Túrabeszámolók


Teleki

partizánTúra éve: 20062006.05.12 09:19:21
Teleki 50 – 2006. 04. 08, Börzsöny
(a tavasz arcai)

Hosszú „teljesítménytúrátlan” idõ elõzte meg ezt a napot. Legutóbb ugyancsak itt a Börzsönyben vettem részt a tavalyi Vulkántúrán. Sajnos az azóta tervezett valamennyi túrám kútba esett ilyen-olyan okokból. :( Annak ellenére, hogy a baráti társaságból többen terveztük, a távon csak ketten indultunk el Misivel.

Korai indulással számoltunk, ennek megfelelõen már reggel 7 elõtt pár perccel a rajtnál voltunk. Gyors nevezés, és már indultunk is. Az idõjárás némiképp meglepett. Azt gondoltam (Bp.-tõl 20 km-re délre), hogy nem lehet túl hideg. Hát tévedtem… A földút középsõ sávjában sarjadó fû kissé deres volt, és jó néhány pocsolyát is találtunk, aminek jéghártya volt a tetején. Szóval 0 fok körüli hõmérséklet. Szerencsére a szél nem fújt.

Aztán a Schaffer-kút után már nem volt gond a hideggel, végre elkezdett emelkedni az út. Kellemes tempóban kapaszkodtunk fel a Drégelyvárhoz, ahol - nem kis meglepetésemre - komoly változásokat láttam. Legutóbb kb. öt éve jártam erre. Most szinte rá sem ismertem a helyre, pedig már öt évvel ezelõtt is másképpen festett, mint gyerekkoromban. Nem volt idõm alaposan szétnézni – végül is ez teljesítménytúra – ezért elhatároztam, hogy el kell jönni ide valamikor.

Gyors pecsét az elsõ ponton, aztán szedtük is a lábunkat lefelé. A Törökasszony útjának elején volt egy „kis” sár, de komoly gondot nem okozott. Pénzásástól a betonúton mentünk, és maradtunk rajta akkor is, mikor a jelzett út balra indult, így tettünk egy kisebb kerülõt. Nagyon sok hóvirágot lehetett látni: szép, teljesen kinyílt virágokat, itt-ott szinte kisebb mezõket alkotva.

A Csányi-kertben megvolt a második pont. Ekkor már kezdett barátságosan sütni a nap, látszott, hogy igazán szép idõ lesz. Közepes tempóban, beszélgetve mentünk a harmadik pontig (Királyháza). A Kemence-patak a szokásosnál jóval nagyobb volt, de egy – talán a rendezõk által – odarakott pallón biztonságosan lehetett átkelni rajta. A ponton kaptunk meleg teát és sajtos stanglit. Nagyon jól esett. Lehetõség volt a pontõr által készített természetfotókból vásárolni. Sajnos nem bíztam benne, hogy épségben hazajutnának a zsákomban, ezért megelégedtem azzal, hogy átlapoztam az albumot.

A tízórai után vidáman vágtunk neki a következõ szakasznak, amit így utólag bátran nevezek a túra legszebb részének. Útközben láthattunk hóvirágot az éppen sarjadótól a teljesen kinyílottig. A növények õsszel elhullajtott magvaiból kikelõ hajtásokat, amint átütöttek az avaron. Volt egy-két centis és olyan is, amely már levelet bontott. Olyan igazán tapintható volt a tavasz!

Felkapaszkodtunk a Nagy-Mána-bércen, a csúcs közelében találkoztunk elõször hóval. A Nagy-Mána nagyon szép volt. A friss fû között néhol felbukkanó sziklafelszín, a szép kilátás, a kellemes napsütés… Örültem, hogy ott vagyok. Pogányvár felé elnézve a hegy északi oldalán láttuk, amint nagy területeken fehérlik a hó a még csupasz fák között. Sejtettük, hogy valami ilyesmit még tapasztalni fogunk aznap közelrõl is.

Nem kellett sokáig várni. A Magosfa és Csóványos közötti nyeregben – ahol a negyedik pont volt – már 15-20 cm-s havat tapostunk. Hó borította a talajt, akármerre néztünk. A fák kis lyukakban álltak, ahogy elolvadt a hó törzsük közvetlen közelében. Csak ezekben a gyûrûkben látszott az avar.

Havas kapaszkodás a Csóványosra, aztán irány Nagy-Hideg-hegy! Megvallom, ezen a szakaszon már rendesen éreztem a fizikai terhelést is. De talán 20 km felett ez megbocsátható. :) A turistaházban lévõ ötödik ponton önkiszolgáltam magunkat a Kék-túra pecséttel. Ittunk egy kis baracklevet, de nem ettem, mert számítottam a Kisinócig adódó lehetõségre, ahol kicsit majd javíthatunk az idõnkön.

