„Avar-kortól napjainkig”-Történelmi gyaloglás a Kõszegi-hegységben 35 kilométeren át.
2010.09.04.
Egyik kedvencem a Kõszegi-hegység,és bár azt késõn vettem észre,hogy idén akár a "Kõszegi-hegység Túrázója" is lehettem volna,ha teljesítem a rendezõk által indított mozgalom mindhárom túráját,ez a harmadik rendezvényük önmagában is érdekes,szép,tartalmas programnak ígérkezett.Az eddigi beszámolók pozitív hangvétele("Út az ismeretlenbe"-A Kõszegi-hegység rejtett(ebb) értékei,"Vizek nyomában"-Forrástúra a Kõszegi-hegységben),a 35 kilométerre megadott 1100 méter szintemelkedés,na meg az ezen a tájon begyûjtött eddigi tapasztalataim tehát ezen a szombaton egyértelmûen arra sarkaltak,hogy Kõszeg felé vegyem az irányt.Szerencsére tervem befogadó fülekre talált,így Márti,Laci és Sanyi is velem tartott.
Nem számoltam ki percre az idõnket,így kényelmes autózást követõen 7 órakor el is rajtoltunk a várudvarban kijelölt rajthelyrõl.Egy kis problémánk mindjárt az elején adódott:Sanyi egyik már eléggé leharcolt túrabotja végleg megmakacsolta magát és az istenért sem volt hajlandó a megfelelõ méretûre szétcsúszni.Így lett egy hegymeneti és egy lejtmeneti botja,na meg kiválóan tudta alkalmazni ott,ahol az ösvény a menetirányunkra merõlegesen lejtett.Persze nagyon sok ilyen szakasz volt:)
A túra a vár elhagyása után a Hunyadi utcában indult,elhaladtunk az Írottkõ-túrák indítási helyéül szolgáló iskola elõtt,majd a Kereszt utcán át értünk ki a Temetõ utcába,ahol jobbra fordulva haladtunk tovább a Szénsavas-kút irányába.A turistatérképemen ez a zöld sáv nyomvonala,a rendezõktõl kapott térkép szerint ez a jelzés az iskola után tovább halad egyenesen a Hunyadi utcán,majd annak végén fordul le balra a Szénsavas-kút felé.A szöveges leírás is ez utóbbi verziót támogatja,nem volt célunk a kispistázás,elnézést érte,ha tévedtünk.
Szénsavas-kút sajnos vizet nem adott,így ezt kihagyva számomra ismeretlen szakaszon folytattuk utunkat az Y-nál most balra tartva.(illetve a zöld sáv erdõbe betéréséig már jártam erre,mikor az elsõ Írottkõ 50-emen rossz ágát választottuk ennek a jelzésnek)Haladtunk tehát az aszfalton szebbnél szebb házak mellett.A levegõ eléggé párás volt,próbálgattuk itt az eljén mi lenne az ideális öltözet négyen négyféleképp,én végülis maradtam egy aláöltözet póló plusz egy vékonyabb pulóver változatnál.Késõbb volt a túrának melegebb szakasza is csak akkor meg már nem mertem lejjebb vetkõzni.
