Egész hétvégénket a Vysoké Tatry lábánál terveztük eltölteni, így már pénteken nekilódultunk. 470 km után Tátralomnictól délre találtunk campinget. (elõzetesen nem foglaltunk szállást) Még mindig tartott a meleg, így a jéghideg sör fogyasztása közben állítottuk fel 35 éves túrasátrunkat. (haverom faterja aludt benne 30 évvel ezelõtt az OKT teljesítése alatt) Robosztusnak látszódott, ami nem is baj, hisz már körbe körbe villámok cikáztak az égen, annak ellenére hogy mi már a második sörünket bontjuk. Nemsokára elkezdett csöpögni.
20-30 perc nyugtató alvás után viszont valaki odaállt a sátor fölé és burította rá a vizet. Nagyon nagyon megeredt, vészjóslóan permetezte a fejünket a vízpára. 5-10 perc múlva már a hálózsákokra csöpögött a víz. Nem volt mit tenni, menekültünk a kocsiba. Mivel az tömve volt, így az elsõ ülésekre zuhantunk. Nekem nem volt gond az éjszaka, de túratársam bõven két méter feletti magasságával már jóval kényelmetlenebbül töltötte el a nagyon nem csendes éjszakát. Többször elállt és újrakezdte a dörgést villámlást, egész éjjel zörgött a kocsi teteje. Még az is megfordult a fejemben hajnalban, hogy lehet hogy semmilyen túra se lesz.
Ám egy nagy dörgés után, elállt minden. Hirtelen. Fel is keltünk, fõztünk teát, nyomottak voltunk, de a reggel nagyon friss volt így mi is hamar összeszedtük magunkat.
8 óra elõtt pár perccel indultunk útnak a vasútállomásról. Egy szál aláöltözetbe lehetett menni, meglepõen jó körülmények voltak. 900ról indultunk, az elsõ szakasz kis fahidakkal, megáradt ideiglenes patakokkal még csak ízelítõ volt. A páratartalom néhol 350% :). Ahogy emelkedünk, elértünk egy nagyobb patakot, kristálytiszta vizével, hatalmas sodrásával lenyûgözött minket. Tovább emelkedtünk már fenyvesekben. 1550-en értük el a Zöld tavi menedékházat. Ezt is látnia kell mindenkinek, mint egy festmény. Igényesen megépített házikó, a tengerszem közvetlen közelében, körülölelve 2000-es gerincekkel. 2 barna fácán mellett bámultuk a tájat egy ideig, majd továbbindultunk a túra legizgalmasabb részéhez.
Még emelkedtünk egy kicsit, folydogáló hólé a talpunk alatt, majd egyszer csak egy jobbos és a lánc. :) Egy szép kuloárban vezetett fel utunk, ki kapaszkodott, ki nem, de biztos hogy nagy élmény volt. A kis emelkedés után rátértünk a végtelennek tûnõ szerpentinre. Jobbra balra kanyarogtunk folyamatos stabil emelkedéssel egészen a Nagy-Morgács csúcsgerincéig, ahol gyors átöltöztünk, hogy mégis csak friss cuccokba érkezzünk a következõ EP-re. Mellettünk két igen dekoratív helyi túrázó csajszi is hasonlóan gondolkodott, ügyet sem vetve ránk egyikõjük gyorsan átöltözött. :)
Az EP-re 2040 m-re jó hangulatban értünk fel, amit nemsokára az is javított, hogy a felhõk közül hirtelen elõtûnt az alattunk elhelyezkedõ messzeség. Csodálatos volt. Mindenki fényképezett, pihent, jól éreztük magunkat.
Nemsokára továbbindultunk a Magisztrálén (piros), a Kõpataki tó felé. Hatalmas köveken lépdestünk, néhol nem hittük el hogy tényleg ez a jelzett út, de olyankor mindig felbukkant egy jelzés a sziklákon. A Kõpataki tóhoz leereszkedve (1750m) egy forgatagba érkeztünk. 2 éve voltam itt, akkor egy lélek se volt itt, most meg a játszótéren gyerekek, a lanovka nagyüzemben dolgozik, mindenhol sörözõ pihenõ családok, túrázók, turisták. Gyorsan továbbmentünk a félgerincen a Tar-patak völgye felé. Hosszú köves szakasz következett, ami néha még a vibramon is átütött. Mondjuk itt nyomtuk a tempót rendesen. Nemsokára megérkeztünk még egy hüttéhez, itt kávé, ásványvíz vételezés, majd elkezdtünk leereszkedni a vízesések felé.
Sorra jártuk körbe körbe a vízeséseket, egytõl egyig gyönyörûek voltak. Az utolsó EP után már puhább, mohásabb, fenyvesben vezetett utunk szigorúan lefelé. Kicsit hosszabb volt ez a szakasz mint gondoltam, de jól esett a levezetés. Nemsokára elértünk a felvonóig, onnan pedig már ismertem az utat, így nemsokára a célban voltunk 9ó58perces idõvel, ami nem világbajnok, de annyira ámultuk bámultuk a tájat, meg persze a sok sörözés, iszogatás.
Gyors vissza a campingbe, fürdés, aztán mentünk is vissza egy nagyot vacsorázni a Stary Mamába (nem biztos hogy jól írtam). Ettünk is minden finomatm, majd elterveztük a vasárnapot. Feltúrázunk a Kõpataki tóhoz, majd lanovka a Lomnicra. Ezzel a tudattal szenderültünk álomra, már a saját nagyonis esõálló sátramba aludtam, kényelmesen jóízûen. Hajnalban megébredtem és hallom hogy veri az esõ a sátrat. De ez most nem az a fajta mint tegnap, hanem a kiscseppes egész nap megmaradó. A terven annyit változtattunk reggel, a teázgatás közben hogy alulról lanovkázunk fel a csúcsra, ami elég drága (30 EU-s karika), de mindenképp szeretnék a lomnicra felmenni. Szakadó esõben megyünk a start pointhoz, amikor integet a cassás ember hogy semmilyen lanovka nem jár ma, ne is próbálkozzunk. Nah ez szuper. Mérgünkbe ettünk egyet a Stary Mamában, utána bevásároltunk szlovák sörbõl és elindultunk haza.
Az újabb 470 km-es út egészén esett az esõ (jött velünk).
A vasárnapot leszámítva eredményes hétvégét zártunk, mindenképpen jövök még erre a túrára, pláne ha a vörös torony hágón fog menni. Meg amúgy is nagy csodálója vagyok a világ legkisebb kiterjedésû magashegységének.
A szervezõknek köszönet, nagyon jó volt az itiner, a kitûzõ, a leírás meg fõleg. Az útvonal pedig felejthetetlen.
Gyönyörû képek itt:
http://picasaweb.google.com/czuczaitamas |
