Túrabeszámolók


Vándorbottal a Vasparipáért

nafeTúra éve: 20102010.10.26 21:51:52

Vándorbottal a vasparipáért teljesítménytúra, 24.es táv.


GPS-el mért távolság: 25,5 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 600 m. Mi 25,8 km-t mentünk 615 m szinttel, mivel párszor körbejártam a Likas-követ, meg az elején is korábban kapcsoltam be a GPS-t.


Fölvettem Mercit és Patrikot Fehérvárcsurgón, s elautóztunk Bakonyszentlászlóra. Gyors készülõdés után benevezés, a magammal vitt fölösleges bögrék bepakolása a kocsiba, majd vissza a rajthoz, mert ottfelejtettem a túrabotokat. A túra feliratos bögréje gyerekek számára kiváló ötlet! Alig indultunk el, máris mondták, hogy hétfõn viszik be az iskolába, hagy sárguljanak az osztálytársak.


Végre azért csak elindultunk. Alig hagytuk el a vasutat, rövid megállás, a fölösleges ruhadarabok elrakása, illetve cseréje. Egy darabig meglepõen jól haladtunk, csak elkövettem egy hibát. Elmondtam a gyerekeknek, hogy két túrabottal sokkal jobb menni, mint eggyel, s hogy a nordic walkingosoknak igazuk van, miszerint nem maguk elé, vagy mellé bökik le a botot, hanem cirka 30 fokkal maguk mögé, s minden lépésnél továbbhúzzák a botot. Persze az se hülyeség, ha a csuklópánton keresztül fejti ki az ember az erõt, nem pedig a botot szorítva. Kipróbálták. No ezután, a két gyerek gyorsan össze is különbözött, kinél legyenek a botok. A vége a botjaim elkommunizálása lett. Hiába van két pár turista botom, mégis anélkül kellett mennem. Merci nagyon gyorsan elsajátította a technikát, s szinte végig alkalmazta is. Patrik mikor hogy. Nekem annak idején sokkal több idõ kellett a megszokáshoz. Sokat segít a nem túl meredek emelkedõkön, vízszintes szakaszokon és az enyhe lejtõkön. Ezzel a módszerrel, az Írottkõ 50-en, a karjaimba is sikerült izomlázat összeszedni, a másik módszerrel soha.


Az Ördög-réten újabb megálló, újabb réteg ruha le, csomagok átcsoportosítása, nekem egy kis fotózás, hiszen gyönyörû a szembelévõ hegyoldal, s a Vinyérõl felszálló füst az erdõ háttéren. Addig a gyerekek összeszedtek egy kis elõnyt. Kapkodhattam a lábaimat, mire utolértem õket. Szép a Cuha a Kõpince-forrásnál, ahol a gyerekek lecserélték a vizet a flaskáikban. Szerettek volna átmenni a barlanghoz is de a patak nem volt átgázolható. Megérkeztünk az ellenõrzõ pontra, pecsételés, s az elsõ csokik elfogyasztása pihenésképpen. Továbbmenet, kényszerû várakozás, mivel épp megérkezett a vonat, s elállta az utat. Ilyet még nem láttam ezen a vonalon! 5, azaz öt vagon volt a mozdony mögött (általában kettõ van)! Nagyon sokan szálltak le, benevezni a rövid távra. Az egyik ablakból Anita integetett. Patrikék kihasználták az idõt, egy kis macskaetetésre.


Hamarosan szalagozás vezetett le bennünket az aszfaltról, amibõl összesen egy kilométernyi volt az egész túrán, s kezdetét vette egy kis kaptató. Nem jártam még ezen az úton. Kíváncsi voltam, tényleg rászolgál-e a „Panoráma-út” névre, amit hiába is keresnénk a térképen. Rászolgált. Több helyrõl is gyönyörû a kilátás. Leereszkedtünk a Hódos-ér völgyébe, de csak azért, hogy megkezdhessük, a Likas-kõhöz vezetõ emelkedõt. A szép idõnek, meg a túl réteges öltözködésnek köszönhetõen, Patriknak túlzottan is melege lett, s nem ment a kaptató. Megállás, vetkõzés, ruhák elrakása. Még jó, hogy gyalogolni is biciklis hátiszákot használok, így a sisaktartó háló alá renget ruha befér. Úgy is néztem ki, mint egy málhás szamár. A gyerekeket az anyjuk valami szibériai téli túrára öltöztette. Vetkõzés után, már egész jól bírt jönni.


