Budai Tájakon 30.
Épp kéthetes szabimat töltöm és annak is a kellõs közepében járok. Elmenekülve a pesti betondzsungelbõl otthon örvendek annak hogy a családi ház vastag falai kirekesztik a tomboló kánikulát. Ráadásul egy kisebb hidegfront érkezését is jósolgatják a híradásokban. Ilyen körülmények között már biztosan tudom, hogy enki fogok vágni a túrának. Kicsit nyomozok azért magam is, hogy pontosan hogy is néz ki majd az idõjárásunk, vigyek e vízálló dolgokat vagy sem...
Aztán a nagy nap reggelén hajnali 5-kor kelés, és a 6-os vonattal robogok a fõvárosba, majd a pályaudvarról egyszerûen villamossal hûvösvölgyig. Minden flottul megy 7:20-as idõt kapok a rajtban. Szerintem ugyan van egy kis eltérés kettõnk órája között, de ezt úgyis korigálja majd, hogy a célidõt is õk fogják beírni... Kis szömszmötölés után neki is vágok a már ismert, és jól kitaposott S- jelzésnek. Az idõ igazán kellemes, és kegyes hozzánk. A reggeli égboltot futó felhõk tarkítják, a nap is szelíden süt, a frissítésrõl pedig hidegfront lágy, enyhe szellõje gondoskodik. A Kaán kilátóig nincs is megállás, olyan 25 perc alatt fent is vagyok. Megkapom a pecsétet, megnézem merre tovább, és közben azt számolgatom hogy hegynek felfelé kicsit még álmosan is megvotl majdnem 6-os átlagom. Ez a tény jól esik a lelkemnek, hiszen már olyan rég voltam túrán, hogy már-már azt hittem kiesek a gyakorlatból :)
Lefelé a továbbra is a megszokott útvonalon, majd szépjuhászné elõtt a piroson egy laza balost kell dobni. Elmosolyodom egy pillanatra, mert ez a szakasz azt jutattja eszembe, hogy fogok én itt még monoton módban sokat körözni, de az egy másik történet. Most követjük a piros sávjait felfelé, majd lefelé, át a forgalmas úton, és fel a fekete fejre. Megkapom a második pecsétemet, és a pontõrök vízzel kinálnak, de én egyenlõre udvariasan visszautasítom, mondván van nálam bõven. 4 félliteres palackkal indultam neki a túrának és még mindegyik tele van. Az egyiket gyorsan legördítem a torkomon. Bár az idõ kellemes, én nem hazudtolva meg magam, már mindent átizzadtam amit lehetett, és egy miliméter száraz folt sincs rajtam.
Fekete fejrõl lefelé pár szót váltok egy futó kollégával, aki a Turul túráról érdeklõdik, lévén annak a túrának a pólója van rajtam. Pár méter után elköszönünk, és õk kocogósra veszik a tempót a lovarda mellett, én meg csak nyújtom a lépteimet, hogy minnél hamrabb elérjek nagykovácsiba. A falu elõtt azonban még van egy pont, ahol a tinta mellé egy szelet csokit is begyûjthetünk. Ezt rögtön meg is eszem, hiszen semmilyen más energiaforrást nem hoztam magammal, csak csokit én is, de gyanítom azok már cseppfolyós állapotban vannak a zsákom aljában. A 3. pont után aztán folytatom az utam kezemben egy újabb üveg vízzel, amit folyamatosan apránként kortyolgatok, mert azért párologtatom rendesen a folyadékot. Nagykovácsiban aztán jelzést váltunk és a zöld sávon folytatjuk utunkat. felfelé már pont kiürülne a kis üvegem, amikor egy kút mellé érek, ami láthatóan használható állapotban van. Gyorsan frissítek magamon a hûs vízzel, majd a palackomat is megtöltöm. Pár perc gyaloglás után egy kocsis EP-hez érek. Itt a pecsételés mellé járna dinnye, de én most ittam tele magam pár perce, ezért lemondok róla. 2 perc pihenést azért engedélyezek magamnak, majd indulok tova. A zsíros hegy tetején, a turistaház romjainál aztán filmszakadás... Úgy teszek mintha még sose jártam volna itt, nem találom a zöld jelzést, és egyenesen továbbmegyek, hiszen szembõl is pont jöttek, én meg nem figyelek, és nem gondolkodom. Aztán gyanús lesz, hogy valami nem stimmel mert nem így kéne kinéznie az útnak... hoppá... bevillan, hogy hol és mit rontottam el. Gyorsan visszatrapolok a turistaház romjáig, és most a megfelelõ oldalán indulok el, és a zöld is feltûnik a fákon. Eldobtam vagy 20 percet az idõmbõl, de egy gyors fejszámítás után azért megnyugszom, a 6-os tempóm még megvan. Zsíros hegyrõl szépen kényelmesen ereszkedem le, és solymáron rákacsintok a kocsmára. De nehéz volt néha onnan továbbindulni a februári zöld túrákon, vagy a tavaszi esõs tojásokon.... most viszont nem kell ott megállni, hanem csak a falu másik végén, a Mátyás-domn nevû pontnál, igaz, hogy a pont szerencsére nem ment fel a dombra. Itt is kapunk a pecsét mellé vizet is, és most el is fogadom. Van két érintetlen palack vizem, de lusta vagyok azokat elõvennni, inkább teletöltöm azt ami a kezemben van. Megköszönöm, és továbbmegyek, hogy minnél hamarabb beérjek az árnyékos erdei részre. Talán szerencsémre pont mennek elõttem is páran, így nem tévesztem el hogy hol kell az útról a szántóföld szélére váltani. Visszafelé kicsit érdekesebb az útvonal, hiszen itt talán még nem mentem így visszafelé...
