ÉGER-VÖLGY 40 - Avagy: (Szín)pompás kirándulás a Mecsekben. 2010.10.23. Táv: 45,486 km; Szintem: 1295 m.
Végre sikerült költség- és idõkímélõ módon megszervezni a helyszín felkeresését. Éjjel háromnegyed kettõkor lépek ki a kapun, hogy az öt percre levõ találkahelyre induljak. Az ünnepen is dolgozók- valamint néhány hõbörgõ részeg kivételével Budapest most fordul a másik oldalára. A fiúk már várnak a megbeszélt trolimegállóban, hogy Zsolt és géperejû jármûve jóvoltából, harmadmagunkkal meginduljunk Pécs irányába. A semmi forgalom miatt hihetetlenül összezsugorodott a város. Alig váltunk néhány szót egymással, máris az Erzsébet híd emel át a Dunán és ad át a Hegyalja útnak. Amint sikerül egy körforgalomban rávergõdni az M6-ra, a "már sínen vagyunk" kellemes érzése tölt el. A "SZEKSZÁRD ÉSZAK" kijáratot még korainak véljük, ezért a következõ letérési lehetõséget választjuk, hogy rátérjünk a 6-os útra. Hosszan szeljük át Pécset, majd Jávor Zoli pontos útleírása alapján az uránvárosi buszpályaudvarnál jobbra (északra) fordulunk, Orfû irányába. Itt a beígért Y, aminek a bal ágát választjuk, aztán a "Fülemüle utca" buszmegálló majd pár száz méter múlva a várva várt "Éger-völgy" megálló. Innen már figyeljük a bal oldalt, hogy hol lehet bekanyarodni. Amikor ez is bekövetkezik választás elé kerülünk, hogy a Darázs dûlõ feliratú fatábla utcájába, vagy valamilyen kaszinó irányába kanyarodjunk. Ötven méter után kiderül, hogy a Darázs dûlõ felirat megtévesztõ volt, de aztán két perc tolatás és egy perc elõremenet árán megérkezünk Teca mama kisvendéglõje elé. Háromnegyed hat. Az ablakon át látni, hogy a rendezõség már mozog odabent, az említett mûintézményben. A lejjebb levõ placcon parkolunk le; bezárjuk a csomagtartóba az itt maradó cumót; emeljük a hátul csobogó patak vízszintjét; szerelvényt igazítunk, és felmegyünk a vendéglõbe. Teréz anya már nyakig a pultban szorgoskodik, a rendezõség szívélyes fogadtatásban részesít. Megreggelizünk, mert a korai indulás miatt erre nem volt lehetõség. A helyiségben jelenlevõk viselkedésébõl nem lehet arra következtetni, hogy bárki is túrázni akarna. Nem baj, mi azért benevezünk, és 6:15-kor kilépünk a még éjszakai sötétségbe. A levegõ harapnivaló, gondolkodom, hogy vegyek e sapkát, de aztán úgy döntök, hogy elég lesz a fejemen a haj, meg a fejlámpa pántja. Visszamegyünk a parkolóba, és felkutatjuk a [Z-; K+] jelzést, majd elindulunk rajta. Sokat még nem látni az útra hullott avaron kívül. Eleinte még halljuk a patak csobogását, aztán kiérünk egy rétre (Éger-völgyi tisztás). Lépteimet hirtelen ingovány bizonytalanítja el, (majdnem dobtam egy hátast) a LED fénynél nehezen találok rá a szárazabb sávra. Elõbb látom meg, hogy a [K+] továbbmegy egyenesen, mint azt hogy a [Z-] - amin haladnunk kell - egy kis eret keresztezve balra tart. Jó, hogy ilyen gyakori a turistajelzés errefelé, mert ismeretlen vidéken, pláne éjjel ez létkérdés. Emelkedik utunk, széthúzódik a kabáton a cipzár. Most már egyáltalán nem hiányzik a sapka. Felérünk egy szépen kialakított pihenõhelyhez, ahol egy kicsit keresgéljük a jelet, ami egy szembeötlõ helyen van, csak egy felismerhetetlen felfestés vonta el róla a figyelmem. Tehát nem kell bemenni a pihenõ rétjére, hanem jobbra kanyarodva tovább kell szerpentinezni fölfelé. Most már érzem, hogy a meteorológusok ijesztgetése miatt egy trikóval több van rajtam, mint kellene, és a hosszú ujjú ing helyett is elég lett