Túrabeszámolók


Rockenbauer Pál emlékúton Zalában 130/70/40

biborTúra éve: 20102010.08.09 19:59:08

 


Rockenbauer 130


Dél-Zala. Ismét egy olyan szeglete az országnak ahol még nem jártam. A MÁV hozza a formáját, a "kötelezõ" félórás késést összeszedi Kanizsáig. A suliban mégis 4.-nek nevezhetek, konganak az ürességtõl a termek. Megágyazok az egyik üres teremben, majd egy túratárssal a helyi gasztronómiát teszteljük. A pizza-kürtõskalács után végre alszok egy jót, úgy látszik hálózsákban, a földön jobban esik mint otthon:)

Reggel elindulok a népek után, picit lecsúszva a tömegrajt pillanatáról:) Nem sok induló van, utólag a szervezõktõl megtudva a 130-on csak 26-an indultak a többi távon is mindössze 10-en x-en távonként. Még a kanizsai betondzsungelben utolérem R. Istvánt, aminek megörülök; egy ismerõs akivel kb. egyforma a tempónk.

Az elsõ pár km aszfalt odafelé se ízlik. Borzongató belegondolni, hogy holnap reggel ezen kell jönni visszafelé.Elfut mellettünk egy srác zalaegerszegi aszfaltszaggatók felsõben, na ez a rész passzol a nevéhez ám nem szántja fel a betont, így számolgatom az esélyeim, amiken a börzsönyben szerzett színpompás kék-zöld foltok és a pár vízhólyag, egyéb seb, némi izomláz nem sokat dob. Indulás elõtt magamra tekertem fél guriga leukoplastot remélem ha más nem, legalább az egybentart.

Kerékpárút vége, valami település.Hol vagyok? Ja, Palin. Furcsák számomra az ismeretlen zalai falunevek..:) Munkagépeket kerülgetünk majd elérjük a zsigárdi házat. Az idõ felhõs, eddig sár sem volt,jól haladtunk: gyanúsan tökéletes a túra eleje. Vaddisznót sajnos nem látunk a vaddisznóskertben, majd a Homokkomáromig tartó homoknak megállapítjuk jót tett az esõ: nem süpped.Ismét aszfalt- kezdek félni, hogy nemcsak a jelzéseket újították fel a rendezõk de az egész útvonalat lebetonozták nekünk..

Emelkedünk, nem meredeken de épp elég bemelegítõnek. Obornaki mûút elõtt lecuppogunk - csúszunk a sárban. A KS elág elõtt sunyi betérõ a derékig érõ vizes fûbe. Csupa víz lesz mindenem, de még jól jöhet a meleg elleni vízhûtés:) Aztán jön a legcsúszósabb domboldal: két lépés fel, egy vissza. A sár miatt dupla erõ felmenni, olyan mintha vmi komoly hegyet másznánk. A bólyánál filcezgetünk majd a vakítóan új sárgán gyúrjuk tovább a földet. A távadatokból kiszámolom 6-tal mikor érkezünk majd a bólyákhoz és ez percre pontosan bejön.Meg kell említenem, hogy milyen jó kis itinert kaptunk!Színes térképes,pár soros leírással részletes és pontos adatokkal, még a bólyák-pontok koordintái is fel voltak tüntetve rajta. Az oltárci vadászház mellett végre frissítõpont, reggel nem ettem semmit úgyhogy két almát gyorsan befalatozok. Finom, homokkomáromi csíkos házi alma, nem holmi bolti vacak; nekem nagyon ízlett:)

Haladunk tovább, ijesztget minket az esõ, de csak 3 apró csepp pottyan rám hál'istennek. A szõlõhegy szélén lévõ bólyát nem találjuk, ám felérve kárpótol a gyönyörû kilátás: fodrozódó fekete- szürkés árnyalatú felhõk mintha velünk egy szintben lennének, szemben a Badacsony és a többi tanúhegy, a Balaton.. alig bírom levenni a szemem a távolba veszõ tájról. Leereszkedünk majd fel a Börzöncei dombra és még egyre ahol sikerélményünk van a bólyával:) Áttérünk a Z-re és kezdõdik a legvizesebb- sárosabb része a túrának: meg kell gondolni minden lépést, folyamatosan pocsolyákat kerülgetünk, pár centis földnyalábokon egyensúlyozunk a vizek szélén. Aztán vmi szántóföld szélén süllyedezünk és elérünk a Bajai - hegyre. A baj az a hegyen, hogy itt a zöld csak virtuálisan van jelen egy ideig ugyanis jelzés nincs amíg lekanyargunk a faluszéli szekérútig ahol végre felvirít egy. Majd aszfaltos úton ereszkedünk Hahótra a Flinstone sörözõhöz ahol frissítõpont fogad minket: vajas- zsíros kenyér paprikával, nagy adag fröccsel. Utóbbi egyéni szolgáltatás volt;) Egy futós kolléga elkéri István térképét, mivel õ a 40-esen indult de meggondolta magát és 130-on akarja folytatni. Bátor elképzelés:) Felfrissülve több mint 20 percnyi pihi után nekiugrunk a söjtöri szõlõhegynek. Fent keresgéljük a bólyát, mivel az térkép szeint a Z3 elágazásnál van,ahol nem találjuk..poénkodunk, hogy így jó ha minden 5. meg lesz...lejjebb haladva azonban ott vigyorog, hurrá:) Beérünk Söjtörre ahol úgy lenne illõ, hogy Joeyline kolléga legyen a pontõr. De nem õ õrködik a Deák-háznál, viszont mivel kevés induló volt itt is kapunk csokit. A szelektív kukáknál kis gondolkodás, hogy a csokispapír vajon minek számít? Mûanyagba dobjuk és megmosakszunk a kék kútnál.

