgy mindenfelé tiszta az idõ,szépen süt a Nap.
Szájtátás után megindulunk lefelé,lényegesen könnyebb a haladás,de minden lépésre maximálisan oda kell koncentrálni,a hajlított láb nem hártány,a túrabotokat is érdemes folyamatosan készenlétben tartani,az így elkerült esések száma közelít a végtelenhez.
Aztán elérkezünk a Bujdosók lépcsõjéhez.
Itt aztán nagyon oda kell figyelni.Az,hogy nagyon csúszik,az nem kifejezés.Egymáson derülve óvatoskodunk lefelé,többen a lépcsõsor melletti részt próbálgatják,de az olyan mint egy jól bejáratott szánkópálya,én is kilépek rá egyszer,de aztán menekülök vissza a bazaltra.Az életünket az menti meg,hogy az egykori mesterek konyítottak valamelyest a túristautakon való lépcsõépítéshez,és a „vízszintes”elemket ha csak minimális elhajlással is,de „befelé”meglejtették kicsit.Így elérték azt,hogy az ilyen agyament kirándulók mint mi legalább a lépcsõfokok peremén találhattak némi kapaszkodót a haladáshoz.Közben figyelmeztetünk néhány seggen csúszót,hogy ha nem muszáj,ezt ne tegyék,mert ezzel az utánuk érkezõknek nagyon megnehezítik a dolgát.Aztán csak leérünk,mindenki megússza ép bõrrel,egyedül Sanyi túrabotja szenved el némi alakváltozást.
Leérünk a latyakos aszfaltra(erõsen olvad a hó),elfut mellettünk pár terepfutó,van aki még le is fröcsköl,irgum-burgum,még ilyet:)Szigligetig aszfaltkoptatás amit most egyáltalán nem bánunk.Haladás közben megreggelizünk,majd vissza-visszatekintgetve gyönyörködünk az épp átmászott hegyben,és a felhõsapkájában.Betérünk az Avasi romhoz,feltételes pont itt sem üzemel.Egy népes társaság csak egy felderítõt küld be,a fiatalember bõszen számolgatja,hány matricát kell adott esetben magáévá tenni.Kijövet nem tudom megállni,így hangosan megjegyzem,jól járnak ma a rendezõk,jó sok kitûzõjük megmarad.Persze felesleges a buzgóságom,tudom én nagyon jól,ezek a vidám társaságok csak alkalmi túrázók,nekik ez is egy poén,hogy rövidíthetnek.A lényeg valahol mégiscsak ott van,hogy eljöttek,gyalogolnak egy jót,bár a dolog-mármint a teljesítménytúra mint olyan-komolyságát is tartsuk azért szem elõtt ha lehet.
A várhoz felkapaszkodni sem egy leányálom,oda kell figyelni a botokra,gyakran beakadnak a kockakövek fugájába,így nem is erõltetem különösebben itt a használatukat.Az etetõpontnál utolérjük Bazsit és Pistit(satlker)ledolgozva ezzel a jó tíz perces hátrányunkat.Bekapkodjuk a finom nápolyit,iszunk pár kortyot aztán irány lefelé!Na ez sem a legegyszerûbb dolog ezen a napon,a bakancs sítalp nélkül is kiválóan alkalmas siklásra,persze most egy túrabottal poénkodó sem jár errefelé:)A siklást persze csak kipróbáljuk,elég hamar hiteltelenné válnánk ugyanis azután,hogy pont mi szóltunk a Badacsonyon a seggen csúszókra.
Kiérve a faluból jön a bicikliutas rész,majd bekanyarodunk a Szent-György-hegy irányába.Beszélgetéssel oldjuk a szakasz monotonitását,Pisti beszámol az enyémmel hajszál pontosan megegyezõ térdproblémájáról,nem túlzás át tudom érezni a fájdalmát.Aztán szõlõtõkék közé be,pince mellett el.Szomorúan látom,hogy ahol két éve jót legelésztem az ízletes szõlõbõl ott most üresek a tõkék:( Aztán odébb találok némi kék szõlõt épp még az ehetõ határon belüli állapotban:)
Komoly sárdagasztós rész jön,a paraszt felszántotta a parcella szélét is,hiába a „FÕDBEN van a pénz(PÍZ)”,minden centire szükség van.A szakasz szerencsére nem túl hosszú,kiérünk a betonra,majd felkanyargunk az Oroszlánfejes-kúthoz.Iszom belõle,valami nem stimmel a vízzel,aztán rájövünk,hogy a hõmérsékletével vannak problémák,majdhogynem meleg.Nagyobb társaság tanyázik itt épp,látszik,hogy vannak akik olvasták a szervezõk dohányzással kapcsolatos gondolatait,és vannak akik nem.