volna a póló. Pirkadni kezd az ég alja, kristály tiszta idõ ígérkezik. Felérünk egy rétre, ahol a hajnali ellenfényben álló fakilátót muszáj lefényképezni. Kellemes, füves erdei úton haladunk, ritkán átfolyás lassít le bennünket. A korareggellel kezdenek elõjönni a színek, mindhárman egybehangzóan megállapítjuk, hogy gyönyörû a környék. Folyamatosan emelkedünk, de semmi durvulás. Hegyoldalba visz ki utunk, ami ösvénnyé keskenyedve, hosszan kanyarog velünk. A fák közül egyre gyakrabban bukkan elõ a változatos domborzat nyújtotta panoráma. A fõvilágosító briliáns munkát végez; a reggeli fényben az árnyas helyek élesen különülnek el a fényözönben fürdõ erdõrészletektõl. Többször visszatérõ téma a szerencsénk az idõjárással, ami az utóbbi idõkben egyáltalán nem kényeztetett. Irányunkat tartva jelzésváltást hajtunk végre; áttérünk a [P3]-re. Nagyon hasznos az itt elhelyezett szalag, mert a [P3] elágazik; a nekünk tré ág balra lemegy. Hegyoldalbeli lankázásunk olyan ponthoz érkezik, ahonnan az alant elterülõ Kõvágószõlõsre lehet lelátni. Zsolttal kijjebb megyünk a peremre, hogy a fotózást ne zavarják a fák. Amikor visszamászunk az útra egy perc múlva kiderül, hogy az imént fölöslegesen álltunk meg, mert már itt az
1. ellenõrzõpont, a Babás-szerkövek.
Itt zavartalanul lehet gyönyörködni a panorámában és a kõvé dermedt alakokban. Azért a ponton jelenlévõ kétes alakokról is készülnek képek. Továbbmenve az ösvényünkön valami leírhatatlan hatást keltve süt be a fák közé a nap. Minden fát azért nem fényképezhetek le, mert végig ki kell tartania az aksinak. A látnivalók mellett az útvonalra is oda kell figyelni, mert nemsokára ismét jelzést váltunk: jobbos [P4]. Amikor egy idõ múlva kibukkanunk egy mûútra a [K4] is mellénk szegõdik. A forgalmatlan, szilárd burkolaton szépen besétálunk a következõ pontra.
2. ellenõrzõpont, Petõczpuszta, kápolna.
Az ellátmány bodzaszörppel elfogyasztom a Zsolt által kínált XL-es Balaton szeletet. Egy darabon még koptatjuk a flasztert megint a szingli [P4]-en. Itt is rengeteg a fotótéma; amikor Zsolttal leállunk fényképezni, Zoli is megáll. - Zoli, te csak menj tovább! - mondom -, hogy tudjuk mennyi lemaradást kell behoznunk. Nemsokára Zoli balra bekanyarodik egy fûszõnyeges ösvényre. Mi is követjük, késõbb egy földúton ereszkedünk. Lenn a Sás-völgyben megint csak gyönyörû látnivalókkal lehet kiszellõztetni az agyakat. A sûrû erdõbe vágott, sötét útról egy mezõre érve feltárul a völgy napsütötte oldala. A kék ég és a színes ruhába öltözött fák minduntalan felfelé vonzzák a tekintetet. Sok helyütt világítóan sárga lombozat ugrik a látótérbe. Már hosszan bent járunk a völgyben, amikor a sok mezõ közül az egyiken egy menedékház tûnik fel. A kifogástalanul karbantartott ház az oldal nélküli nyári épülettel harmonikusan beleillik a tájba. A földút észrevétlenül murvássá válik, majd aszfalt lesz belõle, amit viszont már észre lehet venni, fõleg amikor már néhány kilométert megtettünk rajta. Még mindig a völgyben vagyunk, amikor egy fogadószerû épület mellett haladunk el. Autók várakoznak murvás parkolójában. Nem lehet már messze a lakott terület. Egy vasúti híd alatt megyünk át. A térkép elõzetes átnézése során csak azt állapítottam meg, hogy kétszer fogjuk keresztezni ezt a vasutat. Az elsõ most megtörtént. A híd után jobbra fordulunk a [K3]-re, amin igen hosszú szakaszt fogunk bejárni. Az egyik épület elõtt megpillantjuk a piros-fehér bóját.