Hamarosan aztán letértünk a burkolt útról,bevetettük magunkat az erdõbe.Rövid ideig haladtunk a fák árnyékában,majd egy kiskertes övezetben talpaltunk tovább,a szilvázgatás közben majdnem el is vétettük az éles balkanyart,amire a jelzés kényszerített bennünket.Ez a rész volt egyébként a Pogányok.A sárga sávot(na meg a frissen festett sárga „alpannonia”-jelzést)követve haladtunk,vadkerítést kerülgetve,Doroszlói-patakon átkelve.A patakátkelés nem okozott különösebb nehézséget,bevallom õszintén nem is rémlik,hogy egyáltalán volt-e benne víz.Annál több víz került a bakancsunkra a következõ rétrõl,kissé meglepett bennünket a cafatos fû,pedig igazán számíthattunk volna rá:)Jobbra tekintve a hegység vonulataiban gyönyörködhettünk,majd egy szûk bozót-folyosón áthaladva fogytak a kilométerek.Újra visszatérve a civilizációba hamarosan meg is érkeztünk a Stefanich Pincészethez,ami az elsõ ell.pontnak adott otthont.Itt a kedves pontõr-Krisztián- hatalmas szilvával kínált bennünket,megvallom én már tartok ettõl a gyümölcstõl,így az úton eddig elcsent példányok után már nem mertem újabb adagot bevinni a szervezetembe:)
A többiek fogyasztottak,majd elbúcsúztunk és indultunk tovább Cák irányába.Pár perc múlva már az említett falu fõutcáján haladtunk,majd másokkal ellentétben és nem mellesleg Sanyi invitálására megnéztük a híres cáki mûemlék pincesort.(Amúgy a sárga sáv is itt halad.)Néhány fotó után visszatértünk az eddig használt útra majd hol a kavicson,hol az ezzel párhuzamosan haladó füves úton szõlõdombok árnyékéban megérkeztünk Velembe.Leereszkedtünk a falu fõutcájára,közben megcsodálhattunk egy kabrió-teherautót.Valahogy úgy kell elképzelni,mint egy jól megtermett lovaskocsit,ami elõtt nincs ló,a bakon ülõ hajtó kezében meg nem ostor meg gyeplõ hanem kormány van:)Kérésünre a kedves „kocsis”egy fotó erejéig meg is állította a jármûvet pedig így elvesztette a lendületét.Viszont így megtudtuk,hogy a teherszállító alkalmatosságot Ford motor hajtja,és hogy amúgy teljesen szabályszerûen van elkészítve,még rendszámmal is rendelkezik:)A fõutcán jobbra fordultunk,majd átgyalogoltunk a falun és a kék rom jelzés mentén megkezdtük túránk elsõ és egyben a legmeredekebb emelkedését.Ez a szakasz már ismerõs volt az Írottkõ-túráról,nem is okozott csalódást most sem:)Mivel azonban most nem diktáltunk magunknak olyan õrült tempót több idõ jutott nézelõdésre.Gyönyörû ez a rész,lényegében egy vízmosásban haladtunk felfelé,a partoldalban álló fák földbõl kikandikáló gyökerei sokszor fejmagaságban vannak,jobbra lent hatalmas árok fut,talpunk alatt víz által barázdált az ösvény…..szép.
Lihegve,kívül belül vízesen értünk fel a Szent-Vid kápolnához ahol a második ell.pont tanyázott.Pecsét mellé Sport szeletet kaptunk,szusszantunk pár percet.A ruházaton nem volt tanácsos könnyíteni,a Sanyi zsebében lapuló hõmérõ is csak 16 fokot mutatott,pár perc után már nem csodálkoztam a pontõr kisasszonyon aki nyakát behúzva,kabátban,kezét a kabátzsebbe rejtve összehúzódva toporgott.A lányok általában amúgy is „fagyosabbak”,mi izzadtunk mint a ló,õ meg szegény majdnem megfagyott:)Változatos hely ez a Kõszegi-hegység,itt az élõ példa rá:)
