Túrabeszámolók


Pilisi trapp 40/20

TonnakilométerTúra éve: 20102010.08.30 07:35:17
Pilisi trapp

Táv: 41 km, szint: 1300 m

Annyi rosszat hallottam, olvastam errõl a túráról, hogy muszáj volt kipróbáljam, mi is az igazság. A negatív tanácsok miatt igyekeztem megfelelõen felkészülni. A zsákba került új Pilisi-hegység térkép, tájoló, egész napra elégséges mennyiségû élelem és ivóvíz, édesség.

Szokásunkhoz híven elõzõ este mindent elõkészítettünk. Pontosan hatkor gördültünk ki a kapun Zsombor fiammal. Csemõben ugyan esett az esõ, de ez minket nem zavart, mert bõven volt esély, hogy a Pilisben nem esik, meg aztán nem vagyunk cukorból.

Alig volt forgalom, s hála a MO-ás útnak, alig másfél óra alatt Pilisszentkereszten voltunk. A rajthelynek helyet adó kocsma környéke tele volt autókkal, ami jó jelnek ígérkezett az induló létszámot tekintve. A környékbeli hegyek pipáltak, az égen tömött esõfelhõk úsztak. Enyhe szellõ járta az utcákat, friss, de hidegnek egyáltalán nem nevezhetõ volt a levegõ. Igazi túraidõ. Az éjjel itt is eshetett, mert kisebb pocsolyákat lehetett látni, de egyáltalán nem tûnt veszélyesnek.

Leszurkoltuk a nevezési díjat, megkaptuk a térképet és útleírást, ami valóban nem volt túl részletes, de bíztunk magunkban, hogy meg fogjuk tudni oldani a navigációt. Indulásnál könnyû dolgunk volt, mert vitt az áradat. Egészen rövid aszfaltozás után balos kanyarral kanyarodtunk a faluból kivezetõ Szõlõ utcába, majd onnan az erdõbe. Jó negyedóra alatt értünk az elsõ ellenõrzõpontra, mely a Pilisszentkereszti Szentkút volt. Még nem voltunk szomjasak, de megkóstoltuk a szépen kiépített forrás vizét. Nagyon jó ízû volt, úgyhogy azonnal lecseréltük az otthonról hozott csapvíz készletünket.

Továbbindulva erõs emelkedõbe váltott a S+. Szerencsére nem volt túl hosszú, s egy balos visszafordítónál áttértünk a K+ útra. Az ösvény keskeny, kellemesen kanyargós vonalvezetésû volt. Majd elértük a S- jelet is, mely Dobogókõig társunk maradt. Az út gyakorlatilag végig emelkedett, de nem volt túl meredek. Bõvében voltunk az erõnek, az erdõ gyönyörû, szépen kezelt. Ahogy közeledtünk a csúcs felé egyre több turistaút csatlakozott hozzánk. Dobogókõ kiépített turistaparadicsom, amely tömegek által gyakran látogatott helyeket a magam részérõl lehetõleg kerülök, de most, hogy lógott az esõ lába és még viszonylag korán is volt, elég kihaltnak tûnt.

Pecsételés után robogtunk is tovább a P- úton a Szakó-nyereg felé. Itt aztán megtalált bennünket a csoda. A Rezsõ kilátóról, mely egy természetes sziklaperem, egy szakadék felett, szédületes panoráma tárult szemünk elé. Lábunk elõtt hevertek a Visegrádi-hegység csúcsai, völgyei, szemben a Börzsöny legdélebbi, sokat járt csúcsa a Szent Mihály-hegy és ott kanyargott a Duna ezüst színû pántlikája, ami igazán egyedivé teszi ezt a lélegzetelállító kilátást. A hegyeket borító fák egészséges zöld színe és a reggeli kigõzölgés miatt párában úszó völgyek látványa lenyûgözõ volt. Ha ma más szépet nem látunk, akkor is megérte eljönni.

A látványtól megrészegülve, boldogan „trappoltunk” az enyhén lejtõs úton. Így értünk a következõ ellenõrzõ pontra, mely az Ilona-pihenõ nevet viselte. Rövid, de meredek lejtõn lefutottunk, melynek alján könnyen meg is leltük az utunk folytatását jelentõ Z+ jelet. Az út csak lejtett és lejtett, kiválóan járható volt és gyönyörû. Itt utolértünk néhány túratársat, akik a bõséges gombatermésbõl igyekeztek gyûjteni az esti vacsorához.