3. ellenõrzõpont, Hetvehely, kocsma.
Rögtön a söntésre nyitjuk az ajtót. A jobbra levõ helyiség közepén szabad biliárdasztal, körbe asztalok székekkel. Az ivóhoz legközelebb álló asztalnál, mintegy a cég reklámjaként napbarnított, szikár, mélyen barázdált bõrû, idõs asszony ül, és rendíthetetlen nyugalommal eregeti a füstkarikákat; elõtte félig kiivott stampó. Vadnyugati hangulatot kölcsönöz a »SALOON«-nak, csak a tolldísz hiányzik a fejérõl. A kajapontot üzemeltetõ rendezõk beljebb invitálnak. A páros hölgytagja elveszi a botomat és már kínálja is az ételt. A ToJáS 40-en, a Szépvölgyi úti etetõsátor elõtt szoktam frissülni a jóvoltukból. Most is nagy a bõségszaru választéka: Májdarabkás zsíros kenyér, hagyma, csalamádé, piros káposzta, kétféle szörpike. Jól bekajálok, mert a rajtban elfogyasztott reggeli - bõséges mivolta ellenére - már kiégett belõlem. Amíg Zsolt és Zoli a csapolt kenyerüket fogyasztják, gyorsan meglátogatom a hátsó helyiséget, aztán megköszönöm a frissítést, és továbbindulunk a [K3]-ön. A hangulatos falu nyugalmát csak ritkán zavarja meg egy-egy vonat zakatolása. Kis tó mellett megyünk el, partján takaros pihenõhely játszóalkalmatosságokkal; egy pecás lógatja zsinórját a tükörsima vízbe. Jobbra fordulunk a második vasúti híd irányába; innen már a bázis felé kunkorodik az útvonal. A nap hátba süt; a felgyûrt ruhaujj ellenére is izzadni kezdek. Az egyik háztól simaszõrû foxi szalad elénk; mozgásából látszik, hogy nem támadni, hanem örömködni akar. Nem szoktam idegen állatokat megérinteni, de ennek muszáj megvakargatni a tarkóját. A mögöttünk jövõktõl is begyûjti a simiket. A vasúti híd alól egy kanyargós erdészeti mûútra bukkanunk. Reggel még nem hittem volna, hogy napközben örülni fogok egy kis enyhet adó árnyéknak. Amikor egy forrás jel köt az utunkba, egy sudár termetû hölgy azon indul el. Nem szólunk utána, mert látni valóan nagyon jól ismeri a terepet. Valószínûleg a környéken található kismillió forrás közül keres fel néhányat. Az út kellemetlenül kövessé válik, rajta vékony sárréteg. (Nyáras-völgy). Zoli és Zsolt kissé tötyörögni látszanak; egy hajszálnyival gyorsabban haladó túratárs tempóját veszem fel, hogy húzzam egy kicsit õket. El is húzunk tõlük jócskán. Az új túratárssal a PIROS TÚRÁK távjait elemezzük, mert még õ is versenyben van az MVTE éremért. Én már 35-tel is jó lennék az aranyra, de persze jobban mutatna az érem maximális kilométerszámmal. Beszélgetés közben elérjük a keresztezõ [K4]-et. Táblakarácsonyfa is ki van tûzve; újdonsült túratársam határozottan elindul jobbra a [K4]-ön, a tábla szerint Petõczpuszta irányába. Tétován követem, de kétkedve fogadom, hogy itt jelzést kéne váltani. Amikor süppedõen sáros részhez érünk, és még egy nagy farakás is utunkat állja, akkor elõveszem mini jegyzetemet, és megállapítom, hogy nuku Petõczpuszta - hiszen azt már érintettük - hanem Petõcz-AKNA. Gyerünk csak vissza az útra. Mázli, hogy ez a kis intermezzo nem vitt el több idõt, mint öt-hat perc. Közben utolérnek olyanok, akik megerõsítik, hogy tovább kell menni egyenesen a [K3]-ön. (Virágos-völgy). Ismét feltûnik a magas hölgy; nem veszett el, most a baloldalon levõ Lenke-forrás elõtt áll. Már éppen kezdem nagyon megelégelni a kövek talpcsontomra gyakorolt nyomkodását, amikor balra kell kanyarodni. Egy éren botladozok át, (elég sáros a környéke) aztán emelkedni kezdek. Hosszan tart az emelkedõ, de egyáltalán nem kellemetlen, egy kicsit legalább átmozgatja az utóbbi kilométereken hanyagolt izmokat. Ragadás. Ez a neve a helynek. Nem mondom, tényleg találó, mert néhol marasztaló dagonyákat kell kerülgetni. Az erdõ csodálatával nem lehet betelni, a fények, színek játéka megunhatatlan. Valaki az itinerét nézve azt mondja, hogy itt már a [K-] jelzésnek kéne lennie. Ebben a pillanatban látom meg az egyik fán. Az emelkedõn összetorlódott néhány ember jobbra fordul a [K3; K-] közös jelzésen. Nemsokára lejteni kezd az út, amin leérünk egy tisztásra.
