Piros 35, avagy „babatáv” egy (nem) kis szintemelkedéssel
A Nap még nem kelt, de én már a rajtban voltam. Panferik fényképpel és jószóval üdvözölt, aztán a félhomályban lassan megtaláltam a nevezõasztalt is. Nem kis meglepetésemre édesanyám tornaedzõje rajtoltatott el. Az ürömi úti büfénél egy kislány csapódott mellém – valószínûleg õ megoldást talált a rajtban lévõ fajansz-szentély hiányára -, de csak a néhány méterre lévõ édesapjáig futottunk együtt. A kaptató elején még üdvözöltem Kiss Palit és barátait és neki a hegynek. Persze a Rókahegyi út helyett a Rókavár utcába vitt a tömeg, de útvonalkövetõként kijavítottam a tévedésem. A gyöngyvirág utcából az erdei lépcsõre térve nekiláttam az emelkedõnek. Én csak zippzárt engedtem, de egy kétfõs lánycspat már rétegeket hámozott magáról. Az ürömi mûútig vezetõ szakasz kevésbé volt sáros, mint Panferik ígérte, aztán nekivágtam az emelkedõnek. Most nem sikerült a sorompóig futni, mint fénykoromban a T100-ra készülvén, de ez most nem is arról szólt. Kicsit feljebb egy túratárs nyugtatott meg, hogy a 35-ös szakasz a legszebb része a Pirosnak és sokról nem fogok lemaradani. Kicsit még együtt dícsértünk ezt az áldott szépségû õszi napot, aztán búcsút mondtunk egymásnak. Az Ezüst kevély még mindig meglepett változatosságával, aztán a Kevélyre kezdtem kapaszkodni. Egy futótárs apró futóléptekkel megelõzött, akivel aztán felváltva elõzgettük egymást: õ a hegyre, én a völgybe. A csúcsra vezetõ úton két túratárs személyében tempomatot kaptam, míg én a csúcs elõtti frissítést adagoltam, õk nem hagytak lelassulni. A csúcs elõtt még kis agit-prop hirdetést olvashattunk a Monoton-Maratonról, aztán EP.
Lefelé nagyon élveztem, hogy futhatok újra, de a Kevélynyeregnél szokás szerint nem találtam elsõre a helyes utat. Innen még meredekebben lehetett zúzni, aztán kevés szinttel viszonlyag hamar kiértem Csobánkára. Itt csattanós meglepetés ért, mert a mûútra való hegyesszögû kanyarodáskor megcsúsztam és alkalmi túratársaimnak okoztam néhány derûs pillanatot. A mûúti szakasz eseménytelenül telt, de a csikóváraljai betérõnél utolértem a gethe-Lutak-Pít triót, majd Rita8 és Maci következett. A frissítõponton egy karamell volt a jutalmunk, majd Annamari és OláhTamás ajándékozott meg jószóval és egy óriás túrórudival. Mackótársam egy darabig nem hagyott lelassulni, de aztán az õ tempója nekem gyorsnak bizonyult. A Tölgyikreknél újabb kellemes meglepetés fogadott: az egyik pontõr Kutya volt. Üröm volt az örömben, hogy sérülés miatt ezúttal pontõrködött, szívesebben látom õt futtában. Az elkövetkezõ szakaszon alkalmi futótársnõm akadt, akivel jót beszélgettünk, de aztán egy pocsolyás részen való átgázoláson inkább került, bár késõbb megbánta, mert beljebb sem volt jobb. A Sikárosi rét szokás szerint vendégmarasztaló cuppogással fogadott, elõkészítvén a Dobogókõi hegyire :-) A Lukács-árok elõtti szakasz gyönyörû volt, mint mindig. A Haintz György forrás elõtt megjöttek az elsõ futók: megelõzött Németh Csabi, majd Hajdúska Balázs, akitõl ezúttal egy köszönõ intést is kaptam. A dömösi pontra 3.5 óra alatt értem. Itt pygmea és csapata látott el minden jóval: zsíroskenyér savanyúval, Chokito szendviccsel (keksz nutellával – ronda és finom :-)). Itt már hosszabban megálltam volna pihenni, de bármennyire is frissített a szellemi évõdés, éreztem, hogy a vér lassan a gyomromba száll: menni kell ! Maci becslésében bízva (Dömösrõl egy óra Dobogókõ) megcsörgettem önkéntes mentõalakulatként debütáló fiamat a várható érkezésemrõl. Azonban a Théry út sem volt lányregény a közel 400 méter sokszoros szintvonalmetszés miatt Szakónyeregig is közel egy óra alatt értem fel. Innen aztán hiába ismerõs és kedves táj, azért a maradék 200 m szint megtette a magáét: csak nagyon ritkán akaródzott belefutni. Idõközben megelõzött Olipapa és Papp Gabi is. A célba azért futva értem be és boldog voltam, hogy sikerült ezt a túrát 5 órába beleszorítani. A TH-ban Dildivel – tanácsomra – bevásároltunk almáspitébõl, aztán a WC-s néni segítõkészségének köszönhetõen melegvízben lemosakodhattam. Erre az almáspitére közel egy éve várok, mivel a Dobogókõi Hegyin reggel nem vettem, délutánra meg már nem volt. Ez volt akkor a túra valóra nem vált motívációja. Egy szál száraz, rövidujjú pólóban, a beöltözött emberek megrökönyödött tekintetétõl övezve sétáltunk fiam elé a kocsihoz. Egy gyönyörû õszi nap telt el egy gyönyörû túrával, a Pilis és a Visegrádi hegysg legszebb pompáját mutatta nekünk. Sajnálhatja, aki otthon maradt. |
