Lõvérek 40, Táv: 39,3, Szint: 1210 m
Mivel a lakhelyemül szolgáló Csemõ 300 km-re van Soprontól és reggelre ködöt is jósoltak a meteorológusok, nem kockáztattunk és már pénteken elutaztunk Sopronba Zsombor fiammal. Este még felkerestünk néhány kultikus helyet, ami a húsz évvel ezelõtti egyetemi éveimbõl sok nosztalgikus emléket hordoz. (Sajna a Schmauzer vendéglõ éppen felújítás alatt állt, ami kellõ okot szolgáltat arra, hogy jövõre is eljöjjünk a Lõvérek túrára.)
A túra reggelén örömmel állapítottuk meg, hogy ugyan meglehetõsen párás a levegõ, de köd azért nincs. Gyors nevezést követõen pontban 7:00-kor már el is indultunk, de így is 17-en már elõttünk voltak a leghosszabb távon indulók közül.
Sokáig haladtunk a Bánfalvára vezetõ aszfaltos úton, mire jobbra letérhettünk róla. Egy kissé magasabban vezetõ mellékutcácskából remek kilátás nyílt a Karmelita Templomra. Szép lassan a városi hangulatból falusi, majd üdülõövezeti hangulatú településrészre értünk, ahogy a Kutya-hegyet megmásztuk. Nevéhez híven majdnem minden háznál volt kutya, akik nemtetszésüket fejezték ki a túrázók sokasága miatt. (Fel is hívtam a figyelmüket, hogy estére igencsak berekednek, ha minden túrázóra ennyi energiát elpazarolnak, mint ránk tették.)
A Valéta-hegyen immár valódi erdei hangulatú úton haladhattunk. Egy kissé vízmosásos, csúszós ösvénnyel érkeztünk meg Ágfalvára. Az ellenõrzõponton megkaptuk pecsétünket és robogtunk tovább. A faluból kifelé haladva újra megtapasztalhattuk, hogy a házõrzõk bizony itt sem tétlenkednek. Amint elhagytuk az utolsó házat egy meglehetõsen saras részhez értünk. Nemsokára egy megáradt erecske állta utunkat. Magas szárú bakancsunkkal hamar megtaláltuk az átkelést, de a túra- és sportcipõs túratársaknak igencsak feladta a leckét ez a hidrológiai objektum. Az út továbbra is csúszós volt a sártól, de nem olyan kellemetlen sár volt, ami egyre csak rakódik a lábbelire, mígnem már lépni sem tudsz a súlyától. Viszonylag alacsony szinten beállt egy dinamikus egyensúly. Pont annyi sár ragadt a bakancsra, ami természetes úton le is hullott róla. Már alig vártam a meredekebb emelkedõket, ahol nem tudott meggyûlni a víz és így a talaj sem volt felázva.
A 25 és a 40-es táv elágazója után benéztünk egy jobbost és kijutottunk a Fehér-úti tó partjára, de nem sokat jöttünk túl így kézenfekvõ volt, hogy visszaballagunk a tévedés helyére. (Így legalább ezt a tavat is láthattuk, melyet pontos tájékozódás esetén nem élvezhettünk volna.) A most már helyes úton kellemesen hullámvasutaztunk meglehetõsen sokáig. Nem volt fárasztó, mert mire oxigénhiányos állapotba kerültem volna az emelkedõn, el is értük az aktuális magaslat tetejét, ahonnét lefelé normalizálódhatott a levegõvételem. Útközben szép tölgyesek, fenyvesek, nyíresek kísérték utunkat, változatos domborzatú tájon. Így értünk el az államhatárig. A továbbiakban a volt határzár nyomvonalán lévõ úton haladtunk.