4. ellenõrzõpont, Petõcz akna.
Itt Rolandéknak terelgetni kell az embereket, mert szétválnak a távok és kinek-kinek más-más irányba kell mennie. Felfelé sandítok az útra ahonnan ideértem. Várom a fiúkat egy darabig, de nem jönnek. Elindulok. Eredeti irányomhoz képest balra a [Z+] jelzésen megyek lefelé. Nem túl meredek, jól siethetõ út. Közben eszembe jut, hogy megkérdezhettem volna Roliékat, hogy a 4-es, 5-ös áthaladt e már a ponton. Késõ bánat ebgondolat. A magas hölgy megelõz, közben elmondja, hogy úgy 3 km-t megyünk most lefelé azért, hogy lent sarkon forduljunk, és visszamásszunk egy másik úton. A mostani a Vásáros út. Hatalmas bemélyedéseket látok. Mintha régi bombatölcsérek lennének; már fák nõnek ki a belsejükbõl. Lefényképezek egyet, de a fotó egyáltalán nem adja vissza a mélységét. Törlöm. Meredekebbé válik az út; motorzaj hallatszik. A mûút túloldalán rét, a réten pont.
5. ellenõrzõpont, Orfûi mûút. (Abaliget-Pécs is).
Zoli és Zsolt már ott vigyorognak. Aszittem, hogy én vagyok gyors mint az olajozott villám, közben õk húztak el, amikor kóvályogtam a [K4] keresztezõdésben. Azt mondják, hogy már tíz perce várnak rám. Persze, meg még sátrat is vertek-, meg bontottak az eltelt idõ alatt. Az egymásra találás örömére elfogyasztjuk a ponton kapott sportszeletet, és "Viszlát a PIROS 85-ön"-nel búcsúzunk az ismerõs pontõr pártól. Pontra érkezéshez képest jobbra indulunk a [Z-] jelezte mûúton. Ez nem afféle erdészeti út, itt libasorban kell haladni az út baloldalán. Jól látható helyen van jobbra egy erdõszéli fán a [Z-]. Körülnézve, óvatosan átrohanunk hozzá. A magas hölgy jóslata, de a logika szerint is emelkedni kezdünk. Ahol laposabb részre érünk, és munkagép is kezelésbe vette az utat, ott sártengert kell kerülni, de szerencsére ez mindenhol megtehetõ cipõ-beöntés nélkül. Jó hosszan tart az emelkedõ, Zsoltnak restaurálnia kell magát egy müzli szelettel. Egy idõ után a túl nagy csendre leszek figyelmes. Hátra nézek, és csak azt a sporit látom, akivel elkavartunk a [K4]-nél. Amikor csatlakozik a [P-], akkorra már enyhül az emelkedõ. Úgy látszik kezd felszívódni Zsoltnál a müzli szelet, mert utolérnek a fiúk. Elengedjük a jobbra tartó [Z-]-t és megtartjuk helyette a [P-]-t. Komótosan sétáló fiatalokat érünk utol. Kirándulóknak véljük õket, de az egyikük kezében ott van a fehér füzet. Valszeg egy rövidebb távon nyomulnak. Egy útelágazásban csoportosulást látunk, és a színes bugyi is ott lóg egy fán.
6. ellenõrzõpont, [P-; K-] keresztezõdés.