Szent-Vid után kigyalogoltunk a frissen felújított aszfaltra,közben újabb elképesztõ,levegõben kapaszkodó gyökérzeteket tanulmányozhattunk.A 25-ösök itt egyenesen folytatták útjukat a Hörmann-forrás felé,nem úgy mint mi,akik itt jobbra fordultunk az aszfalton a piros karika jelzést követve.Ismét egy olyan szakasz következett az Óház-tetõig amin még nem jártam-legalábbis gyalog.Egyáltalán nem volt azonban terhes ez az aszfaltkoptatás ugyanis gyönyörû helyeken kanyarog az út,felettünk a hegyekkel,alattunk helyi viszonylatban tényleg hatalmas árkokkal,néha elképesztõ kilátásokkal.Aztán meg nem is volt olyan hosszú ez a burkolt szakasz bõ negyed óra múlva már újra az erdõben találtuk magunkat.Több forrás mellett is elhaladtunk hullámvasutazva,majd a Borha-forrás után egy ideig a piros keresztet is utitársunkká fogadtuk.A gombaszagú erdõben újra leereszkedtünk a mûútra,majd az Enikõ-forrás után rövid jelzetlen szakaszt letudva rátértünk a jobbról becsatlakozó sárga kereszt jelzésre.Ez az aszfaltos rész sem tartott pár percnél tovább,hamarosan azon kaptuk magunkat,hogy erdõben kaptatunk felfelé,bõszen fogyasztva az elrendelt szintemelkedés ide esõ részét.Egy éles kanyarral aztán a leírás szerint rátérünk a közös zöld sáv-zöld 3szög jelzésre,és bár ezt a letérést a szervezõk irányító táblával tökéletesen kijelölték,volt bennünk némi bizonytalankodás,nem láttunk ugyanis egyet sem az említett zöld jelekbõl.Már attól tartottunk,hogy valami vicces kedvû túrázó áldozataivá váltunk,aki áthelyezte a táblát amikor végre egy balos után elõjöttek a keresett,nem túl friss,de még épp látható jelzések.
Átkeltünk a Kincs-pihenõhöz tartó aszfaltúton,majd szerintem a lehetõ legkíméletesebb jelzett úton felgyalogoltunk a tetõre a kilátóhoz.Elég jó tempót nyomhattunk eddig,a pontõrök ugyanis az után érdeklõdtek,hogy esetleg nem autóval jöttünk-e.Az tény,hogy elõttünk csak egy induló volt,az úton meg egy pár fõs csapat elõzött csak le bennünket,miközben a Szent-Vidnél majszoltuk a csokit.Itt pogácsát kaptunk tetszõleges itallal,én a kólát választottam,de volt ott meggy-Márka,Fanta,Sprite,ásványvíz,miegymás.Nem hagytuk ki a kilátót sem,egész messze elért a tekintet,bár azért a párásság szokás szerint jelentõsen homályosította a kontúrokat.Kissé megtévedve a Fertõt kerestük egy darabig,de aztán rájöttünk,hogy nem Sopronban vagyunk,bár a szervezõktõl kapott ismertetõ füzet szerint tiszta idõben innen is látszik a tó.Kis nézelõdés után aztán folytattuk a cikk-cakkozást a hegységben,ismét megindultunk dél-nyugatra a Vörös kereszt felé a kéken.Emlékeim szerint ez a szakasz végig lejt,de ez nem így van,kb.az Irány-hegy vonaláig emelkedik,és csak onnan halad lefelé.Vörös keresztnél tartottunk egy kis boxkiállást,bekaptunk pár falatot,majd számomra újból ismeretlen vidékre tévedve a kék 3szögön indultunk el meghódítani a Kendigeket.Nem tudom miféle hely lehetett ez régen,talán valami mûszaki zár vonala,ugyanis egy szakaszon két valamikori szögesdrót-kerítés közti sávon haladtunk,az egykori építménynek már csak a betonoszlopai állnak,de így is tisztán kivehetõ a nyomvonal.Emellett mindkét Kendig tetején antennatartó torony magasodik,és a gazban valamikori építmények alapjai bukkannak néha elõ.
Kendigek után jobbára szintben,vagy épp kicsit lejtve haladtunk,mellettünk jobbról is,balról is éjszakai sötétség uralkodott a sûrû fenyõerdõ alatt.Ez a szakasz különösen gazdag volt szederben is,szedtünk a gyerekeknek is,de rövidesen be kellett látnom,hogy képtelenség hazáig elszállítani úgy,hogy közben ne legyen belõle szederszörp.
