Túrabeszámolók

Vadrózsa 50

 Itt van az õsz újra…- ilyen gondolatok jutnak az eszembe az elmúlt napokba, ha kitekintek az ablakon. Visszaesett a hõmérséklet hirtelen és esõs idõ lett. Legszívesebben az orromat se dugnám ki, nem hogy túrázzak. Pedig már hetekkel ezelõtt elterveztük, hogy elmegyünk a Vadrózsa teljesítménytúrára.

A szokásos túra elõtti elbizonytalanodás most is meg volt, hogy kell ez nekünk? Esõben, sárban túrázni? De legalább itt az alkalom, hogy kipróbáljuk milyen. Egész úton felfelé Szegedtõl esett az esõ, nem sok kilátás volt, hogy elálljon. Így a rajthoz szakadó esõben mentünk. Legalább kellõ alkalom kipróbálnom az Inov-8 Mistlite nadrágot ill. dzsekit. Ha már Inov-8 akkor legyen a cipõ is a kamásli, és persze a hátizsák is az. Abból is az Inov-8 Race Elite18 típus, benne a H2O Orizontál bladder, azaz víztartály. Nagyon kényelmes a hátizsák a víztartály szinte a derekamra simul, nem érzem a 2 l súlyát.

Az esõ ellenére nagyon jól meg volt szervezve a nevezés. Gyorsan meg is történt. A 150 km-es táv kellõ érdeklõdés miatt elmaradt, így nem kellett nekem se egyedül neveznem az 50 km-es távon. Gabival mehettem. A tömegrajt már régen elrajtolt, így kettesben vágtunk neki. A kezdeti mûút nem is sejtette milyen terep vár majd ránk. A gyümölcsös kerítés mellett vitt fel most már szekérút a Kopasz-hegy oldalában levõ az elsõ feltételes EP-hoz.

Rendületlenül esett az esõ, mikor már bíztam benne, hogy eláll még inkább rákezdett. A Kopasz-hegyrõl majdnem sárcsúszdán értünk a mûútra. Megbeszéltük Gabival, hogy amikor csak lehet, kocogunk, mert máskülönben nem érünk be szintidõn belül a csúszós út miatt. Amúgy mi mást tehettünk, mint poénkodtunk. Így gyorsan felértünk a Somlyó-hegyre. Szegény pontõrök itt is esernyõ alatt vártak bennünket. Kiderült, hogy valószínûleg mi leszünk az utolsó indulók ezen a távon. Úti csomagként kekszet kaptunk. Nem sokat idõztünk,  mert kimelegedtünk eddig, és gyorsan fázni kezdtünk.

Ismét be az erdõbe majd a Ferenc tanyánál kissé párás, de szép kilátásban volt részünk. A dózer út már sártengerré vált így bepróbálkoztam a villanypásztoron átbújni és ott haladni. Szerencsémre nem volt megrázó élmény, de könnyebben haladtam ott. Beértünk két túrázót is. Nem igen váltottunk velük szót, küszködtek a sárral, esõvel. Pedig már kezdett elállni. Megszomjaztam, ideje kipróbálnom a víztartályt. Elolvastuk még este a használati utasítást, de elfelejtettük, hogy a szelepet el is kell fordítani és úgy ráharapni és inni. Így ismét jókedvre derültünk mire ittam. Kellett is ez a jókedv, mert egy megáradt patak mellé értünk. Mondanom se kell a jelzés a túloldalon folytatódott. Nem sokat gondolkodtunk mitévõk legyünk. Nem valószínû, hogy hidat építettek nekünk. Számítottunk rá így patakon átkeléshez kipróbálásra került Gabi ötlete a cipõre húzott nylonzsák. Egészen jó volt, csak éppen a víz volt comb középig érõ. Így mire átért a közel 8 méter széles patakon a zsák már sehol se volt. Így maradt a fotózás, videózás, hiszen ezt meg kell örökíteni. Mintha mi se történt volna mentünk tovább. Én bíztam a cipõben, az eddigi tapasztalataimban, hogy amilyen könnyen átázik a cipõ olyan jó anyagja is, van, hogy gyorsan szárad. Nem lesz vizes hatása. Így az átázás ellenére jól lehet benne menni.

Alig haladtunk, mikor az út bekacskaringózott az erdõbe. Jobbról patak és nem sokára feltûnt egy kis bányató. Sziklák veszik körbe. A túl falon most vízesés alakult ki a bõ esõzés miatt. Mátra egyik kis rejtett gyöngyszeme számomra. Csend és nyugalom. Itt volt a 2.EP. Jó lett volna idõzni, de ki voltunk melegedve, haladni kellett.