Továbbhaladva kefe sûrû fiatalosba vágott sötét alagúton haladtunk keresztül. Az Égett-hárs kicsit feladta a leckét. Itt kellett áttérni a P- útra. A sok kis keskeny ösvény közül melyik az igazi? Itt összeszaladt vagy tíz túrázó, de együttes erõvel megoldódott a rébusz. Ezen a szakaszon tényleg szükség lenne a turistajelek felújítására. Elhaladtunk a Pilisszentlélek feletti Pálos szerzetesrend kolostorának romjai mellett. Itt már a nap is kisütött. Így értünk be Piliszentlélekre, ahol könnyen megtaláltuk a következõ ellenõrzõpontot. Teljesen feltöltöttük vízkészletünket, bedobtunk két szem szõlõcukrot és irány a Z+, irány a Sasfészek Turistaház. A turistaház elnevezése, valamint a szintvonalak sûrûsége miatt a legrosszabbra készültünk, de utólag visszagondolva, nem is volt olyan veszélyes. Egy túratárs szerint a Háromszázgrádics felõl emberesebb a feljutás. Fent egy népes család fõzõcskézni készült. Már sercegett a zsír és a hagyma a bográcsban. Összeszaladt a nyál a szánkban. Zsombor, megevett egy szendvicset, ittunk egy korty vizet, majd elköszöntünk a pontõrtõl és tempósan a Z4-en, majd a Z- úton a Pilis-nyereg felé. A kellemesen járható gerincúton jól haladtunk, mígnem Zsombor kezdett el-el maradozni. Megvártam, de továbbra sem tudott jó tempót menni. A térdkalácsát fájlalta, de állítólag nem ütötte, és nem húzta meg sehol. Kissé nyugtalanító volt, de úgy véltem fiatalok a csontjai, majd elmúlik a fájdalom.

Lazítottunk a tempón, a korábban elkerült túratársak újra visszaelõztek, de nekünk nem annyira szempont a sebesség, a mozgás öröméért járunk túrázni. A szintidõ pedig nem forgott veszélyben.

A Pilis hegyen futó, hosszú, egyenes gerincút végén erõsen lejtõ szerpentinúton értünk a László kúpja ellenõrzõponthoz. A szerpentinúton érdemes szétnézni, mert oltári kilátás nyílik a Pilisi- és a Budai hegység között elterülõ településekre. Továbbra is a Z- úton haladva kereszteztük a Piliszentkeresztre vezetõ aszfaltos utat és megindultunk a Hosszú-hegy felé. Itt eljött Zsombornak egy kisebb holtpont. A folyamatos térdfájdalom, kezdte felõrölni az akaraterejét. Felmerült a feladás lehetõsége is. Átgondoltuk a lehetõségeket, pihentünk egyet, majd mégis a folytatás mellett döntöttünk.

Egészen lazára, úgy 4 km-es sebességre vettünk vissza. Úgy láttam ennél a tempónál nem marad el. Ahogy a Z- jelzés elhagyta a murvás utat, mi is felkanyarodtunk rajta. Ekkor elkapott bennünket egy rövid, de intenzív zápor. Zsombor felkapta az esõkabátját, én pedig megállapítottam, hogy az enyém a kocsiban biztosan nem fog elázni. Ott felejtettem. Szerencsére a zápor amilyen gyorsan jött, úgy el is ment. Hamar felértünk a Hosszú-hegy gerincére, ahol cserjés, szárazságtûrõ növényzet között haladtunk. Több helyen volt lehetõség arra, hogy az útról 10-20 m kitérõvel élvezzük a gyönyörû kilátást. A gerincútról hirtelen meredek balkanyar vezetett le, majd átváltott enyhe lejtõbe, mely kitartott a Csobánkai Szent-kúton lévõ ellenõrzõpontig.

Itt leültünk egy padra, teleittuk magunkat, feltöltöttük teljesen kiürült kulacsainkat, és azzal bíztattuk magunkat, hogy a hátralévõ 7 km-re még több mint három óránk van a szintidõbõl. Ha kell négykézláb is beérünk. Egy túratárs azzal bíztatott jelentõs emelkedõ nem is lesz már a célig. A pihenés, a bíztatás és a cél közelségének hatására új erõre kaptunk és a K- úton célegyenesbe fordultunk.

Lankás oldalakon, néhány bekerített vágásterület mellett vezetett utunk és még csak nem is sejtettük mi vár még ránk. Csendes utunkat aztán néhány kislány cserfelése törte meg. A Kovácsi-patak partján azon versengtek, ki talál nagyobb követ, ami nem volt túl nehéz a csupa szikla patakparton. Így értünk el a mai nap másik csodájához. A keskeny és mély szurdokvölgybe még derült idõben is alig süt be a nap. Most itt a borús idõben szürkületi sötétség honolt. A patak hol a felszínen folyt, hol elbújt a kövek között. A meder csupa szabdalt kõtenger. Az ösvény kanyargott, ügyes kis hidacskákon átkelve, a pataknak hol az egyik, hol a másik oldalán haladhattunk. A szurdok oldalának sziklaalakzatai lenyûgözõek voltak. Bántam, hogy gyorsan vég lett ennek az elvarázsolt, mesebeli völgynek.