Továbbállunk,vékonyka ösvény következik,majd pincék elõtt-között kanyarog a vízfolyásokkal tarkított hegyi út.Visszanézve látjuk,hogy a Badacsony még mindig nem engedte el a csapdába ejtett felhõpamacsot,érdekes látvány,körülötte mindenütt tiszta a levegõ.Aztán nekiindulunk a hegynek,a járás itt sem a legegyszerûbb,futókat hallok,félreállok,nevetve mondják,hogy kicsesztem velük,most nem pihentethetnek:)Ha tudnák,hogy az udvariasság mellett a félreállást nálam is az álcázott pihenés motiválta:)Ezen a túrán egyébként mindenki mérhetetlenül udvarias volt:)
A tetõn egy sátorból megkapjuk az aktuális színes matricánkat,majd nézelõdünk egy nagyon gyorsat a nagyon szeles és nagyon hideg helyen,majd elindulunk lefelé.Egy kanyarban megállunk pár pillanatra,váltunk pár szót a rövidebb távosok pontõrével,nézelõdünk kicsit-egészen a Somlóig ellátni,majd szörnyülködünk azon a meredek ösvényen,amin az említett rövidtávosok kénytelenek felkapaszkodni ide.Aztán továbbállunk,és szörnyülködünk azon az ösvényen,amin nekünk kell lefelé ereszkednünk és amit az itinerünk emígyen említ meg:”helyenként meglehetõsem mocorkás,nehezen járható”
Hát nekem eddig nem sok fogalmam volt arról,hogy milyen az az ösvény ami „meglehetõsen mocorkás”,de ha ilyen,akkor ez aztán nagyon-nagyon ”mocorkás”volt:)Szépen összetorlódtunk itt,próbáltuk egymást figyelmeztetni a megfelelõ követési távolság betartására.A talaj,mint a jég,köves,sáros,nagyon egyenletlen és nagyon meredek,szó szerint fától-fáig,bokortól-bokorig megy a haladás,mindenki tisztában van vele,hogy aki megindul,megcsúszik az mindent(mindenkit)visz.Elérve aztán a bazaltorgonákhoz lépcsõsor és korlát siet segítségünkre,nem mondom hogy nem örültem neki.
Túljutva a túra szerintem legveszélyesebb részén,befutunk az etetõpontra.Az ellátmány nagyon ott van a pályán,én lekváros kenyeret eszegetek és mellé finom teát iszogatok.
Aztán haladunk,messze még a vége,a hegyoldalban nigériai túratárssal beszélgetek kicsit,huszonvalahány éve itt él,úgyhogy nem újdonság neki a hó,fõleg,hogy van belõle nekik is otthon,a magasabb hegyek tetején.
Szántóföldet kerülünk jó hosszan,valahogy egy „Kispistást”sem látni átvágni a mezõn,vaslogikával kikövetkeztetem,hogy ennek egyedüli oka a szántón található combig érõ sár.Persze ahol mi haladunk,az sem gyenge,de azért még járható.Metszõ szél csap az arcunkba,felhúzom a kapucnit.Aztán elérünk az Eger-víz gázlójához,erre nagyon készültünk,kellemes meglepetésként ér minket,hogy a víz fölé kiváló átjárót ácsoltak szorgos kezek,a pallók állapotából ítélve a nem is olyan távoli múltban.