Haladni?? 

Gyökerekbe kapaszkodva tudtam csak felmászni a csúszós hegyoldalon. Jaj a ruhám ki ne szakadjon. Még jó hogy nem volt hosszú csak meredek így már kocogva haladtunk tovább. Persze csak azért is, mert én, ha kicsit vissza is fogtam magamat, de fotóztam. Ez már én is látom mennyi idõveszteség. De nagyon jó hazaérkezve megnézni a fotókat. Kihagyhatatlan volt a felülrõl a bányató le fotózása is. Szép szálerdõben haladtunk. Meglepetésemre a Hármas-határnál volt útba igazító is. A rövidtáv itt vált el a hosszútávtól. Igen nagyon jó meg volt írva az itiner. Jó követhetõ volt. Szerencsére az esõ is alább hagyott csak köd ereszkedett a tájra. Így kissé sejtelmessé tette az erdõt. Nagy tenyérnyi gombák sorakoztak, majd szõnyegként terítette be az erdõ alját.

Ó, de finom a rántott gomba! Kár, hogy nem ismerem melyik az ehetõ változat. Most szednék párat. A dagonya most felduzzadt mini tóvá, körülötte pára. Nem lett volna ilyen látványban részem, ha nem esõs idõben túráztunk volna. Miközben mesebeli erdõ varázsolódott körém észre se vettem, hogy kiértünk a mûútra. Szemben a Köszvény-kút sebes megáradt patakba folyt. Olyan mély volt, hogy Gabi bele szeretett volna lépni, de meggondolta magát mikor gyorsan térdig merült az egyik lábával. Így csak mellette haladtunk a mûúton. Átléptünk Nógrád megyébe.

Ismét csak örülni tudtunk az esõnek, mert máskülönben nem láthattuk volna a hegyoldalról itt-ott sebesen lefolyó kis alkalmi patakokat. Oly hirtelen jöhetett le a víz, hogy a mûútra ki is hozta a törmeléket egy útról. A mûút mellett volt a patak parton a 3. EP. Kedvesek voltak a pontõrök. Egyre kínálgattak mindenkit a Nutellás, zsíros vagy éppen a vajas kenyérbõl. Mellé persze volt akár paradicsom, paprika vagy éppen hagyma. Innivaló isotóniás ital, víz. Éppen befutott két futó õk már visszafelé tartottak. Igen ügyesek voltak. Gyorsan ettem én is zsíros kenyeret és indultunk. Mûúton haladtunk egészen Szurdokpüspökig.

Még nem voltam a Mátrabércen de már többször olvastam, hallottam hogy itt szokott lenni a cél. Igen, a Muzsla is mint elrettentõ szint is megemlítésre került mindig. A településen áthaladva, a présházak mellett kezdtük a Muzslát meghódítani. Közel 10 km volt a következõ pontig a távolság. Végig emelkedõ. 745m szint. De nemcsak szint. Ismét patakon átkeléssel kezdtük, majd gyönyörû panoráma, pipáló hegyoldal és ködbeveszõ táj. Ahogy haladtunk felfelé egyre jobban sûrûsödött a köd. Volt, hogy csak a hegygerinc két oldalán csak fehérséget láttunk. Akár mennyire szép volt, már hosszúnak éreztem az emelkedõt. Jó volt megpillantani a felíratott Muzsla 805m.

Igen most meg lejtõ jött szerencsére az erdõben így nem annyira csúszott. A nyeregben vártak a pontellenõrök. Alig álltunk meg indultunk tovább. Lejtõn neki vágva, le a Sóbánya-patak völgyébe. Nem is számoltam hányszor kellett a patakon keresztül menni. Volt, hogy próbálkoztunk száraz lábbal átkelni, de legtöbbször semmi esély nem volt rá. A patak medre mellett ment a jelzés, így egyik oldalról a másikra mentünk. Kellõen megfürödtünk a patakban. Még jó hogy Gabiba sokszor kapaszkodhattam, így a sodrása nem vitt el. Nagyon szép völgy volt. De kocogni kellett végig, ha nem akartunk fázni és kezdett sötétedni is. Mikor a völgybõl felfelé vitt az út akkor jöttem rá, hogy nincs is még olyan sötét. A Nagyparlag erdészházhoz felfelé vitt az út, majd nemsokára ellenõrzõ pont jött. Itt is keksz és ropi várt bennünket, de nem voltam éhes. Nagyon jó volt a víztartályból inni. Sokszor csak párkortyra vágytam, és nem kellett a hátizsákot kinyitnom, azonnal tudtam inni. Nem is gondoltam, hogy ilyen könnyedséget fog majd jelenteni.