Megérkeztünk a Likas-kõhöz. Ez a kis barlang, igazi csemete csemege. A két gyerek roppantul élvezte. Ötször-hatszor átmentek rajta, fejlámpával, illetve anélkül, sziklahasadékot ugrottak át, másztak... Mercedesz egy szép pillangót hozott ki az ujjain a barlangból, majd a fotózást követõen vissza is vitte. Nagyon földobta õket. Ennek megfelelõen a következõ szakaszt gyorsan letudtuk. Egy kidõlt fa kínált kényelmes ülõkét a gyerekeknek bakancsfûzõ kötéséhez, amivel viszont az utánunk jövõ túrázókat kényszerítettük egy kis kerülõre. Szelíd emelkedõn odaértünk a Pápalátó-kõre. Én felírtam az Öreg-Bakony Bakancsosa jelszámot az igazoló lapra, a gyerekek megettek egy újabb csokit, majd ittunk egy kis teát. Rövid nézelõdést követõen elindultunk Fenyõfõre. Még fönt nézelõdés közben megmutattam a falu templom tornyát. Oda fogunk menni. A kõrõl leereszkedéshez elkértem Mercitõl a botjaimat, mivel õ legügyesebb, ha meredek terepen kell mozogni. Még így is jócskán megelõztek. Nem sokkal késõbb szerencsére tudtam magamnak törni egy botot, a sok kivágott bokorból, s így már egy kicsit könnyebben mentem.


Gyorsan elértük az ellenõrzõ pontot, ahol almát és teát kaptunk. A gyerekek megettek hozzá egy adag pizzát is, s továbbindultunk. Szalagozást követve hagytuk el a falut, egy biciklivel is járható úton, majd rátértünk a piros jelzésre. A piros persze nem járható végig bringával, mivel egy nem túl hosszú szakaszon nagyon szétmosta a víz. Egy darabig jól haladtunk, de a hosszú, igaz nem túl húzós emelkedõ emelkedõ megtette a magáét. Patriknak nem túl sok türelme volt kivárni a következõ ellenõrzõ pontot, hogy kapjon egy kis teát. Hiába mondtam, hogy hát most kapott Fenyõfõn. Némi duzzogást követõen, az egyébként szép úton csak fölértünk a Csárda-tetõre. Megalkudtunk, hogy 7 perc pihenõt kapnak. Én 5 percet javasoltam, õk 10-et szerettek volna. Mondtam nekik, hogy meglepõ, de Patrik többet beszél, mint Merci. Erre õk megjegyezték, hogy a legtöbbet viszont én szövegelek. Hát igen. A gyerekek igencsak jó megfigyelõk. Teázás, rágózás és 8 perc pihenés után, továbbmentünk. Csúnya beszédért rendre utasítottam õket, aminek az lett a következménye, hogy az elsõ lejtõs szakaszon nagyon elhúztak tõlem. Néhányszor megálltam fotózni is, hiszen az erdõbõl kiérve szélesen kitárult a panoráma, s mindenfelé gyönyörû õszi színek, a ragyogó napsütésben. A gyerekek falu szélén, a patak átereszénél megálltak, s vagy 3-4 percet vártak rám. Patrik kicsit nyûgös volt, hol van már az ellenõrzõ pont. Kezdett elfáradni. Az is igaz, már több mint 20 km volt a lábainkban, õk pedig mostanában nem sokat túráztak.


Megérkeztünk az utolsó ellenõrzõ pontra, ahol teát és müzliszeletet kaptunk. A gyerekek rögtön egy malamut, meg ki tudja milyen fajtájú keverék kutyával barátkoztak, aki valamelyik hosszútávon indulóval csatangolt el Borzavár felõl. Nem kicsit volt szelíd, viszont elég fegyelmezett is, mert amikor határozottan elküldtem a gyerekektõl, elment, s kicsit távolabb lefeküdt, s figyelt. Remélem visszakerült a gazdájához. Merciéket elküldtem kezet mosni, megették a müzlit, meg egy-egy szendvicset, én pedig megnéztem az igazolólapot, mikor indul vonat Bakonyszentlászlóra. Kiderült, ha 14.45-ig el tudunk indulni, s jól kilépünk akkor van esélyünk elérni a 15.46-os vonatot. Ha nem sikerül, akkor majd két órát kell várni a célban, ami nem esne túl jól. Beígértem egy kis meglepetést is, ha sikerül elérni a vonatot.