Indulás után a Hanák-rét felé menõ elágazásnál megemlékeztem a Vulkántúrán leküzdött kellemes kis kaptatóról. :) Ahogy a talaj lehetõvé tette, lassacskán kocogásra váltottunk. A Kisinóci th.-nál lévõ pontra hamar leértünk. Itt a pecsét mellé lehetett kapni párizsis-sajtos szendvicset is, de én megelégedtem egy szelet sajttal és egy kis ásványvízzel, aztán a pontõrtõl kapott tájékoztatás alapján tovább indultunk.

Alapvetõen jó ötletnek tûnt, hogy megváltoztatták az útvonalat, mert – bár ezen a túrán most voltam elõször – ismerem a Kisinóc – Kóspallag közötti Kék-túra szakaszt, és valóban egyhangú kicsit. De! A választott útvonal sajnos nem volt megfelelõen jelölve. A láthatóan „hand made” S+ jelzések ugyan viszonylag sûrûn követték egymást, egy balról jövõ út (itt kellett volna balra kanyarodni?) elbizonytalanított. Az elágazásban nem volt jelzés. Az egyenest választottuk a szokásos „ha nincs jelzés, visszajövünk” alapon. Nem akaródzott a térképet elõbányászni. Volt jelzés. Az igaz, hogy csak egy… aztán a sárgáig semmi, csakhogy a sárgáról nem volt szó az itinerben. Térkép, helymeghatározás, szitkozódás. Pedig nem szoktam ilyesmin felhúzni magam, de ez, azzal a téves jelzéssel, igen bosszantó volt. Túljöttünk a Kálvárián, így a déli oldalán kapaszkodtunk fel egy bozótos mezõn át.

Átsétáltunk Kóspalagon, a boltnál rátértünk a pirosra. Pusztatoronyig nem történt semmi, és ez felettébb elkeserített. Az út, ami enyhén lejtett, egy mezõn vezetett. Eldöntöttem, hogy egyelõre mégsem vagyok kíváncsi arra, hogy milyen lehet az Alföldön egy hosszút gyalogolni. Az jelentett némi változatosságot, hogy egyre-másra kis, idõszakos ereken, néha a patakon kellett átkelni. Az erek környezete teljesen felpuhult a víztõl.

A Pusztatoronynál lévõ ponton kaptunk ásványvizet, illetve csokit, aki kért. Sajnos az út jellege egészen a röviddel Törökmezõ elõtti szakaszig – ahol már volt erdõ - nem változott. Törökmezõn nem volt ep., de azért megálltunk egy kolát inni. Jól esett! Aztán kezdett oszladozni a komor hangulat is. Az Üvegtigrisbõl meséltünk egymásnak jeleneteket. Külön láttuk mindkét rész, így most legalább együtt is röhögtünk a poénokon. Bár elég fáradt voltam, az elõzõ szakasz után tudtam örülni, hogy lejtõk és emelkedõk váltakoznak. Annak meg mindenképp, hogy újra erdõben megyünk.

Kicsit aggódva gondoltam a Hegyes-tetõ elõtti emelkedõre, ami még várt ránk, de azzal biztattam magam, hogyha máskor felmásztam rá, most is menni fog! Amikor elértük a Világos-tér utáni igazán meredek szakaszt, már hinni is kezdtem benne. Talán négyszer is megálltam a tetejéig, de sikerült! Pecsét az utolsó ponton, aztán a felmentünk a kilátóba, mert ez másfél éve kimaradt, akkor siettünk a komphoz.

Zebegény felé menve kicsit csalódnom kellett, mert én már elkönyveltem magamban, hogy mára nem jut több szint. Persze nem volt jelentõs, csak egy kis tréfa…

A cél elõtt figyeltünk, ezért sikerül idõben a sárga háromszögre váltani. (Késõbb találkoztunk egy sporttársal, aki lent kereste célt, nem irigyeltem.) Az emlékmûnél már megvoltak a kitöltött oklevelek. Köszönet a bizalomért!

Szeretek egy beszámoló végén véleményt mondani, de ez most nem könnyû. A szervezés, és a szolgáltatás teljesen OK! (Fõleg a csekély nevezési díjért.) Az elsõ 30 km., és a Törökmezõ utáni szakasz csodálatos. Azonban az a közbeesõ rész… Aztán az is lehet, hogy csak azért volt csalódás, mert nem ilyenre számítottunk. Annyit azért el kell ismernem: a Börzsöny egy olyan arcát láttuk ott, ami nem annyira jellemzõ, nem annyira ismert. A hiba talán bennem van, de a jelek szerint szezoneleji formában, 30 km után nem vagyok túl fogékony…

Aki még nem járta be az útvonalat, ne hagyja ki! A rendezés ideje az év talán legszebb idõszakába esik.

partizán