Túrabeszámolók


Piliscsabai Negyvenesek L/XL/ Piliscsabai 20 / Iluska 6

papamaci67Túra éve: 20102010.09.19 13:12:50

Piliscsabai 20 - 2010-09-18


Magamtól ébredtem, az egész éjjeli szakadó esõ után már csak szemerkélt az esõ. A készülõdés után igen gyorsan a megadott címen voltam (zöldmezõ + rögbipálya). Tanácstalanságomnak egy kutyás túrázópár vetett véget, akik tudatták velem, hogy a mezõközepi házikó a rajthely. A profi és kedves rendezõk igen gyorsan útnak indítottak. Egy kis családot igazítottam útba az elején az állomás felé aztán nekiiramodtam. Az esõ egyre kevésbé szemezett (a jó idõbe vetett hitem hegyeket mozgat !), lassan kiértem Piliscsabáról. A kék kaptatója és az azt követõ lejtõ Pilicsévig kíválóan nyelte a vizet, csak kisebb átfolyások voltak, a homok eléggé tömör és így jól futható volt. A vörösvári utcai rendhagyó "garázs" ellenõrzõponton barátságos pontõrhölgy és két kislány fogadott. Piliscsév enyhe emelkedõje nem igazán jelentett akadályt, de az utolsó házat elhagyva a természet mindenért kárpótolt. Az út teljes szélességét kitöltõ pocsolya véget vetett eddigi szökelléseimnek és a bizonyosság tudatával  merültem bokáig a karamellszínû lébe. Ezután már sokat nem finomkodtam, a cipõm még egyszer már nem ázhatott be. Evvel együtt az arcomról hûvös kézként az mélyre lelógó ágak törölték le a verítéket, úgyhogy kényeztetésben sem alul sem felül nem volt hiány :-). Az igazi kapaszkodó kezdetén aztán érvényesültek a fizika törvényei, azaz a víz nem megy hegyre. Ütemes túratempóban másztam meg a Klastrompuszta felé tartó domboldalt. A fás sávnál visszanézvemég egyszer megcsodáltam a gyönyörû piliscsévi kilátást. A gerincen átbukva megjelent a várva várt lejtõ, csak nem a várva-várt formában: csúszkálós sár segítette a völgybe ereszkedést. Az EP-n majdnem túlfutottam, de az egyik pontõr gyönyörû orgánuma jobb belátásra térített. Kedvesen pálinkával is kínáltak, de azt - szokás szerint - futam közben nem fogadhattam el. Aztán újra megerõsítést nyert a "minden sárga jelzés emelkedik" törvényszerûségem, ahol is egy túratárssal kellemes beszélgetéssel feledtettük a kapaszkodó fáradalmait. A csúcsra érve elbúcsúztam tõle és újra futásnak eredtem. A szintvonalon való haladás újabb meglepetést hozott: a dzsungeltúrázást, ugyanis csak így lehettett kikerülni a több helyen az út teljes szélességében elterülõ bizonytalan mélységû pocsolyákat. A Csévi nyeregnél a pontõrrel és egy kedves párral a pormentes út felett érzett örömünket osztottuk meg. Az erdõs részrõl kiérve a gázvezeték nyomvonalán vezettett az út, éberségemet erõsen próbára téve, hiszen hol egy-egy fûcsomó változott pocsolyává, hol a stabilnak hitt talaj darab csusszant meg oldalirányba lépteim súlya alatt. A szalaogzás visszavezetett az erdõbe, ahol egy kisebb gázló után ismét kellemes lejtõvel folytatódott az út, aztán egy kisebb emelkedõ után elértem az Iluska forrást. Édességben ismét nem volt hiány. Hamarosan ismét kaptatón találtam magam, de a talaj nem volt vészes és hamarosan a Fehér-hegy festõi gerincén szaladhattam. Az Esõháznál a két mosolygós pontõrlánytól megkaptam a pecsétemet, aztán a szalagozott erdei úton zúzhattam vissza Csaba felé. A szalagozás itt megritkult, sõt néhány helyen el is tûnt, de a GPS-em megoldotta ezeket a nehézségeket. Az erdei futás után az aszfalt nem esett jól a lábamnak, de a célba érvén a nap is kisütött.

2:35 perc alatt sikerült teljesítenem, amit a talajviszonyokhoz képest jónak tartok.

Az oklevél és kitûzõ átvétele után a rendezõ hölgyekkel beszélgettem a világ dolgairól, a napsütésben lilahagymás agyonsózott zsíroskenyeret majszolgatva, azt bodzaszörppel leöblítve. Egy gyönyörû almával a kezemben vettem búcsút e kedves, családias teljesítménytúrától.