Az elõttem menõket pont az erdõsá szélén érem utol, és mikörben leelõzgetem õket, kiderül, hogy õk nem is a túrán vannak csak sétálnak egyet. Én azért hálás vagyok nekik, mert így még csak véletlenül sem tudtam eltéveszteni a szántóföldön az utat. Lehullámvasutaztam pár kimcsit, majd megmásztam a kis kaptatót a nyeregig. Itt szomorúan konstatáltam, hogy a büfé már bezért, pedig én nagyon szerettem volna bizonyos szolgáltatásait igénybe venni. Két mély lélegzetvétel után nekivágtam az újlaki hegy felé vezetõ útnak. A köves úton felfelé néhány bicaj és bicajos hangját hallom, ahogy elszáguldanak mellettem lefelé a saját kerékpáros jelzésükön. Nagy magányomban - se elõttem se mögöttem sehol senki - egyre inkább belassulok. A pontot azért elére, ami egy kicsit a csúcs alatt rendezkedett be, hogy védjék magukat a széltõl. Itt is kapok friss vizet, és el is fogadom, konstatálva, hogy a két palackomat érintetlenül fogom a célba vinni. A hegy tetejét megközelítve, aztán kigondolom, hogy azért kell nekem az a +1 kg nehezék, hogy ne fújjon el a szél :) Lefelé már csak szikláról sziklára szökkelek szép komótosan. A parkolót elérve útbaigazítok egy fiatal párost. Majd leereszkedve a meredek lejtõn a határnyereg padjainál egy idõsebb házaspár kér tõlem segítséget. Térképen nem igazodnak ki, hogy merre is lehet a katonasír, és az emlékmû. Gyorsan megadom nekik a helyes útvonalat, majd még segítek nekik a további út megtervezésében is. Közben egy két keréken érkezõ kolléga is segítséget kér tõlem, hogy solymárra hogyan tud átjutni. Elõször a s- jelzést ajánlom neki, de aztán amikor meglátom hogy fel van pakolva, akkor inkább azt javaslom neki, hogy menjen el a reptér szélén kikerülve az újlaki hegyet a Boróka büféig, és csak onnantól kövesse a sárga vagy a zöld jelzést. Remélem hogy célba talált.
A kis piheõ és sok segítség után én is elindulok a saját utamon. Eddig még sose vettem alaposan szemügyre a Vadaskerti emlékmûvet, de most ezt is megejtem, aztán már megállás nélkül sétálok hûvösvölgyig. Érzem hogy lasabban megyek mint tudnék, de mivel senkit nem látok magam elõtt, vagy mögött, ezért nincs mihez viszonyítanom, így kényelmesen besétálok. Megkapom a szép oklevelet és a kitûzõt. Megcsappantom a zsíroskenyér és hagymakészletet, aztán már épp indulnék a villamoshoz, amikor eszembe jut, hogy még kupás füzetem is van. Abba is begyûjtöm a pecsétet és mostmár tényleg elindulok a villamoshoz.
Kiválló túrán vehettem részt, ahol a túrázók kiszolgálása is kiválló volt. Köszönöm a lehetõséget a rendezõknek, és remélem még sok ilyen jó túrát fognak rendezni. Kellemes túrázást kívánok mindenkinek. |
