Holló-kõtõl Vörös-kõig - börzsönyi esti túra, rendezõi összefoglalás
Márianosztra-Nagymaros, 2010.07.31.
Egy sporttársat leszámítva, aki korábbi busszal érkezett a nosztrai Hangulat Presszóba, mindannyian egy vonattal Szobig, majd egy busszal Márianosztráig érkeztünk a rajthelyszínre, szám szerint 35-en, ez késõbb 37-re nõtt két, szintén a piroson túrázó sporttárs jóvoltából.
Megkértem minden jelenlévõt, hogy vegyen a túrára készített emlékplakettekbõl, az almából, ribizlibõl és az almás pitébõl, hogy ne kelljen tovább cipelnem 18 km-en át, szerencsére segítettek ebben. Asszimilációként ki sört gurított, ki bélyegzett a túramozgalom füzetébe, vagy elfogyasztotta a hozott túraszolgáltatást.
Egy bolyban indultunk mindannyian, de mivel esti túra volt -17 órakor indultunk, s a terv szerint legkésõbb 23 órára kellett Nagymarosra érnünk, hogy még mindenki hazajuthasson vonattal-, s nem feltétlenül csak az agglomerációból vagy a fõvárosból érkeztek túratársak, többen jelezték, hogy már a 22 óra körüli vonattal hazamennének, így egy gyorsabb és egy kevésbé iramos csapatra oszlottunk idõvel.
Bár elsõként a kóspallagi kocsma, másodikként pedig a Kis-Hanta-patak völgye fogta vissza a mezõnyt, a lendületesebbjét is. Csapadékot nem kaptunk fentrõl, de annál több vizet alulról, a patakátkelések már csak a megváltást jelentették cipõmosás céljából, mivel olykor térdig érõ mocsárban gázoltunk, a kikerülés esélye nélkül. Le a kalappal a nem csak teljesítménytúrázó fanatikusokból álló mezõny elõtt: mindenki példás türelemmel, vagy talán már a tiszta ruha esélyérõl lemondva fogadta a viszonyokat.
A Szent Gál-föld elõtt belebotlottunk egy sátras, kisszínpados fesztiválba - nem tudtuk eldönteni, hogy melyik közönség csodálkozik rá jobban a másikra? Furcsálltuk ugyan, hogy itt, a völgykatlanban eddig nem látott rendezvénybe botlunk elég nagy alapterületen és hangosítással, de mit mondjanak õk, mikor szombaton este, már szürkületkor megjelenik egy csapat térdig sáros ember, és vonul?
Törökmezõn nyitva volt a szépen felújított turistaház, ami sokunkat tartósabb megállóra késztetett, így az ott lévõknek ekkor adtam oda az emléklapot a túráért, hogy annak birtokában érjék el a megcélzott vonatot. Valójában innen indult az éjszakai szakasz, hogy legalább menjünk egy adagot sötétben is. A romantikusan kacskaringós vonalvezetésû piros még lámpafénynél is jól követhetõ volt, így gond nélkül értünk le Nagymarosra a klasszikus, tücsökciripelõs nyári éjszakában.
Köszönöm mindenkinek, aki eljött! Mint rendezõnek nagy élmény volt a közös gyaloglás és a sok ismerõs mellett az új ismeretségek megélése.
Forgács Péter/Váci Lakóterületi SE Túraszakosztály |