A Hármashatár-hegyi autósparkoló után nem sokkal meg is érkeztünk a Hörmann-forráshoz,töltöttem egy fél liter forrásvizet az útra.A közös kék-zöld jelzésen hatalmas szálfák között ereszkedve folytatuk utunkat,néha-néha már az esõ is egyre jobban rázendített,Mártiék fel is vették az esõkabátokat,én még nem tartottam szükségesnek.Leérve az aszfaltra a kék kunkorát a zöldön a leírást követve levágtuk(Hejj,a sok kispistás,ha ismerné ezt a levágót az Írottkõ túrán,ami itt a kéket követi:)),majd hamarosan meg is érkeztünk a Stájerházakhoz,túránk következõ ell.pontjára.Itt,mivel hosszútávosok voltunk nagyon finom és nagyon friss kakaós csigát vagy túrós batyut fogyaszthattunk amit házi meggyszörppel öblíthettünk le.Mennyei:)A mellettünk levõ asztalnál épp a szombathelyi erdészet egyik vezetõje készítette az ebédet egy valamilyen évfordulót ünneplõ társaságnak.Szóba elegyedtünk,így kaptunk egy mindenre kiterjedõ tájékoztatást a Stájerházakról,ugyanis az épületegyüttest épp ez a társaság(az erdészeti vállalat) újította fel,és beszélgetõtársunknak érezhetõen nagy rálátása volt e folyamatra.Hasonló részletességgel beszél a hely történetérõl egyébként a szervezõktõl kapott ismeretterjesztõ füzetecske is.Ha már itt voltunk megnéztük a Ciklámen-forrást ,meg kicsit közelebbrõl magukat az épületeket is,majd áthaladva egy kisebb arborétumon hatalmas tuják és egyéb érdekes növények között folytattuk utunkat a zöld sávon.Nem lehet túl nagy errefelé már a forgalom,-messze a város-néhol kezdi elnyelni az erdõ az ösvényt.Ilyen körülmények között értük el a nagyon vadregényes helyen található Szikla-forrást,majd egy izzasztó emelkedõvel felkapaszkodtunk a Zeiger-nyeregre.Hát az én turistatérképemen totál más a zöld nyomvonala a Stájerházaktól idáig….
Innen most kivételesen nem a Tábor-hegy felé folytattuk a zöld 3szögön,amit egyáltalán nem bántunk:)Hanem,idézem a leírást:”balra,északnak fordulunk és egy széles úton,követve a térképen Znégyzetként(!)jelzett,ám a valóságban Pc túristajelet a szép kilátást is nyújtó szakaszon elérünk túránk utolsó elõtti,5. ell.pontjához a Kereszt-kúti Erdei Pihenõhöz.”Ezzel szemben nálam erre semmiféle jelzés nem vezet.Lehet,hogy elavult a térképem?:)
A kilátás valóban szép volt minden irányban,lényegében egy hegygerincen haladtunk,majd leereszkedtünk az említett objektumhoz,ami régen határõrlaktanya volt,mint minden építmény errefelé:)Itt a kedves pontõrök zsíroskenyérrel és forró teával vártak bennünket,ilyen jól kevés túrán tartják az emberfiát mint itt,szinte már nem is bírtunk enni,de azért egy kisebb szelet kenyér meg egy valóban finom tea azért lecsúszott.
Aztán olyan történt,amit nem gondoltam volna hogy megtörténik egyszer,otthagytam a botjaimat a ponton….
Szerencsére hamar feltûnt a hiányuk,visszafutotam értük majd megkezdtük az aszfaltozást a Hét(vezér)-forrásig.Közben gyönyörködtünk a tájban,még egy foltos szalamandrával is összehozott a sorsunk,akinek bizony nagy szerencséje volt-már hárman is elhaladtunk tõle pár centire mikor Laci észrevette.Nem beszélve a 4 biciklisrõl akik az ellenkezõ irányból jöttek talán fél perce.Lepiszkáltam szegényt az útról,nagyon le volt lassulva,aztán mentünk tovább.