Innen aztán percek alatt beértünk a célba, ahol a kerek 9 óra menetidõ került az itinerünkre. A célban kapott utalványunkat rostos gyümölcslére váltottuk Ezen kívül zsíros és vajas kenyérrel vendégeltek meg a szervezõk.

És végül néhány gondolattal had térjek ki arra, hogy a túráról kapott korábbi negatív véleményekkel mennyiben tudok egyet érteni.

Szûkszavú és használhatatlan itiner: Mivel a túra végig jelzett útvonalakon haladt, az útvonal bejárásához alapvetõen ez elégséges. Persze sokszor hasznos és kívánatos is, ha az itiner felhívja a figyelmet a különleges látnivalókra, a jellegzetes tájékozódási pontokra.

A térkép lehalványított, csak a bejárandó utat ábrázolja: A túra a térkép alapján igenis lejárható. Nem kell hozzá sem helyismeret, sem GPS. Mindenesetre vészhelyzetre (elkavarás) nagyon is célszerû, ha van nálunk egy rendes felbontású turistatérkép.

A jelzések ritkák, felújításra szorulók, a kényes elágazásokban nincs szalagozás: A legtöbb túrán a túraszervezõk biztosra mennek. Nem bízzák a véletlenre és olyan sûrûséggel, és módon jelölik az utat, hogy a tájékozódásban kevésbé tehetséges túratársak is boldoguljanak. Rendjén is van ez. Gyakorlatilag ilyen helyeken elõ sem kell venni a térképet. A Pilis trapp túrán ez valóban nem szempont, de kellõ odafigyeléssel megoldható a tájékozódási feladat. A teljesítménytúrázáshoz szerintem nem csak az állóképesség, hanem a megfelelõ tájékozódó képesség, természetismeret és kreativitás is hozzá tartozik, ami alatt azt értem, hogy képesek vagyunk felismerni, hogy nem a megfelelõ úton haladunk, be tudjuk azonosítani helyzetünket, meg tudjuk találni a legoptimálisabb megoldást a túra útvonalára való visszatéréshez.

Nem kedvesek a pontõrök: Én ezt nem tapasztaltam. Minden helyen teljesen korrekten, a megfelelõ helyen voltak és tökéletesen ellátták feladatukat. Nyilván nem várom el egy „hetvenes” túratárstól, hogy harsány sziával üdvözöljön és érdeklõdjön a hogylétem felõl. Minden tiszteletem az övék, akik a hazai túrasport hõskorában, rengeteg önkéntes munkával kitûzték és fenntartották a magyarországi turistaútvonal hálózatot és a mai napig sokat tesznek ezért a sportért. Akik szerveztek már túrát, tudják, hogy milyen hatalmas munkamennyiség van egy-egy rendezvény mögött. És ma már sok száz program közül választhatunk minden évben. A szuperklasszis teljesítménytúrák mellett becsüljük meg a nagy „öregeket” akik még ma is színesítik a teljesítménytúrák választékát.

A szolgáltatás/ár aránya nagyon rossz: Egyetértek Barlangimedvével, hogy nem ez a túra drága, hanem a többi nagyon olcsó. Sok túrán fejedelmi lakomákban van részünk, vagy szponzorok, vagy a szervezõk pénztárcája terhére. Nem bánom, jól esik a figyelmesség, sõt némelyik túra rituáléjához ez hozzá is tartozik, de az sem baj, ha nincs minden ellenõrzõponton valamilyen szolgáltatás. Elvégre túrázni jövünk. Szerintem teljesen rendben van az ezer forint/fõ nevezési díj.

Természetesen javítani való minden túrán akad. Itt is. Mégpedig olyanok, ami talán nem is mindig pénz kérdése. Pilisszentlélek és a Csobánkai Szent kút közötti 20 km-es szakaszon gyakorlatilag nincs vízvételi lehetõség és ez egy meleg nyári napon, akár kritikus, egészségre ártalmas is lehet. Idén ilyen szempontból szerencsénk volt, mert kifejezetten hûvös, esõbe hajló idõ volt, az ember fia/lánya nem izzad annyira. Augusztusban azért elõfordulhat akár 30 fok feletti hõség is. Amennyiben a túra szervezõi közül valaki olvassa ezt a beszámolót, kérem fontolja meg, hogy a szántói nyereg körül érdemes lenne egy frissítõpontot telepíteni. Nem kell ásványvíz, nem kell semmilyen extra. Jó a forrásvíz vagy a csapvíz is. Figyelembe véve egy – a 41 km-es távon induló- kb. 100-150 fõs létszámot, nem több mint 150 l víz, amit akár egy személykocsival is ki lehet vinni kannákban. Egy kis odafigyeléssel, sokkal többet lehetne kihozni ebbõl a túrából.

Összességében az egyik legszebb túránk volt ez az idén, nagyon érdekes, élvezetes útvonallal. A túrán való indulási lehetõséget megköszönöm a szervezõknek. Kívánom, ne adják fel hitüket, találkozzunk 2011-ben is!