Háromnegyedkor nekieredtünk, s a gyerekek teljesítménye minden várakozásomat felülmúlta. Az erdõig, kapaszkodhattam, hogy tartani tudjam velük a lépést. Azért kicsit gonoszkodva megjegyezték, hogy persze akinek van túrabotja... Az utolsó emelkedõn Patrik kezdett elkészülni az erejével, de azért egy kis nógatásra konokul tartotta velünk a lépést. Merci pedig sarokfájásra panaszkodott. Ekkor már látszott, szinte biztos, hogy idõben érünk a célba. A lejtõ már jobban ment. Nekik! Egy meredek, csúszós részen, dobtam is egy hátast. Amikor a völgy alját elértük, megjegyeztem, már csak egy bõ kilométer van hátra, s még több mint fél óránk van. Nemsokára egy vonat hangját is meghallottuk. A menetrend alapján kiderült, a Zircre tartó vonat 12 perc késéssel indult. Kicsit megnyugodtam, mert ez elõrevetítette a mi vonatunk késését is. Újabb probléma merült föl. Patrik szólt, igencsak kéredzkedne kifelé a barna maci. Azért még sikerült elcipelnie a célig. Ott odaadtam Mercinek az igazolólapokat, hogy adja le, én pedig gyorsan, megmutattam Patriknak, hol a WC. Szerencsére egy percet kellett csak várni. Ezután átvettük az emléklapokat a kitûzõket, s odaadtam a meglepetés Sió go pack õszibarackléket.


Az utolsó szûk 4 kilométeres, 150 m szintet tartalmazó szakaszt harminc egynéhány perc alatt tettük meg. Derekas teljesítmény egy 10 és fél, és egy 11 és fél éves gyerektõl, húsz kilométer után. A félévet hozzá kell tenni, másként kikérnék maguknak. Bõven volt idõm megnézni, mi történt Mercinek a sarkával. Sehol, semmi vízhólyag, csak egy kis foltban vörös, nem kicsit érzékeny és fáj. Nézem, mi lehet a baj. Sérült lenne a talpbetét? Hát nem. Ami nincs az nem lehet sérült. A betét helyett, viszont van két éles szélû, kerek gyári bemélyedés a bakancs sarkában, s az gyötörte meg a lábát.


Hat perc késéssel, 3 vagonnal megérkezett a vonat, s még ülõhelyet is találtunk. Vonatból is szép a Cuha-szurdok. Bakonyszentlászlón átszálltunk az autóba, s elfuvaroztam õket a nagyijukhoz. Mire Cseténybe értünk mindkét gyerek elaludt, gyõzött a fáradtság. Patrik oldalra lebillent az ülésmagasítóról, s egy csomag kekszet használt párnának. Szerintem már a vonaton is a fáradtság miatt voltak túlzottan élénkek.


Nagyon jó, változatos az útvonal. Az útvonaljelölés szuper. Itt csak az eltévedés mûvészei téveszthettek utat. Ahol egy kicsit is hiányosak a turista jelzések, megjelentek a szalagok. Minden szükséges helyen volt útirányjelzõ tábla. A pontõrök ismerték a következõ szakaszt. Az igazolólapon található vázlat bõven elég ilyen szalagozás mellett. Ráadásul az idõjárás felelõs is velünk volt. Csodálatos napos idõben talpalhattunk. Helyenként kifejezetten meleg volt. Ahogy elõre sejtettem, ezen a hétvégén pompázott a Bakony a legszebb õszi színeiben. Egy szóval remek túrán vehettem részt.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. Az általam látogatottak közül a legjobbak közé tartozik. 800/700 Ft-ért a rajtban feliratos bögre; Fenyõfõn alma és tea; a Csárda-hegyen cukorka és rágógumi; Porván müzliszelet és tea; a célban zsíros kenyér és tea (sajnos a tea ellátás, mind Fenyõfõn, mind pedig a célban akadozott egy kicsit); emléklap és kitûzõ.