A forrás felkeresése most csak lehetséges opcióként volt felkínálva,közfelkiáltással eldöntöttük,hogy nem élünk a plusz szintemelkedéssel,mindegyikünk járt itt már párszor:)Fõleg,hogy most kezdett tudatosulni bennünk,hogy bizony le kell térnünk a kényelmesen sík aszfaltról felfelé az Óház irányába!Csak nem az Írottkõs kék sáv jön?-hüledeztem:)Aztán nem,csak az annál sokkal szelídebb kék karika,amely szépen óvatosan halad felfelé,nem olyan durván mint a kék sáv.Na meg nem is megy olyan magasra,majd a kék 3szöget keresztezve le is vezeti az embert a Kincs pihenõhöz.
Itt kissé megsokasodtunk,az említett kék 3szögön ugyanis becsatlakoztak hozzánk a rövidtávosok is.Szerencsénkre a Szálasi-bunkerhez viszonylagos nyugalomban érkeztünk,ami jelen esetben azt jelentette,hogy nem voltak sokan.A pont önkiszolgálóként mûködött,rövidesen rájöttünk,hogy azért mert a pontõr épp lent van egy csoporttal.Nem tudhattuk,hogy ez meddig tarthat,így összeszedve minden bátorságunkat Sanyi fejlámpájával elindultunk a csigalépcsõn,le az ismeretlenbe.Leérve az alsó szintre követtük a járatot több kanyart véve,mivel nálam nem volt lámpa nem láthattam,hogy az ellenkezõ irányokba csak kiöblösödik a járat és nem vezet sehová,így mondtam is Sanyinak,hogy ne menjünk tovább,mert elvesztjük a tájékozódó képességünket aztán sose találunk vissza:)
Szerencsére aztán nemsokára hangokat hallottunk,a csoport jött kifelé,és mivel két vezetõ volt velük,egyikõjük visszajött velünk bemutatni az alagútrendszer feltárt részét,és egy kis történeti elõadást is rögtönzött nekünk,amit egyébként szintén tartalmaz a kapott füzetecske.
Lényegében semmi látványosság nincs odalenn,csak a csupasz falak,néhány méter alagút,a végén az egykori nemzetvezetõ szobaként funkcionáló lyukával,meg a fel nem tárt menekülõfolyosó-darabbal,de mégis ott lent megérinti az embert a múlt,oda tudja képzelni az akkori dolgokat,el tudja képzelni hogy az akkori háborús helyzetben körülbelül milyen lehetett itt lent.
Innen a kék kereszten hamarosan beértünk a Király-völgybe majd kiérve a természetbõl szebbnél szebb nyaralóházaktól övezve,majd a valószínûleg Mátyás király korából való óriás gesztenyefa törzsének abronccsal körbevett maradékát megtekintve lecsorogtunk Kõszegre.Csakúgy mint reggel,a városi szakaszt most sem a leírás szerint teljesítettük-elnéztünk egy leágazót,így a reggel már megjárt Hunyadi utcát használva jutottunk be a célba.
Az idõnk kereken 8 óra lett,ami kimondottan jónak mondható,ha számba vesszük a sok megállót,valamint a tetemes szintemelkedést.
Számomra ez volt az év egyik legszebb túrája,persze a Kõszegi-hegység adja magát,itt az ember szinte akármerre mehet mindenhol csak ábul-bámul azon az elképesztõ változatosságon ami erre a kis helyre felhalmozódott.Hiszen itt vannak tölgyesek,bükkösök,fenyvesek,gesztenyések,hegyek,völgyek,mindenfelé patakok,források,gyönyörû kilátások….
Emellett van egy lelkes rendezõgárda akik-nem tudok más szót-vendégül láttak bennünket,amellett,hogy bemutatták ennek a csodálatos helynek a nagy részét gondoskodtak rólunk,etettek-itattak,mindezt nevetségesen alacsony nevezési díjért.(elõnevezve 500HUF)A sikeres teljesítésért egyébként egy színes emléklap valamint egy kitûzõ jár, melyeken a háttér egy jól megkomponált fénykép másolata az Óház-tetõn található kilátóról.
Minden elismerésem tehát,mi nagyon jól éreztük magunkat!
Köszönöm a lehetõséget.
dnvzoli
|
