Nem a szívem csücske az Alföld (meg itt is lakok), így ami leginkább elcsábított erre a túrára, az az volt, hogy közel van. Mivel messzire utazni általában nincs pénzem, de túrázni azért nagyon jó :) A roppant informatív leírás a szervezõk lelkességérõl árulkodott, ez is jó volt kedvcsinálónak. Nem elhanyagolható szempont volt még az ígéret, miszerint a túra végén lovaskocsival szállítanak Örkénybe. (Úgy vettem észre, több túra ér véget "valahol a semmi közepén", azután oldd meg magad a kiindulási ponthoz való visszajutást.)
Némi tanakodást követõen Örkényben hagytuk az autót, innen átbuszoztunk a kiindulási ponthoz Dabasra. Pont a Penny Market nyitására érkeztünk, és - mivel az alföldi túrákat máshogy nem bírjuk ki- temérdek kekszet és egyéb nasit vásároltunk. :) Meglepõ módon elégnek bizonyult.
Nevezéskor hatalmas meglepetésben volt részünk, mikor közölték, hogy eltörölték a nevezési díjat, így a túra ingyenes. Nagyon jó érzés volt, hogy vannak még ilyen dolgok a 21. században. :) (Persze gondolom, az Uniós, meg minisztériumi támogatások miatt nem volt szükség a nevdjra, de akkor is.)
Indulás után hamar rájöttünk, hogy a Felsõ- Homokhátság bizony nem lesz a kedvenc tájegységünk, tulajdonképpen az utolsó pár km-t leszámítva végig szántóföldek között haladtunk. Persze ez már csak ilyen, meg igazából nem is számítottunk másra. A nagyobb problémát a kisöcsém jelentette, akinek úgy 3 és fél km után problémái támadtak a természetben való wc-zéssel (ez megérne egy külön sztorit, de azt itt mégsem írhatom le), 9 km-nél meg már a lába miatt szenvedett. Úgy kellett vonszolni, de ez nem a fáradtságtól volt, inkább csak unatkozott, hiába próbálkoztunk mindennel.
Az autópálya felett áthaladva kicsit jobb kedvre derült, mert a pár perces pihenõbe beiktattunk egy kis autósoknak integetést, és legnagyobb meglepõdésünkre a legtöbben viszonozták az integetést. Persze továbbindulás után pár perccel tovaszállt a lelkesedése, pláne, mikor megtudtam, hogy a vadászház, ahová mindjárt megérkezünk, még nem a cél... Eddigre már azt állította, hogy kicsi rá a cipõ (de ezt eddig nem tudta...), amiatt van ennyi baja. Közben leelõzött minket egy lovaskocsi, mondtuk is, hogy biztos majd ez lesz, amelyik szállítja a túrázókat. Így is volt, amikor megérkeztünk a vadászházhoz, még ott "parkolt".
A vadászház nagyon aranyos, hangulatos kis épület, legalábbis nekem nagyon tetszett. A kínált zsíroskenyeret nem tudtam visszautasítani, pedig kb ovis korom óta nem fogyasztottam ilyesmit, merthogy fúúj. De ezek itt annyira ínycsiklandóak voltak, hogy kettõt is elfogyasztottam, és nem bántam meg. :) Tesókám úgy döntött, hogy túlságosan fáradt, meg fáj mindene, ezért megkérdeztük a lovaskocsis bácsit, nem mehetne-e el vele Pusztavacsra. Természetesen megengedte, így az öcsém és a párom számára a túra itt, 14 km-nél véget ért. Az utolsó 7 km-t a húgommal kettesben tettük meg kevesebb, mint másfél óra alatt. Neki semmi problémája nem akadt, vagyis egy azért mégis, de az nem róható fel neki. Egyszercsak egy vaddisznót véltünk felfedezni úgy 50 m-re elõttünk az úton, és ez igencsak ránkhozta a frászt. Szerencsére a gyesznó nem talált minket elég ínycsiklandónak, így pár másodperc egymásra bámulás után továbállt. Nekünk még kellett pár perc, míg tovább mertünk indulni.
Itt már egész szép környezetben haladtunk, utunkat két oldalról erdõ szegélyezte, így sokkal gyorsabban repültek a percek és a kilóméterek. Egyszercsak megpillantottuk jobb oldalt a jeltornyot, szemben meg a fiúkat, akik rohantak elénk. :) (Persze ekkor már Ati is tudott rohanni...) :)
Gyorsan lejelentkeztünk, a szervezõk jófejségének köszönhetõen az öcsém is kapott díjazást, bár azt mondta, nem büszke rá. :) Úgy negyedórányi várakozás után összegyûlt egy lovaskocsinyi túrázó, így felszálltunk, de rögtön induláskor majdnem le is estünk. Adrenalinban gazdag utazás volt, fõleg, míg földutakon haladtunk. Valahogy nem éreztem biztonságosnak ezt a kocsit, de nem történt semmi baj, és egyébként igen hangulatos 40 perces kocsikázásban volt részünk.
A szervezéssel tehát maximálisan elégedettek vagyunk, jól éreztük magunkat, biztosan elindulunk jövõre is. Hogy az öcsém is jön-e, az még majd kiderül. :) |
