Túrabeszámolók


Gyermekvasút nyomában

ésTöriTúra éve: 20102010.09.04 12:08:53

Gyermekvasút nyomában éjszakai


Elég régen gyalogoltunk és ez a hosszú hétvége igazán remek alkalomnak kínálkozott egy kis tt-ra, pláne ha az még éjszakai is. A csapatunk már elõzõleg a fórumokon szervezõdött. Ha a pontos indulást megbeszéltük volna sem sikerül ilyen remekül. Hála a szervezõknek gyorsan és lelkesen elrajtoltunk. Nagy-nagy meggyõzõdéssel és gyorsan elértük az elsõ ell.pontot, legalábbis mi azt hittük, hogy az az elsõ! Ott szembesültünk a tévedésünkkel. Vissza a múzeumhoz, így jár aki "hatost dob", egyszer kimarad a játékból és újra elindulhat. Rötyögtünk és poénkodtunk magunkon. Na ez is jól kezdõdik. Ezután elõvettük a kapott itinert, mert rájöttünk, esetleg tényleg azrét kaptuk, hogy használjuk . Innen már sinen voltunk, majdnem a szó szoros értelmében. Kezdett sötétedni, szépen lassan elõkerültek a lámpák, a sötét erõben úgy néztünk ki mint az ide-oda ténfergõ szentjánosbogarak. Szépen tempósan haladtunk, jó túristákhoz méltóan gyûjtöttük a pecséteket. Szépjuhászné állomáson megpihenve elfogyasztottuk a magunkkal hozott elemózsiát és doppingszereket (sör, pálesz és a józanabbak esetében csoki). Indulás tovább fel a csúcsig az Erzsébet-kilátóhoz. Milyen véletlen, ismerõs arc jön szembe velünk. Közös fénykép, addig is pihenünk egy kicsit. Makkosmária után kicsit elbizonytalanodva kérdeztem a fiúkat az irány helyességérõl, mert túl sokan jöttek velünk szembe. Szerencsére mi tudtuk jól az irányt, szegények eltévedtek valahol. Aztán váltakozó szintkülönbségeket kellett legyõznünk. Ezért jó a sötétség, mert nem látod mitõl kellene elborzadnod, nem látod a távolságokat csak rakod egymás után a lábacskáidat és egyszer majd beérsz a célba. Rendesek a fiúk minden egyes fordulónál bevárnak. A kápolnától felérve a rétre letekintettünk a városra, majd gyönyörködtünk a csillagos égben. Beérve a célba bõven eiértük a következõ vonatot. Átvettük a megérdemelt kitûzõt és oklevelet. Visszafele a vonaton láthattuk a megtett utunk részleteit, lenyûgözõ a távolságok látványa ahol akkor éjjel jártunk. Hajnali 4 órakor kerültünk ágyba és így vizszintes testhelyzetben megállapítottuk, hogy jólesõ kis túra volt.


Köszönet a fiúknak a jó társaságért, szuper poénokért!! :-))


Köszönet a szervezésért és a remek tájékoztató füzetért!


Zoli és Teri Hódmezõvásárhelyrõl