Meredek, köves szakasz következett. János-vára oldala. Elsõ látásra tartottam tõle hogy jutok le, de nem is volt olyan nehéz. Csak oda kellett figyelni. Sokszor fától-fáig haladtam. Majd kiértünk a Tilalmas-tetõre. Ismét találkoztunk az utánunk induló két sráccal. Jól lehetett haladni a szekérúton, ha víztócsákkal tarkított is volt, de néhol köves. Ismét szép panoráma kötötte le a figyelmemet, majd leértünk az aszfaltos útra, melyen már jártunk. Az Eszter forrás most nem volt EP de kedvesek voltak a pontõrök, habár éppen indultak volna, de adtak még útravalónak paradicsomot és szilvát.

Kellett is a neki készülõdés, mert tovább haladva Szurdokpüspökinél letérve ismét patakon kellett átkelni. Mondanom se kell híd még mindig nem volt. A két srác úgy döntött keresnek valami átjárót. Még jó, hogy nekem volt segítségem. Talán ennek volt a legnagyobb sodrása és szélesebb is volt, mint az elõzõek. Eddig jó poén volt a patakon átkelés, de most már nem igen hiányzott. Pedig ennél nehezebb próbatételek jöttek. Sárdagasztó, csúszós tapadós utón haladtunk felfelé a Nagy-Hársas-hegyre. Kezdett az erõm elmenni. Gyenge lett a lábam, kissé szédültem, hányingerem volt. Gabi elõvette a túrabotot, melyet csak eddig táskában vitt. Kissé könnyebb lett, de éreztem nincs erõm. Édességet, szénhidrátot kívántam. Nem akartam megállni enni, majd a pontnál. Egybõl tudtam, nem ettem eleget se, a megelõzõ napokban se a túra napján. Nem gondoltam, hogy ennyire megterhelõ lesz. Nagy nehezen feljutottam a geodéziai toronyhoz, ott volt a pont is. Csak lestek, mert én azonnal megkértem Gabit hogy vegye elõ a mézet, és csak ittam-ittam. Gyerekkoromban tettem utoljára ilyet. Még volt egy müzli szeletem és azt is megettem. Jól esett. Lassan éreztem, kissé jobban vagyok.

Kellett is az erõ, mert a sárdagasztó út jött. Csúszkáltunk jobbra, balra. Legutóbbi túrámon a vaddisznó dagonyázó nézett így ki, mint most az út. Néhol alig tudtam a lábamat megemelni. Úgy éreztem minden izmomat igénybe, veszi minden lépés. Mi persze éppen azt beszélgettük, hogy mások most a Plázában vannak, moziznak és kávéznak. De nem nagyon kalandozhattunk el, mert igen oda kellett figyelni, ha nem akartunk elcsúszni. Fõleg, ahogy Gabi gyorsan sétál az már nekem kocogás. Olyan hosszúakat lép. Volt, hogy letértünk a jó útról de egybõl észrevettük, mert nem voltak lábnyomok.

Így értük el a pincesort. Csak éppen én csak az itinert olvastam, hogy ott lesz EP. A térképet nem néztem, így az elsõ présházaknál kerestük a pontot. Úgy gondoltuk, hogy az esõ miatt nem vártak meg bennünket így lefotóztam egy pincét és tovább mentünk. Majd a második présházsoron meg lett a pont. Már kezdett szürkülni. Égett a villany a présházban. Kályhában ropogott a tûz. Kedvesen fogadtak bennünket. Borral kekszek gyümölccsel kínáltak bennünket. Legszívesebben maradtam volna olyan hangulatos volt.

Csend és nyugalom…

De nekünk menni kellet. Még elõkerült az autócsomag tartójából a répa is. Így a présház hangulatával mentünk tovább. Most már egy hosszú aszfaltút jött. Meg volt 5 km is, de nem volt kedvünk futni. Persze hogy a bor felrázódjon? A szint idõn belül így is be értünk.

A célban örömmel fogadtak bennünket fõleg, hogy rajtunk kívül már csak 2 induló volt kint. Megkaptuk az emléklapot és a kitûzõt, majd finom meleg paprikás krumpli volt savanyúsággal. Összetalálkoztunk a rendezõvel is. Sajnálkozott az esõ miatt, hogy így sok pontra nem tudtak ki vinni ellátást úgy, ahogy tervezték. Pl a dinnye itt volt a célban, pedig a Széles-kõnél tervezték. Számomra nagyon jó volt a rendezés mind az itiner megírása mind az ellátás. Ilyen idõjárás mellett mindent megtettek, hogy a túrát jól teljen számunkra.

 Köszönet a szervezõknek, a pontõröknek!