A Válicka- patakig lespurizunk, majd a rozoga hídon átkelve visszafog minket a talaj: süppedõs, vendégmarasztaló sár. Néhány lábnyom van benne, hatalmas lépéstávolságokkal, biztos Bálint lépett ekkorákat:)

Felmászunk még valami dombtetõre, ahol iszok pár kortyot és a szemközti dombon lévõ házakra mutatva István megkérdezi:az már Pusztafalu?:)) Úgy látszik a Zemplén még visszajár kísérteni mivel elõtte az erdõben én is megkérdeztem egy számozott kõrõl, hogy ez határkõ?:)

Rádiháza elõtti oda-vissza szakaszon találkozunk Bálinték kettõsével, akik már szembe jönnek, kb. egy órával lehetnek elõttünk. Jól nyomják:) A Csárdánál ismét kenyér, csoki, alma, víz, fröccs között lazulunk 25 percet. Lefelé gondoltam rá, hogy sokat ereszkedtünk s ugyanerre kell majd feljönni teli hassal..azonban nem is olyan rossz mint képzeltem:) Szétnézünk és mindenhol vastag szürkés, esõt hozó felhõk. Erdõben haladunk, 3 elõttünk indulót elõzünk és azt számolgatom mennyi esélyem van a Bázakerettyére depózott sörömet meginni világosban. Háát, nem túl sok, de szeretnék még lámpa nélkül megérkezni oda. Erdõben kanyargunk, majd egy szögesdrót alatt átbújva tehenészetben találom magam. Az állatok nincsenek kint, de a nyomuk mindenhol ott van. Igyekszek nem eltaknyolni vmi tehénlepényben, majd újabb szögesdrót után kiérünk a szagos helyrõl. Örömmel látom, hogy még mindig percre pontosan hozzuk a 6-tal számolt megérkezéseket a bólyákhoz. A Tarhai- forrásnál rövid pihi, majd a dombtetõn elfogy az ösvény és csak a jelek maradnak a gerincen. Lépdelünk a faágak között a bólyáig aztán a hosszúnevû falunevet betûzöm: Lispeszentadorján. A nap lebukik lassan a láthatáron, igyekeznünk kell. Össze- vissza kanyargunk buckáról buckára és a végén már alig látok valamit de azért se kapcsolok lámpát! Néha megmarkolok 1-1 csalánt majd kiesünk a közvilágított aszfaltra. Ez már Bázakerettye és a sörözõ ahol zajlik az élet a helyiek által. Megiszom a citromos söröm, az újabb hólyagjaim leragasztom, bevágok egy csokit, beszerzek egy energiaitalt a hajnali kómázás idejére, 37 percet töltünk itt. Aszfalton folytatjuk a budafai arborétumig. A K+ majdnem megviccel bennünket, néhol elég hirtelen vált irányt. A P elágazás után fények szembõl: ketten visszafelé mennek mert kihagyták a bólyát. Sajnálom szegényeket, lefelé még csak leszánkáztunk a sárban de felfelé nekik talán 4kézláb lett belõle. Az adatokból megállapítottam, hogy most már a végéig jönnek a szintesebb részek az eddigi "néha van egy dombocska" helyett. Kistolmács elõtt a mezõn ásítozni kezdek, aztán aszfalt, és a büfében újabb 20 perces pihi. Kapunk 2 pohár teát, majd visszamegyünk az éjszakába. Valkonyáig 9 km pont és bólya nélkül. Az idõ alig jár éjjel fél 12 után mégis olyan álomkór telepszik rám, h az vmi hihetetlen. Folyton csukódik le a szemem, 3-5 mp.-es részek egyszerûen kimaradnak, azt veszem észre h megint egy pocsolya közepén állok, belebotlottam egy gallyba stb.. Eljut a tudatomig, hogy felettem csillagok ragyognak, a lámpám fényében a kék jelzései, de az már nem , hogy felfelé v lefelé megyünk. Borsfa után mintha valaki végigsimította volna az arcom: megállok és ekkor esik le hogy nekimentem egy lelógó faágnak. Fények az oszlopon: leértünk Valkonyára. Leülök a turistaháznál és megiszom az energiaitalt muszáj magammal vmit kezdenem ez nem állapot. Az oké, hogy az embernek vannak holtpontjai, na de két órán át? Kapok egy lánytól pár korty kólát és Istvántól magnéziumot. Paradicsom és zsíroskenyér is jár frissítõnek majd sok perc dekkolás után továbbindulunk. István szerint a pihenõt nem számolva még így is 5,8-al tettük meg ezt a szakaszt:)