Átlibbenünk a hídon,ragasztunk egy matricát,majd komoly sárdagasztás veszi kezdetét egészen Gyulakeszi falu focipályájáig.Néhányan azonnal kapnak a lehetõségen és átvágnak a gyepszõnyegen.Gyanúsan malomszerû épületet mellõzünk,majd átvágunk a falun,aztán irány a Csobánc.Két éve valami olyasmit írtam,hogy itt komolyabb meredekségekre nem emlékszem.Hát ez nem egészen így van.Lehet lihegni rendesen.Viszont a panoráma valami elképesztõen gyönyörû,talán az eddigi legszebb,legtökéletesebb a túrán.Néha leolvadt részre érünk,itt mintha extra üzemanyagfröccsöt kapna a motor úgy megindulok,lassítok is gyorsan,jön a kanyar,nehogy lesodródjak már a hegyrõl:)Az említett hajtûkanyarban aztán nézelõdök még egy kicsit,majd felbaktatok a pontra.Embert rég nem sajnáltam már ennyire,mint ezt a két szerencsétlen átfagyott srácot.Mindenféle szélárnyék nélkül üzemeltették a pontot,egyikük arcán a totális elkeseredettséget véltem felfedezni,miközben egy zsebkéssel próbált lefarigcsálni némi faanyagot egy karóról,a reménytelennek tûnõ tûzgyújtáshoz.Legközelebb jobban felkészülnek,azt hiszem.A ponton egyébként finom aszalt fügéjhez jutottunk,majd amilyen gyorsan csak lehet elhagytuk a hegyet.
A hegy platóján hófúvásos részen haladunk,az ösvényt néhol combmagasságú hófal határolja.Minden elismerésem az úttörõké.Kiérve a hegy szélére kis bizonytalankodásra ad okot,hogy jobbra ill. balra is látni szalagozást,a jobb oldali ág tûnik jobban kigyúrtnak,így jól döntve azon kezdünk ereszkedni.Hátam mögött Bazsi hódol új szenvedélyének a hóbaesésnek,nagyon megszerette ezt a sportot,nem is akarja nagyon abbahagyni.Fent éreztem elõször a túrán,hogy komolyabban fázom,így úgy döntöttem,hogy az elsõ alkalmas helyen(havas túrán nem sok ilyen van)átöltözöm és zoknit cserélek,ha már elhoztam a csereruhát.Leérve a hegyrõl találok is egy csak félig behavazott pincebejárót,megállok,végignézek magamon.Azonnal elvetem az öltözködés gondolatát,fõleg a zoknicsere viszonylatában.Már a kamásli levétele is borzasztó feladatnak tûik,így inkább haladok tovább,a hótaposásban közben újra üzemi hõmérsékletet érek el.
Közben azt veszem észre hogy egyedül vagyok,stalkerék lemaradtak,Sanyiék azt hiszem elõttem járnak.Beérek Káptalantótiba és a Csobnc utcán gyûröm a kilométereket.Átkelve egy hídon a kék megy tovább egyenesen,páran bizonytalankodunk,hogy akkor most merre az arra,a térképünkön a letérés kék 3szöges,a valóságban friss kék L jelzés visz balra,a patak partján.Szalag a híd korlátján.Aztán nem várt segítség hallatszik valahonnan,közelebb érve egy helyi leányzót látunk egy ház emeleti ablakában lógva,miközben az „A többiek arra mentek”kifejezést ismételgeti bõszen,és mutogat a helyes irányba:)
Meglett tehát a cseles flikk-flakk,beálltam a rosszhírû Tóti-hegy irányába.Elhaladok a „Malacok-völgye”mellett,a havas sár egyre tetemesebb,rámtör egy holtpont.Meg is állok,megiszom az energiaitalom utolsó cseppjeit,bedobok egy müzliszeletet.Közben utolér Bazsi,Pistinek sajna elõjött a térdfájdalma,nagyon nehezen halad.Gyûjtjük a szinteket,aztán nincs más hátra,befordulunk jobbra és elõttünk a kaptató.(Elõtte eszünk pár szem aszalt fügét,amit a kedves szervezõk tettek ki nekünk.)Tóti-hegy kellemes csalódást hoz,a kaptató „csak”saras,ellentétben az eddigi”havas-jeges-saras”talajtípussal,így meglehetõsen könnyedén,a vártnál sokkal gyorsabban és egyszerûbben jutok fel a csúcsra.Itt derül ki,hogy Sanyi is mögöttem volt,lihegve rohant fel a hegyre,kedvenc témáját a Naplementét szerette volna innen lefotózni.Csak pár perccel maradt le róla.