Az Urak Asztala nevû helyen van egy mûkõ asztal, melynek egyik fele az osztrák, másik fele a magyar oldalon áll. Többen itt fogyasztották el megérdemelt szendvicsüket. (Huszonegynéhány évvel ezelõtt ez elképzelhetetlen lett volna.) Tekintettel arra, hogy a felsõruházatunk teljesen át volt ázva, pedig nem is esett (mégiscsak voltak emelkedõk?), nem álltunk meg nehogy megfázzunk. Nemsokára elértünk a második ellenõrzõ pontnak helyet adó Magas-bérci kilátóhoz. Elmajszoltuk a kapott csokit és itt sem idõztünk, hanem indultunk tovább. Nagyon figyeltük a jelzéseket, nehogy elmulasszuk a P+-re való letérést, mely bevezetett Brennbergbányára. Itt viszont már mi sem hagytuk ki a templomkocsmát. Jól megfér egy épületben a templom és a fent említett vendéglátó ipari egység (elvégre nem csak igével él az ember). Itt elfogyasztottunk végre egy szendvicset és hozzá egy „sopronit”.
Ebbõl új erõt merítve felvágtattunk a Havas-bércre, melyet követve pár perc alatt beereszkedhettünk a Fehér-Dániel forráshoz. A pecséten kívül itt volt terülj-terülj asztalkám a rendezõk jóvoltából. Mivel nemrég ettünk, azért „udvariasságból” legyûrtünk egy félbehajtott turista szendvicset (zsíros kenyér hagymával) és már indultunk is tovább. Fiatalosba vágott keskeny csapáson átvágva értünk egy valaha szebb napokat megélt hídhoz, melyen az átkelés az elkorhadt deszkák miatt jó egyensúlyozó képességet, de legalábbis nagy bátorságot igényelt. Innen aztán megjöttek az igazi emelkedõk. Nem egy Galyavár kategóriásak, de azért jól kiszívták az erõt. Több egymás melletti gerincre merõlegesen, cikkcakkban vezetett a túra útvonala. Mind a Köves-árok, mind a Tolvaj-árok roppant hangulatos volt. Gerincre fel, árokba le és még kétszer, három, négy, elég!!! Az utolsó ellenõrzõponthoz érve, mely a Várhelyi kilótónál volt alaposan elhagyott az erõm. Az itt kapott sportszelet és az a tudat, hogy innét már szinte csak lejtõ jön visszaadták a jókedvemet. Hangulatos szerpentinút vezetett a Tacsi-árok oldalában a Hétbükkfáig. (Jelentem a hat bükkfa és egy vékony gyertyánból a gyertyán már nem sokáig lesz közöttünk.) Innen pillanatok alatt az aszfaltra értünk, mely a Károly-kilátóig követte utunkat. Balról kalandparkot mellõztünk. A fákat drótkötél labirintussal kötötték össze, melyen egyensúlyozhattak a vastag pénztárcájú, izgalomra vágyók. (Én azért ennél kalandosabbnak tartok egy ködös éjszakai túrát az Alsó-Cuha-szurdokban, megáradt Cuha-patakkal, lehetõleg fagypont alatti hõmérsékleten.)
A Károly kilátótól meredeken lejtett a követendõ út. Szerencsére nem tartott soká és elértük a Lõvér körutat, ahonnét aszfalton pár perces séta volt a cél. Kisebb sor alakult ki az oklevél átvételekor, de türelemmel kivártuk. Megkaptuk nagyon ízléses oklevelünket és a ciklámenes kitûzõt, melyre büszkék vagyunk. Összességében jól éreztük magunkat, nagyon szép helyeken jártunk.
A rendezésre panaszunk nem lehet. Útvonal leírást nem kaptunk, viszont nagyon igényes színes térképet igen, melyen be volt rajzolva a követendõ út. Azt nem állítom, hogy a térképen és a terepen a turistajelek sokszor egyeztek volna, de hamar rájöttünk, hogy ezzel nem kell foglalkozzunk. A terepen különbözõ jelzések teljesen rapszodikusan jöttek-mentek, fittyet hánytak a térképen lévõ állapotnak. (A rendezõk helyében én azért javítanám a térképet, valamint a 25 és a 40-es távok több éve felcserélt táv és szintadatait.) Az útvonal viszont hibátlanul ki volt szalagozva, nyugodtan rábízhattuk magunkat. Eltévedésre nem volt esély.
Köszönöm a rendezõknek a színvonalas túrát. Ugyan sokunknak nagyon messze van Sopron, mégis azt mondom érdemes kipróbálni a hazai túralehetõségek eme gyöngyszemét.
|