Apró gyerek nyomja hatalmas mûgonddal a pecséteket az itinerekbe. Apja megsürgeti, mert feltorlódtak a ponton jelentkezõk. Balra fordulunk a [K-] jelzésen. Nemsokára egy szirén el akar csábítani minket a [K+]-ra. (Patacsi-mezõ). Nem az énekével, hanem az itinerbeli térképe mutogatásával próbálkozik. Pardon Madame, de amit mutatni teccik az NEM a HOHOHOHOSSZÚ táv térképe. Jó utat, viszlát a célban. (Ha még ott leszünk, amikor megérkezik.) Ismét emelkedünk. Valaki azt mondja, hogy ez az utolsó jelentõsebb emelkedõ a túrán, de én az ilyesmit meg se hallom, mert ez soha nem igaz. Motorzúgás hallik, amire nem számítottam, mert nem vettem észre a térkép otthoni tanulmányozása során, hogy itt mûútnak kell lennie. De bizony, egy ilyenhez érkezünk le. Keresztezzük is izibe, mert szemben, egy hatalmas rét felsõ végében tágas esõház áll, egyik gerendájáról a jól ismert piros-fehér lampion lógadozdik lefelé.
7. ellenõrzõpont, Remete-rét.
Fotó a házról, fotó a háztól. Nagyon szép, minden olyan rendezett. Itt is van szörp ellátmány, jól is jön néhány korty hûsítõ ital. Három perc ücsörgés után továbbmegyünk. Jobbra indulunk a [P-] jelzésen. Fontos, hogy az elsõ [P-]-t válasszuk, mert 10 m-rel följebb is van egy, és majdnem ugyanabba az irányba kezd mint a mienk, de aztán iszonyúan másfele visz. Gyengéden lejt az ösvényünk. A jobb szélen has magasságban tájékoztató tábla, az orrszarvú bogarat mutatja be, és még egyetlen Karate Kid sem rúgta le. A kanyarban kifogástalan állapotú szeméttároló. Mindjárt irigykedni kezdek. Jó lenne, ha nem kéne kulturális fõvárossá lennünk ahhoz, hogy a Budai-hegyekben is ilyen holmikat lehessen felállítani. Egy útjelzõ nyíl mellmagasságban mutatja az irányt (jobb) a >>SZENTKÚT - ÉGER-VÖLGY>> felé. A forduló után balra lemegyünk egy lakott területre. Vastag, fehér avarfüst tölti be a levegõt. Mindenhol van egy ügyeletes f...kalap, aki megcsinálja a környék ájerét. Egy torony kereszttel a tetején, mellette pihenõhely. Nagyon hangulatos, de most nem kívánunk itt leülni. Kiemelkedünk a füstbõl, mint az Omega együttes. Jobbra egy keskeny ösvényen, mély árok peremén haladunk az erdõben. Néhányan felgyûltek mögöttünk, ezért amikor átérek egy fahídon, félreállok. Az egyik elõzõ egy feszes farmert viselõ, jó alakú nõszemély. Megválasztjuk húzó ágazatnak. Zsolt arról fantáziál, hogy a leányzót mennyire dörzsölheti a kemény farmer. Kanyarog az ösvény; a mozi kikerül a látóterünkbõl, helyette azonban utolérünk egy testesebb hölgyet, aki kézen húz egy apró gyermeket. A kiccsákó meglepõen gyorsan kapkodja a málnakeverõit. Elõztünkben Zsolt megkérdezi: - Bírod a gyûrõdést kisöreg? - Muszáj neki - válaszol helyette az anyja. Hát, igen! Nem lehet elég korán kezdeni. Legkorábban talán az a viccbeli gyerek kezdte, aki egy családi kirándulás alkalmával megkérdezte az apjától, hogy milyen kicsi volt, amikor elõször elvitték kirándulni. - Olyan kicsi voltál, hogy arra nem emlékezhetsz. Amikor anyáddal felmentünk a hegyre, akkor még nálam voltál, de amikor lejöttünk, akkor már nála... Felérünk egy mûúthoz; nem is olyan könnyû a szalagkorlát magasságába emelni a lábamat. Átszaladunk az úttesten. [P-] jelzésünk egy emelkedõ erdészeti mûútra vezet. Zoli lenéz a szalagkorlátra, kíváncsi, hogy a molett nõ hogy veszi az akadályt. A nõ megérzi, hogy figyelik; felpillant. Gyorsan megyünk a dolgunkra. A hosszú, egyenes úton megint látszik a farmeros lány és a társa. Egyszer csak hirtelen eltûnnek elõlünk. Hova lehettek? Amikor megyünk még néhány lépést, akkor látjuk, hogy egy piros-fehér szalaggal megtámogatott [P-] jelzés balra bevisz egy erdei ösvényre. A puha avaron bele-belekocogva érünk le egy árnyas völgybe, egy patak mellé.