Aztán vissza a már bejárt ösvényen,fától-fáig,ki talpon,ki nem.Gulácsig Sanyival baktatunk,hegy aljában ránk sötétedik,elõkerülnek a fejlámpák.Felfelé már egyre több a megálló,egyedül is maradok,a szintidõ nincs veszélyben,nem meghalni jöttem én ide.A hegy derekánál már rendesen sötét van,hiába a rendezõi felszólítás,na meg a józan ész,sokan ügyeskednek lámpa nélkül.Közben kilátópontokon haladunk át,ami két dolgot jelent.Egyrészrõl szép az alattunk elterülõ kivilágított utcák fénysora,másrészrõl a nyitottságnak köszönhetõen lefagyott az ösvény.Ez természetesen még izgalmasabbá teszi a haladást,pláne lámpa nélkül.Aztán csak felérek,lefelé egy kivilágítatlan túratárs szegõdik mellém,készségesen levezetem a hegyrõl,sokkal gyorsabb valószínûleg egyedül sem lennék.Nem nagy szó véleményem szerint,itt a lámpafény életmentõ lehet,nem kell túl nagy fantázia ahhoz,hogy elképzeljünk egy balesetet ilyen viszonyok között ezen a hegyen.Ezért borzasztó felelõtlennek tartom az ide lámpa nélkül érkezõket.Igaz,nem vagyunk gyerekek,akiknek a kezét kell fogni,de valószínû ezen felelõtlen túratársak lennének a legjobban felháboroava,ha a sötétség beállta után a rendezõség nem engedné fel õket a Gulácsra.
A levezetett srác és társa azt tervezték,hogy velem jönnek a célig,én ennek nem is láttam semmi akadályát,amennyiben tudják tartani velem a lépést.Hát nem tudták,egy darabig még hallottam pár „AÚÚÚ”-t,vélhetõen akkor érkezhettek el a bokamagasságban,vagy épp fejmagasságban belógó ágakhoz.
Leérve a cicilizációba aztán már eseménytelen az út,aki túléli az átkelést a kétszer két sávon,annak már csak jó húsz perc néhol jegeces aszfaltbetyárkodás van hátra,hogy aztán megpillantva a kivilágított iskolaépületett vehessen egy nagy levegõt,és elmondhassa:Megcsináltam!
A felkínált 12 órából 9 órát és 41 percet hasznltam el a túrára,amivel meg vagyok elégedve.Jutalmam egy szép kitûzõ és egy hasonlóan szép Oklevél lett.Pár perc alatt aztán mindenki beérkezett a csapatunkból,így hátramentünk az ebédlõbe vacsorázni.Összefordítottam egy baracklekváros és egy szilvalakváros kenyeret,ezt látva egy kedves hölgy felajánlott egy-talán-szamócalekvárosat is,így elfogyaszthattam életem eddigi legextrább lekvároskenyerét,amit finom teával kûldtem le a gyomromba.Valaki kifigyelte,hogy van még ezen felül aszalt füge is,így a vacsora lassan lakomává kezdett válni:)Aztán lassan összecihelõdtünk és hazaautóztunk Gyõrbe.
Azt hiszem elmondhatom,hogy túl vagyok eddigi legnehezebb túrámon.Soha egyetlen teljesítéshez nem kellett ennyi energiát befektetnem mint ma.Az útvonalkövetéssel nem volt gond,nekünk lényegében egysoros itiner is elég lett volna,valami ilyen szöveggel:”A nagy fehérségben kövesd a fekete sávot(a fekete ösvényt)”
A szervezõk mindent megtettek,hogy jól érezzük magunkat,az ellátmány bõségesen rendelkezésre állt mindenhol,a hegy tetején fél napokat fagyoskodók elõtt meg külön megemelem a baseballsapkámat.
Köszönöm a lehetõséget.
dnvzoli
|