Valkonya után nem sokkal hatni kezd a mg+kóla+Bomba hármasa és mint aki most ébredt végre teljesen frissnek és ébernek érzem magam, mintha kicseréltek volna. Többen leszünk mivel találkozunk az éjszakai 40-es résztvevõivel is. Viszonylag hosszabb emelkedõvel megmásszuk a környék legmagasabb pontját ami mindössze 324 m magas. Fel- le, de most jólesik ez a hullámzás. Majd elérünk a K derékszögû töréspontjához ahol megtorpanunk: innen kéne kitérõt tenni az Eszteregnyei szõlõdombra. A térkép melletti leírás régebbi lehet mint a térkép maga, mivel ott az obornaki mûút szerepel e.p.-ként. Elindulunk felfelé találomra mivel szalag nincs, és hamarosan szabványos fehér alapba festett kék R betûs jelzésekre bukkanunk. Jobb híján követjük ezeket, mivel felfelé mennek; más ötletünk úgy sincs. Közben töröm az agyam miért pont R betû. Aztán rájövök h biztos a túra neve miatt: R mint Rockenbauer. Jó helyre megyünk: fény és e.p. Csoki, alma is jut:) Kissé elidõzünk, majd visszaereszkedünk a kékre, amin felkúszunk a tegnap már látott K-S elágazásig. Lefelé most gyerekjáték a dombon, nagyon sokat száradt a sár tegnap óta. Alig hiszem el, hogy ezen felfelé mennyit küszködtünk a sárral.. most már végig ugyanaz az út mint tegnap. Azért a kevesebb sárnak örülök mikor a homokkomárom elõtti buckán megyünk fel.. tegnap még azt hittem itt 4kézláb fogunk kapaszkodni..Újra aszfalt, és a keresztek: a túra során vagy 30 keresztet biztos láttam, rengeteg van errefelé. Homokkomárom hosszú falu, állapítjuk meg..Hosszúvölgy se rövid és ismét ásítozni kezdek: hiába, hajnal van, ez nálam mindig ilyen kómázós idõszak. Az erdészház elõtt alkudozni kezdek Istvánnal miszerint csak 10 percet hagy aludjak.. ám úgy döntök mégse lenne jó megállni mivel hideg a hajnal és majdcsak elmúlik az álmosság újabb rohama. Elérjük a vaddisznóskert szélét és most mintha dupla olyan távolságú lenne az út a zsigárdi házig. Bent fiatal pontõrök kérdezik: 130-on ? -Igen. -Látszik.. :) A mosdóban belenézek a tükörbe ami elég megrázó élmény.. Megiszunk két pezsgõtabit és nem akaródzik indulni: már csak 7,8 km. Ami az adatok elején idefelé még 7,9. Talán összement azóta a távolság?Reggel fél 6 után aztán rávesszük magunkat a maradék út leküzdésére.De nem megy már úgy mint az elején, a végtelen aszfalt csíkján a lábaim mintha ólomból lennének, a sarkamat a leragasztott vízhólyagok nehezítik, Istvánnak a szétrepedt talpai sajognak. Fényévnyi távolságok után Nagykanizsa Magyar utcáján vagyunk ahol a 160-nal kezdõdõ házszámok nyûgössé tesznek. Pisilnem kell és az iskola még nagyon messze van, ha fiú lennék elintézném vmi oszlop mellett na de így? =) Szorongatom, megõrülök, végtelenítették a Magyar utcát, aztán Rozgonyi utca, ahol megfogadom csak akkor jövök még egyszer Rokira ha a végérõl ezt a hülye betont kiszedik.Persze az ilyen fogadalmak csak a célbaérésig komolyak:)  Elérjük a teret,útlezárós -felújítós szalagok, zebra és már látszik az iskola elõtt a bólya. Hurrá, beérünk és tényleg valódi megkönnyebbülés:D Percre pontosan reggel 7-kor érkezünk meg másodikokként Bálinték után akik már hajnal 5kor beértek; nagy grat nekik, szuper idõt mentek! Kerek 25 óra lett a vége, amibõl ha levonom a több mint 2 óra pontokon töltött idõt akkor elégedett vagyok magammal- magunkkal. A Zalai gondozott dombok elsõ látásra tetszettek, a néhol brutál sártól eltekintve nagyon jó terepen lehettem és jó idõben: a felhõs, borult ég sokat jelentett a nyílt részeken. Istvánnak köszönöm a társaságot, sokat segített, hogy nem egyedül kellett végigmennem. Csak az aszfalt a végén, csak azt tudnám feledni:)