8. ellenõrzõpont, [P-; K+] keresztezõdés.
Jólesik a savanyúcukor, amit itt kapunk. Balra indulunk a [K+] jelzésen. Zoli megy elöl, átkel a patakon, mi is megyünk utána, de nem tudom miért, mert a túrázók a túloldalt mennek egy jól járható ösvényen. Hihetetlen, de már az anya gyermekével is ott bokázik. Gyerünk vissza a másik oldalra! Ez a kitérõ arra volt jó, hogy Zsolt lefényképeztesse magát, amint az elemekkel dacolva átkel a fél méter széles folyamon. Nincs már messze a cél, mert sétáló nagymamával és két lányunokájával találkozunk. Divatlapból kilépett népek meresztik a szemüket, amikor köszönünk nekik. A kis tó mellé érünk, amit eddig még nem láttunk nappali fényben. Most már mindjárt célba érünk; egy gyors összegzést végzek magamban: A majdnem 1300 m-es szintemelkedés nem kevés, mégis olyan jól eloszlik a 45 km-en, hogy egyáltalán nem mondható megerõltetõnek a túra; felfogható egy hosszú kirándulásnak. Szalagok a jelzésváltásoknál, szalagok megerõsítés gyanánt; etetés a legmegfelelõbb ponton: perfekt... Elismerem, hogy nagyot lendített a tetszési indexen a gyönyörû õszi erdõ, és a tökéletes idõjárás. No de menjünk le errõl a kis töltésrõl a Teca mama kisvendéglõjéhez.
A nap már alacsonyan jár, de még mindig nincs hûvös; a kerthelyiségben is sokan ücsörögnek. Bemegyünk. Moiwa és Jávor Zoli mintha reggel óta nem mozdultak volna egy ültõ helyükbõl, folyamatosan fogadják a célba érkezõket. Moiwa gratuláció után bemondja, hogy hány kilométert kell még lenyomnom az MVTE aranyér'. Elképesztõ naprakészség. (Reggel lefigyeltem, amint egy laptop gombjait piszkálja.) Kivisszük a pár virsliket a kerthelyiségbe. Már amikor felemelem, hogy beleharapjak, majdnem kettétörik. Kuncogok magamban, mert amikor elhatároztam, hogy eljövök erre a túrára, beszámolókat töltöttem le a TTT honlapról. Az útvonalat tekintve elenyészõen kevés (0) használható info volt bennük. Szembeötlõ volt viszont a szerzõk megegyezõ véleménye a meleg ételnek titulált TECSÓ gazdaságos virsli kritikán aluli minõségérõl... Beleharapok. Hát, ez tényleg "Made in Valahol Európában" húspépbõl készült massza. Nem foghatja rám senki, hogy egy Premium Quality zabáló sznob vagyok, de ez az izé minden várakozást alulmúl. Ebbõl egy rõfnyit lenyelsz gond- és rágás nélkül, aztán mustárt- és/vagy kecsöpöt nyomatsz utána, majd bambán a semmibe bámulva elkezdesz emészteni. Azon még egy darabig elviccelõdünk, hogy milyen állat, melyik részébõl darálhatták ezt a pépet, de abban száz százalékig egyetértünk, hogy nem azért szeltük át az országot, hogy virslikölteményt csemegézzünk. Nem mellesleg pedig ne feledkezzünk meg arról, hogy a hetvehelyi etetõponton nagyon is ott volt a kaja. Szedelõzködünk, bemegyünk az épületbe, hogy elbúcsúzzunk és megköszönjük a rendezést. A parkolóból visszanézünk a hangulatos kisvendéglõre. Jó lenne jövõre is itt nyammogni a strip-tease virslit a túra után, ugyanebben a jókedvû társaságban...
Ottorino |
